Szőnyi Benjámin (1717–1794)

Szőnyi Benjámin (Alsónémedi, 1717. december 10. –Hódmezővásárhely, 1794. szeptember 14.) Református lelkész, egyházi író, költő.

Tanulmányai

Debrecenben, a Református Kollégiumban végzi felsőbb tanulmányait. Itt volt professzora Maróthi György, aki nagy hatással volt műveltsége alakulására, az ekkor születő kollégiumi Kántusnak alapító tagja. Már itt megismeri a négyszólamú éneklés nyugat-európai kultúráját, a pietizmus jellemzőit és a fiziko-teologizmus irányzatát. 1742-ben lesz Hódmezővásárhelyen lelkész, ahonnan nyugat-európai peregrinációra indul: tanul Frankfurtban, Utrechtben, Leydenben, Franekerben, Brémában; 1745-ben érkezik haza, ahol élete végéig szolgál. (Peregrinációs albumot vezetett, ez azonban elkallódott.)

Munkássága

Az 1753-as Pető-Törő–mozgalom után a rebellióval vádolt Vásárhely védelmére kel verses munkájával, amiben a hatalom jóindulatát igyekszik megnyerni, egyben terjedelmes várostörténeti visszatekintést végez. Ismerte a felvilágosult abszolutizmus elveit, szerzőit, különösen F. S. de la Mothe Fénelon műveit, aki a vallási tolerancia mellet a fiziko-teologizmusnak is kiemelkedő képviselője, Debrecenben széles körben ismert volt. A Károlyi-család volt Vásárhely földes-ura, toleráns valláspolitikájuk Szőnyit is segítette, műveltebb tagjaival jó viszonyt alakított ki, műveit részben nékik ajánlotta. 1753-tól jelennek meg verses és prózai kegyességi munkái (Imádságok imádsága, 1753, Pozsony; Kegyesség napszáma), amelyek a bensőséges, személyes vallási élményt részesítik előnyben.

Szentek Hegedűje

Legismertebb műve a Szentek Hegedűje (Kolozsvár, 1762) című énekeskönyv, amelynek a 18. században tizenhat kiadása készült, újabb és újabb átdolgozások születtek. Látásmódját erősen befolyásolta a német pietizmus, a jegyesmisztika (J. Arndt, J. Gerhardt), majd a fiziko-teologizmus témái is bekerülnek a gyűjteménybe, ahol a kegyesség hétköznapi témái is megszólalnak. Műve főként az egyéni, otthoni kegyesség céljaira készült, de gyülekezeti használatban is eltelterjedt (számos darabja ma is népszerű). Ez az érzelmi vallásosság olykor a misztika rajongó hangján szólal meg, nyelvezete sokszor az unio mistica jellemzőire emlékeztet; dallamuk legtöbbször a zsoltárokat követi, 73 zsoltárdallamot, 109 féle versszakot alkalmaz igen nagy metrikai gazdagságban. Megjegyzendő, hogy egyik kiadás sem tartalmaz kottákat, mindenütt a megadott nótajelzés mutatja a dallamot, jelezvén az énekvers jellemzőit, bár számos esetben azok inkább szövegversnek tekinthetők. A magyar költészettörténetben talán Szőnyi Benjámin az utolsó alkotó, akinek életműve ily szorosan kapcsolódik a zsoltárköltészet hagyományaihoz és a hagyományos kegyességi tartalmakat új jelentéssel, a fiziko-teologizmus témaköreivel bővíti. (Ebben Pálóczi Horváth György törekvéseivel rokon.)

