„Békefi Benő (1909–1964)” változatai közötti eltérés
a (Lanyi.gabor átnevezte a(z) Békefi Benő (1909–1964)) lapot a következő névre: Békefi Benő (1909–1964)) |
Nincs szerkesztési összefoglaló |
||
2. sor: | 2. sor: | ||
== Korai évei, tanulmányai == | == Korai évei, tanulmányai == | ||
Született, idősebb Békefi Benő (szül. Grunner Benjámin) hídvámszedő tisztviselő és Rozmanics Mária harmadik gyermekeként. Édesanyját korán elvesztette. Budapesten érettségizett 1928-ban a Werbőczy István Gimnáziumban. Az ifjúsági munkába korán bekapcsolódott, különös és élete végéig megtartott „specialitása” lett a nők „lelkigondozása”. 1931-ben elbocsátották a Budapesti Református Teológiai Akadémiáról. Gyömrői botrányát – egy posta-tisztviselőnő és lánya egyidejű elcsábítását – olyan jószándékú személyek segítettek eltusolni, mint ifjabb Biberauer (Bodoky) Richárd, ifj. Révész Imre, így teológiai tanulmányait Debrecenben fejezhette be. | Született, idősebb Békefi Benő (szül. Grunner Benjámin) hídvámszedő tisztviselő és Rozmanics Mária harmadik gyermekeként. Édesanyját korán elvesztette. Budapesten érettségizett 1928-ban a Werbőczy István Gimnáziumban. Az ifjúsági munkába korán bekapcsolódott, különös és élete végéig megtartott „specialitása” lett a nők „lelkigondozása”. 1931-ben elbocsátották a Budapesti Református Teológiai Akadémiáról. Gyömrői botrányát – egy posta-tisztviselőnő és lánya egyidejű elcsábítását – olyan jószándékú személyek segítettek eltusolni, mint ifjabb Biberauer (Bodoky) Richárd, ifj. Révész Imre, így teológiai tanulmányait Debrecenben fejezhette be. | ||
== Dévaványa == | |||
Az I. lelkészképesítő vizsgáját 1935-ben tette le, majd Dévaványán lett segédlelkész. 1936-ban került Sződligetre, ahol az egyik megalapítója lett a sződligeti Megbékélés Háza néven működő evangelizációs telephelynek. 1934-ben csatlakozott az ébredési-evangelizációs mozgalomhoz: az országot bejárva evangelizált. Legnevezetesebbeknek az 1934-es dévaványai, az 1940-es debreceni és az 1946-os szegedi evangelizációi tekinthetőek. Magát újjászületett embernek vallotta, aki azáltal talált oda Krisztusban a kegyelem Istenéhez, hogy előbb a teremtő és szuverén Úr félelmetes élete és jelenvalóság porba sújtotta őt. Teológiailag mégis egy „a mi Istenünk gazdag Isten” pünkösdista-karizmatikus jellegű konjunktúra keresztyénnek volt tekinthető. Teátrális „sírásai” egész pályafutásának jellemzői maradtak. Már korán kiütközött személyiségének három negatív vonása: pénzéhsége (mely nem vetette meg „a szegények filléreit” sem), pszichológiai terrorja (melyet vélt vagy valós lelkiismeret-furdalásokra épített – elsősorban női – munkatársaiban) és önfelmagasztaló álszentsége (mely fejmosásnak is beillő követelőző „áhítatokban” öltött leginkább testet). A „látszólagos együttfutás” idején a Bethánia missziós terepén és farvizén Sződligeten, Tatán, Dévaványán építette ki az általa vezetett Magyar Ébredés Református Diakonisszia Testvérházat és Magdaléneum nevű bukott lányok otthonát, mely végül 1940-ben Nyíregyházán talált befogadásra. | Az I. lelkészképesítő vizsgáját 1935-ben tette le, majd Dévaványán lett segédlelkész. 1936-ban került Sződligetre, ahol az egyik megalapítója lett a sződligeti Megbékélés Háza néven működő evangelizációs telephelynek. 1934-ben csatlakozott az ébredési-evangelizációs mozgalomhoz: az országot bejárva evangelizált. Legnevezetesebbeknek az 1934-es dévaványai, az 1940-es debreceni és az 1946-os szegedi evangelizációi tekinthetőek. Magát újjászületett embernek vallotta, aki azáltal talált oda Krisztusban a kegyelem Istenéhez, hogy előbb a teremtő és szuverén Úr félelmetes élete és jelenvalóság porba sújtotta őt. Teológiailag mégis egy „a mi Istenünk gazdag Isten” pünkösdista-karizmatikus jellegű konjunktúra keresztyénnek volt tekinthető. Teátrális „sírásai” egész pályafutásának jellemzői maradtak. Már korán kiütközött személyiségének három negatív vonása: pénzéhsége (mely nem vetette meg „a szegények filléreit” sem), pszichológiai terrorja (melyet vélt vagy valós lelkiismeret-furdalásokra épített – elsősorban női – munkatársaiban) és önfelmagasztaló álszentsége (mely fejmosásnak is beillő követelőző „áhítatokban” öltött leginkább testet). A „látszólagos együttfutás” idején a Bethánia missziós terepén és farvizén Sződligeten, Tatán, Dévaványán építette ki az általa vezetett Magyar Ébredés Református Diakonisszia Testvérházat és Magdaléneum nevű bukott lányok otthonát, mely végül 1940-ben Nyíregyházán talált befogadásra. | ||
== A Református Gyülekezeti Evangelizáció Baráti Szövetsége == | |||
