Muraközy Gyula (1892–1961)

Muraközy Gyula (Budapest, 1892. május 12. – Budapest, 1961. augusztus 31.), református lelkipásztor, egyházi újságíró-szerkesztő, rádiós igehirdető, egyházkerületi főjegyző

Muraközy három évtizeden keresztül látta el az akkor mintegy tizenháromezer lélekkel bíró Budapest-Kálvin téri gyülekezet másodlelkészi tisztségét; rádiós prédikátori és újságírói-szerkesztői tevékenysége által mint az egyház egyik vezető média-személyisége; de mint az egyház társadalmi felelősségvállalását a legkülönfélébb formákban és szerveződésekben előmozdító aktivistája is maradandó nyomot hagyott a két világháború közti református egyházi életen.

Korai évei, tanulmányai

Muraközy Gyula 1892-ben született Budapesten, gimnáziumi és teológiai tanulmányait is ott végezte. Már teológus évei alatt kapcsolatba került az interkonfesszionális irányultságú Magyar Evangéliumi Keresztyén Diákszövetséggel (MEKDSZ), elkötelezett és aktív hívévé vált a belmisszió ügyének, a református egyház személyes megtérésekből eredő belső lelki megújulásának és az ebből fakadó aktív és széleskörű társadalmi szerepvállalásnak. Látókörét szélesítették franciaországi tanulmányai (Montauban, Montpellier) és 1928-ban tett féléves amerikai prédikátori körútja is. Az első világháború éveiben töltötte segédlelkészi évét a Kálvin téren, amely után 1918-ban – mintegy 26 évesen – hívta meg őt lelkipásztorának a Kecskeméti Református Egyházközség, ahol több mint egy évtizedig szolgált (1918-1932). Már Kecskeméten is megmutatkozott szociális érzékenysége és ezen a téren kifejtett aktivizmusa: árvaházat építtetett, diakonisszákat foglalkoztatott a tanyavilág elesettjeinek segítése céljából. Lakitelek, Méntelek, Ágasegyháza és Helvécia református szórványai az ő ideje alatt indultak meg az önálló gyülekezetté válás útján.

Szociális segítő lelkület

Muraközyt 1932-ben a Budapest-Kálvin téri gyülekezet hívta el másodlelkészének, ahol tevékenysége révén kiemelkedő gyülekezetépítő munka folyt, új missziói munkaágak szerveződtek például az ifjúság és a gyermekek körében. Meghonosította a házi istentiszteleteket, gyülekezeti lapot indított. Megszervezte a gyülekezet szociális hálóját, bekapcsolta a gyülekezetet a Sáfár Szövetség tevékenységébe, amely a Kálvin téren 150-200 fő szerény, de rendszeres adományából tevékenykedett. A gyülekezet két diakonisszájának karitatív szolgálatát kiegészítette az önkéntesekből álló Thábita Kör, míg a cselédek helyzetét a Márta- és Bethlen Kata-körök segítették, állást kereső cselédlányok számára tartották fent a Márta otthont a Kálvin tér 8. szám alatt. Egy pillanatfelvétel tevékenységük számadatairól: 1934-ben a diakonisszák 451 szegény családot gondoztak, míg a gyülekezet 180 főt rendszeres segélyben részesített. Az ún. szegénynapokon még több rászorulót, mintegy 2000 embert értek el segélyeikkel, egy év alatt 28 mázsa élelmiszert és 2,5 mázsa ruhát osztottak szét. A gyülekezet a fővárosi szervekkel együttműködve három, majd négy szeretetotthont tartott fent elsősorban idősek részére, Balatonszemesen üdülőt vásároltak a szegény gyermekek nyaraltatására.

