Bocskai István, kismarjai (1557–1606)
Bocskai István, kismarjai (Kolozsvár, 1557. január 1. – Kassa, 1606. december 29.) erdélyi fejedelem
Bocskai István Bihar vármegyei birtokos családból származva fiatalabb korában a bécsi udvarban nevelkedett, majd unokaöccse, Báthory Zsigmond fejedelemségének egyik legfőbb támasza lett. A tizenötéves háború viharaiban végül szakított addigi Habsburg-hűségével, s élére állt egy felkelésnek, amelyben legfőbb támaszai a hajdúk és a református egyház lettek. Az 1606. június 23-án megkötött bécsi békével biztosította Erdély és a Partium önállóságát, illetve – bizonyos korlátok között – a vallás szabadságát.
Családja
Az eredetileg középbirtokos bocskói Bocskai család Zemplén vármegyében élt, de a fejedelem nagyapja, Bocskai Simon megszerezte a bihari Kismarját, s ezzel egy új ágat hozott létre. Fia, Bocskai György († 1570) eleinte Habsburg-párti volt, de 1566 után átállt Szapolyai János Zsigmond erdélyi fejedelem oldalára, s jelentősen megnövelte a családi vagyont. Felesége lekcsei Sulyok Krisztina (†1586. szeptember 8.) egy délvidéki családból származott, amelynek tagjai végül Szatmárban találtak új otthonra. A házaspárnak összesen tizenöt gyereke született, négy gyerekkorában halt meg, az életben maradt lányok jeles erdélyi famíliák tagjaihoz mentek feleségül, kiemelendő Bocskai Erzsébet (Báthory Kristófné, † 1581. február 15.), aki – noha a férje katolikus volt – a református egyház nagy támogatója lett. A fiúk többsége fiatalon elhunyt, közülük ketten a katolikus papi pályát választották, annak ellenére, hogy anyjuk, Sulyok Krisztina az 1550-es évektől kezdve protestáns volt, s megalakulásától kezdve lelkes patrónusa a református egyháznak. Bocskai István első unokatestvére volt (Sulyok Annán, Krisztina testvérén keresztül) Balassi Bálintnak (1554–1594), a magyar reneszánsz nagy költőjének.
Korai évei
Kolozsvárott született 1557. január elsején, ahol akkor a szülei politikai okokból házi fogságban voltak. Gyerekkorát Kismarján töltötte, iskoláztatása is itt indulhatott el, azonban sohasem tanult meg igazán jól latinul. Neveltetése nemesi udvarokon keresztül történhetett, s legkésőbb 1571-ben a bécsi udvarba került, ahol apródként kezdte, de 1576-ban már asztalnoki tisztségben említik. Többször hosszabb időszakokat itthon töltött, s végül 1576 őszén tért végleg haza az Erdélyi Fejedelemségbe – ez összefügghetett a protestánsokkal szimpatizáló Habsburg Miksa császár és király halálával.
Emelkedőben
Családi kapcsolatain keresztül folyamatosan növelte a birtokait, megszerezte Nagykereki, Szentjobb és Sólyomkő várát, a század végére Bihar vármegye adózó házainak csaknem a negyede az ő tulajdonába került. A folyamat végén formálisan is a főnemesség tagja lett. 1581 és 1583 között tagja volt a kiskorú Báthory Zsigmond gyámjaként kormányzó négytagú testületnek. 1583 végén feleségül vette Hagymásy Margitot († 1604 szeptember), Varkocs Miklós ifjú özvegyét, aki egy mostohafiút hozott a házasságba, Varkocs Györgyöt. A házasság ismét nagy anyagi emelkedést jelentett, jól sikerült, de gyermektelen maradt, legalábbis nem volt felnőtt kort megért utóduk.