1938-ban vette feleségül dr. Vajda Margit orvosnőt. Négy gyermekük született: Margit (1939), Dezső (1941), Zsuzsanna (1943), Klára (1947). A szolgálatába álló fiatal nők képzettsége és lendülete, valamint az 1938-ban létrehozott „ellen-Bethániá”-ja révén az 1940-es évek elején már bizonyos pozíciót is kivívott magának a református térfél egyházpolitikai szereplői között, igazi előretörését akkor még Ravasz László és [[Muraközy Gyula (1892–1961)|Muraközy Gyula]] ellenkezése meghiúsította. A Református Gyülekezeti Evangelizáció Baráti Szövetségének (RGyEBSz; később Társasága – RGyEBT) tagjai és szimpatizánsai közül azok, akik valóban a református gyülekezeti evangelizáció barátainak bizonyultak (például Gyökössy Endre, Joó Sándor, Draskóczy László, Zsindelyné Tüdős Klára és Makkai Sándor), később leváltak Békefiről. | 1938-ban vette feleségül dr. Vajda Margit orvosnőt. Négy gyermekük született: Margit (1939), Dezső (1941), Zsuzsanna (1943), Klára (1947). A szolgálatába álló fiatal nők képzettsége és lendülete, valamint az 1938-ban létrehozott „ellen-Bethániá”-ja révén az 1940-es évek elején már bizonyos pozíciót is kivívott magának a református térfél egyházpolitikai szereplői között, igazi előretörését akkor még Ravasz László és [[Muraközy Gyula (1892–1961)|Muraközy Gyula]] ellenkezése meghiúsította. A Református Gyülekezeti Evangelizáció Baráti Szövetségének (RGyEBSz; később Társasága – RGyEBT) tagjai és szimpatizánsai közül azok, akik valóban a református gyülekezeti evangelizáció barátainak bizonyultak (például Gyökössy Endre, Joó Sándor, Draskóczy László, Zsindelyné Tüdős Klára és Makkai Sándor), később leváltak Békefiről. | ||
== A II. világháború után == | |||
A II. világháborús harcok Nyíregyházán 1944. október 31-én értek véget. A korábbi német–magyar ellenlökés idején Békefi állítólag diakonisszaruhában imádkoztatva mentett meg egy seregtestétől elvágott magas rangú szovjet katonatisztet. Tény, hogy már 1944-től érvényesítette azokat az előnyöket, melyek a szovjet Vörös Hadsereghez, illetve a Magyar Kommunista Párthoz fűződő kapcsolataiból eredtek. Békefi 1944. november 5-i kinevezéssel a szociáldemokrata Pásztor József mellett tanácsnoki minőségben a város szociálpolitikai ügyosztályának helyettes vezetője és egyben az iskolaügyek előadója lett. Már ekkori szociális és oktatásszervezői tevékenységével kiérdemelte a részrehajlás, gondatlanság és érzékeny információgyűjtés vádjait. | A II. világháborús harcok Nyíregyházán 1944. október 31-én értek véget. A korábbi német–magyar ellenlökés idején Békefi állítólag diakonisszaruhában imádkoztatva mentett meg egy seregtestétől elvágott magas rangú szovjet katonatisztet. Tény, hogy már 1944-től érvényesítette azokat az előnyöket, melyek a szovjet Vörös Hadsereghez, illetve a Magyar Kommunista Párthoz fűződő kapcsolataiból eredtek. Békefi 1944. november 5-i kinevezéssel a szociáldemokrata Pásztor József mellett tanácsnoki minőségben a város szociálpolitikai ügyosztályának helyettes vezetője és egyben az iskolaügyek előadója lett. Már ekkori szociális és oktatásszervezői tevékenységével kiérdemelte a részrehajlás, gondatlanság és érzékeny információgyűjtés vádjait. | ||
15. sor: | 17. sor: | ||
1947 őszén Békefi – bizonyos koalíciós egyeztetésekkel összefüggésben, a tanfelügyelet-rendezés kapcsán – átmenetileg visszavonult a politikai közélettől. A dunamelléki püspökválasztás kapcsán „rossz szellem”-ként olyan értelemben instruálta [[Bereczky Albert (1893-1966)|Bereczky Albertet]], nehogy a Bethánia „beteges pietizmusát” „ráengedjék” az egész egyházra. 1948 őszén Sárospatakon az Országos Református Missziói Munkaközösség megalapításánál a diakóniai programot olyan értelemben opponálta, hogy az hozzájáruljon Makkai Sándor akkori konventi missziói előadó bukásához. | 1947 őszén Békefi – bizonyos koalíciós egyeztetésekkel összefüggésben, a tanfelügyelet-rendezés kapcsán – átmenetileg visszavonult a politikai közélettől. A dunamelléki püspökválasztás kapcsán „rossz szellem”-ként olyan értelemben instruálta [[Bereczky Albert (1893-1966)|Bereczky Albertet]], nehogy a Bethánia „beteges pietizmusát” „ráengedjék” az egész egyházra. 1948 őszén Sárospatakon az Országos Református Missziói Munkaközösség megalapításánál a diakóniai programot olyan értelemben opponálta, hogy az hozzájáruljon Makkai Sándor akkori konventi missziói előadó bukásához. | ||
Az 1948-ban önfeloszlatását kimondó RGYEBT minden intézményét átvette a Nyíregyházi Református Egyházközség. A bekövetkezett változások hatására Békefi „egyházpolitikai vonalon” futott tovább. 1951-ig elsősorban a nyíregyházi lelkészséggel és a gyülekezeti fenntartásban lévő diakonisszaintézmények igazgatásával foglalkozott, 1950-ben elnyerte első egyetemes egyházi megbízásait. A Magdaléneumot 1950-ben újra átszervezte, ezúttal testi és szellemi fogyatékosok 20–25 fős otthonává. 1950-től különböző egyházmegyei és egyházkerületi megbízásokat kapott, így például az Országos Református Szeretetszolgálat felügyelője és Berekfürdőn a lelkésztovábbképző tanfolyam ügyvezető alelnöke lett. 1951–1956 között a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának főtitkára volt. A diakonisszák „kiöltöztetése” – működésük 1951. november végi történő felszámolása – kapcsán szégyenletes szempontokat érvényesített az egyházi szolgálatban megtartandó nőtestvérek kiválogatása és a „szolgáló diakónia” (valójában egyházi kirakat-öndiakónia) berendezése körül. Az osztályharcos szemléletmód értelmében pedig tiltotta, hogy egyházi diakóniát végezzenek azon üldözöttek és családjaik érdekében, akiket osztályellenségként vagy -idegenként bélyegeztek meg. 1951-től a Szabolcs–Szatmár megyei népfront elnökségi tagsággal rendelkezett, kiemelkedő tisztségeket töltött be a Békemozgalomban egyházi és világi téren egyaránt. | Az 1948-ban önfeloszlatását kimondó RGYEBT minden intézményét átvette a Nyíregyházi Református Egyházközség. A bekövetkezett változások hatására Békefi „egyházpolitikai vonalon” futott tovább. 