Petneházy Gyula (1901–1971)
Petneházy Gyula (Hetyen, 1901. szeptember 4. – Mezőkaszony, 1971. június 25.) református lelkész, kárpátaljai kultúrmissziós munkás, 1955–65 között a Kárpátaljai Református Egyházkerület püspöke melletti esperesi tanács tagja.
Származása, iskolái, végzettsége
A Bereg vármegyei Hetyenben született 1901. szeptember 4-én középbirtokos családban. Édesapja Petneházy Gyula, édesanyja Sütő Mária volt. Iskolai tanulmányait szülőfalujában kezdte. A középiskola 1–4. osztályát a Beregszászi Magyar Királyi Állami Főgimnáziumban, utolsó két osztályát (7–8.) ugyanannak a gimnáziumnak a Tarpára menekült utódjában végezte. Érettségi vizsgáját 1921. július 14-én tette le. Ezt követően a debreceni Tisza István Tudományegyetem Teológiai Karán tanult, azonban 1921. szeptember végén – családi ügyei intézése végett – visszatért Hetyenbe, ahol a megszálló cseh hatóság letartóztatta és katonai szolgálatra kötelezte. Teológiai tanulmányait csak 1923 februárjában folytathatta.
Lelkészi szolgálatának kezdete, családalapítása
Segédlelkészként már 1927. február 7-étől Tiszapéterfalván szolgált, majd 1931. június 10-én ott kötött házasságot is Bocskor Ida okleveles állami óvónővel. Petneházyt lelkészi oklevele megszerzése után – 1931. június 14-én – Mezőkaszonyba hívták meg lelkipásztornak, ahol életet végéig, 1971-ig szolgált. Új szolgálati helyére már feleségével együtt költözött, aki a mezőkaszonyi állami óvodánál kapott állást. Házasságukból 2 gyermekünk született: István 1932. március 3-án és Mária-Ida 1936. február 19-én.
Tevékenysége az első Csehszlovák Köztársaság idejében
Mivel a csehszlovák megszállás ideje alatt előbb állampolgárság hiánya (édesapja Petneháza községben, Szabolcs megyében született), majd a Tarpán szerzett érettségi bizonyítványa miatt külföldinek minősítette az államhatalom, így lelkészként államsegélyben sem részesülhetett. Megélhetését teljes mértékben Mezőkaszony gyülekezete biztosította. 1942-ben így vallott helyzetéről: „Mivel köztem és a gyülekezet között a lelkikapcsolat meg volt, gyülekezetem nemcsak megélhetésemről, hanem minden más egyházi szükségletről gondoskodott”. Ennek köszönhetően az 1936. évben sikerült teljesen felújítani a lelkészlakást, templomot és pótolni a világháború idején elrekvirált harangjukat.
Lelkészi szolgálata mellett bekapcsolódott a Kárpátaljai Magyar Cserkészet tevékenységébe, így 1935 júliusában Mezőkaszony fogadta be a cserkész-jamboreet a Bocskai és Lórántffy Zsuzsanna csapatok zászlóavatási ünnepsége alkalmából. A mezővárost – egykori járási székhelyet – a csehszlovák államhatalom faluvá minősítette, de a Mezőkaszony melletti hegy tökéletes helyszínt biztosított a cserkésztalálkozónak. Bertók Béla református püspök zászlószegét Petneházy Gyula kaszonyi lelkész és csérkészparancsnok verte be. A cserkészparancsnokságon túl a magyar párt mezőkaszonyi elnöke volt, és igen aktív párttevékenységet folyatott. Ezen kívül cselekvő részese volt szinte minden hazafias megmozdulásnak, de főleg kulturális téren fejtett ki élénk szerepet.
1938. szeptember 24-én – az csehszlovák általános mozgósítás napján – bevonult a cseh 12. tüzérezredhez, ám gyülekezete kérésére egy hónap múlva elengedték.
