Coetus Ungaricus (1555–1613)

Coetus Ungaricus – a wittenbergi magyar diáktársaság

A reformáció egyetemén 1555. június 24-én alakult meg a magyar coetus, amely néhány évvel később a magyarországi református lelkészek és tanárok elitjének képzőhelyévé vált. Mivel közben az egyetemen kiéleződtek a felekezeti ellentétek, a társaság sorsa sem volt mentes a viharoktól. 1609-ben megszűnt működni, s 1613-ban formálisan is feloszlott.

A coetus története

Az első korszak 1574-ig

A reformáció hazai elterjedésével 1540 után egyre nőtt azoknak a magyar nemzetiségű diákoknak a száma, akik felkeresték a wittenbergi egyetemet. Különösen jó kapcsolatuk volt Philipp Melanchthonnal, aki a helyi tilalom ellenére lehetővé tette egy magyar diáktársaság megalakítását 1555. június 24-én. Ő elnökölt a társaság disputációin, s közvetítő teológiai álláspontjával nagy hatással volt a tagokra. Vasárnap reggelente latin nyelvű áhítatot tartott a németül nem jól tudó hallgatóknak, köztük igen nagy számmal a magyaroknak. Az első években itt megfordult diákok (köztük Thuri Farkas Pál, Szegedi Gergely, Szikszai Fabricius Balázs, Károlyi Gáspár és Melius Péter) hazatérve 1558 után Kelet-Magyarországon, a török hódoltságban és Erdélyben a svájci teológiai irányzatok híveivé lettek, s önálló református egyházszervezetet kezdtek kiépíteni, miközben wittenbergi mesterükre hivatkoztak. Melanchthon ugyan írásban is tisztázta magát, de alkatilag képtelen volt az éles elhatárolódásra. A következő korszakban Melanchthon kryptokálvinista tanítványainak kezébe került át az egyetem vezetése, ők vették át mesterük szerepét a coetus támogatásában is. Odahaza 1566 táján befejeződött a két nagy protestáns felekezet szétválásának első szakasza, ettől kezdve a diáktársaság túlnyomó többsége református volt. Az antitrinitarizmus 1565 utáni erdélyi terjeszkedése arra késztette a magyarokat – mivel számos korábbi tag az új irányzat hívévé lett – hogy egy Szentháromságról szóló nyilatkozatot írjanak alá.

Válságos évek 1574–1586

Ágost szász választófejedelem 1574 tavaszán erőszakos beavatkozásra szánta el magát az egyetemen: a kryptokálvinista professzorokat elbocsátották, a vezetőket be is börtönözték. Minden tanárt vizsgálat alá vetettek, a francia és a francia-svájci diákokat ki is tiltották a városból. A magyar diáktársaság tagjaival ugyan még nem foglalkoztak, de ők biztonság kedvéért rövid időre elhagyták a várost, csak néhány tagot hagytak hátra kezesnek az adósságaikért. Bár a coetus elvesztette fő pártfogóit, de időről-időre így is akadtak támogatóik a tanári karban. Mivel folyamatos volt a tanári kar vizsgálata, s gyakoriak voltak az elbocsátások, a vasárnap reggeli áhítatokat 1577 után az érintett külföldi diákok már csak külön-külön és magukban tudták megtartani. A diákság lázongásával kísért időszakot egy 1580-as új egyetemi rendtartás igyekezett lezárni, amelynek rendelkezéseit azonban nem lehetett teljesen átvinni a gyakorlatba. A teológiai kart szilárdan kézben tartották a lutheránus teológusok, azonban a többi fakultáson Melanchthon követői voltak a többségben. A 80-as évek az egész egyetemen és a diáktársaság életében fellendülést jelentett, ezt jelzi a nagy mennyiségű magyar szerzőktől származó wittenbergi nyomtatvány.

