Baltazár Dezső (1871–1936)

A lap korábbi változatát látod, amilyen Lanyi.gabor (vitalap | szerkesztései) 2023. december 14., 22:01-kor történt szerkesztése után volt.

Baltazár Dezső (1871, Hajdúböszörmény – 1936, Debrecen) tiszántúli református püspök, a református zsinat és konvent elnöke, az Országos Református Lelkészegyesület elnöke, főrendiházi és felsőházi tag

Családja, gyermekkora

Baltazár Dezső 1871. november 15-én született Hajdúböszörményben. Édesapja, Baltazár János 48-as honvédtiszt, a Hajdúkerület mérnöke volt, édesanyja, Czeglédy Mária pedig egy tekintélyes hajdúsági család leszármazottja. A családi hagyomány szerint a Baltazár família az ellenreformáció idején szenvedett üldöztetést, a 18. században pedig számos evangélikus értelmiségi tartozott a családhoz.[1]

Iskolái

Baltazár Dezső a családi házban, valamint a helyi elemi és a gimnázium VI. osztályának elvégzését követően a Debreceni Református Főgimnáziumban tanult, majd pedig a Debreceni Református Teológiai Akadémián szerzett lelkészi képesítést. A Budapesti Tudományegyetemen később jogi doktorátust szerzett. 1894 és 1898 között Tisza Kálmán Lajos nevű fiának magántanítója volt, tanítványát kísérve tanulhatott az 1897/98-as tanévben a berlini és heidelbergi egyetemeken.[2]

Pályája püspökké választásáig

Egyházi tisztségei, szolgálata

Egy rövid kultuszminisztériumi szolgálatot követően 1900-ban választották meg Hajdúszoboszló lelkipásztorának. 1904-ben hajdúböszörményi lelkipásztor, majd ugyanabban az évben az Alsószabolcs-Hajdúvidéki Református Egyházmegye esperese lett. 1907-ben az Országos Református Lelkészegyesület megalakulásakor annak elnökévé választották, mely tisztséget haláláig betöltötte. Ezekben az években Baltazár felkarolta a progresszív egyházi adózás eszméjét, valamint támogatta a tanítók és lelkészek önszerveződését, melyekkel mind a lelkészek, mind pedig az egyházi iskolák tanítói között igen népszerű lett.[3] Ez utóbbiak, valamint Degenfeld József egyházkerületi főgondnok támogatásának köszönhetően 1911-ben egyhangú többséggel választották meg a Tiszántúli Református Egyházkerület püspökének.[4]

Politikai, közéleti tevékenysége

Baltazár családi indíttatásából is fakadóan 1913-ig a függetlenségi pártban politizált. 1904-től azonban egyre szorosabb kapcsolatot ápolt Mezőfi Vilmossal és az általa vezetett Újjászervezett Szociáldemokrata Párttal. A koalíciós kormányzás időszakában pedig Tisza István köréhez közeledett, majd 1913-tól egészen Tisza haláláig hűséges támogatója lett a politikájának. Baltazár elsődleges politikai célja a református egyház közjogi helyzetének megszilárdítása volt, az 1848. évi 20. tc. teljeskörű végrehajtása révén, mely meglátása szerint az állami eredetű egyházi vagyon szekularizációját is magában foglalta. Számára tehát a politikai szövetségesek keresése mindennek függvényében történt. A politikai katolicizmus elleni fellépése során találkozott a polgári radikális körökkel és megpróbált kapcsolatot találni a zsidóság vezetőihez is.[5]

Püspöki tevékenysége

Az I. világháború időszaka

Baltazár a püspöktársaihoz hasonlóan az első világháborút igazságos háborúnak tartotta. Támogatta a debreceni teológus-hallgatók frontszolgálatát, valamint erősen agitált a hadikölcsön jegyzése mellett. Hangsúlyozta egyházi és külpolitikai téren is a német szövetség elsődlegességét. Komoly erőfeszítéseket tett a protestáns tábori lelkészi szolgálat kiépítésére. Széles körben elismerték három harctéri útja miatt, melynek során első kézből szerzett információt a front helyzetéről.[6] Nagy felelőssége volt a világháború idején elmérgesedő belső egyházi közbeszédben mint a liberális, debreceni kör vezetőjének, akivel szemben sorakozott fel a főképp fővárosi konzervatív teológusokból álló csoport, Sebestyén Jenővel és Bernát Istvánnal az élén.[7]

