Antal Gábor (1843–1914)

Antal Gábor (Szentkirályszabadja, 1843. május 10. – Komárom, 1914. január 14.) református lelkész, teológiai akadémiai tanár, dunántúli református püspök.

Antal Gábor munkásságának kezdeti időszakában a pápai református főiskola tanáraként, városi és vármegyei közéleti emberként, második szakaszában dunántúli püspökként, felsőházi tagként, országos egyházi vezetőként egyháztörténeti jelentőségű életművet hagyott hátra.

Származása, családja

Antal Gábor a Veszprém vármegyei kuriális nemesi községben, Szentkirályszabadján született 1843. május 10-én nemes Antal Gábor szegény bognármester és Pintér Sára házasságából. Május 13-án keresztelte Fábián József lelkipásztor, keresztszülei a helyi házas közbirtokosok közül kerültek ki (Rátzkevi József, Szabó Sándor, Neiport József, Virág István és felesége vállalták a keresztszülőséget). Feltehetőleg több testvére született, de halálakor már csak egyetlen testvére, Szili Györgyné sz. Antal Eszter élt.

Iskolái

Az elemi iskolát szülőfalujában, a középiskolát és a teológiai akadémiát Pápán végezte. Saját erejéből és az iskolai segélyekből tartotta el magát. A gimnázium I. osztályát magántanulóként, a II. osztályt és a többit 1855-től nyilvános oktatás keretében végezte. Pápán Váli Ferenc professzornál lakott, aki tanártársaival (Bocsor Istvánnal, Csepeli Sándorral, Kerkapoly Károllyal, Szilágyi Józseffel, Tarczy Lajossal) együtt segítette a tehetséges, kiváló képességekkel és emlékezőképeséggel megáldott diákot. Az érettségi után a teológiai akadémián folytatta tanulmányait, de a jogakadémia néhány tárgyát is hallgatta. Tanulmányai végeztével az országgyűlési követté választott Kerkapoly Károlyt helyettesítette az 1865/66. tanévben. Az 1866/67. tanév elején fél évig Monoszlón volt segédlelkész, majd ismét helyettes tanár lett Pápán. 1867 őszén külföldre ment s egy tanévet (1867. október 8. és 1868. augusztus 12. között) Berlinben , majd fél évet (1868. október 14. és 1869. február 19. között) Zürichben töltött. Mindkét egyetemen a Magyar Egylet jegyzőjévé választották. Berlinben Emil Heinrich du Bois-Reymond (1818–1896) híres fizikus és fiziológus előadásai voltak rá a legnagyobb hatással. Zürich természeti szépségével, fejlett sportéletével és demokratikus légkörével ragadta meg. Az egyetemen Magyarország történetéről is hallgathatott előadásokat. A zürichi hallgatók egyletében a szilveszteri ünnepségen német, lengyel és olasz egyetemistákkal is megismerkedett. 1869-ben egyleti ünnepélyen emlékeztek meg 1848. március 15-éről. (Később Budapesten a Zürichi Egylet összejövetelein rendszeresen találkozott egykori magyarországi tanulótársaival.)

Lelkészi szolgálata

Külföldi tanulmányai után 1869 tavaszán hazatért, lelkésszé avatták és Kerkapoly Károly helyébe akadémiai tanárnak választották. 1869. október 5-én Széki Béla egyházkerületi főjegyző iktatta be hivatalába, mely alkalommal filozófiai előadást tartott a főiskola nagytermében. A bölcsészeti tárgyakat tanította 1888-ig. Előadásai-ban a közgazdasági szakirodalom mellett gyakorlati tapasztalatait is fölhasználta. Kiváló előadónak tartották. A tehetségesebb tanítványok számára lehetővé tette előadások tartását. Tanítványaival szeretettel bánt, ami növelte népszerűségét. Az 1878/79. és 1883/84. tanévben a főiskolai igazgatói feladatokat is ellátta. 1887-ben a Komárom vámegyei Ácsra, 1896-ban Révkomáromba hívták lelkésznek. Ácson 1888-tól, Komáromban 1896-tól 1914. január 14-én bekövetkezett haláláig szolgált. A komáromi református temetőbe, az általa építtetett családi sírboltba temették január 16-án. A pápai evangélikus kékfestő családból származó Kluge Matilddal, Kluge Ferenc és Schitter Teréz 17 éves lányával 1874. december 21-én Pápán, a református templomban 31 évesen kötött házasságot. Házasságukból hat gyermek (négy lány, két fiú) született. Halálakor felesége és négy gyermeke: Iván, Irén (Faragó Jánosné), László, Mariska (Negró Gusztávné), továbbá két unokája (Faragó Irén, Negró Rózsika) gyászolta.