1951-ig elsősorban a nyíregyházi lelkészséggel és a gyülekezeti fenntartásban lévő diakonisszaintézmények igazgatásával foglalkozott, 1950-ben elnyerte első egyetemes egyházi megbízásait. A Magdaléneumot 1950-ben újra átszervezte, ezúttal testi és szellemi fogyatékosok 20–25 fős otthonává. 1950-től különböző egyházmegyei és egyházkerületi megbízásokat kapott, így például az Országos Református Szeretetszolgálat felügyelője és Berekfürdőn a lelkésztovábbképző tanfolyam ügyvezető alelnöke lett. 1951–1956 között a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának főtitkára volt. A diakonisszák „kiöltöztetése” – működésük 1951. november végi történő felszámolása – kapcsán szégyenletes szempontokat érvényesített az egyházi szolgálatban megtartandó nőtestvérek kiválogatása és a „szolgáló diakónia” (valójában egyházi kirakat-öndiakónia) berendezése körül. Az osztályharcos szemléletmód értelmében pedig tiltotta, hogy egyházi diakóniát végezzenek azon üldözöttek és családjaik érdekében, akiket osztályellenségként vagy -idegenként bélyegeztek meg. 1951-től a Szabolcs–Szatmár megyei népfront elnökségi tagsággal rendelkezett, kiemelkedő tisztségeket töltött be a Békemozgalomban egyházi és világi téren egyaránt. | ||
== Mint a nyírségi egyházmegye esperese == | |||
Békefi Benő 1952-ben jutott egyházkormányzói tisztségbe, amikor a közigazgatási határokhoz igazított új egyházi területi beosztások és az ennek kapcsán végrehajtott személycserék révén nyírségi esperessé választották. Az ország egyik leginkább mezőgazdasági jellegű területének református egyházi vezetőjeként a botrányos és a lelkészekre, valamint a gyülekezetekre kíméletlen erőszakossággal rákényszerített téeszesítő mintaprédikációk egyik fő szerzője lett. Igyekezett a presbitériumokat a „deklasszált” (az ún. „úri” vagy „kulák”) elemtől megtisztítani. Megbízott esperesként Péter János szellemében, diktatórikus módszerekkel felügyelte a Tiszavidéki Református Egyházkerületbe beolvasztott Tiszáninneni Református Egyházkerületet. Az új társutas egyházvezetés alapvetően az ország két aprógyülekezetes vidékét jelölte ki „fegyházmegyék”-nek, a Felső-Tisza-vidéket és Hajdúságot, ahová – folyamatban lévő fegyelmi eljárásra is kiterjesztett – püspöki áthelyezési jogra alapozva a „renitens” lelkészeket „éhenhalás”-ra lehetett küldeni. | Békefi Benő 1952-ben jutott egyházkormányzói tisztségbe, amikor a közigazgatási határokhoz igazított új egyházi területi beosztások és az ennek kapcsán végrehajtott személycserék révén nyírségi esperessé választották. Az ország egyik leginkább mezőgazdasági jellegű területének református egyházi vezetőjeként a botrányos és a lelkészekre, valamint a gyülekezetekre kíméletlen erőszakossággal rákényszerített téeszesítő mintaprédikációk egyik fő szerzője lett. Igyekezett a presbitériumokat a „deklasszált” (az ún. „úri” vagy „kulák”) elemtől megtisztítani. Megbízott esperesként Péter János szellemében, diktatórikus módszerekkel felügyelte a Tiszavidéki Református Egyházkerületbe beolvasztott Tiszáninneni Református Egyházkerületet. Az új társutas egyházvezetés alapvetően az ország két aprógyülekezetes vidékét jelölte ki „fegyházmegyék”-nek, a Felső-Tisza-vidéket és Hajdúságot, ahová – folyamatban lévő fegyelmi eljárásra is kiterjesztett – püspöki áthelyezési jogra alapozva a „renitens” lelkészeket „éhenhalás”-ra lehetett küldeni. | ||
23. sor: | 26. sor: | ||
Nyilvánvaló volt, hogy a Nyírségben még a legnagyobb elnyomás évei alatt is fel-fellobbantak az ébredés tüzei, melyek a sötét éjben csillagfényként ragyogtak fel az ország többi gyülekezete előtt is. Bartha Tibor későbbi véleménye szerint ez felvetette annak alapos gyanúját, hogy a külsőleg keménykedő Békefi mint valamikori ébredési ember valójában falaz az „evangélium embereinek”. A Békefi-féle tortúrát személyükben megszenvedők ezt egészen másként látták. Balla Árpád szerint a Békefi által agyonfegyelmezett traktusnak legfőbb jellemzője a vajúdás lett (utalás a Jelenések könyve 12. részére). A tüzes kemencévé tett Nyírségben (utalás Dániel próféta könyvének 3. részére) születtek a legmélyebb lelkipásztori közösségek. Ahogy erősödött az egyházkormányzati terror, úgy mélyültek, tisztultak, gazdagodtak a nyírségi eklézsiák. Ahogy Békefi a „maga módján” „gyógyítani akarta a megsebzetteket” (utalás Zakariás próféta könyvének 11. részének 16. versére), úgy lett minden igyekezete ellenére maga Isten a gyógyítójuk. | Nyilvánvaló volt, hogy a Nyírségben még a legnagyobb elnyomás évei alatt is fel-fellobbantak az ébredés tüzei, melyek a sötét éjben csillagfényként ragyogtak fel az ország többi gyülekezete előtt is. Bartha Tibor későbbi véleménye szerint ez felvetette annak alapos gyanúját, hogy a külsőleg keménykedő Békefi mint valamikori ébredési ember valójában falaz az „evangélium embereinek”. A Békefi-féle tortúrát személyükben megszenvedők ezt egészen másként látták. Balla Árpád szerint a Békefi által agyonfegyelmezett traktusnak legfőbb jellemzője a vajúdás lett (utalás a Jelenések könyve 12. részére). A tüzes kemencévé tett Nyírségben (utalás Dániel próféta könyvének 3. részére) születtek a legmélyebb lelkipásztori közösségek. Ahogy erősödött az egyházkormányzati terror, úgy mélyültek, tisztultak, gazdagodtak a nyírségi eklézsiák. Ahogy Békefi a „maga módján” „gyógyítani akarta a megsebzetteket” (utalás Zakariás próféta könyvének 11. részének 16. versére), úgy lett minden igyekezete ellenére maga Isten a gyógyítójuk. | ||
