Dobri János (1914–1990)

Dobri János (Brassó, 1914. november 23. – Kolozsvár, 1990. október 1.), romániai magyar református lelkész, teológiai tanár, koncepciós perek elítéltje, a második világháború utáni erdélyi református közösség egyik központi alakja.

Korai évei, kapcsolata a cserkészmozgalommal

Vasutascsaládban született, alap- és középfokú tanulmányait szülővárosában végezte. A helyi református elemi után a brassói katolikus gimnáziumban érettségizett, itt ismerkedett meg a cserkészettel. Meghatározó élmény volt számára az 1936-os romániai nemzeti dzsembori Brassó-pojánán, mert itt találkozott először magyarországi cserkészekkel, a Kolozsváry Béla vezette vízicserkész-küldöttséggel. (Addig ugyanis romániai magyar cserkészként nem lehetett kapcsolatban az anyaországi mozgalommal.) Teológushallgatóként volt jelen az eseményen, 1934-ben ugyanis felvették a kolozsvári református teológiára. Dobri János 1937-ben két erdélyi társával részt vett a magyarországi hárshegyi Honvédcserkész Őrsvezetők Kiképző Karának (HÖKK) táborában. Két évvel később már 14-en utaztak Erdélyből titokban a HÖKK-re, amelynek látogatása tilos volt a romániai magyar cserkészek számára. Hazatérésüket követően igyekeztek átültetni a tanultakat az erdélyi környezetbe. Szombatfalvy Árpád gépészmérnök, Dobri cserkésztársa visszaemlékezése szerint a teológiát frissen elvégzett lelkész néptánccsoportot szervezett és népdalokat tanított, amelyhez az anyagot részben Domonkos Pál Péter csángókutató szolgáltatta. Intenzív ifjúsági munkájának az Észak-Erdélyt Magyarországhoz visszacsatoló második bécsi döntést (1940. szeptember 2.) követően is hasznát vette. Cserkésztársaival szerepet vállalt a rend fenntartásában a Honvédség szeptemberi 11-iki kolozsvári bevonulását megelőzően.

Megpróbáltatásai a második világháború alatt és a kommunista diktatúra éveiben

Dobri János a bécsi döntést követően, 1940 októberétől 1944 márciusáig az erdélyi cserkészkerület parancsnokhelyettese, fontos szerepet játszott a kolozsvári cserkészpark kialakításában. Közben 1940-41-ben Zilahon segédlelkészként szolgált, 1943-ban vette feleségül Czira Klárát, akivel hat gyermeket neveltek fel. 1944 áprilisától a 27. székely könnyű hadosztály tábori lelkésze volt főhadnagyi rangban. Szovjet fogságba 1944 októberében Nagybányánál esett, közel négy év raboskodás után 1948 júliusában térhetett haza Kolozsvárra. Ez év őszétől a fogságban kiválóan elsajátított orosznyelvtudásnak köszönhetően Dobri János cikkeket fordított a kolozsvári Világosság című napilapnak, majd 1949 májusától a protestáns felekezetek (magyar református, unitárius, evangélikus, szász evangélikus) az egyházakat megtörni és ellenőrizni akaró kommunista diktatúra által erővel egyesített felsőoktatási intézményében, a Protestáns Teológiai Intézetben orosz nyelvet és a keleti egyház történetét tanította. Itt egészen 1957-ig volt állásban. Dobri Jánost ezen időszak alatt többször letartóztatták. Először 1951 júliusában, amikor az egykori HÖKK-résztvevőket ítélték el egy koncepciós perben, hat hónapig volt fogságban. 1951 legvégén szabadult, de 1953 januárjában ugyanebben az ügyben ismét letartóztatták. Ekkor egy évig ült börtönben. Harmadjára 1957 márciusában, az 1956-os magyarországi forradalomra válaszul bekövetkező romániai megtorlási hullám idején tartóztatták el, s ítélték el az ún. Dobai-perben. Dobai István nemzetközi jogász tervezetet dolgozott ki Erdély hovatartozásáról, s a dokumentumot a forradalom idején többekkel véleményeztette, az ENSZ-nek is továbbítani akarta. Elítélését követően Dobri János Szamosújváron és a Duna-deltában raboskodott, 1963 januárjában szabadult. Fogolytársai, köztük Fülöp G. Dénes későbbi Marosvásárhely-vártemplomi lelkipásztor visszaemlékezése szerint Dobri igyekezett tartani a lelket a rabokban. Egy különösen feszült helyzetben a téli Duna-deltában az őrökkel farkasszemet néző foglyokat azzal óvta a felfegyverzett őrök megtámadásától: „Kibírjuk ezt a napot, haza kell menni, ne veszítsétek el a fejeteket!” Szabadulása után nem vették vissza a teológiára, fényképét még az általa tanított évfolyamok tablóiról is eltávolították. Postahivatalban, majd munkásként dolgozott egy kárpitosüzemben. Miután megszüntették polgári jogainak korlátozását, 1965 februárjától a Kolozsvári Református Egyházmegye Esperesi Hivatalában dolgozott titkárként. Gyülekezetbe végül 1969 elején került: egészen 1985. október 30-ig a Kolozsvár-kerekdombi közösséget szolgálta.