A kryptokálvinista Wittenberg

1586-ban meghalt Ágost szász választófejedelem, utóda I. Keresztély nyíltan felkarolta a kryptokálvinistákat, s óvatos előkészítő lépéseket tett a tartomány és benne az egyetem reformátussá tételére. A coetus szellemi fellendülése folytatódott, most már külső, állami támogatással is, ennek jeleként az erdélyi főnemes losonci Bánffy Ferencet 1588-ban (tiszteletbeli) rektorrá választották. Az új helyzetben kiéleződtek az ellentétek a város és környéke evangélikus lakosságával, a magyar diákok sokszor fegyverrel is védelmezték tanáraikat és a velük egyetértő lelkészeket. 1591-ben fiatalon elhunyt I. Keresztély szász választófejedelem, s vele együtt vége lett a wittenbergi „második reformáció”-nak.

Kitiltás, visszatérés és megszűnés 1593–1609 (1613)

A rövid kryptokálvinista időszak után visszaállt a korábbi rend, s 1592 nyarán vizsgálatot indítottak a magyar diáktársaság ellen is. Ennek eredménye a kitiltás lett, a coetus tagjainak decemberben el kellett hagyniuk a reformáció városát. Végül Újfalvi Imre közreműködésével kompromisszumos megoldás született: 1593 tavaszán visszajöhettek a magyarok, de új szabályzat készült, amely nagyrészt felszámolta a társaság autonómiáját. Ugyanekkor már egyre több református diák a heidelbergi egyetemet választotta, de mégis volt annyi erő a coetusban, hogy folytatódjon az élénk szellemi élet 1600-ig, elsősorban a filozófiai kar keretei között. 1606 után minimálisra csökkent a tagok létszáma, majd 1609-ben az utolsó három tag már be sem iratkozott az egyetemre. A coetus történetének formális lezárása 1613-ban történt meg az anyakönyv hazahozásával.

A coetus szervezete, seniorok, párhuzamos oktatási rendszer

A coetus vezetői a seniorok voltak, akiket átlagban egy esztendőre választottak meg, de volt olyan év amikor három vezető váltotta egymást, s előfordult több éves megbízatás is. A szakirodalom szerint a diáktársaság adta a szervezeti mintát a hazai református iskoláknak, ez azonban fordítva is történhetett, hiszen ugyanazon oktatási rendszer részei voltak, amelynek alapjait Melanchthon rakta le. Némileg töredékesen fennmaradt a társaság gyűrűspecsétjének lenyomata: egy térdeplő angyalt ábrázol, felette a héber „Jahve” szóval, alatta az 1555-ös évszámmal, köriratából a „COETUS UNG.” még tisztán látható. Az egyetemi előadások látogatásán túl kéthetente saját disputációkat tartottak, amelyeken eleinte Melanchthon, később pedig a seniorok elnököltek. A rendszeres összejöveteleken latin nyelvű beszédek, orációk is elhangzottak. A belső disputációk témáit ismerjük, elsősorban teológiai és filozófiai témákról szóltak, tehát a lelkészképzést segítették. 1593-ban a párhuzamos, belső oktatási rendszer megszűnt, a magyar diákok a filozófiai karon disputáltak, ezek közül több nyomtatásban is megjelent.

