RefWiki

A Dunántúli Református Egyházkerület központi települése. Itt működik 1531 óta az ősi Kollégium, amely mind a mai napig az Egyházkerület iskolája. Itt van az egyházkerületi központ, amely néhány évtizedes veszprémi kitérőt követően 2008-tól ismét a városban van. Itt található az egyházkerület tudományos gyűjteménye (Könyvtár, Levéltár, Múzeum), amely a szellemi központot is jelenti. Ezen túl kiemelkedő gyülekezete van, amely az elmúlt évszázadokban is élt és működött Pápán.

Pápa városa és reformációja

Pápa mint település régi időkig nyúlik vissza. Vannak régészeti leletek a bronzkorból, de az avar időszakból is. A honfoglalást követően fejedelmi birtok, majd a királyság létrejöttét követően királyi birtok. A várost birtokolta többek között a Garai Család, majd a Szapolyai Család is, a városban nevelkedett a későbbi király, Szapolyai János is. Kiemelkedő történelmi esemény, hogy 1401-ben Zsigmond király Pápán tartott országgyűlést. Az egyházi élet mindig fejlett lehetett Pápán, ennek köszönhetően több szerzetesrend is letelepedett itt, amelyek közül a legkiemelkedőbbek a ferencesek. Pápa városa várral megerősített hely volt, amely aztán a török időkben különös jelentőséggel bírt.

A város reformációjával kapcsolatban sok feltételezés van. Tóth Ferenc, aki a 19. században foglalkozott a Dunántúli Egyházkerület, és azon belül Pápa egyháztörténetével, ő például 1522-re teszi a város reformációjának megindulását, amit Bod Péter is így írt egyháztörténetében. Fabiny Tibor Mohács elé helyezi a reformáció elindulását a városban, de mindenképpen Thurzó Elek földesúr „regnálása” idejére (1527–35). A sok bizonytalanság mellett az tűnik biztosnak, hogy legkésőbb a mohácsi vészt követő években, de mindenképpen az 1531-es évet megelőzően megindult a reformációs munka Pápán. A reformáció elindulása kapcsán megjelenik egy „Bálint pap” nevű személy, akit Pápa város reformátoraként tartunk számon, és akit Enyingi Török Bálint, ő 1535–41 között volt a város birtokosa, 1536-ban Debrecenbe helyezett át, hogy a reformáció eszméit ott is terjessze. Bálint pap 1531–36 között tevékenykedhetett Pápán, mint az „új hit” terjesztője. A hagyomány szerint 1531-ben megkezdte működését a reformált iskola is a városban.

A protestáns egyház teljes megerősödésére ezt követően még minden bizonnyal kellett várni két évtizedet. 1557 augusztusában a pápai ferencesek panaszkodnak egy levelükben, hogy sokat szenvednek a várbeli katonáktól, akik megvetik az oltári szentséget. Több évben is külső anyagi segítséget kaptak, hogy valahogyan fennmaradhassanak. Ez érzékelteti a katolikus hívek fogyását, és a protestáns hívek számának növekedését. Az 1560-as évből van adatunk arra nézve, hogy a ferencesek elköltöztek a városból, és két évvel később ugyan még egy katolikus zsinatra hívják a pápai plébánost, de nem jelent meg, mert feltehetőleg nem is lakott már ekkor a városban. Úgy tűnik, hogy 1560-ra többségben, vagy akár jelentős többségben lehettek itt a reformáció tanait követők. Ehhez szükség volt a tanok hirdetőire, akik lehettek volt szerzetesek is, de olyan kereskedők is, akik magukkal hozták a reformáció eszméit a Német Birodalomból, vagy más nagyobb városból. Emellett pedig szükség volt azokra is, akik befogadták és követték a reformáció tanait.

