RefWiki

Bary Gyula (Beregszász, 1880. november 6. – Nagybereg, 1951. február 14.) nagyberegi református lelkész, 1931–1944 között a Beregi Egyházmegye esperese.

Származása, iskolái, végzettsége

Bary Gyula 1880. november 6-án született Beregszászban, református lelkészi családban. Édesapja Bari(y) Sándor (1845–1933) Gyula fia születésekor magyar királyi honvédségi segédlelkész volt a 35. zászlóaljnál, egyben a Beregi Református Egyházmegye levéltárát is kezelte. Fiát középiskolába a Munkácsi Állami Főgimnáziumba íratta, aki tanulmányi évei alatt – jeles előmenetele miatt – tandíjmentes volt. Érettségije után a Debreceni Református Teológiai Akadémia hallgatója lett. Lelkészképesítő vizsgáit az 1902. és 1903. évben tette le.

Lelkészi szolgálatának első állomáshelyei

Először külön püspöki engedéllyel mint ideiglenes (1901. augusztus 1. – 1902. szeptember 13.), majd okleveles segédlelkészként szolgált Beregszászban 1906. február végéig. Eközben a Beregszászi Állami Gimnáziumban hitoktatóként is dolgozott. Ezt követően 1906. március 1. és 1911. szeptember 5. között Túristvándiban szolgált rendes megválasztott lelkészként, ahonnan 1911 szeptemberétől áthívták Beregdarócra, amit el is fogadott.

Családalapítás, gyermekei

Túristvándiban kötött házasságot a nagybégányi születésű Bodáky Idával (Bodáky István földbirtokos lányával) 1906. június 14-én. Ugyancsak Túristvándi szolgálata idején született meg három lányuk is, időrendben elsőként Ilona (1907. május 28.), majd Ida (1909. június6. 2.) és végül Judit (1910. december 1.).

A nagyberegi református gyülekezet lelkészeként

Nagybereg mezőváros presbitériuma – Vígváry Mihály lelkész halála miatt – a megüresedett hivatal betöltésére 1913-ban kérte fel Bary Gyulát, aki akkor Beregdarócon szolgált. Bary elfogadta a meghívást és családjával Nagyberegre költözött, ahol 1914. február 15-én iktatták be új szolgálati tisztségébe. Az első világégést és a csehszlovák hatalomváltást követően – 1920–1921-ben – a templom épületén és tornyán nagyszabású külső-belső felújítást kezdeményezett a presbitériumnál, amit a gyülekezet támogatott és finanszírozott is. A munkálatokat Bary tiszteletes egymaga irányította, ellenőrizve nem csak a kivitelezést, de a pénzügyeket is. Ennek sikerén felbuzdulva a nagy háborúban odaveszett nagyharang újraöntetését is levezényelte, melynek szentelésére pünkösd másnapján (1923. május 21.) került sor, nagyszabású egyházi ünnep keretében. Ugyanebben az évben egyházi énekegylet alapítását kezdeményezte a faluban, melynek ő is tagja lett. Szerteágazó tevékenysége kapcsán fogadta be a Kárpátaljai Református Egyházkerület (KRE) 8. konferenciáját a nagyberegi gyülekezet 1935 augusztusában. Ugyancsak Bary tiszteletes kezdeményezésére cserélték le 1936-ban a templom tornyán a 100 éves óraművet egy modernebbre, valamint a templom épületébe is bevezették a villanyvilágítást. 1943-ban Gyülekezeti Nőszövetséggé formálta az addigi leány- és asszonykört is a településen.

Viselt egyházi tisztségei a két világháború között

A KRE 1923. évi megalakulását követően még abban az évben közpénztárossá választották, így tagja lett a pénzügyi bizottságnak is. A Léván megtartott első zsinaton Baryt körjegyzővé, majd az egyházépítőügyi bizottság tagjává választották. Biki Ferenc ugocsai esperes 1923 augusztusában személyesen Barynak adta át az egyházkerület költségvetésének ügyintézését, így Bertók Béla püspök és Bary együtt rendezték a csehszlovák államhatóság által kifogásolt pénzügyi tételeltéréseket az egyházkerületi költségvetésben.