Gyermekek Physikája

1766-ban jelenik meg a Gyermekek Physikája (Pozsony) című műve, amely a fiziko-teologizmus irányzatának hazai kezdeményezője. Voltaképpen a francia Charles Rollin Physique des Enfans prózai munkáját fordítja magyarra, amit kiegészít terjedelmes, saját verses értelmezéseivel. (Első Kegyes elmélkedés az Égről (32 nyolc soros trófa), Második Kegyes elmélkedés A’ Kerek Földről (139 négy soros strófa), Harmadik Kegyes elmélkedés A’ Négy Éltető Állatokról (30 hat soros strófa), Más Rövid Kegyes elmélkedés A’ Szivárványról (5 nyolc soros strófa), Más Kegyes elmélkedés az Éjnek és Nappalnak, A’ Télnek és A’ Nyárnak Viszontagságairól (19 nyolc soros strófa), Más Kegyes elmélkedés az emberi testben meg-tetsző, Isteni böltsességről (53 négy soros strófa), Más Elmélkedés Az Emberi testnek állása módjáról (61 négy soros strófa). Két kulcsfogalom érvényesül az irányzat teológiai, tudománytörténeti – kultúratudományi – pozíciójának vizsgálatánál, ez a theologia naturalis és a theologia revelata. Ezek jelentésváltozásainak különböző formái hosszú évszázadokra nyúlnak vissza. A theologia naturalis fogalma, értelmezése az egész korszak teológiai, filozófiai gondolkodásának meghatározó jellemzője. Éppúgy megtaláljuk tisztán teológiai munkákban, mint filozófiai tanulmányokban vagy természettudományos, természetismereti tárgyú értekezések-ben, kegyességi, liturgikus jellegű irodalmi művekben: interdiszciplináris módon több tudomány- és művészeti terület értelmezte a maga sajátos igényei szerint. Isten teremtő akarata, az isteni kinyilatkoztatás kétféle módon tárul elénk: egyik a theologia revelata, vagyis a szavak – a Szentírás – által megismerhető kinyilatkoztatás; másik formája a theologia naturalis, vagyis a teremtett természet által jelenik meg számunkra. Ezért is nevezik és ábrázolják ezt két könyvnek, amint azt olvashatjuk Szőnyi Benjámin munkáiban is. A 18. század egyre újabb és újabb ismeretekkel, bővülő mértékben tágítja, definiálja másként a természet fogalmát, az új természettudományos tudás ismeretei fokozatosan helyet kapnak, illeszkednek a teológiai gondolkodás szerkezetébe, a korszak érzelmi kultúrájába. A theologia naturalis ennek arányában mintegy univerzalisztikus ismeretelméleti kategóriaként működik, ahol a teológiai gondolkodás kölcsönhatásba lép a természettudományok interdiszciplináris rendszerével. Ez a tudo-mányelméleti pozíció magyarázza azt a meglepő eljárást, hogy a fiziko-teologizmus számos jelentős szerzője választott természetismereti témáját mindig – lazább, szorosabb – teológiai kontextusban tárgyalja, amelyet már műveik címében kifejeznek. Nem is mulasztják el a szerzők hangsúlyozni, hogy munkájuk a theologia naturalis eszközeivel az istenismeret (cognitio Dei) megszerzésére, tökéletesítésére irányul. Az így született írások sajátos keveredést mutatnak: részben a tudományos értekezés jellemzi azokat, azonban rajongó érzelmekkel azonosulnak is tárgyukkal, másfelől pedig – különböző mértékben – kegyességi-liturgikus műfajok irányába alakítják művüket, mert a természetismeret igazságait hitigazságként is akarják értelmezni, összetartozásukat tudatosítani. Így az sokszor átlép a prédikáció, könyörgés, áhítat, gyülekezeti ének jellemzőinek irányába. Ez nemcsak hasznos lehet az ember számára, de a természetismeret a teremtés csodálatához is elvezet minket, amely áhítat és folyamatosan átérzett érzelmek forrása is. Ez a gondolat a fiziko-teologizmus irodalmi ábrázolásának fontos mozzanata, amely a művészi kifejezés bátorítója és serkentője. Nyomatékkal hangoztatják, hogy a theologia naturalis nem tagadója vagy gyengítője a theologia revelatanak, hanem megerősíti és árnyalja azt. Látásmódja nyomán a felszabaduló, átélt érzelmek sokasága a kegyességnek gazdag serkentője és táplálója, sok alkotónál megfigyelhető ez a jelenség, egyenesen a megismerés pátoszának (tkp. az istenismeret) nevezi a kutatás. Számos kegyességi műfajban is (prédikáció, áhítat, szentírásmagyarázat, zsoltárköltészet, liturgikus énekköltészet) érvényesül ez a látásmód, ami mutatja a kegyességi műfajok és természetismereti törekvések határátlépéseit is. Az igazi theologia naturalis megszabadítja és megóvja az embert a káros hitetlenségtől és a vallásban a gyermekded hiszékenységtől, és felfed sok mindent, amivel korábban a tudatlanokat becsapták. A természetismeretet, annak megszerzését az istenismeret folyamatában a hitre jutás fontos eszközének tekintik, a hitvallási iratokkal már-már azonos súlyúnak, olyannak, mint a katekizmus igazságait vagy az apostoli leveleket, így az üdvérték hordozójává, közvetítőjévé válik. A természetismeret abból nyeri jelentőségét, hogy helyreállítja a harmóniát a Szentírás és a természet, a tekintély és a saját tapasztalás között. A természettapasztalat a hívő keresztény számára nem más, mint egy beszélgetés a teremtőjével, annak nem kell olvasmányként csak a könyvekbe zárva lenni, hanem naponta kell azt átélni. Szőnyinek egyik fő forrása az angol William Derham, akinek műveire számos alkalommal hivatkozik: a Physiko-Thelogiának hatalmas nemzetközi elterjedtsége volt (az angol mellett német, francia, holland, latin nyelven). Ennek magyarra fordítását az a Segesvári István végezte (Bécs, 1793), aki Hódmezővásárhelyen volt két évig a református gimnázium rektora és Szőnyi biztatására, támogatásával készült el a munka, amihez Szőnyi terjedelmes verses ajánlást írt. Kortársai között is népszerű a fiziko-teologizmus, többekkel tart fenn szoros kapcsolatot (Szathmári Paksi Pál, id. Kármán József, Széplaki T. Pál, Ráday Gedeon, Intze István), német szerzők műveinek magyarra fordítását szervezi (C. C. Sturm, J. F. Tiede, Istennel való társalkodás, a reggeli órákon az esztendőnek minden napjaira, Istennel való társalkodás az estvéli órákon az esztendőnek minden napjaira, Pozsony, 1785).