Báthory Zsigmond oldalán
A Báthory-kori fejedelemség hatalmi elitje két nagy csoportra, pártra oszlott: egyik oldalon voltak a humanista műveltséggel is rendelkező hivatalnokok, a megfontolt cselekvés hívei, a másikon a katonák, akik az azonnali tetteket részesítették előnyben. Bocskai a második csoportosulás kiemelt képviselője volt, s mindenben támogatta unokaöcsét, Báthory Zsigmondot, aki 1588-ban a jezsuita rend feláldozásának árán idő előtt trónra lépett, s nagybátyját megtette a fejedelmi tanács tagjának. Bocskai 1592-től Várad várának főkapitánya és Bihar vármegye főispánja lett, a főkapitányi tisztséget 1596-ig viselte. Az 1593-ban megindult tizenötéves háború válaszút elé állította Erdélyt: vagy a Habsburgok oldalán szállnak harcba a törökökkel szemben, vagy pedig fordítva, az Oszmán Birodalom oldalán a Habsburgok ellen. A művelt hivatalnokok semlegességet akartak, a katonapárt és a fejedelem viszont azonnal a törökök ellen akart fordulni. Bocskait külön is győzködték a királyságból érkező katona-rokonok, akik felkeresték őt Váradon: a dunántúli Wathay Ferenc és unokatestvérei, Balassi Bálint és Ferenc. Hosszabb politikai harc után Bocskai kulcsszerepet játszott abban, hogy Báthory Zsigmond megtartotta a hatalmát a többségben lévő békepártiakkal szemben, s végül 1594 augusztusában letartóztatta és kivégeztette az ellenfeleit.
Háborúban
1594 végén Bocskai vezette azt az erdélyi küldöttséget, amely végül 1595 januárjában megkötötte a szövetséget a Habsburg-kormányzattal. Ő fogadta ez év nyarán a határon a fejedelem menyasszonyát Habsburg Mária Krisztiernát. A Havasalföldet támadó Szinán nagyvezírrel szemben a fejedelem és nagybátyja mozgósították a székelyeket, megígérve nekik régi szabadságaikat. Szeptemberben elindultak az erdélyi csapatok a visszavonulóban lévő törökök után, kerülve a túlerőben lévő ellenséggel a nyílt csatát. Október 5-én a Lukar falu melletti táborban diktálta le a harcra készülő Bocskai az első végrendeletét. Október 25-én Giurgiu (Gyurgyevó) mellett a Dunán átkelő török fősereg utóvédje fölött nagy győzelmet arattak. A hazatért erdélyi sereg decemberben szembesült a székely problémával: a nemességnek és a fejedelemnek esze ágában sem volt betartani a szabadsággal kapcsolatos ígéreteket. A kibontakozó székely felkelést 1596 februárjában Bocskai verte le a nemesség segítségével („véres farsang”). Az őszi vesztes mezőkeresztesi csata után Báthory Zsigmond a lemondás gondolatával kezdett foglalkozni. 1597-ben megindultak a tárgyalások a fejedelem lemondásáról, amely 1598 tavaszán életbe is lépett, az új uralkodó ideiglenesen a válófélben lévő feleség, Mária Krisztierna lett. Bocskai lehetővé tette a zökkenőmentes hatalomátvételt, de a fejedelemasszony és környezete nem bízott benne, s minden tisztségéből leváltották. Közben Báthory Zsigmond meggondolta magát, s álruhában visszaszökött Erdélybe, ahol Bocskai segítségével újra elfoglalta a fejedelemséget. Várad őrsége azonban nem kért a régi-új fejedelemből, és befogadta a német csapatokat, ez azt jelentette, hogy a Partium jó része (benne a Bocskai-birtokokkal) Habsburg fennhatóság alá került. Az 1598 őszi török ostrom feldúlta Várad környékét, Nagykerekit a védők üresen hagyták, ezáltal a környéket (benne Kismarját) elpusztították a törökök. Télen Bocskait és Náprágyi Demeter erdélyi katolikus püspököt Prágába küldte követséggel a fejedelem, ahová 1599 januárjában érkeztek meg. Távollétükben Zsigmond átjátszotta a hatalmat Báthory András bíborosnak, aki az augusztusban hazatért Bocskait árulónak nyilvánította, s elkobozta az erdélyi birtokait. 1599 őszén Mihály vajda váltotta a meggyilkolt Báthory Andrást, de Bocskai egyre inkább elszigetelődött, minden politikai irányzat félt tőle, ez nem változott Mihály vajda bukása után sem. 1601 elején a bihari nagyúr Prágába ment, hogy tisztázza magát, de az év végéig nem engedték haza. Az újabb eseményekbe már nem szólt bele, 1602 áprilisától az év végéig ismét Prágában kellett lennie, majd visszahúzódott bihari birtokaira. Székely Mózes fejedelem 1603-as halála után Basta, a Habsburgok hadvezére lett Erdély ura, ellenfeleinek kis csapata török területen bujdosott Bethlen Gábor vezetésével.