A forradalmak kora

Baltazárt Tisza István szövetségeseként érte az őszirózsás forradalom. Habár részt vett a köztársaság kikiáltásán, a korábban kiadott, szerencsétlenül megfogalmazott és időszerűtlen nyilatkozatai miatt mind a Károlyi-párt, mind pedig a szociáldemokraták oldaláról többen kritizálták.[8]
Az egyházon belüli forradalmi mozgalom is vele szemben határozta meg önmagát, Jánosi Zoltán debreceni lelkész és Zoványi Jenő teológiai tanár támadták őt a leghevesebben, ellene hangolva a debreceni egyházközség presbitériumát is. A forradalmi egyházpolitika fejleményeit, a megegyezést az egyház és az állam között a sajtóban megjelentetett nyilatkozataival próbálta meg hátráltatni.[9]
A Tanácsköztársaság idején rövid időre fogságba vetették, később mégis kollaborációval vádolták meg az ORLE közlönyének néhány névtelenül megjelent, félreérthető írása miatt.[10]
A román megszállás időszaka alatt több tiszántúli politikai és egyházi vezetővel együtt köszöntötte Nagykárolyban a román királyt, valamint feltehetően tárgyalásokat folytatott egy esetleges román-magyar perszonálunióval kapcsolatosan. Mindezekért később szintén támadták a jobboldali sajtóban.[11]

A Horthy-korszak első évei

Baltazár a formálódó Horthy-rendszer szemében a keresztény-nemzeti eszme egyik legfontosabb ellenfelének számított. Ezért is a minisztertanács 1920 nyarán már vizsgálatot tervezett indítani vele szemben, ám 1920 őszén a konventi bíróság végül felmentette őt a forradalmi tevékenységét firtató vádak alól, az egyházi közvélemény pedig egyhangúan utasította vissza, hogy a püspök tevékenységét világi bíróságok vizsgálják felül.[12] Baltazár azonban közreműködött abban, hogy a forradalmakban tevékenykedő ellenfelei, Jánosi Zoltán és Zoványi Jenő elveszítsék állásukat.

Az évtized első felében erősen kritizálta a kormányzat jogkorlátozó rendelkezéseit, többek között a numerus clausus bevezetését. 1921 januárjában a Debreceni Református Nagytemplomot a püspök ellen célzott támadás részeként meggyalázták, ami országos botrányt váltott ki.[13] Baltazár ennek hatására is lépett be a Polgárok és Munkások Szövetségébe, ahol az ellenzéki liberális pártok és a szociáldemokraták tömörültek, a polgári szabadságjogok kiterjesztését követelve.[14] 1921 tavaszán az egyházon belüli ellenzéke azonban rákényszerítette, hogy távolodjon el a politikai vitáktól, emiatt az évtized közepéig az ellenzéki politika szimbolikus szereplőjévé vált, 1926-ban pedig – részben a numerus clausus Bethlen által megígért módosításában bízva – belépett az Egységes Pártba.[15]

Amerikai útjai

1922-ben és 1924/25 során Baltazár több hónapot töltött az Egyesült Államokban, ahol a Debreceni Református Kollégium számára gyűjtött adományokat, mely a világháború nyomán mind az értékpapírjaiban őrzött vagyonát, mind pedig a birtokainak a javát elveszítette. Az amerikai protestáns egyházak, magyar református gyülekezetek és a helyi zsidóság segítségével jelentős összeget tudott összegyűjteni.[16] Útjai másik célját, az amerikai magyar reformátusok közötti szakadást a kétértelmű és kizárólag a gyűjtés eredményességét célzó tevékenysége azonban inkább elmélyítette, mintsem enyhítette. Baltazár ugyanis a magyarországi anyaegyháztól elszakadó amerikai református közösségeket a református, illetve presbiteriánus testvéregyházak mellett az amerikai episzkopális egyház felé irányította, mivel utóbbiaktól komoly erkölcsi és anyagi támogatásban reménykedett.[17]