A Békefi-ellenes támadások 1956 áprilisában, Tildy Zoltán várható rehabilitációjával kapcsolatban élénkültek fel, és ezek 1957 decemberéig elhúzódtak. Nem segítették Békefi helyzetét 1956 késő nyarán és a forradalom időszakában végrehajtott köpönyegfordítási kísérletei sem. Végül többoldalú pártbizottsági és állambiztonsági nyomás „rendezte” véglegesen több helyen elkövetett anyagi visszaéléseinek kérdését. | A Békefi-ellenes támadások 1956 áprilisában, Tildy Zoltán várható rehabilitációjával kapcsolatban élénkültek fel, és ezek 1957 decemberéig elhúzódtak. Nem segítették Békefi helyzetét 1956 késő nyarán és a forradalom időszakában végrehajtott köpönyegfordítási kísérletei sem. Végül többoldalú pártbizottsági és állambiztonsági nyomás „rendezte” véglegesen több helyen elkövetett anyagi visszaéléseinek kérdését. | ||
== Dunamelléki főjegyző, dunántúli püspök == | |||
Az 1958–1962 közötti időszakban a Budapesti Református Teológiai Akadémia dogmatika professzora, majd dékánja, majd rövid ideig a Dunamelléki Református Egyházkerület lelkészi főjegyzője volt. 1961-ben a Dunaalmási Református Egyházközség hívta meg őt lelkipásztorának, és ide beszolgáló lelkészként lett végül a Dunántúli Református Egyházkerület püspöke. Bán István egykori nyíregyházi segédlelkésze szerint ilyen minőségében Békefinek utoljára a Dunántúlon is sikerült az úgynevezett „testvérházi” vagy „nyíregyházi munkaközösségi” módszert adaptálnia. Ez a jelentők, besúgók (és akaratlan informátorok) személyének kiszámíthatatlansága ördögi módon rombolt: elültette a rettegést, a bizalmatlanságot; baráti, testvéri viszonyokat tett semmivé. 1962-től haláláig a Veszprémi Református Egyházközség lelkipásztora volt. | Az 1958–1962 közötti időszakban a Budapesti Református Teológiai Akadémia dogmatika professzora, majd dékánja, majd rövid ideig a Dunamelléki Református Egyházkerület lelkészi főjegyzője volt. 1961-ben a Dunaalmási Református Egyházközség hívta meg őt lelkipásztorának, és ide beszolgáló lelkészként lett végül a Dunántúli Református Egyházkerület püspöke. Bán István egykori nyíregyházi segédlelkésze szerint ilyen minőségében Békefinek utoljára a Dunántúlon is sikerült az úgynevezett „testvérházi” vagy „nyíregyházi munkaközösségi” módszert adaptálnia. Ez a jelentők, besúgók (és akaratlan informátorok) személyének kiszámíthatatlansága ördögi módon rombolt: elültette a rettegést, a bizalmatlanságot; baráti, testvéri viszonyokat tett semmivé. 1962-től haláláig a Veszprémi Református Egyházközség lelkipásztora volt. | ||
A lap 2023. december 15., 21:12-kori változata
Békefi Benő (Budapest, 1909. május 5. – Budapest, 1964. március 25.) a magyarországi református közélet sokat vitatott személyisége. A források és visszaemlékezések szerint feltűnően egzaltált, álszent és köpönyegforgató személyiség, ennek minden gyakorlati következményével. Általános személyiségképének summázata szerint a hívőség, a nárcizmus és a hatalomvágy hármassága jellemezte. Mindezen jellemvonásokat nagyon erős színésziesség hatotta át. Emiatt senki sem tudta, valójában melyik is volt az igazi énje, talán ő maga sem.
Korai évei, tanulmányai
Született, idősebb Békefi Benő (szül. Grunner Benjámin) hídvámszedő tisztviselő és Rozmanics Mária harmadik gyermekeként. Édesanyját korán elvesztette. Budapesten érettségizett 1928-ban a Werbőczy István Gimnáziumban. Az ifjúsági munkába korán bekapcsolódott, különös és élete végéig megtartott „specialitása” lett a nők „lelkigondozása”. 1931-ben elbocsátották a Budapesti Református Teológiai Akadémiáról. Gyömrői botrányát – egy posta-tisztviselőnő és lánya egyidejű elcsábítását – olyan jószándékú személyek segítettek eltusolni, mint ifjabb Biberauer (Bodoky) Richárd, ifj. Révész Imre, így teológiai tanulmányait Debrecenben fejezhette be.
Dévaványa
Az I. lelkészképesítő vizsgáját 1935-ben tette le, majd Dévaványán lett segédlelkész. 1936-ban került Sződligetre, ahol az egyik megalapítója lett a sződligeti Megbékélés Háza néven működő evangelizációs telephelynek. 1934-ben csatlakozott az ébredési-evangelizációs mozgalomhoz: az országot bejárva evangelizált. Legnevezetesebbeknek az 1934-es dévaványai, az 1940-es debreceni és az 1946-os szegedi evangelizációi tekinthetőek. Magát újjászületett embernek vallotta, aki azáltal talált oda Krisztusban a kegyelem Istenéhez, hogy előbb a teremtő és szuverén Úr félelmetes élete és jelenvalóság porba sújtotta őt. Teológiailag mégis egy „a mi Istenünk gazdag Isten” pünkösdista-karizmatikus jellegű konjunktúra keresztyénnek volt tekinthető. Teátrális „sírásai” egész pályafutásának jellemzői maradtak. Már korán kiütközött személyiségének három negatív vonása: pénzéhsége (mely nem vetette meg „a szegények filléreit” sem), pszichológiai terrorja (melyet vélt vagy valós lelkiismeret-furdalásokra épített – elsősorban női – munkatársaiban) és önfelmagasztaló álszentsége (mely fejmosásnak is beillő követelőző „áhítatokban” öltött leginkább testet). A „látszólagos együttfutás” idején a Bethánia missziós terepén és farvizén Sződligeten, Tatán, Dévaványán építette ki az általa vezetett Magyar Ébredés Református Diakonisszia Testvérházat és Magdaléneum nevű bukott lányok otthonát, mely végül 1940-ben Nyíregyházán talált befogadásra.