Nyugati segélyakciók koordinátora

Kolozsvár-kerekdombi szolgálata idején Dobri családjával mindvégig az egyház tulajdonában álló Farkas utcai bérházban lakott, ez lett az erdélyi magyar reformátusokat segítő nyugati (holland, német, svájci) segélyakciók központja. Nyugatra szakadt cserkésztársai (Kolozsváry Béla, Bodnár Gábor) segítségével Dobri János autót vásárolt, így kereste fel Erdély-szerte a rászoruló lelkészcsaládokat. Címeikből listát készített, s továbbította a holland reformátusokhoz, akik aztán rendszeresen küldtek csomagokat. A holland Történelmi Református Egyházhoz (Nederlandse Hervormde Kerk) tartozó lelkészek segítségével pedig Dobri János Juhász István professzorral megszervezte az Erdélyben hiánycikknek számító magyar nyelvű énekeskönyvek és Bibliák becsempészését. Az 1972-74 között a kolozsvári teológián ösztöndíjjal tanuló holland házaspár, Ida és Klaas Eldering így emlékezett vissza az akcióra: „Többezres nagyságrendről van szó, de egyszerre általában csak pár száz könyvet lehetett elrejtve vinni. Az emberek, akik vitték, sokszor nem is tudták, mi van a plusz pótkerékben! […] A pénzügyi hátteret az egyház diakóniai szervezete biztosította. A nagy szervező Hebe Kohlbrugge volt, és többszázan vettek részt a programban […]Évente általában egyszer mentünk Erdélybe, mindig elmentünk Dobri Jánoshoz, Juhász Istvánhoz és néha Nagyenyeden Jakab Zsigához.” Mivel Romániában minden magántulajdonban lévő írógépről évente mintát kellett adni a milíciának, szinte lehetetlen volt házilag sokszorosítani a különféle illegális egyházi, hitmélyítő irodalmakat. Ezért aztán – szintén Dobri János instrukcióinak megfelelően – az Eldering házaspár táskaírógépet és indigót is csempészett Romániába. Dobri János agilitásával, kiváló szervezőképességével azt is elérte, hogy az addig csak imaházzal rendelkező Kolozsvár-kerekdombi gyülekezet templomot építhessen. A terveket a kolozsvári származású, Magyarországon élő neves építész, Finta József készítette. A pénzügyi eszközöket nyugati protestáns egyházak, főleg a svájci Hilfswerk der evangelischen Kirchen Schweiz (HEKS) biztosították; a templomot 1980-ban szentelték fel. Dobri János jelentős gyülekezetépítő munkát végzett, fiatalokkal foglalkozott, ezért még 1985-ös nyugdíjazása után is figyelte a Securitate, a nacionálkommunista romániai diktatúra állambiztonsági szervezete.

Irodalom

• Ablonczy Bálint: Málnási kisasszony segít: Hebe Kohlbrugge és a holland reformátusok erdélyi támogató akciói 1989 előtt, Betekintő, 2020/3, 9-26.
• Courage - Gyűjtemények hálózata: Dobri János (a szócikket készítette: Jánosi Csongor)
• http://hu.cultural-opposition.eu/registry/?lang=hu&uri=http://courage.btk.mta.hu/courage/individual/n50239&type=people
• Dávid Gyula (szerk.): 1956 Erdélyben – Politikai elítéltek életrajzi adattára 1956–1965, Kolozsvár, Erdélyi Múzeum-Egyesület – Polis Könyvkiadó, 2006.
• Jánosi Csongor: „A Priest’s Destiny in Transylvania during the Communist Regime. János Dobri (1914-1990).” In Cosmin Budeancă and Dalia Báthory (ed.): Histories (Un)Spoken. Survival and Social-Professional Integration in Political Prisoners' Families in Communist Central and Eastern Europe in the ’50s and ’60s, Zürich, LIT Verlag, 104 –128.
• Szombatfalvy Árpád: Emlékezés Dobri Jánosra, Confessio, 1999/3., 58-63.

Szerző Ablonczy Bálint