Organisationsentwurf (1849)

Organisationsentwurf (Entwurf)

A Habsburg Monarchiában 1849-ben kiadott, a következő évtől bevezetett egységes tanügyi rendelet, a középfokú oktatást neohumanista alapon szabályozó dokumentum. Magyarországon a birodalmi központosító logikája, s ebből fakadóan a rendi és a protestáns autonómia letörésében játszott szerepe miatt sok oldalról bírált, ugyanakkor a polgárosodást nagy mértékben elősegítő, a kiegyezés utáni oktatási reformokat idehaza is megalapozó reformprogram.

Az Entwurf passzusai

Az Entwurf (teljes címe: Entwurf der Organisation der Gymnasien und Realschulen in Oesterreich) egy 1849-ben kiadott, az egész Habsburg Monarchiára egységesen érvényes, átfogó középiskolai szabályzat. Szellemi atyjának Leo Thun von Hohenstein (1811-1888) vallás- és közoktatásügyi minisztert szokás tekinteni, a dokumentum szerzője ugyanakkor Franz Serafin Exner (1802-1853) osztrák filozófus és Hermann Bonitz (1814-1888) porosz klasszika filológus. Az Entwurf neohumanista alapelvek mentén a monarchia egységes tanügyi modernizációjának céljából született. Kiadását a humboldti és herbarti reformok bevezetésén már sikeresen túllévő, gyors kulturális–tudományos fejlődést felmutató porosz példa ösztönözte.

Az Entwurf legfőbb intézkedései:

• kiterjesztette és szisztematikusabbá tette az állam oktatási felügyeletét
• egységesítette a középiskolákban a tanulmányi időt, a tanév-beosztást
• szabályozta középfokon az iskolatípusokat, azok egymásra épülését. Meghatározta a 4 osztályos algimnázium és a 8 osztályos főgimnázium működtetésével kapcsolatos kritériumokat (pl. tanárok kötelező száma, fizetése).
• a monarchiában új középfokú intézménytípusként létrehozta a reáliskolát. A tanárok számától függően engedte a 7 osztályos teljes reáliskola mellett a 3, illetve 4 osztályos alsóreáliskolát is.
• egységesítette az oktatás tartalmát, a tanterv belső arányait és szerkezetét jelentős mértékben átalakította, megújította: a korábban kétharmados többségben lévő vallás, latin és görög tárgyak aránya 50% alá csökkent, ezzel szemben nőtt az anyanyelv, a történelem és földrajz, a matematika, valamint a természetrajz és fizika tárgyakra fordítható idő.
• a reáliskolákban a gimnáziumitól jelentősen eltérő tantervet vezetett be (itt tanítottak pl. földtan, alkalmazott számtan, váltó- és vámismeret, műtan, áruismeret, rajz és szépírás tárgyakat)
• a tantervi reform részeként bevezette a szaktárgyi – szaktanári szisztémát
• bevezette, bár nem tette kötelezővé az állami tanári képesítő vizsgát
• bevezette a középiskolát lezáró érettségi vizsgát. Mivel nem hirdettek felsőoktatási felvételit, az érettségi vizsga megnövelte a középiskola súlyát, s megerősítette az oktatási rendszer egészében elfoglalt pozícióját.
• a tanítási nyelv (amelyet a tanulók többségének a nyelve határozott meg) mellé bevezette még egy másik hazai nyelv szabad tárgyként tanítását. Ahol nem a német volt a tanítási nyelv, ott a németnek kellett lennie a szabad nyelvi tárgynak. (A közkeletű tévedéssel szemben az Entwurf eredetileg tehát nem a kötelező német tanítási nyelvet, hanem a német nyelv kötelező tanítását vezette be.)
• a költségek legfeljebb feléig terjedően lehetőség nyílt a tanári fizetések biztosítása érdekében állami segítséget kérni. Ilyenkor az állam által támogatott tanári pozíciókba az állam nevezte ki a jelölteket, de az iskola irányítása a fenntartó jogosultságában maradt. Ebben az esetben azonban az iskolába kinevezett összes tanárnak állami tanári képesítő vizsgát kellett teljesítenie.

Az Entwurf oktatástörténeti jelentősége

Az Entwurf a szakszerűség és a szekularizáció, továbbá a tanügyigazgatásban a központosítás ügyét szolgáló, alapvetően hatékony, a Habsburg Birodalom nagy részében sikeres szabályozó dokumentumnak bizonyult. Ausztriában, Csehországban és Magyarországon is hosszú időre megalapozta az oktatást. Leginkább a középfokú intézménytípusok bevezetésével, valamint az iskolai tantárgyi rendszer átalakításával, s az érettségi bevezetésével ért el olyan eredményeket, amelyek máig hatnak közoktatásunkra. Fontos újításként, s egyben egy régi adósság törlesztéseként vezették be a reáliskolákat, hiszen a Habsburg Monarchiában – Franciaországhoz, Poroszországhoz, de még Bajorországhoz képest is – későn terjedtek el a gazdasági–technológiai, s általában a polgári fejlődéshez szükséges, gyakorlatias tananyagot közvetítő középiskolák. Hasonlóan nagy a jelentősége az Entwurfnak a tanári professzionalizációs folyamatok ösztönzésében. Téves az a narratíva, miszerint az Entwurf az 1848-as forradalmak eltiprását követően a neoabszolutista kormány vadonatúj eszköze lett volna a társadalom megrendszabályozására. Ezzel szemben ez egy közel százéves tanügyi reformépítkezés eredménye, a hazánkban a két Ratio koraként jellemezhető oktatási törekvések és diskurzusok szerves folytatása, amely a Monarchiában mindenhol nagy mértékben hozzájárult a polgárosodás és a modernizáció új, intenzívebb szakaszához.