A vár reformációja

Ezen a téren kiemelkedett a vár ebben az időben, hiszen szinte valamennyi végvár katonasága protestáns lett a 16. század második felében, Pápán arról is van adatunk, hogy a végvár kapitánya 1543-ban egy olyan személy, aki bizonyíthatóan protestáns. Ez azt jelenti, hogy a várban biztosan volt prédikátor is, akinek a működése pedig az egész lakosságra hatással volt, hiszen szinte minden a török elleni védekezés feladatairól szólt Pápán egészen a 17. század végéig, így a szoros kapcsolat az eszmék terjedését is könnyítették. Ennek megfelelően Pápán két prédikátor működhetett a 16. században, az egyik a várgyülekezetben, a másik a városi gyülekezetben. Természetesen a török egyre erősödő jelenléte akadályozhatta a reformáció folyamatának szervezeti oldalát, bár a lelki oldalon pozitív hatása lehetett.

A 16. századi gyülekezet és iskola

Ezt követően néhány felvillanó adat van csupán a gyülekezet és az iskola helyzetéről. Tudjuk, hogy 1568-tól Pápán szolgált Sztáray Mihály, majd 1574-től Huszár Gál is. A két híres reformátor ugyanabban az évben, 1575-ben hunyt el Pápán. Az ő itteni munkálkodásuk jelzi azt is, hogy Pápa gyülekezete milyen kiemelkedő helyet foglalhatott el Dunántúlon. Úgy tűnik, hogy ezt követően a gyülekezetnek két prédikátora volt, amit jól jelez egy 1612-es feljegyzés: „a mi városunknak régi szokása, hogy míglen az Isten boldogabb állapotban tartotta... mindenkor közöttük két prédikátor lakott”. A következő évtizedekben a pápai gyülekezetben szolgált Huszár Gál fia, Dávid, aki kinyomtatja a Heidelbergi Kátét magyar nyelven 1577-ben, amiről feltételezik, hogy Huszár Gál fordítása lehet. Ez már jelzi, hogy a pápai gyülekezet egy része, valószínűleg nagyobb része, a lutheri iránytól továbblépve, a helvét irány követője lehetett. A kezdeti időben azonban a gyülekezetek nem váltak ketté a hitvallási különbségek miatt, így lehet beszélni közös protestáns gyülekezetekről, amelyek közé tartozott Pápa is. A közös út valamikor a 16. század legvégén szűnt meg gyülekezeteinkben.

Szolgált itt 1585-től Pathai István a dunántúli egyházkerület későbbi püspöke, majd Kanizsai Pálfi János is 1612-től, aki később szintén az egyházkerület püspöke lett. Ez jelzi ismét, hogy a gyülekezet kiemelt szerepet tölthetett be az egyházkerületben. Kanizsai Pálfi János nevéhez köthető az első gyülekezeti presbitérium létrehozása, amely 1617 januárjában került felállításra Pápán. Az akkori püspök, Pathai István egy évvel később megerősítette a rendtartást: „Mivel hogy az Úr Isten azt kívánja, hogy az ő anyaszentegyházában mindenek jó renddel és illendőképen legyenek, igen javaljuk a Pápai anyaszentegyházban bévött rendtartást, melyben a józan életű, tudós atyánkfia Kanisai Pállfi János Uram mellé presbyterek rendeltettenek…” 1660-ban, amikor erősödtek a protestánsok elleni fellépések, a gyülekezet megújította a presbitériumról szóló szabályzatát. A presbitérium ugyanis olyan többlettartást adott a gyülekezetnek, amivel az üldöztetések idején is meg tudott maradni.