Sajtótevékenység

Egyházi és társadalmi missziója mellett – és persze azt segítendő – Muraközy kiemelkedő szerepet játszott a református egyházi sajtó megteremtésében is. 1929-től szerkesztője volt a belmissziói irányultságú Református Figyelőnek, majd annak a konfesszionalista Kálvinista Szemlével való összeolvadása után 1934-től ő lett a felelős szerkesztője a református egyház első hivatalos lapjának, a Református Életnek. A 35 ezer példányban megjelenő hetilap a korszak szociális problémáira választ kereső református értelmiség egyik fontos szócsövévé és fórumává vált, helyet adva radikálisabb társadalmi reformtörekvések (pl. a földreform terén) hangoztatásának is. Mindehhez illeszkedtek a Muraközy által évente más-más helyszínen megszervezett Magyar Élet-konferenciák, amelyek szintén a társadalmi és politikai reformgondolatok, a falukutatás és népi mozgalom kedvelt találkozási, útkeresési és megmutatkozási helyszíneivé váltak. A Magyar Élet-konferenciák sorából kiemelkedett az református Soli Deo Gloria diákmozgalommal (SDG) és annak újságjával, a Magyar Úttal közösen szervezett 1937-es szociális ankét.

Munkáskérdés

Míg a református társadalmi véleményformálók inkább a vidék, a falu és a földkérdés problémaköreire koncentráltak, addig Muraközy kiemelt fontosságúnak tartotta a városi munkássággal való foglalkozást. Ennek eredményeképpen 1938-ban sikerült megszerveznie az Evangéliumi Munkásszövetséget, amely röviddel ezután Magyar Református Munkásszövetség néven folytatta tevékenységét. Muraközy – és persze az ebben mögötte álló Ravasz-egyházkormányzat – célja az volt, hogy a munkásságnak a kommunista, szociáldemokrata és nemzeti szocialista megoldási javaslatok helyébe evangéliumi programot adjon, követve persze ebben az ekkor már színe lépő katolikus szociális mozgalmak példáját is. A Munkásszövetség, amely indulásakor Teleki Pál támogatását is bírta, 1942-ben 70 csoportban 4000 taggal bírt, körlevelüket 16000 címre juttatták el. A Munkásszövetség egyszerre végzett oktatói-nevelési, érdekvédelmi és szociális segítő tevékenységet, ez utóbbit például kamatmentes kölcsönök, orvosi és jogsegély nyújtása formájában, munkásszállás működtetésével.

Muraközy 1942-1946 között a Református Egyetemes Konvent missziói előadója volt és ő szerkesztette a Konvent Belmissziói Útmutatóját is. 1942 októberében Muraközy elnökletével alakult meg a Jó Pásztor Bizottság, amelynek eredeti célja a zsidóból reformátussá lett egyháztagok szociális- és lelkigondozása volt, de amely a német megszállástól kezdve a református zsidómentés központi intézményeként funkcionált. Muraközy szintén része volt a németellenes ellenállás református kapcsolati hálójának. Muraközy rádiós istentisztelet keretei között felolvasta a református egyház zsidóság védelmében tett azon nyilatkozatát, amelynek nyilvánosságra hozataláról az egyházvezetés lemondott, miután cserébe a kormány a budapesti zsidóság deportálásának leállításával hitegette.

Társadalmi kérdések hangoztatása a szószékről

Muraközy prédikációiban kulcsszerepet játszottak a társadalmi problémák, elsősorban a szociális kérdés, amely nála elsősorban mint szegénység és gazdagság kérdése jelentkezett. Muraközy mindkettőben Isten rendelését látta, számára a fő kérdés nem az volt, hogy az ember gazdag-e vagy szegény, hanem hogy hogyan él vele? Ha gazdag, akkor Isten szerint és felebarátai javára használja-e a javait, ha szegény, akkor tud-e tűrni, elfogadni, alázatosan várni Isten megsegítő kegyelmére? A javak újrafelosztását meghirdető ideológiákkal kapcsolatosan rendkívül szkeptikus volt. Szerinte forradalmak sohasem tüntethetik el a társadalmi igazságtalanságokat, csak mások lesznek még hatalmasabbak és mások lesznek még szegényebbek. Felfogása szerint bár Isten úgy teremtette meg a világot, hogy annak javaiból mindenkinek jusson, a bűneset által megromlott emberi természet ezt a tervet napról-napra megrontja. Emberi, társadalmi próbálkozások ezt nem orvosolhatják – kapitalizmusról és bolsevizmusról egyaránt mint a modern ember két bálványáról beszélt: az első, az „aranyborjú”, a kapitalizmus, efölé építette az ember templomul a modern civilizációt; míg a másik bálvány a gép, „amely fölé a tagadás rettenetes székesegyházául építette az ember a bolsevista államot.” Az aranyborjú története egyébként Muraközy egyik kedvelt metaforája volt, amellyel a kapitalizmushoz köthető olyan lelki attitűdökre is utalt, mint például az anyagi javak hajszolása, profitéhség, háborús nyerészkedés, a „vetés nélküli aratás”.” A bálványok kapcsán 1937-től a nácizmus óvatos kritikája is előkerült igehirdetésében: „Bálvány lehet egy politikai vezér /…/ bálványisten maga a nemzet, a vér.”