Az Entwurf sorsa Magyarországon: az Entwurf kora

Az Entwurf nem terjedt ki kötelező hatállyal mindenkire, hiszen megtartotta a lehetőséget a magántanintézetek működésére. Ám érettségi vizsgát csak nyilvános, az állami előírásokat betartó intézményben lehetett tenni, s így súlyos versenyhátrányba szorultak a magánintézetek. A magángimnáziumok szervezeti és tartalmi jegyeit az Entwurf nem szabályozta. Bár az Entwurf elsődleges jelentősége nem az abszolút kormány túlzott központosításában, a germanizálásban vagy a protestáns autonómia felszámolásában érhető tetten, mégsem akceptálta a birodalmon belüli rendi különállására régóta hagyatkozó magyar iskolahálózat sajátosságait, beleértve az 1791. évtől szilárd protestáns tanügyi autonómiát is. Továbbá a szoros határidő (a következő tanév kezdete) nem biztosított átmenetet az intézményeknek a nyilvánossági jog megszerzésére. Ezáltal joggal kelthette a kortársak, s különösen a magyar protestáns kortársak körében azt az érzetet, hogy büntető intézkedésről van szó. Az Entwurfot a magyarországi katolikus iskolák aránylag gyorsan bevezették, jóllehet számos középiskola kénytelen volt megelégedni az algimnáziumi minősítéssel. A protestáns intézmények számára több érdeksérelmet jelentett a szabályozás (a kisebb létszámú felnőtt tanári kar és a diáktanítás elterjedtsége miatt). Általában így is az igazodás jelei mutatkoztak, az iskolák sorra szerezték meg a nyilvánossági jogot. Az Entwurfhoz való hosszabb távú igazodást ugyanakkor lehetetlenné tették az „Entwurf korának”, azaz az 1850-es évek közepének kellemetlenkedő eljárásai, s az egyházkormányzati rendszer tervezett államosítása. E néhány esztendő alatt újabb szabályok akadályozták a katolikus tanulók protestáns iskolába való felvételét, a protestánsok külföldi iskolákkal és egyházi szervezetekkel való kapcsolattartását és külföldi tanulmányaikat. Egyre több rendelet szólt a tankönyvekről, amelyekben immár mindenféle, a Magyarország egykori önállóságát, illetve az 1848-as szabadságharcot illető megjegyzés tiltott volt. Németül vagy latinul kellett vezetni az intézmény hivatalos dokumentációját, s iskolánként legalább egy tanárnak a nyári szünetben részt kellett vennie a Bécsben tartott ún. középiskolai pótló tanfolyamon. Az egyre szigorodó ideológiai és bürokratikus szorítást az 1855. január 1-i rendelet tetézte be. Ez Magyarországon és Erdélyben is elrendelte, hogy néhány tantárgyban német nyelven folyjon a gimnáziumi oktatás, s hatévi átmenetet követően a magyar irodalom és vallás kivételével minden tantárgy tanítási nyelvévé a német váljon. De még ezt követően is születtek tömegeket felháborító uralkodói döntések (pl. a magyar történelmi ismeretek tanításának radikális korlátozása, az osztrák himnusz kötelező éneklése az uralkodó születés- és névnapján). Az „Entwurf kora” megalapozta az 1859. évi protestáns pátenst, amely a protestáns önállóság teljes felszámolását, s a „protestáns aranyszabadság” végét jelentette. Az ún. pátensharc sikeres megvívásával 1860-ra visszaszerezték a tanügyi autonómiájukat a protestánsok, ennek nyomán formálisan az Entwurf is hatályát vesztette, de a különböző felekezetek és iskolafenntartók igyekeztek főbb pontjaihoz továbbra is tartani magukat.

Irodalom

HORÁNSZKY Nándor (s.a.r.): Az ausztriai gimnáziumok és reáliskolák szervezeti terve, Országos Pedagógiai Intézet, Budapest, 1990.

HORÁNSZKY Nándor: 150 éves az Organisationsentwurf. A dokumentum és hatása gimnáziumi oktatásunkra, Új Pedagógiai Szemle, (49) 1999, 9, 61-72.

LUKÁCS Olga: Protestánsellenes intézkedések az önkényuralom évtizedében (1849-1860), in: Kolumbán Vilmos József (szerk.): A reformáció öröksége. Egyháztörténeti tanulmányok, Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet, Kolozsvár, 2018, 136-146.

SZATMÁRI Judit: A református egyház protestáns pátens elleni küzdelme, in: Baráth Béla Levente – Fürj Zoltán (szerk.): A protestáns pátens és kora. Tanulmányok és források a pátensharc 150. évfordulója alkalmából, D. Dr. Harsányi András Alapítvány, Debrecen, 2010. 31-70.

UGRAI János: Érvek és érdekek hálójában. Vita Bécsben a szaktanári rendszer bevezetéséről, Magyar Pedagógia, (110) 2010, 1, 35-51.

UGRAI János: A miskolci református gimnázium az Entwurf után, in: Ábrám Tibor – Gyulai Éva (szerk.): „A Lévay” és Lévay. Tanulmányok a felső-magyarországi református iskolákról és Lévay Józsefről, Lévay József Református Gimnázium és Diákotthon – Miskolci Egyetem BTK Történettudományi Intézet, Miskolc, 2015, 17-26.

ZIBOLEN Endre: Az Organisationsentwurf és a nyolcosztályos magyar gimnázium, in: Horánszky Nándor (s.a.r.): Az ausztriai gimnáziumok és reáliskolák szervezeti terve, Országos Pedagógiai Intézet, Budapest, 1990, 9-25.

Szerző

Ugrai János