Pápa végvára

Pápán egy darabig sértetlenül zajlott a végvári katonák vallásszabadsága is. A változás akkor állt be, amikor 1626 márciusában Esterházy Miklós nádor lett Pápa földesura. Ugyanebben a hónapban tűz ütött ki a várban, aminek következtében a templom és a város legnagyobb része a lángok martalékává vált. 7 nappal később költözött el az addigi pápai lelkész, Kanizsai Pálfi János Németújvárra. A pápai gyülekezet templom, földesúri védelem és lelkész nélkül maradt. Ezután Pathai István püspököt hívták meg ismét lelkészüknek. Esterházy Miklós nádor 1628 közepén érkezett a városba azzal a céllal, hogy ott rendet kíván tenni. A püspök-lelkésznek is bonyodalma támadhatott ebből, hiszen az esztendő végén búcsúzás nélkül távozott mind lelkészi, mind pedig püspöki hivatalából. 1630-ban Esterházy Miklós zálogba adta Pápát Csáky László grófnak, aki megkezdte a katolikus restauráció folyamatát. 1631-ben jezsuita papot hozatott a várba, 1638-ban pedig a pálosokat telepítette be. 1649-ben már Esterházy Miklós fiára, Esterházy Lászlóra szállt vissza Pápa városa. Ebben az évben plébánost hozatott és az éppen üresen álló egyik prédikátori házat foglaltatta el számára. Utána fiai, Esterházy László, Pál és Ferenc voltak a város birtokosai.

Az első komolyabb csapást 1660-ban kellett elviselnie az ellenreformáció részéről a város lakosságának. Ekkor ugyanis a gróf német katonákat hozatott a várba, rajtuk kívül saját csapatait is ott szállásolta el. Kocsi Csergő Bálint 1677-ben így emlékezett vissza erre: „A gróf (...) lator lovasait a polgárok és nemesek állandó vendéglátására bízta, akik ahogy betették a lábukat, a vendéglátó gazdáktól a gazdasszony éléskamrájának kulcsát és mindennemű javát elvették, s azok jószágát, éjjel és nappal, tivornyázva és italozva eltékozolták és elprédálták, s csak akkor hagyták abba, amikor úgy látszott, hogy a gazda és a családanya kötelezi magát előttük arra, hogy pápista hitre tér”. Ekkor több mint hatszázan elhagyták a várost, csakhogy ne kelljen a katolikus hitre térniük. A református vitézek megtörése céljából nem fizettek nekik zsoldot, sőt még az élelmezésükről is „elfeledkeztek”. A protestáns vitézek keményen ragaszkodtak hitükhöz. 1664-ben a bécsi titkos tanácsos előtt jelentik, hogy Pápán sokan haltak éhen, háromszázan pedig betegen fekszenek.

A gyászévtized

1671-ben elvették a lelkész lakását és a plébánosnak adták. Ugyanebben az évben történt az is, hogy amikor Kocsi Csergő Bálint, a pápai iskola rektora egy este az asztalánál éppen olvasott, két puskagolyót lőttek ki, amiből az egyik nyakláncát súrolva épphogy elkerülte, a másik pedig nem jutott be a házba. A merényleten túl a pápai rektor azt is leírta, hogy amikor a reformátusok istentiszteleteiket az iskola udvarán tartották, akkor kintről súlyos köveket dobáltak be, úgyhogy az megsebesítette az éppen ott lévőket. Az 1671-es év történéseihez tartozott az is, hogy a hadnagy, aki elfoglalta a parókiát, a diákokat karddal fenyegette. 1674-ben, amikor a pozsonyi törvényszék megkezdte a munkáját, akkor az akkori egyik lelkész, Séllyei István dunántúli püspök és Kocsi Csergő Bálint rektor is a beidézettek között volt, akik el is mentek a tárgyalásra. Mindkettőjüket halálra ítélték, mindketten megjárták a gályarabságot, de mindketten ki is szabadultak, és aztán tovább folytathatták szolgálatukat a városban. Az 1681-es évben a soproni országgyűlésen a pápai végvár is a felsoroltak között van, ahol a templomépítésre telket kaphatnak.

A következő évek sem a felhőtlen szabadságról szóltak. 1702-ben megjelent a nádornak egy olyan rendelete, amellyel a megszűnt pápai végvárra nézve is kimondták a lelkészek eltávozásának szükségességét. Az egyik lelkész ennek hatására elmenekült. A Rákóczi szabadságharc idején egy labanc tábornok 1707-ben felperzselte a pápai reformátusok iskolaépületét. A szabadságharc időszakát kihasználva azonban a pápaiak az iskola udvarán tornyot építettek, épületeiket rendbe hozták, annak ellenére, hogy földesúri jóváhagyással nem rendelkeztek. 1709-1710-ben felépítették az iskolát is, rendbe hozták a templomot és a parókiát, mindezt saját erőből.