A Református Gyülekezeti Evangelizáció Baráti Szövetsége
1938-ban vette feleségül dr. Vajda Margit orvosnőt. Négy gyermekük született: Margit (1939), Dezső (1941), Zsuzsanna (1943), Klára (1947). A szolgálatába álló fiatal nők képzettsége és lendülete, valamint az 1938-ban létrehozott „ellen-Bethániá”-ja révén az 1940-es évek elején már bizonyos pozíciót is kivívott magának a református térfél egyházpolitikai szereplői között, igazi előretörését akkor még Ravasz László és Muraközy Gyula ellenkezése meghiúsította. A Református Gyülekezeti Evangelizáció Baráti Szövetségének (RGyEBSz; később Társasága – RGyEBT) tagjai és szimpatizánsai közül azok, akik valóban a református gyülekezeti evangelizáció barátainak bizonyultak (például Gyökössy Endre, Joó Sándor, Draskóczy László, Zsindelyné Tüdős Klára és Makkai Sándor), később leváltak Békefiről.
A II. világháború után
A II. világháborús harcok Nyíregyházán 1944. október 31-én értek véget. A korábbi német–magyar ellenlökés idején Békefi állítólag diakonisszaruhában imádkoztatva mentett meg egy seregtestétől elvágott magas rangú szovjet katonatisztet. Tény, hogy már 1944-től érvényesítette azokat az előnyöket, melyek a szovjet Vörös Hadsereghez, illetve a Magyar Kommunista Párthoz fűződő kapcsolataiból eredtek. Békefi 1944. november 5-i kinevezéssel a szociáldemokrata Pásztor József mellett tanácsnoki minőségben a város szociálpolitikai ügyosztályának helyettes vezetője és egyben az iskolaügyek előadója lett. Már ekkori szociális és oktatásszervezői tevékenységével kiérdemelte a részrehajlás, gondatlanság és érzékeny információgyűjtés vádjait.
Politikai szerepvállalásával összefüggésben, illetve ezzel párhuzamosan – mind baloldali, „haladó” és „demokratikus” gondolkodású lelkipásztor – Bereczky Albert irányzatához csapódott. Az ébredési és a szabadegyházi törekvések hullámait együttes meglovaglása mellett is kritikusan és távolságtartóan figyelte a későbbi dunamelléki püspök „hívő magyarság”-elképzeléseit. Békefi Bereczkyvel együtt alapította a nyíregyházi Országos Református Szabad Tanácsot (RSzT). Ennek tevékenységét Békefi olyan értelemben befolyásolta, hogy az az anglikán típusú államegyházként (magyar „magas egyház”-ként) és kultúrprotestáns jellegű „Regnum christianum”-ként jellemzett Ravasz László-féle irányzat ellen hasson. A nyíregyházi Országos Református Szabad Tanácson „megszabadító bocsánatkérés” hangzott el továbbá a dolgozó magyar nép ellen, a megtizedelt, meggyalázott zsidóság ellen, a leigázott nemzetiségek ellen, a megcsúfolt keresztyén »szekták« ellen elkövetett bűnökért. Balla Árpád református lelkész szerint a sok bocsánatkérésnek egyetlen célja az volt, hogy a református magyarság nemzeti öntudatát a sárba tapossák. Egyesek még az országrabló és magyarságüldöző csehek és románok előtt is megalázkodtak, de ha valaki emelkedni akart, leginkább a magyarságot ismét a csizmája alá taposó oroszok előtt hajbókolt.
1947 őszén Békefi – bizonyos koalíciós egyeztetésekkel összefüggésben, a tanfelügyelet-rendezés kapcsán – átmenetileg visszavonult a politikai közélettől. A dunamelléki püspökválasztás kapcsán „rossz szellem”-ként olyan értelemben instruálta Bereczky Albertet, nehogy a Bethánia „beteges pietizmusát” „ráengedjék” az egész egyházra. 1948 őszén Sárospatakon az Országos Református Missziói Munkaközösség megalapításánál a diakóniai programot olyan értelemben opponálta, hogy az hozzájáruljon Makkai Sándor akkori konventi missziói előadó bukásához.
Az 1948-ban önfeloszlatását kimondó RGYEBT minden intézményét átvette a Nyíregyházi Református Egyházközség. A bekövetkezett változások hatására Békefi „egyházpolitikai vonalon” futott tovább. 1951-ig elsősorban a nyíregyházi lelkészséggel és a gyülekezeti fenntartásban lévő diakonisszaintézmények igazgatásával foglalkozott, 1950-ben elnyerte első egyetemes egyházi megbízásait. A Magdaléneumot 1950-ben újra átszervezte, ezúttal testi és szellemi fogyatékosok 20–25 fős otthonává. 1950-től különböző egyházmegyei és egyházkerületi megbízásokat kapott, így például az Országos Református Szeretetszolgálat felügyelője és Berekfürdőn a lelkésztovábbképző tanfolyam ügyvezető alelnöke lett. 1951–1956 között a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának főtitkára volt. A diakonisszák „kiöltöztetése” – működésük 1951. november végi történő felszámolása – kapcsán szégyenletes szempontokat érvényesített az egyházi szolgálatban megtartandó nőtestvérek kiválogatása és a „szolgáló diakónia” (valójában egyházi kirakat-öndiakónia) berendezése körül. Az osztályharcos szemléletmód értelmében pedig tiltotta, hogy egyházi diakóniát végezzenek azon üldözöttek és családjaik érdekében, akiket osztályellenségként vagy -idegenként bélyegeztek meg. 1951-től a Szabolcs–Szatmár megyei népfront elnökségi tagsággal rendelkezett, kiemelkedő tisztségeket töltött be a Békemozgalomban egyházi és világi téren egyaránt.
Mint a nyírségi egyházmegye esperese
Békefi Benő 1952-ben jutott egyházkormányzói tisztségbe, amikor a közigazgatási határokhoz igazított új egyházi területi beosztások és az ennek kapcsán végrehajtott személycserék révén nyírségi esperessé választották. Az ország egyik leginkább mezőgazdasági jellegű területének református egyházi vezetőjeként a botrányos és a lelkészekre, valamint a gyülekezetekre kíméletlen erőszakossággal rákényszerített téeszesítő mintaprédikációk egyik fő szerzője lett. Igyekezett a presbitériumokat a „deklasszált” (az ún. „úri” vagy „kulák”) elemtől megtisztítani. Megbízott esperesként Péter János szellemében, diktatórikus módszerekkel felügyelte a Tiszavidéki Református Egyházkerületbe beolvasztott Tiszáninneni Református Egyházkerületet. Az új társutas egyházvezetés alapvetően az ország két aprógyülekezetes vidékét jelölte ki „fegyházmegyék”-nek, a Felső-Tisza-vidéket és Hajdúságot, ahová – folyamatban lévő fegyelmi eljárásra is kiterjesztett – püspöki áthelyezési jogra alapozva a „renitens” lelkészeket „éhenhalás”-ra lehetett küldeni.
