RefWiki

Heltai Gáspár (Nagyszeben, 1510k – Kolozsvár, 1574)

Heltai Gáspár az erdélyi reformáció kiemelkedő alakja. „A magyar reformáció Bornemissza Péterrel együtt talán legjelentősebb írója, prédikátora.” „A reformáció korában mint lelkész, könyvkiadó, nyomdász, és mint író egyaránt megörökítette nevét.” Van, aki a sokrétű munkálkodása miatt úgy vélekedik róla, hogy nála jobban „egyetlen magyar reformátor sem érdemli meg a »nemzet napszámosa« nevet”.

A katolikus plébános

Születésének helyével és idejével kapcsolatban a legújabb kutatások szerint azt állíthatjuk, hogy Nagyszebenben született 1510 körül. A család származására nézve lehetett nagydisznódi, aminek a szász neve Haltau, innen eredhet a vezetéknév, bár Szabó András szerint az eredeti családnév a Heltner lehetett. Biztosan szász polgári családból származott, német műveiben Caspar Helth, a latin nyelvűekben Heltus vagy Heltensis néven szerepel. Mindvégig szásznak vallotta magát, de művei mutatják, hogy a magyar nyelvet is anyanyelvi szinten ismerte. Ezt támasztja alá Szabó András megállapítása, hogy „háromszéki nyelvjárásban beszélte nyelvünket, s nem a Kolozsvár környékiben, pedig 1536 után nem tartózkodott huzamosabb ideig azon a környéken”. Varjas Béla is úgy nyilatkozott, hogyha valaki olyan kitűnően tud magyarul stilizálni, mint Heltai Gáspár, akkor az nem felnőtt korában kezdett hozzá a magyar nyelv tanulásához, hanem még gyerekkorában sajátította el a magyar beszéd alapelemeit.

Kapcsolatban állt Johannes Honterussal, Brassó reformátorával, és az ő ajánlásával jutott el 1543-ban Wittenbergbe. Február 17-én iratkozott be az itteni egyetemre, az anyakönyvbe „Casparus Heltensis Transylvanus” formában írták be a nevét. Heltai itt kapcsolatba került az idős Lutherrel és a magyarok között nagy népszerűségnek örvendő Melanchthonnal is. Bár római katolikus plébánosként kezdte meg szolgálatát, de Wittenbergbe már azért ment, mert a reformáció megérintette.

A szász lelkipásztor

Wittenbergből hazatérve Kolozsváron 1544-ben lett a lutheránus szász hívek prédikátora. Munkássága alapján őt tarthatjuk az erdélyi szász egyház egyik legtekintélyesebb lelkészének. 1548 végén, amikor Besztercére hívták, akkor is Kolozsváron maradt. Ennek több oka is volt. Egyrészt kolozsvári híveihez való ragaszkodása, másrészt a kolozsvári tanács könyörgése, sőt fenyegetése, harmadrészt pedig az is, hogy a város egy halastavat ajándékozott neki, csak hogy maradásra bírják. A magyar többségű városban magyar nyelvű könyvek kiadásával is terjesztette a reformáció gondolatait. Ez azokat a vádakat is ellensúlyozta, mely szerint ellensége volna a magyar nyelvnek, mert a város főtemplomában csak német nyelven volt hajlandó istentiszteletet tartani. Heltainak nagy szerepe volt abban, hogy Kolozsvár reformálása 1556-ra befejeződött.

Eredetileg tehát római katolikus volt, majd a szász reformációhoz csatlakozott, lutheránus lett, de 1559-ben elfogadta a református hitelveket, majd tíz évvel később, 1569-ben követte Dávid Ferencet az antitrinitárius, unitárius felekezetbe. Vallásváltásai kapcsán jegyezték fel róla: „Heltai Gáspárnak a bolygó sorsa adatott. A szellem napjának, Dávid Ferencnek bolygója lett, híven követte merész útját…” A hitvitákban eleinte részt vett, de aztán visszahúzódott. 1568-ban részt vett a gyulafehérvári hitvitán, még a református irány képviselőjeként, 1569-ben pedig a váradi hitvitán is jelen volt, de ekkor már mint az unitárius irány képviselője.

Heltai nyomdája

1559-től egyedüli tulajdonosa lett nyomdájának, amivel dolgozott, majd 1565-től papírmalma is volt. Nyomdájának helyzete más volt, mint a többi magyarországi nyomdáé. A nyomdák nagy többsége ugyanis a főúri vagy városi patrónustól függött, és így a támogatók a kiadandó művek témájába is beleszólhattak. Heltai nyomdája azonban független vállalkozás volt, így a kiadási döntéseket is önállóan hozhatta meg. Saját papírmalma létesítésében főként üzleti szempontok vezették, függetleníteni akarta magát Brassótól. Amikor aztán 1571-ben János Zsigmond fejedelem meghalt, utóda Báthory István lett, ő cenzúrával is igyekezett akadályozni a protestánsok tevékenységét, többek között a nyomdai tevékenységet is. Heltai ezért a világi irodalom felé fordult. 1574-ben jelent meg históriás énekeskönyve, ennek a kiadása közben halt meg.