A vértelen ellenreformáció

Pár év nyugalmat követően 1718. november 5-én III. Károly nevében egy levelet küldtek a városnak. Ebben leírták, hogy az 1681. évi 26. törvénycikk szerint Pápán csak mint határvárosban volt megengedve a vallásgyakorlat szabadsága. Amikor ennek oka megszűnt, vagyis Pápa már nem volt végvár, akkor megszűnt a következmény is, tehát a szabad vallásgyakorlattal sem lehet élni. Ezért elrendelték, hogy Pápán a parókiát, iskolát, valamint az imaházat kobozzák el, a lelkész és a tanító pedig menjen máshová. A templomot elvették tőlük, ám ekkor még vallásgyakorlatukat néhány évtizedre megtarthatták. Az 1752-es esztendő jelentette aztán a legnagyobb csapást a dunántúli egyházkerület életére, hiszen ekkor szűnt meg Pápán, és több környező településen a vallásgyakorlat. A templomot, parókiát, iskolát ekkor elfoglalták, a lelkészeket, professzorokat és diákokat elűzték. A Pápáról kitiltott gyülekezet 1752-től, az árvaság végéig, 1783-ig Adásztevelre járt istentiszteletre, ami miatt a templomot is megnagyobbították. Ekkor került ide a főiskola is, ami 1783-ig négy osztályosra szűkülve folytatta tevékenységét. Ehhez az időszakhoz kapcsolódik az eperfa szimbólumnak a megjelenése a kollégium címerében. A hagyomány szerint ugyanis az adászteveli száműzetés során bizonyos napokon az iskola diákjai egy terebélyes eperfa alatt húzták meg magukat.

A Türelmi Rendelet után

1781-et követően visszatérhetett mind a gyülekezet, mind pedig az iskola a városba. Ekkor épült meg torony nélküli temploma, ami mind a mai napig látogatható, ez a pápai református ótemplom. Ekkor kezdték meg az iskola „újra-alapítását” is, aminek élharcosa volt Mándi Márton István, aki mellett kiemelkedő tanárok is tanítottak itt, mint például Tarczy Lajos és Bocsor István.

Az iskola a fénykorát a 19. században élte, hiszen ekkor teológiai, bölcsészeti és jogi oktatás is folyt az intézményben felsőfokú szinten, gazdasági és kereskedelmi képzést is adtak középfokon, de a tanítóképzés is megkezdődött. Ebben a században jártak ide olyan neves személyiségek, mint Petőfi Sándor, Jókai Mór, Orlay Petrich Soma, Eötvös Károly vagy éppen Kerkápoly Károly. Jelmondatát, amely a kollégium épületének homlokzatán most is olvasható, Jókai Mórnak köszönheti, aki úgy nyilatkozott, hogy az iskola arra való, „hogy Istennek, hazának, tudománynak neveljen.”

A 20. században

Ez időszakban is jártak kiemelkedő személyiségek a kollégiumba: Csoóri Sándor, Nagy László, Rab Zsuzsa, Lőrincze Lajos. A második világháború alatt, 1941-ben szentelték fel kéttornyú újtemplomát a gyülekezetnek.

Aztán az 1948-as államosítás során a gimnázium és a tudományos gyűjtemények kivételével minden intézményt elvettek a református egyháztól. 1952-ben a gimnáziumot is felajánlotta az egyházkerület az államnak. Az újjáépítés az 1990-es rendszerváltozás következtében indulhatott meg. Napjainkban ismét működik a gimnázium, a teológiai akadémia, és folyamatosan működik a könyvtár, levéltár és a múzeum. Pápa ismét betölti azt a szerepet, amit a korábbi évszázadokban. A Dunántúli Református Egyházkerület szervezeti és tudományos központja lett.