Az önálló nyíregyházi református gyülekezeti missziót közben kíméletlenül leépítette. Békefi ekkor már egyre kevésbé volt látható a gyülekezetben. Ennek következtében nyáj és pásztora egyre jobban elidegenedtek, a templom rohamosan ürülni kezdett. Gyülekezetében és dévaványai „felébredtjei” között mindvégig megmaradt egy olyan réteg, amelyben mégiscsak a hála érzése volt vele kapcsolatban erősebb az általa Istentől nyert lelki áldások miatt. A Debreceni Református Teológiai Akadémia 1953-ban meghívta tanárának, ahol 1958-ig az Ökumenika Tanszék professzora volt. 1954-től a Református Egyetemes Konvent Missziói Felügyelő Bizottságának ügyvezető alelnöke lett. A diakonisszái által végzett munka révén a világprotestantizmus előtt tekintélyt szerzett személyként tetszeleghetett. Ő lett az – Balla Árpád teljesen helytálló szavaival élve – az „ötvenöt tisztség” gátlástalan állás- és tisztséghalmozó embere.
Nyilvánvaló volt, hogy a Nyírségben még a legnagyobb elnyomás évei alatt is fel-fellobbantak az ébredés tüzei, melyek a sötét éjben csillagfényként ragyogtak fel az ország többi gyülekezete előtt is. Bartha Tibor későbbi véleménye szerint ez felvetette annak alapos gyanúját, hogy a külsőleg keménykedő Békefi mint valamikori ébredési ember valójában falaz az „evangélium embereinek”. A Békefi-féle tortúrát személyükben megszenvedők ezt egészen másként látták. Balla Árpád szerint a Békefi által agyonfegyelmezett traktusnak legfőbb jellemzője a vajúdás lett (utalás a Jelenések könyve 12. részére). A tüzes kemencévé tett Nyírségben (utalás Dániel próféta könyvének 3. részére) születtek a legmélyebb lelkipásztori közösségek. Ahogy erősödött az egyházkormányzati terror, úgy mélyültek, tisztultak, gazdagodtak a nyírségi eklézsiák. Ahogy Békefi a „maga módján” „gyógyítani akarta a megsebzetteket” (utalás Zakariás próféta könyvének 11. részének 16. versére), úgy lett minden igyekezete ellenére maga Isten a gyógyítójuk.
A Békefi-ellenes támadások 1956 áprilisában, Tildy Zoltán várható rehabilitációjával kapcsolatban élénkültek fel, és ezek 1957 decemberéig elhúzódtak. Nem segítették Békefi helyzetét 1956 késő nyarán és a forradalom időszakában végrehajtott köpönyegfordítási kísérletei sem. Végül többoldalú pártbizottsági és állambiztonsági nyomás „rendezte” véglegesen több helyen elkövetett anyagi visszaéléseinek kérdését.
Dunamelléki főjegyző, dunántúli püspök
Az 1958–1962 közötti időszakban a Budapesti Református Teológiai Akadémia dogmatika professzora, majd dékánja, majd rövid ideig a Dunamelléki Református Egyházkerület lelkészi főjegyzője volt. 1961-ben a Dunaalmási Református Egyházközség hívta meg őt lelkipásztorának, és ide beszolgáló lelkészként lett végül a Dunántúli Református Egyházkerület püspöke. Bán István egykori nyíregyházi segédlelkésze szerint ilyen minőségében Békefinek utoljára a Dunántúlon is sikerült az úgynevezett „testvérházi” vagy „nyíregyházi munkaközösségi” módszert adaptálnia. Ez a jelentők, besúgók (és akaratlan informátorok) személyének kiszámíthatatlansága ördögi módon rombolt: elültette a rettegést, a bizalmatlanságot; baráti, testvéri viszonyokat tett semmivé. 1962-től haláláig a Veszprémi Református Egyházközség lelkipásztora volt.
Püspöki tevékenységét a balatonfüredi székhellyel létrehozott lelkésztovábbképzés („békepapi fejtágítás”) intézménye, az „áldozatos hetek” címén felélesztett evangelizációs alkalmak, a – látogattak gyomorgörcsét okozó – püspöki vizitációk fokozása, „gazdasági stabilizáció” címén a pápai református Tudományos Gyűjtemények tartalmi és térbeli szűkítése, a gyűlési – kommunikációs – közlekedési indokokkal végrehajtott püspöki székhely Veszprémbe való áthelyezése fémjelezte.
Mivel a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei ÁVH anyagai a forradalom idején megsemmisültek, 1956 előttre vonatkozólag csak Bán István adatai alapján tudunk annyit mondani, hogy Békefi Benő már valószínűleg ekkor is fejtett ki állambiztonsági tevékenységet. 1956. november 4-én állítólag már tárgyalt a Nyíregyházára bevonuló szovjet csapatok parancsnokával is. 1956 decemberében túlontúl szembetűnően nyilvánult meg a rendőri szervek és pufajkás karhatalmi osztagok személyét érintő védelme. Fekvőbetegként 1956. december 28-án szinte tollba monda azt az ügynöki feljegyzést, ami nyíregyházi utódlására törő lelkésztársa, Kádas Miklós tollából került végül az újjászerveződő kommunista állambiztonság asztalára. 1957. január 15-étől kezdve kapcsolódott be személyesen a baloldali (más néven kommunista vagy békepapi) egyházvezetés ellenzékének felderítésébe. Ránk maradt jelentéseiben háromszor kapott megintést türelmetlen és túlzottan törtető karrierizmusa miatt. „Környezettanulmányai” kifejezetten sértik és érzékenyen rátapinthatóvá teszik megfigyeltjei integritási pontjait, de néhány esetben – fiatalkori pietista önmagára való ráismerés által – elhallgató vagy mentegető fedezés is felfedezhető a kommunista állambiztonság előtt kifejtett tevékenységében.