Ellenzékben és kormánypárton

Az 1920-as évek második felében Baltazár megbékült Bethlen Istvánnal és belépett az Egységes Pártba. 1929-től kezdőden viszont megkísérelt egy ellenzéki földművespártot létrehozni. Akciójához megpróbálta megnyerni Lord Rothermere támogatását is, valamint francia és brit politikusokkal tárgyalt Párizsban és Londonban. Politikai tevékenysége azonban az egyházon belül ismét komoly feszültségeket keltett, Bethlen István pedig sikeresen hangolta ellene a közvéleményt.[18] 1933-ban Gömbös Gyulával szemben lépett fel, ám kiegyezett vele, hogy a rokonát, Vásáry István debreceni polgármestert érő politikai támadások véget érjenek.[19] Fontos szövetségese volt ezekben a küzdelmekben Juhász Nagy Sándor, aki az őszirózsás forradalmat követően igazságügy-miniszter, majd az 1920-as években a debreceni egyházközség világi főjegyzője volt.[20]

Helye a korabeli református egyházban

Baltazár 1918-tól haláláig a református egyház formális vezetője, a zsinat és a konvent lelkészi elnöke volt. Mögötte elsősorban a tiszántúli tömbreformátus vidékek lelkészei álltak, de számos alkalommal került szembe a főváros konzervatívabb egyházi vezetőivel. A Horthy-korszakban a Kálvin Szövetség vezetői, élükön Bernát István egyetemi tanárral számos alkalommal támadták Baltazár politikai nézeteit. Az 1920-as években Baltazár is részt vett a Hit és Szolgálat Mozgalma által inspirált egységtörekvésekben, ám végül Sebestyén Jenővel karöltve utasította vissza az „általános keresztyének” mozgalmával való együttműködést. Baltazár teológiailag konzervatív, a történelmi kálvinista irányzathoz húzó nézeteivel, valamint a politikai liberalizmus, klasszikus szabadelvűség felvállalásával az 1930-as évekre követők nélkül maradt az egyházon belül.

Halála

Baltazár Dezső hosszas betegeskedés után, ám mégis viszonylag hirtelen hunyt el gyomorbántalmainak köszönhetően 1936. augusztus 15-én. Temetésén Ravasz László szolgált, a búcsúztatásán a korabeli beszámolók szerint tízezrek vettek részt.


Eszméi

Címsor szövege

Liberális protestantizmus

Baltazár Dezső a reformkor óta egyre inkább szabadelvűvé váló református szellemben nőtt fel, és ezt képviselte – a liberalizmussal immár szakító – Horthy-korszakban is. Egyházpolitikai gondolkodásának alapköve az 1848. évi 20. tc. volt, mely kimondta a bevett felekezetek egyenlőségét, valamint az egyházi és iskolai költségeik állami finanszírozását. A református egyházi fősodor ennek megfelelően támogatta a dualizmus korszakában az államtól kapott egyházi segélyt, valamint a lelkészi fizetések állami kiegészítését, a kongruát. Baltazár mindezt továbbfejleszteni kívánta, meglátása szerint ugyanis a református egyháznak egyre jobban kellene támaszkodnia a liberális nemzetállamra. Az egyenlőségre hivatkozva támogatta az állami adománytermészetű egyházi birtokok szekularizációját, valamint elfogadhatónak tartotta a felekezeti népiskolák államosítását is. A Baltazár által képviselt szabadelvű protestantizmus az elsődleges veszélyt a politikai katolicizmus konzervatív fellépésében látta, míg számára a szövetségesek körében felekezeti téren a zsidóság, politikai téren pedig a szociáldemokraták is szóba jöhettek. Mindamellett Baltazár megtalálta a helyét a konzervatív liberális vezetők, Tisza István és Bethlen István táborában is.

Teológiai nézetei

Baltazár Dezső teológiai nézeteire a 19. század második felében kiformálódó debreceni új ortodoxia gyakorolta a legkomolyabb befolyást. Személyesen leginkább Erdős Jószef professzor hatott rá, aki Eduard Böhl bécsi professzor tanítványaként a református egyház hitvallásos megújulását szorgalmazta Magyarországon. Ugyan Baltazár teológiai szaktudományos munkásságot nem fejtett ki, ám 1920-ban, amikor politikai szerepvállalása miatt sok támadás érte, úgy gondolta, hogy teológiai nézeteiről is számot kell adnia. „Az én hitvallásom” című írásában a konzervatív teológiai meggyőződéséről tett bizonyságot. Baltazár a két világháború között kibontakozó történelmi kálvinista irányzathoz közeledett, ám ezt a közeledést a politikai természetű nézetkülönbségek nehezítették meg.