Pápai közéleti tevékenysége

1874-ben a Pápai Lapok egyik alapítója, 1874. május 3-tól az év végéig főmunkatársa, majd munkatársa. 1874–1875-ben a győri Kisfaludy Sándor Szabadkőműves Páholy tagja, az 1875-ben a pápai Kölcsey Ferenc Szabadkőműves Páholy alapító tagja, 1879–1880-ban I. felügyelője, 1886-ban főmestere és a Külügyi Bizottság tagja volt. Az 1875. március 29-én megalakult Pápai Szabadelvű Párt választmányi tagja lett. 1878-ban egyesek a távollétében (miközben ő a párizsi világkiállításon tartózkodott) országgyűlési képviselőjelöltnek indították, de Ráth Károly fölényesen győzött. Tanár korában szorgalmazta a főiskolai tanári nyugdíj-intézet létrehozását, amely a megfelelő nyugellátás biztosítását célozta. (A főiskolai tanári nyugdíjalapot később az 1894:XXVIII. tc. értelmében az országos nyugdíj-intézet vette át, a tagdíjakat azonban továbbra is a főiskola szedte be.) Egyik kezdeményező volt a vallástanári tanszék szervezésében és a főiskola új épülete (a mai gimnázium) végső helyének kiválasztásában. Pápa város képviselőtestü-letének, Veszprém Vármegye Törvényhatósági Bizottságának tagjaként meghatározó szerepet játszott a város és a megye közigazgatási, társadalmi életében. Közgazdasági tapasztalatokra a Pápai Takarékpénztár igazgatósági tagjaként, majd alelnökeként tett szert. A Pápavárosi és Vidéki Takarékpénztárnak is tagja volt. A Jótékony Nőegyletnek alapításától a tagja, közel két évtizeden át a titkára volt. (Nőegyleti szerepvállalása a baráti Vály családnak, különösen Vály Ferenc professzor feleségének, Jókay Eszternek – Jókai Mór nővérének – köszönhető.) A Pápai Ismeretterjesztő Egyletben, a Pápai Kaszinóban, a Pápai Lövész Egyletben, a Pápai Önkéntes Tűzoltó Egyletben, a Pápai Veres Kereszt Egyletben is aktívan tevékenykedett. A Dunántúli Magyar Közművelődési Egyesület választmányi tagjaként a magyar nyelv terjesztését és a magyarosítást szorgalmazta. A Pápai Gőzcséplőgép Társulat tagjaként üzleti vállalkozásban is részt vett. A Pápai Református Egyházközség presbitereként, az egyházközségi iskolaszék tagjaként, a városi iskolaszék tagjaként és elnökeként a város és az egyházközség fejlődését egyaránt szolgálta. A pápai főiskola képviseletében részt vett a Pápai Református Egyházmegye és az egyházkerület munkájában. 1877-től az egyetemes konvent egyik dunántúli egyházkerületi képviselője volt. 1881–1882-ben részt vett a debreceni zsinaton. (Később az egyházkerület képviseletében – mint egyházkerületi aljegyző – az 1891–1893. évi budapesti zsinat munkájából is kivette részét. Az 1904. évi zsinatnak alelnöke volt.) 1893-ban az egyházkerület megbízásából Németh István későbbi püspökkel együtt felmérte a horvát-szlavonországi missziók helyzetét, rendezésükre javaslatot készítettek, melyet az egyházkerület elfogadott és 1895-ben a konvent is napirendre tűzött a missziói egyházigazgatás egységesítése érdekében.