Annak ellenére, hogy Muraközy nem hitt az evilági megváltást hirdető társadalmi eszményeknek, lépten-nyomon érzékenyítette hallgatóságát a leszakadt társadalmi csoportok irányába, ébresztgette – különösen a polgári középosztályt megcélozva – felelősségérzetüket, kiemelte a társadalmi szolidaritás szükségességét. Prédikációiból a szegénység hétköznapi, naturalista-realista képei kerülnek elénk. Nagyon sokszor szerepel prédikációiban az alkoholizmus és a családi élet válságai, a válások megnövekedett száma, az abortusz és természetesen az egykézés, amelyet egy helyen bűnként jelöl meg. Muraközy azon a véleményen volt, hogy a megoldásnak nem kívülről, hanem belülről kell jönnie. A Krisztust élete felett Úrként elismerő ember képes a neki adatott anyagi javakkal Isten dicsőségére élni: ha gazdag, akkor azzal másokat segíteni, ha szegény, akkor helyzetét türelmesen elfogadni. Ennek alapján a belső, személyes életváltozás teheti csak az embert késszé a „testvéri” viselkedésre, hozhatja el a társadalmi szolidaritást: „a rongyos, szomorú, csüggedt munkanélküli ember arcára ráírva látod a titokzatos vonást: ez a testvéred, nem törheted meg a magad kalácsát nyugodtan, amíg őneki esténként azzal kell visszatérni, hogy betakarja négy kicsi gyermekét és reájuk csókolja az ígéretet: aludjatok el, holnap lesz kenyér, ma nincsen.”

Muraközy kiemelte, hogy az egyháznak és tagjainak megkülönböztetett szerepe van a társadalmi segítő tevékenységben, nem önmagában a segélyezés miatt, hanem azért, mert ezzel motiváló példája lehet az egész társadalomnak. A belmisszió mozgalma, szervezetei, szolgálattevői is gyakori szereplői, mintegy hősei voltak Muraközy prédikációinak. Nagy jelentőséget tulajdonított a diakonisszák szolgálatának, tevékenységük népszerűsítésének, elismertetésének. Gyakran emelte ki az ifjúsági misszió, keresztyén nevelés fontosságát, az ifjúsági szervezetek tevékenységét (pl. YMCA) és a cserkészet nevelő szerepét. Nem meglepő módon Muraközy fontos szerepet tulajdonított prédikációban a médiumoknak, rádiónak de különösen is a sajtónak. Külön prédikációban hívta fel a figyelmet az egységes református sajtó megteremtésének szükségességére.

Szinte nem volt olyan szelete az emberi egyéni és közösségi életnek, amely valamilyen szinten ne került volna elő Muraközy Gyula prédikációiban. Finoman szót emelt a női emancipáció érdekében, amikor a nők egyetemes papságban való részesedéséről, a diakonisszák és tanítónők prófétai tisztéről beszél vagy amikor a házimunkák férj és feleség közti aránytalan felosztásáról szól. A berlini olimpia idején arról szólt, hogy a modern ember egyik vallása a sport – a 12 apostolt nem, de a nemzeti 11-et névszerint ismerik a gyerekek – más helyen kritikával illette a szép test kultuszát, illetve a modern ember életének megannyi káros vonását: a technikai fejlődés miatt felgyorsult világot, ami az életet egy versennyé teszi, a workaholic-munkamániás hozzáállást, vagy azt, hogy az ember nem tud csendben lenni, egyedül maradni, ebéd közben is rádiót hallgat, de még a környezetvédelem ügyének fontossága sem kerülte el Muraközy figyelmét.