1790 utáni évek

1790 után jelentős fordulat következik be Szőnyi Benjámin alkotói pályáján. Ekkorra már országszerte jól ismert szerző, széles egyházpolitikai, alkotói kapcsolatrendszerrel. E fordulatnak számos oka van: a tágabb környezetében lejátszódó vallás- és egyházpolitikai változások ösztönzően hatottak rá is, a Türelmi Rendelet majd II. Lipót trónra lépése az egész magyar protestantizmus számára jóval kedvezőbb korszakot nyitott. Szőnyi – saját vásárhelyi konfliktusaiból is következően – részt vett a korszak belső református egyházpolitikai küzdelmeiben. Az egyházmegyei és egyházkerületi harcoknak is aktív szereplője, ennek nyomán delegálják a budai zsinatra 1791-ben; ekkor ér valláspolitikai befolyásának, kapcsolatrendszerének a csúcspontjára, a legbefolyásosabb pártfogók jóindulatát sikerül elnyerni (Ráday Gedeon, Teleki Sámuel, Wesselényi Kata). Ebben a folyamatban jelentős szerepet szán ekkoriban megjelentetett műveinek. Sajátos ellentmondás feszíti ennek a néhány évnek a történetét: részben a sikeres egyházpolitikai fejlemények nyomán az országos folyamatok, nagy közösségi mondanivaló megszólaltatója, ahol a hagyományos, protestáns kegyességi értékek alkotói kifejezésének immár semmi akadálya. A történelemben mélyen gyökerező felekezeti szembenállások megszűnésének esélye pedig az egész nemzet boldogulásának növekvő reményét ébreszti Szőnyiben, amire igen fogékonyan reagál és eddig szinte ismeretlen – vagy kényszerűen elhallgatott – regisztert erősít meg munkásságában. (Korábbi művei közül a Gyermekek Fisikája a magyar nyelvű kultúra megújításában, a természetismeret elterjesztésében – magyar nyelven az üdvértékek közé illesztésében – lát felekezeti határokon átnyúló nemzeti feladatokat. Kéziratban maradt latin nyelvű költészete is számos ehhez tartozó jellemzőt mutat, mintegy 300 latin versét kiadásra szánhatta, de az valami-ért meghiúsult.) A terjedelmesebb a Magyar halleluja […] Posonyban és Pestben, 1791. Szőnyi a liturgikus kegyesség irányából érkezik a politikai költészet területére, ahol a közösség elsősorban a gyülekezet vagy saját felekezete formájában jelent meg, a nemzet szekuláris – vagy akár szakrális – integratív közösségként nem kaphatott szerepet. Ez érthető, hiszen a legjobban átélhető közössége, saját felekezete, protestantizmusa lépten-nyomon megtapasztalta a tiltást, üldöztetést, méghozzá a nemzetalkotó másik felekezet és a vele összefonódott hatalom részéről. Most érezhetően nagy érzelmi elragadtatottsággal éli át a kibővülő – immáron– a nemzeti közösség élményét, amelynek saját felekezete egyenrangú tagjává vált. Ezért is ismétli feltűnően sokszor, lépten-nyomon a verseiben a magyar hazánk, nemzetünk, magyar nemzetünk, édes hazánk immáron boldogító közösségi élményét, a nemzeti identitás egyenrangúvá válik a keresztény identitás mindenkit gazdagító attribútumával. Ennek a közösségi élménynek volt korábbi protestáns változata a magyarok Istene (Szőnyi sokszor használja!), amely egyesítette a transzcendentális és nemzeti értékvonatkozást úgy, hogy a nemzeti értékek beteljesítője, erősítője és őrzője volt az isteni gondviselés; a 17. századi protestáns prédikációirodalmában gyakori ez a szemlélet. Szőnyi két művében megszólal ez a hang, bár erőteljesebben a Magyarhoz Illő Szent