Bélteki János (1653–1708)
Bélteki János (Nyírbéltek, 1653 – Szatmárnémeti, 1708) református lelkész, esperes.
A diákcsata
Életrajzírói valószínűnek tartják, hogy azok közé a szatmári diákok közé tartozott, akik a Teleki Mihály által vezetett korai kuruc csapatok mellé állva, részt vettek a fosztogató német zsoldoscsapatok elleni batizvasvári csatában. Az 1660-as években a Habsburgok és törökök közötti, Erdélyért folyó harc hozadéka volt Szatmárnak és környékének a német zsoldosok fosztogató rémuralma, akik szabadon raboltak az egész megyében. A megyei közgyűlés emiatt 1664-ben határozatot fogadott el az általános fegyverkezésről a lakosság védelméért. A kollégium diákjait is érzékenyen érintette a német zsoldoshad harácsolása. 49 diák önként csatlakozott ahhoz a sereghez, amelyet a Wesselényi-féle összeesküvés megtorlása elől megmenekült, ill. a Szamoshát erdeiben-berkeiben bujdosó szegénylegényekből toborzott Teleki Mihály erdélyi kancellár, és amely a korai kuruckor első hadi vállalkozásaként Szatmár elfoglalására vállalkozott. Azonban a kurucok taktikai hibáját kihasználva, a labancok 1672. szeptember 20-án szétverték a seregüket.
Századvégi életút
Bélteki János 1653-ban született Nyírbélteken, lelkészcsaládban. Előbb Szatmáron, majd Debrecenben tanult, ahol 1676. május 11-én lépett a felsőbb tanulók sorába. A tanulmányait követően 1677-ben Szilágypérben lett lelkész, majd 1679. szeptember 5-én beiratkozott a leideni egyetemre, De reditu hominis ad Deum… című disputációja 1679-ben jelent meg (RMK III, 2988). Martonfalvi György és Szilágyi Tönkő Márton debreceni professzorok halálára írt versei maradtak fenn nyomtatásban (RMK II, 1989), előbbinek veje is volt.
Miután hazatért, Makón volt rektor, majd Algyőn, és 1681-től Margittán lelkész. 1694-től Szatmárnémetiben lelkészkedett. Ugyanebben az évben, március 24-én az időközben elhunyt esperes, ifj. Kismarjai Veszelin Pál helyébe választotta meg a szatmári egyházmegye a kisnaményi zsinaton. Amikor 1703-ban a kurucok Németit is felégették, híveivel Szatmárhegyre menekült, ahol Debreceni Ember Pál is szolgált ünnepi prédikátorként.
1704-ben az egyházmegyének egy ezüst pecsétnyomót csináltatott. 1707-ben elrendelte, hogy a belhivatalnokok bérezésének összeírását, ezt külön jegyzőkönyvbe foglalták. Betegeskedés után, 55 éves korában, 1708-ban halt meg.
Szakirodalom
BURA László: Iskolavárosunk Szatmárnémeti, Csíkszereda, 1999. CSORBA Dávid: Debreceni Ember Pál kéziratos prédikációinak tanulságai, Sárospataki Füzetek 20(2016/3), 68. KISS Kálmán: A Szatmári Reform. Egyházmegye története, Kecskemét, 1878. SZINNYEI József: Magyar írók élete és munkái, I. (Aachs–Bzenszki), Bp., Hornyánszky. 1891. SZÉLES András: A Szatmári Tiszt. Tractus Ekklézsiáinak históriája, mellyet főképpen a Szathmári T. Tractus Archivumából összve szedegetett 1808-dik és következendő esztendőkbe üres óráiban Széles András successive Szathmári, Németi, Kisari, Gatsályi Ekklésiáknak Prédikátora és a Szathmári T. Tractusnak egyik Assessora, szerk. Balogh Géza, Nagyvárad, 2006. ZOVÁNYI Jenő: Magyarországi Protestáns Egyháztörténeti Lexikon, szerk. Ladányi Sándor, Bp., MRE Zsinati Sajtóosztálya, 1977, 65.