Békefi Benő széleskörű irodalmi tevékenysége saját tehetsége mellett leginkább diakonisszáinak gyorsírói, lektori-stilizátori, kiváló szerkesztői tevékenységének köszönhető. Igehirdetései között gyöngyszemek is találhatóak, evangelizációi (különösen 1944 előtti korszakából) a mai napig kiválóan használhatóak Máté evangéliuma 23. rész 1–2. verseinek jézusi intése alapján. A szolgáló vagy diakóniai teológia szellemében írt munkái sekélyek, értéktelenek, igazából a vallásos világnézet kiúttalan csődjét vannak hivatva demonstrálni.
Nyomtatásban elérhető munkái (válogatás)
- BÉKEFI Benő: Jézus és Buddha. Debrecen, MEKDSZ Szövétnek, 1933.
- BÉKEFI Benő: Az evangélium szolgálata. Kézikönyv gyülekezeti munkások számára. Budapest, s. n. 1937.
- BÉKEFI Benő: Két elmélkedés. Budapest, Országos Református Szeretetszövetség, s. d. [1938]
- BERECZKY Albert – BÉKEFI Benő (Előszó: Szabó Bálint): Igehirdetés és evangélizáció. Budapest Belsősomogyi Ref. Egyházmegye Lelkészegyesülete, 1942.
- BÉKEFI Benő: Mi hasznod belőle? A Heidelbergi Káté 52 úrnapjának magyarázata. Bevezetésként néhány gondolat hitvallásaink megértéséhez, s. l., s. n., 1943.
- BÉKEFI Benő (szerk.): Országos Református Szabad Tanács. Nyíregyháza, 1946. augusztus 14–17. Határozatai, deklarációi, kérelmei és az ott elhangzott közérdekű beszédek. Budapest, Sylvester, 1946.
- BÉKEFI Benő: Diakóniai feladatunk egyházunk új helyzetében. Református Egyház 16(1951/1), 16–18.
- BÉKEFI Benő: A keskeny út. Kísérlet Bereczky Albert teológiájának feloldozására. Református Egyház, 7(1955/4), 125–129.
- BÉKEFI Benő: Az egyház békeszolgálata – szeretetszolgálat. Theologiai Szemle, 1(1958/6–7), 269–273.
- BÉKEFI Benő: A keresztyén felelősség és a nemzetközi kérdések. Theologiai Szemle, 2(1959/11–12), 399–404.
- BÉKEFI Benő: A lelkigondozás néhány kérdése. Theologiai Szemle, 4(1959/3–4), 69–73.
- BÉKEFI Benő: A köz dogmatikája. Theologiai Szemle, 3(1960/1–2), 134–139.
- BÉKEFI Benő: Az egyház időszerű kérdései. Theologiai Szemle, 3(1960/3–4), 87–96.
- BÉKEFI Benő: Bevezetés az esztakológiába. Theologiai Szemle, 4 (1961/7-8), 211–215.
- BÉKEFI Benő: Muraközy Gyula emlékezete. Theologiai Szemle, 4 (1961/9–10), 303–304.
- BÉKEFI Benő: Az egyoldalúság, mint teológiai probléma. Theologiai Szemle, 5(1962/5–6), 131–134.
- BÉKEFI Benő: Püspök beiktatásán elmondott prédikáció. Református Egyház 14(1962/2), 26–27.
- BÉKEFI Benő: Igehirdetésünk mai feladatai, különös tekintettel a termelőszövetkezeti helyzetben élő gyülekezetekben. Református Egyház, 14(1962/7), 145–147.
- BÉKEFI Benő: Püspöki igehirdetése a pápai generális vizitáción. Református Egyház, 14 (1962/7), 152–153.
- BÉKEFI Benő: Református Egyházmegye Székesfehérváron megtartott közgyűlésén elhangzott igehirdetése. Református Egyház, 16(1962/7), 196–198.
- BÉKEFI Benő: Bereczky Albert igenjei. Református Egyház 15(1963/8), 169–171.
- BÉKEFI Benő: Élni ma együttélést jelent. Református Egyház 15(1963/7), 145–147.
- BÉKEFI Benő: Rádiós igehirdetés. Református Egyház 15 (1963/8), 169–171.
- BÉKEFI Benő: Hogyan lehet jobban. Református Egyház 15(1963/10), 217–219.
- BÉKEFI Benő: A Heidelbergi Káté teológiai és etikai jelentősége. Református Egyház 16(1964/3), 49–52.
- BÉKEFI Benő: Lelkésztovábbképzésünk új formái. Református Egyház 16(1964/5), 127–128.
- BÉKEFI Benő: A nem jól értett karácsony. In: CSERI Kálmán (szerk.): Adventtől Adventig: prédikációk a Magyar Református Egyház közelmúltjából. A Református Egyház Zsinati Iroda Sajtóosztálya Budapest 1989 (a továbbiakban CSERI (szerk.): Adventtől) 22–25.
- BÉKEFI Benő: Irgalmas szív. In: CSERI (szerk.): Adventtől, 75–79
- BÉKEFI Benő: A megváltás gyümölcsei. In: CSERI (szerk.): Adventtől, 269–276.
Források és irodalom
- ÁBTL 3.1.2. M-23414 „Varga Dénes” f. ügynök munkadossziéja
- Dunántúli Református Egyházkerületi Levéltár Egyházkerületi Jegyzőkönyvek (Tanács és Közgyűlés)
- ÁCS Mihály: „A szél fú, ahová akar ...”, Visszaemlékezések az Úr munkájára, amely történt Csongrád és Békés megyében (gépirat). Kovács Kálmán Árpád birtokában.
- ASZTALOS Zoltán: Kipótolt esztendők. Pécel, Ébredés Alapítvány, 2013.
- BAKOS Lajos: Krisztus jó vitéze. Emlékezés Békefi Benőre. Theologiai Szemle 7(1964/5–6), 184–186.
- BALLA Árpád: Péntekhegyi levelek, Balla Árpád református lelkipásztor Sényőn, egyházi száműzetésben írott leveleiből (1953–1957). Debrecen–Sárospatak, Sárospataki Református Kollégium Tudományos Gyűjteményei, 2000.
- BÁN István: Arctalan szolgálók. Szabolcs–Szatmár–Beregi Szemle, 42(2007/4), 465–488.
- BARCZA József: Az 1956-os forradalom megtorlása a Magyarországi Református Egyházban, A diktatórikus egyházpolitika, 1. rész, Confessio, 18(1994/1), 90–104.