Musika, című munkájában találkozunk azzal; a verses köszöntő II. Lipót magyar királlyá koronázásának alkalmából született. A hosszadalmas címlap azt a meglepő információt közli velünk, hogy a verses mű 1791 január 9-én elhangzott a református templomban, pontosabban azt elénekelték a vásárhelyi gyülekezet tagjai. Hangvétele néhol érintkezik a korszak politikai költészetével, közösségi himnuszaival, már-már valamely eszményi utópiát remél, ahol a korabeli legjobb szekuláris társadalmi értékek (igazság és szabadság, tudomány, erkölcs, közjó, törvényesség, szorgos munka) teljesednek be és válnak mindenki: a főrendek és a közrend számára is egyformán elérhetővé. Ugyanekkor azonban személyes sorsában nagyon súlyos válságokat él át, részben familiáris szinten, részben gyülekezeti lelkészként. Világképét pedig megrendíti a felvilágosodás radikális kriticizmusa, amelyre a hitvédelem bizonyságkereső érzelmi és intellektuális hangján válaszol: megerősödik ekkori műveiben az „öngyógyító” eszkatologikus témakörök szokatlanul heves és nagy művészi erőt felszabadító dominanciája, ahol gazdag retorikai-poétikai eszközök érvényesülnek. 1790-ben jelent meg Budán az Istennek Trombitája, mellyet az Ur fuvall és harsogtat az örökké való evangéliomban közönségesen e’ rövid élet utánn bé-álló ÖRÖKKÉ-VALÓSÁGRÓL című műve. A kötet a már korábban is kísértő válságtudatnak immár visszavonhatatlan és drámaian elmélyült dokumentuma, sok korábbi igazsága meginog vagy azokat elutasítja. A felvilágosodás különböző irányzatainak előnyomulásával párhuzamosan erősödik az azokat kritizáló, elutasító hitvédelmi irányzat is. Ítélet, mennyország és pokol hármasságát említi az előszó, de negyedikként állandóan jelen van a halál is, s e négy motívum a barokk irodalom döntő élménye: a négy végső dolog antropológiai szemléletével, sokszor jelenik meg a vanitatum vanitas témaköre, nyelvi eszközrendszere A kötet huszonegy verséből a legtöbb e motívumkörhöz kapcsolódik, a világ térbeli és időbeli végtelenségének tudata, átélése aggasztja, olykor filozófiai távlatokat megnyitva. A hangsúly az „evilágon” kívülire tolódik el. A barokk kompozíció bonyolultan építkező, egyetlen motívumot sokféleképpen variáló, majd gigantikussá tágító szerkesztésén is kipróbálja erejét Szőnyi. Az el-kárhozottaknak bóldogtalan állapottyakról című vers ezt példázza. A kárhozat forrása a tűzként gyorsan fellobbanó testi gyönyör, lelket a test sokszor visz kárhozatos álomba, majd attól megszabadulva tűzként éget a lelkifurdalás. A lélekben égő önvád tüze nem enged tovább nyugalmat, e motívum megsokszorozódik, már nemcsak belül éget, hanem kívül is lobog a pokol látomásos lángoló büntetése, átváltozik az örökké égő tűzzé. 1792-ben jelent meg Pozsonyban az Uj Testamentomi Énekek Éneke, avagy az Ur Jézus Kristus körüllett: és maga által is végben vitt... Tsuda tételekről írott Uj énekek című Szőnyi mű. Ez egyik legszebb könyve; igényes, látványos barokk metszet díszíti a cím melletti lapot. Az itt közölt versek mind publikálatlanok, Jézus csodatételei alkotják a kötet egészének tematikáját. Az előszó szerint a korabeli libertinusok és valláscsúfolók cáfolata a szándéka, a hit csodái – bár nem azonosak a hit egészével – mégis fontos bizonyságai és segítségei az üdvösségre jutásnak.