Püspöki működése

A Dunántúli Református Egyházkerület 1890-ben tanácsbíróvá, 1892-ben aljegyzővé, 1896-ban a második, szűkebb szavazáson – Czike Lajos nagy tekintélyű tatai esperes ellenében, 28 szótöbb-séggel – püspökévé választotta. (Korábban nem fordult elő, hogy valaki lelkészként eséllyel indult a püspökválasztáson.) A révkomáromi lelkészi állást 1896. március 26-án foglalta el, ünnepélyes püspöki beiktatására Pápán 1896 szeptember 13-án, fényes külsőségek között került sor. Az avatóbeszédet Szász Károly dunamelléki püspök tartotta. Püspökként 1903. december 20-tól a Felsőháznak is tagja lett. Egyházkormányzóként a közoktatás fejlesztésére, az egyház anyagi helyzetének megszilárdítására törekedett. Nevéhez fűződik a leányinternátus (1894) egyházkerületi kezelésbe vétele (1898), a felsőbb leányiskola (1901) alapítása, amelynek átszervezéséből született meg a polgári leányiskola és a tanítónőképző-intézet (1902). Az első Pápán végzett tanítónők 1906-ban állhattak munkába. Jövőbe mutató intézkedése volt, hogy a főiskola 1895-ben emelt épületét (a mai református gimnáziumot) 1902-ben Jókai utcai szárnnyal, a nőnevelő intézetet (a mai teológiai akadémia) 1912-ben második emelettel bővítették. Nagy gondot fordított az egyházkerület, a pápai főiskola pénzügyeinek rendezésére, az egyházi intézmények államsegélyezésének biztosítására, a lelkészek, tanítók fizetésének rendezésére, családi pótlékkal való ellátására. 1913-ban az egyházkerület elfogadta szabályrendelet-tervezetét, amely 1914. január 1-től biztosította a lelkészek gyermekek után járó családi pótlékát. Püspöksé-ge alatt a főiskola számára tett alapítványok értéke mintegy 1 millió koronát tett ki. Elnöktársai, az egyházkerület világi főgondnokai: Tisza Kálmán (1867–1902), Hegedüs Sándor (1902–1906), gróf Tisza István (1907–1918) támogatását élvezve minden területen komoly sikereket ért el. Az együttműködést elősegítette, hogy meggyőződéses szabadelvű, feltétlen Tisza-párti volt, kitűnő kapcsolatokat ápolt a kormányzattal és a politikai elittel. Főpásztori kötelességeinek is eleget tett. 1898 tavaszán a belsősomogyi, 1903 tavaszán a veszprémi egyházmegye egyházlátogatását végezte el. Különösen szívén viselte a horvát-szlavonországi és a felvidéki missziói egyházak ügyét. Utolsó, 1913. évi püspöki jelentésében a fiumei, zágrábi, valamint a zólyomi, salgótarjáni és balassagyarmati missziói egyház fejlődéséről számolt be. A hitéletben a baptizmus terjedését tartotta a legveszélyesebbnek. 1912-ben 9 egyházmegyét irányított, 4230 közigazgatási, 523 horvát-szlavon, 74 konventi elnöki, 34 bírósági ügyet intézett el elnökileg. Munkáját Fazekas Mihály püspöki titkár segítette. A református egyház országos fórumain is szerepet vállalt. A Magyar Protestáns Irodalmi Társaság 1896-ban választmányi tagjává, 1903-ban alelnökévé, 1907-ben elnökévé választotta. Az egyetemes konvent tagjaként, az Egyetemes Tanügyi Bizottság elnökeként közel másfél évtizeden át a magyar református közoktatásügy minden területét fejlesztette. Nagy szerepet játszott a felekezeti iskolák, tanárok állami támogatásának (segélyezé-sének) biztosításában. Kun Bertalan tiszáninneni püspök, konventi elnök halála (1910) után a konvent elnökévé választották (miután évek óta korelnökként helyettesítette az üléseken). Ezt követően Révkomárom, Pápa és Budapest között ingázva szolgálta egyházkerületét és egyházát. (A főrendiház ülései idején a Budapest VII. kerületi Metropol Szállodában lakott.) Az egyházke-rület 1909. június 8-án ünnepelte tanári és lelkészi szolgálatának 40. évfordulóját, amely alkalommal a király a Ferenc József-rend nagykeresztjével tüntette ki. 1909-ben ő vezette a református egyház több, mint 100 tagú küldöttségét Genfbe, Kálvin születésének és az egyetem negyedfélszázados ünnepségére. Ez alkalommal a genfi egyetem a teológia díszdoktorává avatta. (Ezt követően doktori címét gyakran használta a nyilvánosság színterein.) 1910 tavaszán társelnöke volt a konventi fegyelmi bíróságnak, amely Zoványi Jenő sárospataki teológiai tanárt hithűség vétségében és lelkészi esküjének megszegésében vétkesnek mondta ki, és tanári állásából fél nyugdíjjal elmozdította. 1911 szeptemberében a Presbiteri Világszövetség keleti osztálya Budapesten tartotta gyűlését, melynek szervezéséből kivette részét. Élete utolsó éveiben elhatalmasodó gyomorbaja legyengítette, hivatali munkájának ellátását is akadályozta. 1913. október 5-én a pozsonyi református templom felszentelésén és az egyházkerület ottani közgyűlé-sén még részt vett, a hónap végén utoljára elnökölt a Protestáns Irodalmi Társaság ülésén. Ezt követően már nem vállalt nyilvános szereplést.