Életének utolsó évében írta meg a Magyar Krónikát, ami a humanista Bonfini latin nyelvű magyar történetének átdolgozása, kibővítése. Ezt a munkáját halála után már özvegye adta ki 1575-ben.

Lelkészi munkája mellett nyomdászi, könyvkiadói, fordítói, írói munkája is kiemelkedő. Először csak betársult a 16. század közepén létesült Hoffgreff György által alapított kolozsvári nyomda működésébe, majd 1559-ben, a társtulajdonos halálát követően kizárólagos tulajdonába vette. Fontos volt az anyanyelvi munkák kiadása, a reformáció ezt fontos feladatának tekintette. Heltai mégsem német nyelven, hanem magyarul jelentette meg a könyveket. Könyvkiadói programja a lutheri reformáció célkitűzését követte. Tankönyvek, hittani művek, bibliafordítás, vallásos felvilágosító munkák, vitairatok, elmélkedések közzétételét tartotta fontosnak. Legelső nyomtatásban megjelent műve Luther Kis Kátéjának a magyar nyelvű fordítása volt.

A Biblia fordítását már 1546-ban megkezdték, de az első részlet csak 1551-ben jelent meg. A nyomdában 1551–65 között több részletben adták ki a Biblia magyar fordításának csaknem teljes szövegét. Az ő szerkesztésében a Krónikák, Ezsdrás, Nehémiás, Eszter és Jób könyve kivételével a teljes Szentírás megjelent. Érdekes, hogy Heltaiék két apokrif könyvet is lefordítottak: Jézus Sirák fia és a Bölcsesség könyvét. Ez a fordítás nem terjedt el olyan mértékben, mint később Károli Gáspáré. Feltételezhető, hogy a nem teljes megjelenés is oka volt ennek, a nagyjából húsz éves munkafolyamat is, valamint az, hogy Heltai gyakori felekezetváltoztatásai miatt a fordítás nem volt olyan kedvelt. Ő maga azonban biztosan használta a fordításait, hiszen „Heltai életművének különösen az első felére igaz az, hogy szó szerinti idézeteket tartalmaznak a Bibliából (…) Ezzel szemben az életmű második felében található munkák már eredendően parafrazeálják a Biblia szövegét”.

A Biblia mellett meghatározó műve az 1552-ben megjelent dialógus, amelynek címe: „A részegség és tobzódás veszedelmes voltáról”. A beszélgetésekben bírálja a gazdagokat és a szegényeket pedig védelmébe veszi. A mű egyértelmű tanítás arra, hogy az emberek Isten igéjét megismerjék és így törekedjenek a jó életre. A műben a részeg ember ördöge a borital, amely mint csábító jelenik meg. Heltai azzal bátorítja a küzdelemre az embereket, hogy megszemélyesíti az ellenfelet, ugyanakkor a műben megjelenik egy másik vonulat is. A pénznek italra, fényűzésre való elvesztegetése bűn. Heltai ezért is bélyegezte meg úgy a részegséget, tobzódást és fényűzést, mint „iszonyoságos bűnt”, mert ezek ellene állnak Isten parancsainak.

Irodalomtörténeti szempontból kiemelkedik az 1565-ben megjelent Száz fabula című mesegyűjteménye. Bár a mese világi műfaj, de erkölcsi tanításokat is bőven tartalmaz. Tulajdonképpen a Száz fabula tette Heltait a 16. század egyik legjelentősebb írójává. Ezzel a művével kapcsolatban jegyzik meg az irodalomtörténészek, hogy „irodalmunk történetében elsőként talál ki és ír meg önállóan lélektani hitelű elbeszélő prózai mozzanatokat.”

Az unitárius gondolkodó

Unitáriussá válását követően igazolnia kellett lelkiismerete előtt is ezt a váltást. 1570-ben jelent meg egy műve, amiben leírta megtérésének történetét. „Ismeretes előttetek Pál apostolnak a zsoltárból vett tanítása... hittem ezért szóltam. Ugyan ezt kell nekem is mondanom hittem és ezért kénytelen vagyok szólni." Leírta, hogy szégyen tölti el a lelkét, amikor visszagondol korábbi tévedéseire, amit a Szentháromsággal kapcsolatban vallott. Az Antikrisztus sötétsége miatt nem volt képes az igazság fényét meglátni, de felragyogott számára az evangélium világossága.