Művei

Imádságok imádsága, Pozsony, Patzkó Ágoston betűivel,1753.

Kegyesség napszáma, Pozsony, 1753.

Szentek Hegedűje, Páldi István betűivel, Kolozsvár, 1762.

Gyermekek Fisikája, Pozsony, Landerer Mihály betűivel, 1774.

Istennek Trombitája, Budán, Landerer Katalin betűivel, 1791.

Magyar halleluja […] Posonyban és Pestben, 1791.

Magyarhoz Illő Szent Musika […], Pesten, Patzkó Ferenc betűivel 1791.

Új Testamentomi Énekek Éneke, Pozsony, Patzkó Ferenc betűivel, 1792.

Kéziratai:

Szentek Hegedűje, Debrecen, a Tiszántúli Református Egyházkerület Nagykönyvtára, R 3816

Gyermekek Fisikája, MTA Kézirattára EK Kézirat F40

Új Testamentomi Énekek Éneke, Kolozsvár, Román Tudományos Akadémia Könyvtárának Kézirattárában, Jelzete: Mss C. 408, ennek mikrofilm másolata: MTA Könyvtárának Kézirattárában,

Kéziratos verseskönyve, Csongrád megyei levéltár Hódmezővásárhelyi Fiókja, VII. YI. 9. 146

Irodalom

SZEREMLEY Sámuel, Szőnyi Benjámin és a hódmezővásárhelyiek, Budapest, 1890.

SZAUDER József, Az estve és az Álom, Szépirodalmi Kiadó, Budapest, 1970.

IMRE Mihály, Szőnyi Benjámin levele Jakob Christoph Beck bázeli professzorhoz 1776-ból, Irodalomtörténeti Közlemények 1981, 67–72.

IMRE Mihály, Hódmezővásárhely művelődéstörténete l848-ig = Hódmezővásárhely története I. Hódmezővásárhely, 1984. szerk. R.VÁRKONYI Ágnes, 577–700.

VÖRÖS Imre, Természetszemlélet a felvilágosodás kori magyar irodalomban, Akadémiai Ki-adó, Budapest, 1991.

Szőnyi Benjámin és kora — 1717–1794, Tanulmányok Szőnyi Benjáminról halálának 200. évfordulója alkalmából, Az 1994. október 22–én rendezett tudományos konferencia előadásainak bővített, szerkesztett szövege, szerk. IMRE Mihály, Hódmezővásárhely, 1997. 220 p.

IMRE Mihály, A termékeny Magyarország toposza Szőnyi Benjámin latin nyelvű versében, Könyv és Könyvtár, XXV. A Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtárának Év-könyve, Debrecen, 2003, 159-179.

IMRE Mihály, Küzdelem a fiziko-teologizmus örökségével – Szőnyi Benjámin öregkori műve (Istennek Trombitája, 1790-1791.) = Az isteni és emberi szó párbeszéde Tanulmányok a 16–18. századi protestantizmus irodalmáról, Sárospatak, Hernád, Tiszáninneni Református Kiadó, 2012, Nemzet, egyház, művelődés 7, 393–432.

Szőnyi 300 Tanulmánykötet Szőnyi Benjámin (1717–1794) református lelkipásztor, költő, író születésének 300. évfordulójára, Szerk., IMRE Mihály, Hódmezővásárhely, Ótemplomi Református Egyházközség, 2017–2018, 180 p.

A fiziko-teologizmus irodalmának hazai forrásai, Studia Litteraria, Debrecen, 59. évf., 3-4. szám (2020) Fazekas Mihály, 227–274.

IMRE Mihály, Sion Siralma – egy vers, több szerző? A 18. századi hitvédelem és mártirológia változatai, = Vértelen ellenreformáció, Szerk. CSORBA Dávid, Károli Gáspár Református Egyetem Egyház és Társadalom Kutatóintézetének Reformáció Öröksége Műhelye Hittudományi Kar Egyháztörténeti Kutatóintézet, Budapest, 2020, 103–141.

LENGYEL Réka, Szőnyi Benjámin, a természettudós fordító, Irodalomtörténeti Közlemények, 2020, 737–751.

Szerző

Imre Mihály