Meghurcoltatása a csehszlovák katonai hatóság által
Alig egy hónappal katonai szolgálatából történt visszatérését követően, 1938. október 28-án éjszaka Petneházy Gyula lelkész lakását Mezőkaszonyban egy csehszlovák terrorkülönítmény vette körbe, és két órán keresztül végeztek nála házkutatást, fegyvereket és bújtatott magyar kémeket kerestek. Ilyesmit nem találtak, megtalálták azonban a Magyar Nemzeti Párt párttagsági könyvét, és ez elég ürügy volt arra, hogy a templomot és a parókiát is megszállják. A parókia ablaka alá állított aknavetőkkel olyan vad lövöldözésbe kezdtek az éjszaka közepén, hogy másnap reggelre több helyen megrepedt az épület vályogfala és életveszélyessé vált. Ennek okán Petneházy – családjával együtt – kiköltözött onnan. Ezt követően – október 30-án –, mint banditát letartóztatták. A letartóztatás alatti kihallgatása során az eszméletvesztésig verték és rugdosták. Még aznap – tizenegy letartóztatott mezőkaszonyival együtt – Nagybégányba szállították, ahol előbb sötétzárkában, majd egy világosabb helyen tartották fogva napokig. Ez idő alatt további fizikai és lelki terrort alkalmaztak ellene. November 2-án aztán átszállították Zápszonyba, amikorra fizikai ereje, testének állóképessége úgy megromlott, hogy a katonák – nehogy meghaljon –, november 5-én hazaengedték.
A visszatérés után
Miután szolgálati helyét is visszacsatolták a Magyar Királysághoz, egészségügyi állapota miatt Petneházy sokáig nem vállalt semmilyen közszereplést. Mezőkaszony korabeli lakosai szerint, a tiszteletest mintha kicserélték volna: az azelőtt, agilis, lelkes, másokat buzdító lelkészből csendes, magába forduló ember lett. Elvei és nemzetiségi mivolta miatt elszenvedett attrocitásokat azonban környezete mély tisztelettel tudta csak honorálni. Ezt követően tevékenysége a hitéleti és egyházi teendőkre szorítkozott. Elvállalta például az 1940/41-es tanévben, hogy Szutor Jenő beregszászi lelkésszel együtt a Beregi Egyházmegye iskoláiban folyó református vallásoktatást ellenőrizze. Ennek kapcsán jártak 1941. április 15–16. között például a Beregszászi Magyar Királyi Állami Fiú- és Leánygimnáziumban.
Lelkészi szolgálata szovjet időszakban
A szovjet csapatok 1944-es Kárpátaljára történt bevonulásakor szolgálati helyén maradt, s bátorította mezőkaszonyi híveit. Mikor a késősztálini időszak végé, 1953-ban a szomszédos Zápszony lelkipásztorát, Balogh Bélát eltiltották a szolgálattól, akkor Petneházy Gyula beszolgáló lelkészként pásztorolta a falu gyülekezetét az 1953–56-as években. Az 1950-es évek közepére tagja volt – Illyés István beregszászi és Mitró István salamoni lelkészek mellett – az akkori egyházon belül létező háromfős csoportnak, akik segítették Gencsy Béla dékán (főpresbiter) munkáját. Petneházy emellett cselekvő részese volt annak az 1956 elején kezdeményezett folyamatnak is, mely egyházi szempontból döntést hozott a dékán elnevezés püspökre történő megváltoztatásáról. A fenti két lelkésztársával írásban kérvényezték a Vallási Kultuszok Ügyeinek Tanácsánál (VKÜT) ezt a Kárpátaljai Református Egyház számára fontos tisztség visszaállítását.
A hruscsovi egyházüldözés kezdetét követően (1957) újra megszigorították a lelkészek tevékenységének ellenőrzését, főleg a gyermekekkel történő konfirmációs foglalkozásokat tiltották. Ezen tevékenység miatt 1958-ban a VKÜT megvonta a működési engedélyt több református lelkésztől, akik között ott volt Petneházy Gyula is. A szovjet népbíróság a mezőkaszonyi lelkészt viszont ezen túl még egy év kényszermunkára is ítélte. Ez idő alatt Rózsa Lajos beregsomi lelkész szolgált Mezőkaszonyban. Miután hazatért az egyévnyi kényszermunkából, Petneházy szinte ott folytatta, ahol abbahagyta: újból bekapcsolódott a Gencsy püspök mellett működő egyházi (esperesi) tanács munkájába Horkay Barna, Mitró István és Vass József lelkészekkel egyetemben. Ezt a tisztséget 1965-ig viselte. Emellett mikor a szomszédos beregsomi lelkészt – Rózsa Lajost – áthelyezte püspöke Ugocsába, akkor 1960–68 között Petneházy azt a gyülekezetet is szolgálta. Pedig akkor már jócskán túl volt a 60. életévén. Mindezen tevékenységek azt támasztják alá, hogy a lelkész egész élete során egyházát és gyülekezetét szolgálta el nem lankadó szorgalommal és energiával.
Halála
Petneházy Gyulát 1971. június 25-én – életének 70. évében –magához szólította teremtője, s a 40 év szolgálati év után a mezőkaszonyi köztemetőben helyeztek örök nyugalomra.
Szerző Szamborovszkyné Nagy Ibolya