- BARCZA József: Az 1956-os forradalom megtorlása a Magyarországi Református Egyházban, A diktatórikus egyházpolitika, 2. rész. Confessio 18(1994/2), 63–78.
- BARTHA Tibor: Püspökszentelési igehirdetése. Református Egyház 14(1962/2), 23–24.
- BERTALAN Péter: Professzorok és teológusok a forradalomban. Pedagógiatörténeti Szemle 3(2017/1–2), 65–79. DOI:10.22309/PTSZEMLE.2017.1.5
- BÉKEFI Dezső (szerk.): Békefi Benő szolgáló életéről. Budapest, Magánkiadás, 2006.
- BODOKY Richárd: Szent Mihály napja, Jövevények és vándorok (Családtörténeti töredékek VI.) (1928–1932). Budapest, Magánkiadás (Bodoky Richárd örökösei), 2007.
- BOGÁRDI SZABÓ István: Egyházvezetés és teológia a Magyarországi Református Egyházban 1948 és 1989 között (Societas et Ecclesia 3.) Debrecen, Ethnica, 1995.
- BOLYKI János: A Budapesti Teológiai Akadémia. In: Kósa László (szerk.) Reformátusok Budapesten. 2. köt. Budapest, Argumentum – ELTE BTK Budapest Művelődéstörténeti Tanszék, 2006.
- BOROSS Géza: Milyen teológiai irányzatokat tükröz a mai magyar igehirdetés? Theologiai Szemle 7(1964/3–4), 78–97.
- BOTTYÁN János: Békefi Benő (nekrológ). Református Egyház 16(1964/4), 82–84.
- BUCSAY Mihály: A protestantizmus története Magyarországon 1521–1945. Budapest, Gondolat, 1985.
- CSOHÁNY János: Békefi Benő két egyházkormányzati levele 1957 elejéről. Egyháztörténeti Szemle 4(2003/2), 132–141.
- FEKETE Csaba: Ébredés, Confessio, 39(2015/2), http://confessio.reformatus.hu/ebredes, 2016. október 16.
- FEKETE Károly: Református Teológiai Akadémia / Hittudományi Egyetem. In: Orosz István – ifj. BARTA János (szerk.): A Debreceni Egyetem története 1912–2012. 2. köt. A debreceni felsőoktatás széttagoltságának kora (1949/1950–1999). Debrecen, Egyetemi, 2012.
- FODORNÉ NAGY Sarolta: Történelmi lecke. A Magyar Köztársaság és a Magyarországi Református Egyház között 1948-ban létrejött „Egyezmény” megkötésének körülményei és hatása különös tekintettel a nevelésre. Budapest–Nagykőrös, Dunamelléki Református Egyházkerület, 2006.
- GAÁL István: Egy évtized szociálpolitika története életrajzok, pályaképek tükrében, Szabolcs-Szatmár megyében 1938–1983 (A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai III. – Tanulmányok 7.) Nyíregyháza, Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár, 1999.
- GÁSPÁR Jenő (felelős kiad.): Az Országos Magyar Sajtókamara Évkönyve 1941 (Az Országos Magyar Sajtókamara Könyvtára 3.) Budapest, Országos Magyar Sajtókamara, 1941.
- HADHÁZY László: Adalékok Nyíregyháza oktatásügyének felszabadulás utáni első évéhez. Pedagógiai, Közművelődési Folyóirat 7(1981/19), 21–30.
- HODOSSY Lajos: Boda József emlékezete. Veszprém, Veszprémi Református Egyházközség, 2006.
- HORVÁTH Erzsébet (szerk.): Megújulás, visszarendeződés (1956–1957), Dokumentumok a Magyarországi Református Egyház Zsinati Levéltárában az 1956–1957-es esztendők történetének kutatásához, Budapest, Kálvin, 2008.
- k. i. [KÁDÁR Imre]: E számunk lezárása után… [Békefi Benő (nekrológ)] Theologiai Szemle 7(1964/3–4) [128_3–128_4]
- KARASSZON István: In memoriam Szesztay Mária (1927–2017), Confessio, 41(2017/3), http://confessio.reformatus.hu/v/331/, 2018. február 20.
- KOVÁCS Kálmán Árpád: „[...] a serdülő ifjúság nem mert mutatkozni.” In: Kovács Emőke (szerk.): Kényszerű rabság, kettétört sorsok, jelöletlen sírok. A Gulag-kutatás fehér foltjai, Budapest, Gulágokban Elpusztultak Emlékének Megörökítésére Alapítvány, 2021. 127–145.
- KOVÁCS Kálmán Árpád: Békefi Benő állambiztonsági jelentéseinek idő- és tartalommeghatározási problémái. In: Somorjai, Ádám; Somorjai, Gabi (szerk.) Laborator assiduus. A 70 éves Zombori István köszöntése, Budapest, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára – MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézet, 2019. 327–337.
- LADÁNYI Sándor: Adalékok a Magyarországi Református Egyházban az 1956–57-es esztendőben történtekhez- Budapest, Kálvin, 2006.
- NAGY Károly Zsolt: 2017 „Amit az evangélium ígér, azt váltsa valóra a demokrácia.” A társadalmi változások teológiai reflexiói és a belső nyilvánosság nyelvének átalakulása a Magyarországi Református Egyházban 1945 és 1948 között. In: CSIKÓS Gábor – KISS Réka – Ö. KOVÁCS József (szerk.): Váltóállítás. Diktatúrák a vidéki Magyarországon 1945-ben. Budapest, Nemzeti Emlékezet Bizottsága – Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont, 425‒476.
- PAP László: Tíz év és ami utána következett (1945–1963). Adalékok a Magyarországi Református Egyház XX. századi történetéhez, Bern, Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem, 1992.
- RAVASZ László: Emlékezéseim. Budapest, Református Egyház Zsinati Irodájának Sajtóosztálya, 1992.
- SZESZTAY Mária (szerk.): Dokumentumgyűjtemény a „Magyar Ébredés” Református Diakonissza Testvérház, későbbi nevén a Nyíregyházi Református Diakonissza Testvérház történetéhez, (Kézirat) H. n, 1988. Ráday Gyűjtemény – Könyvtár K.0.1015
- SZIKSZAI Béni: Ahogy én láttam, Feljegyzések a 20. századi magyar ébredéstörténetről, Budapest, Koinónia, 2015.
Szerző
Kovács Kálmán Árpád