A felkelés
1604-re egyre nőtt az elégedetlenség a Magyar Királyság területén, amit súlyosbított a Rudolf császár által vezényelt erőszakos ellenreformáció, ennek kiemelkedő eseménye volt január 6-án a kassai dóm elvétele az evangélikusoktól. Bocskai óvatosan felvette a kapcsolatot a törökökkel, ugyanakkor a Habsburgok is próbálták őt kiengesztelni. Az 1604-es hadjáratok során a császári csapatok szétverték az erdélyi bujdosók táborát, mire Bethlen Gábor azt kezdte el híresztelni, hogy Bocskaira nézve kompromittáló levelek kerültek a támadók kezébe. A kényszerhelyzetbe került nagyúr szeptember 29-én egész eddigi életével szembefordult, s az ellenállás mellett döntött. Szentjobbi várát ugyan elvesztette, a nagykereki őrség viszont sikerrel verte vissza, a német támadást. Október 14-én Bocskai felfogadta azt a mintegy háromezer főnyi hajdúkatonát, akik eddig a császári seregben szolgáltak, hitlevelükben nagy hangsúllyal szerepel a református hit védelme is. Ugyanaznap éjszaka megtámadták Álmosd és Bihardiószeg között a császáriak egyik hadoszlopát, s döntő győzelmet arattak. A győzelem hírére fellobbant a felkelés, Belgioso főkapitány Kassa felé menekült, de a város bezárta előtte a kapuit (Bastát már korábban áthelyezték Erdélyből Észak-Magyarországra). Október 30-án Johannes Bocatius főbíró kezdeményezésére Kassa kaput nyitott a hajdúknak, ez lett Bocskai fővárosa, itt szerveződött meg a vezérkara és az udvara.
Magyarország és Erdély fejedelme
Az új helyzetben Basta tábornok vonult Bocskai ellen, de kisebb győzelmek után Eperjesen vonult téli szállásra. A felkelőknek három irányba kellett támadniuk, északon a tél folyamán kifárasztották Basta seregeit, miközben Rhédey Ferenc vezetésével a hajdúk nyugatra indultak, s tavaszra már Pozsony alatt voltak. Basta emiatt visszavonulási parancsot kapott, de ez a visszavonulás rendezetlen meneküléssé változott. Egyre többen csatlakoztak a felkeléshez, miközben Erdélyben is jelentős sikereket értek el, február 21-én a nyárádszeredai országgyűlés fejedelemmé választotta. Márciusban Bocskai koronát kért a török portától, később azonban megváltoztatta a szándékát, s az átvételét egyre halogatta. 1605. április 17-én Rákóczi Zsigmond szerencsi várában ült össze az a felső-magyarországi részgyűlés, amely aztán a Magyar- és Erdélyország fejedelme címmel tisztelte meg.