Ugyanebben az évben írta meg és adta ki Háló című művét, a spanyol inkvizícióról szóló értekezését. A Háló két részből áll: a spanyol inkvizíció ismertetéséből és egy elöljáró, valamint záró beszédből. Az ismertető részben leírta, hogy hogyan törekednek elfojtani Spanyolországban a reformáció terjedését, és bemutatja azt is, hogy a spanyol inkvizítorok milyen embertelen módszerekkel kerítik hálójukba a hitújítás híveit, hogyan kínozzák és ölik meg őket. Heltai ezt az ismertető részt is aktualizálta az erdélyi viszonyokra. Az elöljáró beszéd második felében pedig „Az igaz keresztény vallás” címen Heltai hitvallását találjuk, melynek hangvétele és teológiai alapállása unitárius. „Ez az egy Atya Istennek és az ő szent fiának, a Jézus Krisztusnak és a szent Léleknek a szentírásból való igaz ismerete.” Heltai Gáspár önmagára is vonatkoztatta, hogy a „prédikátorok olyanok, mint a gyertyák. Azok égnek és világosságot adnak mindeneknek, és mindeneknek használnak; de azonközben megemésztetnek önmaguk.”

Heltainak 1570–71 fordulóján megjelent egy imádságos könyve is. Ebben a saját hitében való megmaradásért könyörgött, és alapvetően ez tekinthető meggyőződésének is: „Én édes istenem, visselt gondomat, és oltalmazz meg a te szent igaságodban, az igaz hitben, hogy el ne tántorodjak és el ne tévelyegjek ennyi sok változásokban, eretnekes és káromló opiniókban, avagy emberi undok vélekedésekben. Oltalmazz meg mindenféle babonaságoktól is és mindenféle bálványozó emberi találmányoktól..."

Szakirodalom

BALÁZS Mihály: Heltai Gáspár és a felekezetek, Keresztény Magvető 110(2004/4), 391–406.
ERDŐ János: Heltai Gáspár „az igaz keresztény vallás prédikátora”, Keresztény Magvető 80(1974/4), 203–217.
GÁBOR Csilla: Heltai Gáspár imádságos könyve, Keresztény Magvető 112(2006/4), 495–498.
KOCSIS Attila: Heltai Gáspár, Theologiai Szemle 42(1999/4), 242–243.
KOVÁCS Sándor: Egy hitvita – két jegyzőkönyv. Adalék Heltai Gáspár megtéréséhez, Keresztény Magvető 110(2004/4), 437–443.
KŐRÖSI Ferenc: Heltai Gáspár Biblia-idézési módszere életművében, Magyar Könyvszemle 140(2024/3), 273–282.
Uő: Szent Biblia, kiad. Ötvös László (recenzió), Irodalomtörténeti Közlemények 126(2022/1), 113–-116.
NEMESKÜRTY István: Diák, írj magyar éneket! A magyar irodalom története 1945-ig, I. k., Bp., Gondolat, 1983.
OLÁH Róbert: Heltai Gáspár wittenbergi könyve, Magyar Könyvszemle 120(2004/4), 514–516.
PLESKÓ Ilona, SOMI Éva: Irodalmi feladatgyűjtemény a kezdetektől a XVIII. századig, Bp., Mozaik, 2005.
STOLL Béla: Heltai Gáspár könyve a pazarlás ellen, Irodalomtörténet 39(1951/1), 23–30.
SZABÓ András: A rejtőzködő bibliafordító: Károlyi Gáspár (Nagykároly, 1535 körül – Gönc, 1591. december vége), Budapest, Kálvin, 2012.
Uő: Heltai Gáspár (szócikk), in SIPOS Lajos (szerk.): Pannon Enciklopédia, Magyar nyelv és irodalom, Bp., Dunakanyar, 1997, https://www.arcanum.com/hu/online-kiadvanyok/pannon-pannon-enciklopedia-1/magyar-nyelv-es-irodalom-31D6/harom-evszazad-irodalma-3D33/a-reformacio-magyarorszagon-szabo-andras-3D35/heltai-gaspar-3D41/
UTASI Csilla: „Nincsen jobb, hogy az ember az ő hivatalja szerént vigyázzon és dolgot tegyen.” Heltai Gáspár A részegségnek és tobzódásnak veszedelmes voltáról való Dialogusa, Irodalomtörténeti Közlemények 91(2007/1–3), 19–53.
VARJAS Béla: Heltai Gáspár, a könyvkiadó, Magyar Könyvszemle 89(1973/3–4), 290–314.

Szerző

Szabó Előd