Munkái

1874-ben részt vett az első jelentős pápai hírlap, a Pápai Lapok alapításában, melybe -l -r jegy alatt, illetve a saját nevével számos társadalmi és közgazdasági cikket írt. Berlini és zürichi útjáról 1868–1869-ben a Vasárnapi Újságot tudósította. 1868-tól munkatársa volt a Protestáns Egyházi és Iskolai Lapnak. A pápai Jótékony Nőegylet titkáraként szerkesztette az egylet évkönyveit, ezekben közölte az egyesület éves jelentéseit. Igazgatóként 1878/9-ben és 1883/4-ben szerkesz-tette a pápai református főiskola Értesítőjét. Írásait az egyházkerület hivatalos lapja, a Dunántúli Protestáns Lap is közölte. Alkalmi beszédei rendszerint megjelentek nyomtatásban. Beszédet mondott többek közt a bőnyi egyházközség százéves ünnepélyén, Ácstól való elbúcsúzásakor, Komáromba való beköszöntésekor, püspöki beiktatásakor, Erzsébet királyné és Tisza Kálmán emlékezetére, a Magyar Protestáns Irodalmi Társaság 1897. évi közgyűlésén, Szász Domokos püspök temetésén és a zsolnai zsinat háromszáz éves ünnepélyén. Művei:

1. Székfoglaló beszéd, melyet a dunántúli helv. hitv. egyházkerület pápai fő tanodajába bölcsé-szettanárul lett beiktatása alkalmával 1869. év október hó 5-én a főiskola nagy termében tartott Antal Gábor főtanodai tanár, A kerületi pápai helv. hitv. főtanoda értesitője 1869/70, Pápa, 1870, 3–10.

2. Siri beszéd Nagy Szabó Jozéfa Tarczy Lajosné felett, Pápa, 1872.

3. Bocsor István, Emlék (…) Bocsor István főiskolai tanár (…) félszázados ta-nári működése örömünnepe alkalmából, Pápa, 1882, 5–26.

4. Templomi ima és egyházi beszéd, melyet az ácsi ev. ref. egyház lelkészi hiva-talából távozása alkalmával (...) elmondott. Pápa, 1896.

5. Erzsébet magyar királyné emlékezete, Egyházi gyászbeszéd, melyet Ő Felsé-ge áldott emlékének szentelt gyász isteni tisztelet alkalmával a komáromi re-formált egyház templomában 1898. év szeptember hó 18-án mondott, Komá-rom, 1898.

6. Emlékkönyv főtiszteletü és méltóságos Antal Gábor dunántuli ev. ref. püspök urnak a Belső-somogyi Ev. Ref. Egyházmegyében 1898 év ápr. 17-től máj. 15-ig tartott egyházlátogatásáról, összeáll., kiad. Nagy Lajos, Kaposvár, 1899.

7. Emlék-lap nagyméltóságu Tisza Kálmán V. B. T. T. urnak, Magyarország 15 éven át volt miniszterelnökének, a dunántuli ev. ref. egyházak feledhetetlen főgondnokénak emlékezetére 1902. évi április 20-án Pápán tartott gyászünnepélyről, kiad. a Dunántuli Ev. Ref. Egyházkerület, Pápa, 1902.