Tetőponton
A felkelés ebben az esztendőben elérte legnagyobb területi kiterjedését, a Dunántúlon csak Tata várát sikerül tartósan elfoglalni, a Dunától északra a császáriak úgy adták át Érsekújvár várát, hogy kizárták a hajdúkkal szövetséges törököket. Bocskai nyáron Erdélybe indult. Szeptember 14-én ünnepélyesen letette a fejedelmi esküt, kormányzóként az idős Rákóczi Zsigmondot hagyta ott, s visszatért Kassára. Novemberben Lalla Mohamed nagyvezírrel találkozott Rákos mezején, ahol megkapta a koronát, amelyet azonban nem ismert el királyi jelvénynek. November 24-én Korponán tartottak országgyűlést, ahol két párt alakult ki, a békekötést szorgalmazó mérsékeltek, s a továbbra is harcolni akarók. Bocskai december 12-én csaknem tízezer hajdút nemesített meg és telepített le a Tiszántúlon.
A vég
A hajdútelepítések 1606-ban is folytatódtak (Szoboszló, Nagyszalonta), számos tiszt egyéni nemességet is kapott, Kismarja pedig a mezővárosinál is nagyobb kiváltságokat. A fejedelem folyamatosan Kassán tartózkodott, s egyre többet betegeskedett. Környezetében a korszak legtehetségesebb emberei gyülekeztek össze, de udvara egyszerű volt, apródként megjelent itt néhány főnemes ifjú, köztük somlyai Báthory Gábor és Rákóczi György, későbbi erdélyi fejedelmek. Előrehaladtak a béketárgyalások, mindkét oldalon összecsaptak a békepártiak és a tovább harcolni akarók. Végül 1606. június 23-án aláírták a bécsi békét. Ennek nyomán lezárták a tizenötéves háborút is: november 29-én megkötötték az Oszmán Birodalommal a zsitvatoroki békét. Augusztustól Bocskai betegsége súlyosbodott, a környezete mérgezésre gyanakodott, de valójában a veséje és a mája kezdte felmondani a szolgálatot. 1606. december 17-én vasárnap a fejedelem részt vett az istentiszteleten, úrvacsorát vett, majd lediktálta második végrendeletét, amelyben követőire hagyta politikai koncepcióját, s utódjának Homonnai Drugeth Bálintot nevezte ki. December 29-én, pénteken halt meg, februárban temették el Gyulafehérvárott, de nem Homonnai Drugethet választották meg utódjának, hanem Rákóczi Zsigmondot.
A bécsi béke
A bécsi béke eltörölte az 1604. évi, önkényesen betoldott 22. törvénycikket, amely a felkelés egyik kiváltója volt, biztosította a vallásszabadságot – a katolikus vallás sérelme nélkül – a városoknak, a nemességnek és a végvári katonáknak. Rendelkezett arról, hogy a következő országgyűlésen nádort kell választani, s a koronát Magyarországra kell hozni. A jezsuitáknak nem lehetnek Magyarországon birtokaik, a különböző tisztségeket magyarországiaknak kell főként betölteniük, s a törvénytelen rendeleteket meg kell változtatni. Bocskai nemesítései érvényesek, de birtokadományait felül kell vizsgálnia az országgyűlésnek. A fejedelem saját maga és fiúutódai élettartamára megkapta Erdélyt a Partiummal, valamint Ugocsa, Bereg és Szatmár vármegyéket. Rudolf császár külön oklevélben erősítette meg, hogy a fejedelemség Bocskai halála után sem kerül Habsburg-fennhatóság alá. A vallásügyi rendelkezések féloldalas volta további konfliktusok okává vált az ezt követő időszakban: nem vonatkozott a jobbágyságra, s „a katolikus egyház sérelme” gumiparagrafusnak bizonyult.