Filoszemitizmus

Baltazár Dezső filoszemitizmusának gyökerei a 19. századi liberális protestantizmusból erednek. A tiszántúli reformátusok hagyományosan nyitottak voltak a zsidóság felekezeti egyenjogúsítása irányában. Baltazár maga 1907-től kezdődően tekintett a zsidóságra (egyház)politikai szövetségesként az 1848. évi 20. tc. teljeskörű végrehajtása érdekében. „Itt a nyilvánosság előtt nyújtok testvéri jobbot a hazafias zsidóság felé, figyelmeztetve a közös veszélyre, kérve és buzdítva a közös akcióra” – írta ekkor Baltazár. Az I. világháború idején felerősödő antiszemitizmus idején Baltazár határozottan lépett fel a zsidóellenes nézetekkel szemben, majd a Horthy-korszak első felében Baltazár főképp a numerus clausus ellen tiltakozott, melyet „a versenyt nem bíró erők degeneráltságának […] szegénységi bizonyítványa”-ként jellemzett 1922-ben. Erkölcsi és anyagi értelemben is támogatta a debreceni zsidó gimnázium működését. Az 1930-as években pedig a formálódó nemzetiszocialista mozgalmakat, illetve a Németországból importált fajelméletet ítélte el több írásában. A magyar zsidó közösség egész életében nagy tisztelettel vette őt körül, írásai és előadásai komoly visszhangot váltottak ki a zsidó lapokban. A zsidó közösség mindemellett az I. világháborútól kezdődően általában, de különösen is az amerikai útjain komolyabb összeggel támogatta a püspök aktuális céljait.

Baltazár számára a zsidóság elsősorban a vallást, illetve az ennek nyomán kifejlődő kultúrát jelentette. Olyannyira tisztelte a zsidó vallási hagyományokat, hogy az 1930-as évek elején a felerősödő zsidómisszióval szemben is fellépett: „Annak a szolgálatnak a nagysága, amit a zsidóság az egész világnak tett, nekünk keresztyén magyaroknak is azt parancsolja, hogy az érdem méltánylásának erkölcsi magaslatára emelkedve, ne adjunk semmiféle térítési szándékkal okot arra, hogy cselekedeteink nyomán méltatlanul feltámadt keserűség fakadjon.” Egyszerre tudott jó személyes kapcsolatot ápolni az ortodox és neológ irányzatok képviselőivel, de még a cionista mozgalommal is kacérkodott. Baráti viszonyban állt Szabolcsi Miksával és Lajossal, Stern Samuval és Pathai Józseffel egyaránt. Élete nagy álma, hogy eljusson Jeruzsálembe korai halála miatt nem valósulhatott meg.

Kortársak és az utókor értékelése

Baltazár értékelésével kapcsolatosan a kortársak és az utókor is kifejezetten megosztott. Kortársai közül számos – főleg tiszántúli lelkész és tanító – követte őt, az ORLE lapjában, a Lelkészegyesületben nemes egyszerűséggel „vezér”-ként hivatkoztak rá. Mindeközben más, vele szemben álló kortársai, például Pálóczi Czinke István püspök is, markáns kritikával illették a Baltazárt övező személyi kultuszt.

Habár Baltazár Dezsőről Debrecenben halálát követően utcát neveztek el, ma pedig egy tér viseli a nevét, valamint a Debreceni Református Kollégiumban domborművön örökítették meg az emlékét, Hajdúböszörményben pedig mellszobrot kapott, szellemi öröksége a Horthy-korszakban a felejtés sorsára jutott. A protestantizmus liberális, filoszemita örökségét nem vállalta fel a tiszántúli püspöki széket 1938-ban elfoglaló ifj. Révész Imre sem, mindezt szimbolikusan jelzi, hogy a Baltazár életművét feldolgozó tekintélyes kötet kortársak által írott tanulmányai végül kéziratban maradtak. Az egyre inkább jobbra tolódó politikai kurzus kifejezetten támadta a „baltazárizmus” maradványait az egyházon belül. Ugyan 1945 után rövid ideig még emlegették – főképp baloldali szerzők – Baltazárt mint Ravasz László liberális ellenpólusát, addig 1948 után a teljes felejtés lett a sorsa. Máthé Elek, Ravasz László kritikusa írta róla 1948 elején: „De felbecsülhetetlen értéke volt annak, hogy Debrecen püspökének, Balthazár Dezsőnek az 1848-as idők szellemi hagyományaiból táplálkozó nemes és tiszta liberalizmusa a húszas években rendíthetetlenül küzdött a mind követelődzőbb és az egyházakra is mind nagyobb nyomást gyakorló reakcionarizmus ellen.” A püspök máig hatóan negatív megítélését Mocsár Gábor alapozta meg az 1960-as években, amikor Baltazárt kifejezetten lejárató szándékkal mint politikailag reakciós, pártállását szélkakasként változtató egyházvezetőt mutatta be. A rendszerváltás óta életművéből elsősorban szabadelvűsége és filoszemitizmusa vált felidézésre méltó örökséggé.