A coetus anyakönyve, pénzügyek

A magyar diáktársaság kezdettől fogva vezette anyakönyvét, amelyben olvasható a tagok névsora, a beiratkozás időpontjával. A bejegyzések többsége anyagi ügyekkel foglalkozik, mint minden egyesületben, itt is volt tagdíj, amely eleinte egy tallért tett ki, később ez megemelkedett. A seniorok hivatali idejük végén átadták a kasszát az utódjuknak, s rögzítették az anyakönyvben, hogy mennyi pénz volt benne. A disputációkban való részvételért többnyire fizetni kellett, ennek ára két tallér volt. A bevételek közé tartoztak az otthonról küldött adományok, amelyek lelkészektől, tanároktól, diákoktól, pártfogóktól, s a coetus egykori tagjaitól érkeztek. Ezeket az újonnan érkező peregrinusok hozták, s az anyakönyvbe gondosan feljegyezték az adományozó és a pénzt hozó nevét. A bevételekkel szemben a kiadások is igen jelentősek voltak. Melanchthonnak szabályos fizetést, egy magyar aranyat adtak, később ebből a pénzből minden évben lakomát rendeztek a professzoroknak. Mivel az 1592-es kitiltáskor megszűntek a vendégségek, 1598 januárjában úgy döntöttek, hogy újévi ajándékokat vesznek tanáraiknak. Megvendégelték az újonnan érkezett diákokat, pénzt adtak kölcsön a hazautazóknak, s fizették a Wittenbergben elhunytak temetési költségeit. A magyar diákok külföldi peregrinációjukon szerezték be könyveik túlnyomó többségét, ez néha súlyos anyagi gondokhoz vezetett. 1586. augusztus 10-én a magyar coetus nyilatkozatot fogadott el arról, hogy el kell kerülni a könyvvásárlási adósságok felhalmozódását. 1613-ban néhány diák hazahozta a társaság anyakönyvét, és a nagybányai iskola könyvtárába tette le. A matrikulát végül Révész Imre vásárolta meg 1869-ben a Debreceni Református Kollégium könyvtára számára. A kézirat csonka, az eredeti névsor néhány lapja biztosan hiányzik (ezt csak másolatokból ismerjük), a pénzügyi feljegyzések lapjai is összekeveredtek.

Nemzetiségi összetétel, vallási hovatartozás

A coetusba túlnyomó többségben magyar anyanyelvű diákok léptek be, a magyarországi és erdélyi németek, illetve a szlávok (szlovének, horvátok, szlovákok) általában távol maradtak. Van néhány ellenpélda, de nem jellemző. A megalakuláskor a vallási összetétel vegyes volt, egyesek már a svájci reformátorokat követték (mint Szegedi Gergely), de a többség még inkább megmaradt a lutheri tanoknál. 1558 után egyre többen lettek a reformátusok, majd 1566 után már csak kivételes esetben jelentek meg evangélikusok közöttük, a társaság egyértelműen a magyar református lelkészképzés színtere lett.

A tagok lakhelye, kapcsolatok

A magyar diáktársaságnak nem volt önálló épülete, a tagok albérletben laktak a városban. Egyes esetekben ismerjük a házigazdát, ha ő volt a ház tulajdonosa, akkor az épületet is azonosítani tudjuk. A diákokat otthoni pártfogók támogatták a külföldi tanulás költségeinek fedezésében, ők legtöbb esetben református főnemesek voltak, esetleg gazdagabb polgárok. A külföldi kapcsolatok között kiemelten kell említenünk a svájci református központokat, Genfet, Zürichet és Bázelt, az itteni teológusokkal sűrű levelezés is összekötötte a magyarokat. Néhány evangélikus oldalon működő egykori Melanchthon-tanítvány egyetemi tanár is jó kapcsolatban maradt a coetus tagjaival, ilyen volt Matthaeus Dresser (Lipcse) és David Chytraeus (Rostock). Dudith András katolikus püspökből lett humanista tudós egy időben a coetusra akarta hagyni a könyvtárát, és önálló házat is akart adni az összes magyarországira és horvátországira kibővített tagságú társaságnak, azonban konfliktusba került az egyetemmel, s a tervből nem lett semmi.

Könyvek és peregrinációs albumok

Kint vásárolt könyveiket a magyar diákok wittenbergi mesterekkel köttették be. A kor szokása szerint a bőrkötésbe belenyomatták nevük latin alakjának kezdőbetűit és a vásárlás évét, ezt supralibros-nak vagy szuperexlibrisnek nevezzük. Ez számos esetben lehetővé teszi a könyv tulajdonosának azonosítását abban az esetben is, ha nincs más bejegyzés a kötetben. A wittenbergi egyetemen jött divatba az 1540-es években a peregrinációs emlékkönyv (album amicorum), a coetus tagjai számos ilyenbe beírtak, de csak három olyan kötetet ismerünk, amelynek ők voltak a tulajdonosai: Albani Csirke György, az evangélikus Eszterházy Tamás és Újfalvi Imre albumai. A coetusnak volt egy saját kis könyvtára is, amelynek kötetei később szétszóródtak.