A református Bocskai István
Bocskai a felkelés előtt is elkötelezett református volt, azonban abban az időszakban a politikai szempontok mindig felülírták nála az egyháziakat. A fordulat talán akkor kezdődött, amikor 1604 őszén Alvinczi Péter váradi lelkész a német helyőrség üldözése elől nála keresett menedéket Nagykerekiben. Alvinczi lett az udvari lelkésze, a felkelés fő ideológusa, a kassai evangélikusok kénytelenek voltak elfogadni őt magyar prédikátornak (a német és szláv/szlovák mellé), miközben református volt. Valószínűleg már Bocskai kiadta azt az oklevelet, amely a református lelkészeknek nemességet adott, azonban ez az irat elveszett. Később Bethlen Gábor 1629-ben mindezt csak kiterjesztette a lelkészek özvegyeire. Rövid uralkodásának idején felmerült az a terv, hogy a sárospataki főiskolát egyetemi szintre kell emelni. Kultusza a tiszántúli hajdúk között évszázadokon át töretlen volt, számos irodalmi mű őrzi az emlékét, mint Isten küldöttét, akit Gedeonhoz, Mózeshez is hasonlítottak.
Összegzés
A lázadó bihari nagyúr történetével kapcsolatban felmerülhet a kérdés, hogy valóban egy nagy formátumú történelmi személyiségről van-e szó? Történelmi távlatból tekintve a kérdést egyértelműen igent kell válaszolnunk. 1600 körül a magyar államiság és a magyar protestantizmus válságos helyzetbe jutott, egyre erősödtek a Habsburgok erőszakos ellenreformációs törekvései. Könnyen a cseh forgatókönyv játszódhatott volna le, ahol 1620 után felszámolták a rendi szervezetet, s erőszakkal eltüntették a protestantizmust. Bocskai mozgalma elzárta ezt a lehetőséget, s először jelenítette meg a magyar törvényekben is az evangélikus és református egyházat. Az evangélikus egyház számára lehetővé vált a katolikustól független önálló egyházszervezet létrehozása, míg a hajdúság letelepítésével megerősödött a református Tiszántúl. Bocskai István fokozatosan kialakuló politikai koncepciója maradandó nyomot hagyott a magyar történelmen: az Erdélyi Fejedelemség a magyar államiság és a magyar protestantizmus védőbástyája lett. Ő volt az első református erdélyi fejedelem, s az őt követők mind ehhez a felekezethez tartoztak 1690-ig (az egy Brandenburgi Katalin kivételével). A református egyház a 17. században államvallássá változott, s voltak ugyan ennek a hatalmi helyzetnek súlyos hátrányai is, mégis ez tette lehetővé az egyház és a magyarság megmaradását. A történelmi lehetőség elszállt, később hiába erőlködtek a Habsburgok (leginkább I. Lipót), nem tudták a magyarokat a cseh és lengyel protestánsok sorsára juttatni, azaz jóformán eltörölni a föld színéről. A rendi ellenállás hagyománya olyan erős volt, hogy még a katolikusok, Zrínyi Miklós és II. Rákóczi Ferenc sem tudták alóla magukat kivonni.
Bibliográfia
BOCSKAI István: Testámentomi rendelése, kiad. SZIGETHY Gábor, Bp., Magvető, 1986.
BOCSKAI István: Levelek, válog., bev. tan., jegyz. BENDA Kálmán, Bp., Európa – Kriterion, 1992.
BENDA Kálmán: Bocskai István, Bp., Századvég, 1993.2
Bocskai és kora… Tanulmányok a Bocskai-szabadságharc 400. évfordulója alkalmából, Bp., Martin Opitz, 2005.
G. ETÉNYI Nóra–HORN Ildikó–SZABÓ Péter: Koronás fejedelem. Bocskai István és kora, Bp., General Press, 2006.
NAGY László: A Bocskai szabadságharc katonai története, Bp., Akadémiai, 1961.
NAGY László: Egy szablyás magyar úr Genfben. (A sokarcú Bocskai István), Hajdúböszörmény, 2000.
SZABÓ András: „Téged Isten dícsérünk”. Bocskai István, Erdély és Magyarország fejedelme, Bp., Kálvin, 2010.2