Szakirodalom

Bánkúti Imre: Veszprém Megye a Rákóczi-szabadságharcban, Balatonfüred, Balatonfüred Városáért Közalapítvány, 2005.
Debreceni Ember Pál: A magyarországi és erdélyi református egyház története. Sárospatak, SRKTGy, 2009.
Fabiny Tibor: Az evangélikusok Pápán https://mek.oszk.hu/02100/02182/html/03.htm#17.
Hudi József (szerk.): Dunántúli egyházleírások a XVIII. századból. A Dunántúli Református Egyházkerület 1774-ben, Pápa, DRKTGy, 2002 (A Pápai Református Gyűjtemények kiadványai. Forrásközlések, 5).
Köblös József (szerk.): Processus visitationis. Torkos Jakab egyházlátogatása 1747–ben. Pápa, DRKTGy, 2011 (A Pápai Református Gyűjtemények kiadványai. Forrásközlések, 11).
Uő: „Keservesen panaszolkodni kénszeríttetünk…” (A pápai reformátusok küzdelmei a szabad vallásgyakorlatért a XVIII. század elején), Acta Papensia 6(2006/1–4), 1–94.
Uő: A pápai református kollégium vázlatos története a kezdetektől az anyaiskolává válásig (1585–1797), in A Pápai Református Kollégium diákjai 1585–1861, Pápa, DRKTGy, 2006 (A Pápai Református Gyűjtemények kiadványai. Forrásközlések, 9), 19–20.
Kövy Zsolt: A református egyház szerepe Pápa város életében (1520-től napjainkig). https://mek.oszk.hu/02100/02182/html/03.htm#17
Miklós Dezső: Az első rendszeres magyar református egyháztörténet. A gályarab Kocsi Csrgő Bálint „Brevis delineatio ecclesiarum reformatarum in Hungaria et Transylvania c. műve 1677-ből, Bp., szerzői kiadás, 1993.
Nagy Géza: A református egyház története 1608–1715, Máriabesnyő–Gödöllő, Attraktor, 2008.
Payr Sándor: Dunántúl reformációja, Harangszó 13(1922/44), 1922. okt. 29., 337–340.
Pokoly József: Az első magyar református presbitérium keletkezése és szervezete, Protestáns Szemle 13(1901), 202–220.
Szabó Előd: „Jól vagyon, mert az Istennek így tetzett”. A Dunántúli Református Egyházkerület története a kezdetektől a Türelmi Rendeletig, Pápa, Dunántúli Református Egyházkerület, 2020.
Uő: Katolikus restauráció a Dunántúli és Felső Dunamelléki Református Egyházkerületek területén a bécsi békétől a gyászévtizedig, doktori disszertáció, Bp., KRE, 2010, https://corvina.kre.hu/phd/Szabo_Elod_Katolikus_restauracio.pdf
Thury Etele: A Dunántúli Református Egyházkerület története I, szerk. Koncsol László, Pozsony, Kalligram,1998.
Uő: Adatok a régi dunántúli reform. egyházkerület történetéhez. IV, Dunántúli Protestáns Lap 7(1897/48), 755.
Uő: Dunántúl reformácziója, Protestáns Szemle 7(1896), 438–453, 495–503.
Tóth Endre: A Pápai Református Egyházmegye története, I, Pápa, Főiskolai Nyomda, 1927.
Uő: A Pápai Református Egyház története, Pápa, Főiskolai Nyomda, 1941.
Történelmi emlékhelyek. Pápa, református kollégium és ótemplom, https://intezet.nori.gov.hu/tortenelmi-emlekhelyek/papa/papa-reformatus-kollegium-es-otemplom
Zoványi Jenő: A magyarországi protestantizmus története, I, Máriabesnyő–Gödöllő, Attraktor, 2004.

Szerző

Szabó Előd