A korra jellemző konfesszionalista feszültségek ellenére is a katolicizmussal kapcsolatosan véleménye meglehetősen visszafogott volt. Finom kritikus megjegyzésekkel ugyan találkozunk, mint amikor például szóvá teszi, hogy „többségi számuk durva hatalmával akarnak uralkodni a másik felett” , illetve a rezerválisreverzális kérdésében keményen elutasító véleményt képvisel, de ebben az esetben is főleg saját egyháztagjait megcélozva hangoztatja, hogy azok ne adjanak reverzálist. Mindemellett a református egyházat nem tartja az egyedül üdvözítő egyháznak, a második világháború idején pedig az erdélyi vallási türelem és együttműködés régi gyakorlatai alapján érvel a felekezetek közötti megbékélésért a nemzet egysége érdekében.

A háború után

1945 után Muraközy a Ravasz-féle egyházkormányzat hűséges híve maradt és keményen fellépett az azt kihívó és az egyházi közvéleményt súlyosan megosztó Bereczky Albert és Békefi Benő nevével fémjelzett belső egyházi ellenzékkel szemben. 1946 novemberétől a dunamelléki kerület lelkészi főjegyzője – „püspökhelyettese” – lett, és Ravasz először őt jelölte meg mint utódját a dunamelléki püspöki székben.

A pártállami érdekek miatt ez nem valósulhatott meg. Muraközy 1949-ben lemondott főjegyzői tisztéről, a Bereczky-féle egyházvezetés pedig Rákosi nyomására az Élet és Jövő-nek, a református egyház háború utáni hetilapjának szerkesztéséből is visszahívta, sőt magát a lapot is megszüntette. Az egyházi szervek folyamatos nyomás alatt tartották Muraközyt, majd 1952-ben a belügyi szervek együttműködésre kényszerítették: elsődleges feladata az egyházi reakció és főképpen Ravasz László tevékenységének a megfigyelése lett volna. 1953-ban Ravasz a Kálvin téri szószékről is visszavonult, Muraközy új lelkésztársa maga Bereczky Albert lett. Amint erre 1955-ben lehetőség adódott, Muraközyt nyugdíjba küldték.

Nyugdíjazása miatt az 1956-os események alatt végig háttérben maradt, a református Megújulási Mozgalom tevékenységéből is kimaradt. A kiépülő Kádár-rendszer társadalmi elfogadottságának megerősítéséhez szükségessé vált az olyan népszerű és hiteles, a forradalomban és a megújulási mozgalomban nem „kompromittálódott” egyházi személyek előtérbe helyezése. mint amilyen Muraközy. Ezért válhatott lehetségessé, hogy 1957 tavaszán a Kálvin téri gyülekezet visszahívhassa őt lelkipásztorának, sőt több közegyházi szerepkört is kaphatott, mint amilyen a Konventi Iroda vezetése, az Ökumenikus Tanács főtitkársága vagy az új egyházi lap, a Református Egyház, szerkesztőségének elnöksége.

Szolgálatának ezen, befejező szakasza ellentmondásokkal terhes: konventi tisztségeiben az Állami Egyházügyi Hivatal (ÁEH) Megújulási Mozgalommal szembeni retorzióinak eszközévé vált, miközben az Ökumenikus Tanács titkáraként folyamatosan tájékoztatta a nyugati egyházi vezetőket az egyházon belüli megtorlás valóságáról.

Muraközy Gyula 1961. augusztus 31-én halt meg Budapesten.

Ajánlott irodalom

Kiss Réka: Társadalmi kérdések – egyházi válaszok: Muraközy Gyula lelkipásztori tevékenysége. In: Reformátusok Budapesten 1. Szerk. Kósa László. Bp.

Kiss Réka: Egy fejezet a református egyház szociális programjának alakulásából – a Magyar Evangéliumi Munkásszövetség (1938-1947). Protestáns Szemle 10. (2001) 207-238.

Kovács Bálint: Száz éve született Muraközy Gyula (1892-1961). Confessio 16. (1992)

Ravasz László: Emlékezéseim. Bp. 1992.