A wittenbergi magyar diákok művei

Számos olyan nyomtatvány maradt az utókorra, amely a coetus tagjainak műveit tartalmazza, ezek latin, görög, esetleg héber nyelvűek. Legtöbbjük alkalmi vers, azon belül is a legjellemzőbb az ún. propemticon, a hazautazó diáktársak búcsúztatása. Van még búcsúvers (apobaterion), sírvers (epicedium), házassági köszöntő (epithalamium), a patrónus dicsérete (encomium) és bibliai parafrázis. Időnként nagyobb antológiák is megjelentek, amelyben magyar diákok szerepeltek. Az iskolás verselők átlagából kiemelkedik a koszorú költői kitüntetést is elnyert Thuri György, akinek 1600-ban önálló kötete is megjelent Wittenbergben. A prózai művek közé tartoznak az utolsó korszak disputációi, Thuri György héberre fordított újszövetségi könyvei, Baranyai Decsi János útleírása (hodoeporicon), és Laskai Csókás Péternek az emberről szóló tudományos összefoglalása. Vannak még olyan beszédek, amelyeket a tagok a coetus összejövetelein mondtak el. A diáktársaság három tagja részt vett egy tíznyelvű Calepinus szótár magyar értelmezéseinek elkészítésében (Lyon, 1585), de a művek közé nyugodtan odaszámolhatjuk a leveleket is. Az ókori kultúra iránt rajongó Melanchthon hatásának tulajdonítható, hogy a diáktársaság tagjai végig ragaszkodtak a latin nyelv használatához, még akkor is, amikor az őket követő nemzedék egyre inkább az anyanyelvet kezdte előtérbe helyezni.