Szerző
Szász Lajos

  1. ↑ SZÁSZ Lajos: Baltazár Dezső református püspök közéleti és egyházi tevékenysége, Doktori értekezés, Budapest, ELTE BTK, 2021, 17–33. doi: 10.15476/ELTE.2021.017
  2. ↑ Szász: Baltazár, 51–65.
  3. ↑ Szász: Baltazár, 71–87, 121–139., SZABÓ Zoltán: A díszpolgár püspök. Dr. Baltazár Dezső hajdúböszörményi munkássága, Debrecen, 2006.
  4. ↑ Szász: Baltazár, 149–150.
  5. ↑ Szász: Baltazár, 87–112, 169–176.
  6. ↑ BARÁTH Béla Levente: „Földbegyökerezés és égbe fogózás…” A Tiszántúli Református Egyházkerület története Baltazár Dezső püspöki tevékenységének tükrében (1911–1920), Sárospatak, Hernád Kiadó, 2014, 131–147.
  7. ↑ Szász: Baltazár, 177–207.
  8. ↑ Baráth: Földbegyökerezés, 151–168.
  9. ↑ Szász: Baltazár, 223–224.
  10. ↑ Szász: Baltazár, 225–232.
  11. ↑ Szász: Baltazár, 233–244.
  12. ↑ Szász: Baltazár, 250–257.
  13. ↑ VESZPRÉMY László Bernát: 1921 – A Horthy-rendszer megszilárdulásának története, Budapest, Jaffa Kiadó, 2021, 63–67.
  14. ↑ L. NAGY Zsuzsa: Bethlen liberális ellenzéke. (A liberális polgári pártok, 1919–1931), Budapest, Akadémiai Kiadó, 1980, 35–40.
  15. ↑ Pesti Napló, 1926. nov. 28. 5.
  16. ↑ SZÁSZ Lajos: „Egy sírja szélére taszított boldgotalan ország gyászba öltözött követe” – Baltazár Dezső püspök amerikai útjai (1922, 1924/25), in: Ifj. Bertényi Iván – Géra Eleonóra – Richly Gábor (szerk.): „Taníts minket úgy számlálni napjainkat…” Tanulmányok a 70 éves Kósa László tiszteletére, Budapest, ELTE Eötvös Kiadó, 2012, 465–482.
  17. ↑ SZÁSZ Lajos: „Nemcsak egyházi, de magyar nemzeti érdek” – Magyar reformátusok csatlakozása az Amerikai Episzkopális Egyházhoz az 1920-as években, Valóság 60(2017/9), 22–32.
  18. ↑ SZÁSZ Lajos: Püspök a miniszterelnök ellen. Baltazár Dezső és Bethlen István politikai küzdelme (1929–1931), in: Kiss Réka – Lányi Gábor (szerk.): Hagyomány – Identitás – Történelem 2019. 2. köt., Budapest, Károli Gáspár Református Egyetem ETKI Reformáció Öröksége Műhely – HTK Egyháztörténeti Kutatóintézet, 2020, 145–162.
  19. ↑ Szász: Baltazár, 331–344.
  20. ↑ CSOHÁNY János: Juhász Nagy Sándor politikai tevékenysége a református publicisztikában, in: Uő: Tanulmányok Debrecen és a reformátusság múltjáról, Debrecen, 2004, 124–134.
A lap eredeti címe: „https://refwiki.kre.hu/index.php?title=Baltazár_Dezső_(1871–1936)&oldid=494”