Sütő Áronnak a KRE főjegyzőjének 1924-es lemondása után – nagy szavazattöbbséggel – őt választották egyházkerületi főjegyzővé. Tagja lett a kerületi lelkészi vizsgák bizottságának, az 1932-ban alakult KRE Lelkészegyesület választmányi tagságának is, ahol a Beregi Egyházmegyét képviselte. Emellett Bary Gyulát választották a Beregi Egyházmegye élére az 1932-ben hirtelen elhunyt Molnár Ferenc esperes helyére, és 1933. január 12-én rendkívüli közgyűlés keretében iktatták be tíz évre hivatalába. Mint esperes – a Dérer-féle iskolai törvénytervezet után – állandóan napirenden tartotta a református felekezeti iskolák meg- és fenntartását. 1933 nyarán újraválasztották a KRE lelkészi főjegyzővé, egyben a Zsinat lelkészi rendes tagjává.

Egyéb tisztségei és tevékenységei

Miközben beregszászi segédlelkész volt – Bertók Béla későbbi püspökkel együtt –, 1905 májusától elvállalta a Beregi Újság szerkesztői posztját. A sajtómunkát Túristvándiban végzett lelkészi szolgálata mellett is folytatta, csak akkor már a Fehérgyarmati Hírlap külső munkatársaként 1911 szeptemberéig. Az 1924-es évben tagja lett a Szlovenszkói és Ruszinszkói Szövetkezett Ellenzéki Pártok Közös Bizottságának, bekapcsolódott az 1920-as években újraéledt ruszinszkói szövetkezeti mozgalomba, s 1926-ban az igazgatósági tagok közé választották. Az 1934-ben megalakult Kárpátaljai Magyar Dalosszövetségnek 1935-ben választmányi tagja, 1936-ban pedig ügyvezető elnöke lett.

A visszatérés időszakának intermezzoja

Ő is azon református lelkészek sorába tartozik, akit 1938 őszén – az első bécsi döntést követően – a csehszlovák karhatalom bántalmazott: október 10-én kihallgatásra vitték be a csendőrök Beregszászba az ún. szabadcsapatok tevékenységének kivizsgálása ürügyén, majd onnan Ungvárra, a területi csendőrség börtönébe került. A csendőrségről 10 napi vallatás és kínzás után engedték el, ezt követően egészen november 8-ig bujdosott Beregszászon és környékén. Hazaérkezése másnapján – november 9-én – újra elhurcolta a visszavonuló csehszlovák karhatalom felesége, segédlelkésze és még 5 falusi gazdával együtt, s csak másnap engedték el. A vidék visszacsatolását követő időszakban Bary meghívták a Bereg megyei Nemzethűséget Igazoló Bizottság tagságába. 1941-ben nyugdíjazását kérte, ám oly alacsony juttatást ítéltek meg neki, hogy kénytelen volt továbbra is lelkészi hivatalában maradni, mivel fellebbezését az Egyetemes Konvent nem hagyta jóvá.

Mozgástere és tevékenysége az 1944-es szovjet bevonulás után

1944 őszén ő volt az egyedüli esperes, aki nem hagyta el szolgálati helyét, hanem gyülekezetében maradt, így lett egyháza szeniorja. Emiatt kerülhetett az új szovjet hatóságok látóterébe, akik egyházi adminisztrátort kerestek a reformátusoknál is. Mivel az 1938-as csehszlovák inzultusok kikezdték egészségét, maga helyett – 1946 decemberében – az egyházmegyei főjegyzőt javasolta a posztra, majd 1947 áprilisában még az esperesi tisztségről is lemondott. A Vallási Kultuszok Ügyei Tanácsának helyi meghatalmazottja 1947 májusában mégis rávette a KRE területi megbízotti szék elfoglalására, melyet 1949. március 2-ig viselt.

Halála és emlékezete

1949-es lemondását követően betegsége nagyrészt ágyhoz kötötte, így többször előfordult, hogy a temetési szertartás – az anyakönyvi bejegyzések szerint – kisegítő lelkész, esetenként kisegítő kántor végezte. A nagyberegi lelkész – Bary Gyula – egykori beregi esperes és a KRE területi megbízottja 1951. február 14-én, életének 71. évében adta vissza lelkét Teremtőjének. Temetésére február 16-án került sor, melyen a búcsúszertartást Illyés István beregszászi helyettesítő lelkész és Pói József haranglábi lelkész végezte. Sírja a mai napig a nagyberegi községi temetőben található. Bary Gyula – mint felekezetének markáns jellemű egyházi személyisége – ki volt téve az egyet nem értés miatti támadásoknak úgy életében, mint halála után. Ez azonban nem von le semmit a kárpátaljai reformátusok megmaradásáért végzett tetteinek jelentőségéből sem a csehszlovák, sem a szovjet időszakban.

Szerző Szamborovszkyné Nagy Ibolya