Szakirodalom

Móré Tünde: Utazás és hírnév. Wittenbergi magyar diákok latin nyelvű búcsúztatóversei (1560–1600), Budapest, reciti, 2022. – Az interneten: https://www.reciti.hu/2022/7221 (Letöltés: 2023. október 16.)
Szabó, Géza: Geschichte des ungarischen Coetus an der Universität Wittenberg 1555–1613, Halle (Saale), Akademischer Verlag, 1941. – Az interneten: https://library.hungaricana.hu/hu/view/EvangelikusMonografiak_090/?pg=0&layout=s (Letöltés: 2023. október 16.)
Szabó András: Die soziale Struktur der Universitätsstudentenschaft im Spiegel der ungarischen Studenten zu Wittenberg, in August Buck, Klaniczay Tibor (hrsg.): Sozialgeschichtliche Fragestellungen in der Renaissanceforschung, Wiesbaden, Otto Harrassowitz Verlag, 1992, 41–48.
Szabó András: Magyarok Wittenbergben 1555-1592, in Békési Imre, Jankovics József, Kósa László, Nyerges Judit (szerk.): Régi és új peregrináció: magyarok külföldön, külföldiek Magyarországon, Budapest – Szeged, Scriptum–Nemzetközi Magyar Filológiai Társaság, 1993, 626-638. – Az interneten: https://mek.oszk.hu/06300/06387/ (Letöltés: 2023. október 13.)
Szabó András: Die Universität Wittenberg als zentraler Studienort im 16. Jahrhundert, in Fata Márta, Kurucz Gyula, Anton Schindling (szerk.): Peregrinatio Hungarica: Studenten aus Ungarn an deutschen und österreichischen Hochschulen vom 16. bis zum 20. Jahrhundert, Stuttgart, Franz Steiner Verlag, 2006, 55–63.
Szabó András: Coetus – natio – respublica – politia – societas – congregatio – collegium – gens: (A wittenbergi magyar diákegyesület az újabb kutatások fényében), Irodalomtörténeti Közlemények, CXV. évf., 2011/2, 229–234. – Az interneten: https://epa.oszk.hu/00000/00001/00482/pdf/EPA00001_ItK_2011_2_229-234.pdf (Letöltés: 2023. október 13.)
Szabó András: Coetus Ungaricus. A wittenbergi magyar diáktársaság 1555–1613, Budapest, Balassi Kiadó, 2017.
Szabó András: Coetus Ungaricus: A wittenbergi magyar diáktársaság (1555-1613), Gerundium. Egyetemtörténeti Közlemények, 8. évf., 2017/1, 79–88. – Az interneten: https://ojs.lib.unideb.hu/gerundium/article/view/1344/1349 (Letöltés: 2023. október 13.)
Szabó András: Váradi lelkészek, tanárok és diákok Wittenbergben a 16. század második felében, a 17. század elején, in Bíró, Annamária, Boka László (szerk.): Értelmiségi karriertörténetek, kapcsolathálók, írócsoportosulások 3., Budapest–Nagyvárad, Partium Kiadó–Reciti Kiadó, 2018, 33–41. – Az interneten: https://mek.oszk.hu/19600/19627/ (Letöltés: 2023. október 13.)
Szabó András: Két ismeretlen wittenbergi verseskötet a 16. század végéről, in Békés Enikő, Kasza Péter, Kiss Farkas Gábor, Lázár István, Molnár Dávid (szerk.): A reformáció és a katolikus megújulás latin nyelvű irodalma, Budapest, MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Irodalomtudományi Intézet, 2019, 105–111. – Az interneten: http://real.mtak.hu/99707/1/CN3.pdf (Letöltés: 2023. október 13.)
Szabó András: Újfalvi Imre és a wittenbergi magyar coetus, in Oláh Róbert (szerk.): Újfalvi Imre pere és műveltsége. Tanulmányok és szövegközlések, Debrecen, Tiszántúli Református Egyházkerületi Gyűjtemények, 2019, 105–110. – Az interneten: https://www.academia.edu/40367714/%C3%9Ajfalvi_Imre_%C3%A9s_a_wittenbergi_magyar_coetus (Letöltés: 2023. október 13.)
Szabó András: A wittenbergi magyar coetus pénzügyei, in Haraszti Szabó Péter, Kelényi Borbála, Simon Zsolt (szerk.): „Mindenki vágyik a tudásra, de az árát senki sem akarja megadni”. Az oktatás financiális háttere és haszna a középkorban és a kora újkorban, Budapest, MTA ELTE Egyetemtörténeti Kutatócsoport–Martin Opitz Kiadó, 2019, 141–146.
Szabó András: Erdélyiek a wittenbergi magyar coetusban, in Egyed Emese, Pakó László, Sófalvi, Emese (szerk.): Certamen VI. Előadások a Magyar Tudomány Napján az Erdélyi Múzeum-Egyesület I. Szakosztályában, Kolozsvár, Erdélyi Múzeum Egyesület, 2019, 173–179. – Az interneten: https://eda.eme.ro/bitstreams/c7056495-9a08-42f6-bbc1-4557931e38ab/download (Letöltés: 2023. október 13.)
Szabó András: A wittenbergi magyar coetus tagjainak disputációi, in Farmati Anna, Gábor Csilla (szerk.): A dialógus formái a magyar régiségben, Kolozsvár, Egyetemi Műhely Kiadó, 2021, 369–378. – Az interneten: http://real-eod.mtak.hu/11518/2/FarmatiGaborEgyFuzcc-5IMP.pdf (Letöltés: 2023. október 13.)
Szabó András: Natio Ungarica. Die Mitglieder der ungarischen Studentengemeinschaft in Wittenberg 1555–1613, Göttingen, Vandenhoeck & Ruprecht, 2021.

Szerző

Szabó András