Szamártemetés
Szamártemetés - régi megbélyegzés, büntetési mód
Fajtái
A szamártemetés kétfajta temetési módot jelent: 1. hantolás nélküli temetést, 2. egyházi szertartás nélküli temetést. Eredete az ószövetségi gyakorlatra vezethető vissza, ugyanis az ókorban az elpusztult szamarakat nem hantolták el, hanem a tetemet a település határain kívül a vadállatok számára prédának hagyták. Jeremiás próféta részletesen leírja azt, amikor embereket hantolás nélküli temetéssel büntettek meg (Jer 16,4; Jer 22,18-19; Jer 36,30), de a Prédikátor könyvében a szertartás nélküli temetésre is találunk példát (Préd 6,3). A kora újkorban a Kárpát-medencében a református egyház a szamártemetésnek csak a második típusát alkalmazta, bár a közgondolkodás ismerte az elhantolás nélküli formáját is. Ezt bizonyítja Bethlen Miklós Önéletírása, amelyben megemlíti, hogy Miletos szigetén megfélemlítésre gyakorolták az elföldelés nélküli temetést.
Egyházfegyelmezési eljárás
Az egyházi szertartás nélkül történő eltemetés azt jelentette, hogy sem a pap, sem más egyházi személy nem búcsúztatta el a halottat, akinek a tetemét a temető kerítésén kívül földelték el. Az egyházfegyelmi ügyeket egyházi bíróság tárgyalta, és az eljárás során a bűnöst eklézsiakövetésre ítélték. Az eklézsiakövetésnek igen sok módja volt: általában a kiközösítés különböző fajtáit alkalmazták (szégyenkő, fekete lepel). Ezek egyik típusa volt a szamártemetés. Ez súlyos büntetésnek, kiközösítésnek számított, amelyre akkor került sor, ha valaki valamilyen egyházfegyelmi vétséget követett el. Ilyen vétségnek számított az öngyilkosság, de a templomkerülés, istenkáromlás, paráználkodás, részegeskedés, lopás és a tánc is. A szamártemetés elrettentő ereje a kirekesztés volt, ugyanis az egyházból kizárt személyek a társadalmon kívülre kerültek, valamint a feudális joggyakorlat szerint az ilyen személyek jobbágytelkeit a földesúr bármikor elkobozhatta. Ha valakinek a családtagját egyházi szertartás nélkül temették el, akkor ezzel a teljes rokonságot megbélyegezték.
Szakirodalom
Bethlen Miklós Önéletírása, in V. WINDISCH Éva (kiad.): Kemény János és Bethlen Miklós művei, Bp., Szépirodalmi, 1980 (Magyar remekírók), Bp., I, 44. CSEFKÓ Gyula: Szamártemetés, Népünk és Nyelvünk 6(1934/10–12), 186–190. DIENES Dénes (szerk.): Zempléni vizitációk 1629–1671: Miskloci Csulyak István zempléni esperes és hivatali utódainak feljegyzései, Sárospatak, SRKTGy, 2008. ILLYÉS Endre: Egyházfegyelem a magyar református egyházban (XVI–XIX. századokban), Debrecen, Városi Nyomda, 1941. MURDOCK, Graeme: Calvinism on the Frontier 1600–1660: International Calvinism and the Reformed Church in Hungary and Transylvania, Oxford, Clarendon, 2000, 197–228. ŐSZ Sándor Előd: Szemtanú beszámolója Dávid Ferenc temetéséről, Keresztény Magvető 129(2023), 460–465. POCSAINÉ EPERJESI Eszter: Református egyházlátogatási jegyzőkönyvek néprajzi vonatkozásai – 16–17. század Tiszán inneni egyházvidék, Sárospatak, SRKTGy, 2007. TÁRKÁNY SZŰCS Ernő: Magyar jogi népszokások, Bp., Akadémiai, 2003.