8. Borosjenői Tisza Kálmán V. B. T. T. országgyülési képviselő, Magyarországnak 15 évig volt ministerelnöke, a magyarországi ev. ref. egyház egyetemes conventjének világi elnöke és a Dunántuli Ev. Ref. Egyházkerület főgondnoka, a Magyar Tudományos Academiának tiszteletbeli és igazgatósági tagja, a Szent István-rend nagy keresztjének tulajdonosa stb. temetésekor 1902 márczius 25-én d. u. 3 órakor Budapesten a háznál és 26-án Geszten a sirnál elmondott imák és beszédek, Budapest, 1902.

9. Emléklapok főtiszteletü Baksay Sándor úrnak dunamelléki ev. ref. püspökké történt ünnepé-lyes felavatása alkalmával 1904. évi márczius hó 20-án a budapesti kálvintéri ev. ref. templomban elmondott beszédek, Antal Gábor et al., Budapest, 1904.

10. Emlékkönyv a főtiszteletü és méltóságos Antal Gábor dunántuli ev. ref. püspök urnak a Veszprémi Ev. Ref. Egyházmegyében 1903. év május 1-től május 13-ig tartott egyházlátogatásá-ról, gyorsirói följegyzés alapján összeáll. és kiad. Demjén Márton, Veszprém, 1904.

11. Tarczy Lajos, A dunántuli református egyházkerület pápai főiskolájának értesitője az 1907–8. iskolai évről, szerk. Thury Etele, Faragó János, Pápa, 1908, 22–25.

12. A protestáns kérdés Horvátországban, Antal Gábor előszavával. Pápa, 1911.

13. Püspöki jelentései (1896–1913) a nyomtatott egyházkerületi közgyűlési jegyzőkönyvek Függelékében találhatók. Elérhetőségük: https://library.hungaricana.hu/hu/collection/reformatus_gyujtemeny_jkv_egyhazkerulet_dunantuli/

Értékelése, hatása

Antal Gábor halálakor a kortársak egyöntetűen a „nagy püspök” jelzővel illették; utóda, Németh István szerint „kimagasló alakja volt nemcsak a magyarországi református egyháznak, hanem a magyar haza egész közéletének.” Intézkedései közül csupán a magyar kormánnyal kötött azon régebbi megállapodását helytelenítette, amely értelmében a horvát-szlavon misszió kezelését az egyetemes konventnek engedte át. A méltatásokban elhangzott az is, hogy hatalmas energiáit szétforgácsolta, a gyakorlati szervezőmunkára összpontosított, tudományos tevékenysége emiatt háttérbe szorult. 1914-ben „elévülhetetlen érdemeire” hivatkozva özvegye részére évi 2000 korona kegydíjat ítéltek meg, arcképét megfestették a közgyűlési terem számára. (A festmény 1948 után elkallódott, azt – a kezdeményezésemre – a Dunántúli Református Egyházkerület Tudományos Gyűjteményei 2019-ben vásárolta vissza egy szombathelyi magángyűjteményből.) Emlékét a pápai kollégiumtörténti munkák őrizték meg az utókor számára.

Irodalom

ANTAL Géza: Dr. Antal Gábor. A Dunántuli Református Egyházkerület pápai főiskolájának értesítője az 1913–1914. évről, szerk. Thury Etele, Faragó János. Pápa, 1914, 3–13.

BORSOS István: Antal Gábor, Dunántúli Protestáns Lap 20– 25(1914/3) január 18. 22.

HUDI József: Adatok a pápai Kölcsey Ferenc szabadkőműves páholy történetéhez (1875–1892) Acta Papensia 11(2011/1–2), 38–39, 40–41.

SZINNYEI József: Magyar írók élete és munkái, I., Budapest, 1891. 184–185.

VARGA Béla: Veszprém megyei életrajzi lexikon, Bővített és javított kiadás, Eötvös Károly Megyei Könyvtár, Veszprém, 2014, 46.

VERESS D. Csaba: Szentkirályszabadja évszázadai, Egy Balaton-felvidéki község története, Kiadja Szentkirályszabadja Község Önkormányzata, Szentkirályszabadja, 1998, 244–245.

ZOVÁNYI Jenő: Magyarországi protestáns egyháztörténeti lexikon, 3. javított és bővített kiadás, szerk. dr. Ladányi Sándor, Budapest, 1977, 28.

Szerző

Hudi József