Antal János (1767-1854)

Antal János (Oláhdellő, 1767. február 22. – Marosvásárhely, 1854. augusztus 12.), tanár, református lelkipásztor, erdélyi püspök.

Antal János közel négy évtizeden át a marosvásárhelyi kollégium professzora, bölcsész, teológus, a teológiai racionalizmus képviselője. Nehéz történelmi időszakban Erdély püspöke: az 1848–49. évi román vérengzések, a Habsburg önkényuralom, a református egyház korábbi pozícióinak elvesztése idején.

Származása, tanulmányai, családja

Egyszerű szabad székely család sarja. Nagyapja és apja írástudatlan közrendűek voltak. A család hamarosan Magyardellőre költözött, ahol keresztapja, a helyi lelkipásztor maga tanította, és taníttatását szorgalmazta. 1775-ben kezdte tanulmányait a marosvásárhelyi kollégiumban, ahol – anyagi szükségből – kollégiumszolga volt. Kovásznai Sándor tanár figyelt fel rá, külön tanította, anyagilag segítette. 1785-ben kezdett felsőbb tanulmányokba, irodalmat, történelmet, filozófiát, majd teológiát tanult. Gróf Bethlen László főispán és gróf Teleki Sámuel, az Erdélyi Udvari Kancellária kancellárja pártfogolta. 1794–1797 között a jénai, a bécsi és a göttingeni egyetemeken volt peregrinus diák. Hazatérése után először sáromberki (1797), majd egy év múlva marosvásárhelyi lelkésznek választották. 1798-ban szentelték a kézdivásárhelyi zsinaton. 1798-ban házasodott össze Péterfi Máriával, a sáromberki lelkész, görgényi esperes lányával. Hét gyermekük született: Mária, Borbála, Zsuzsánna és Katalin nevű lányaik lelkipásztorokhoz és református tanárokhoz mentek feleségül, Zsuzsánna a későbbi püspök, Bodola Sámuel felesége volt. Ferenc fiuk ügyvéd, László orvos lett, János nevű gyermekük fiatalon elhunyt. Unokái közül többen lelkipásztorok és tanárok.

Tanári munkássága

Harminchét esztendőt töltött tanári pályán. A korban a professzori egzisztencia több szempontból előnyösebbnek tűnt, mint a lelkipásztoré. Nagyobb függetlenséggel járt, magasabb intellektualitást tulajdonítottak neki, valamint személyes kapcsolatokat biztosított a társadalom felső rétegeivel. 1799-től tanított a marosvásárhelyi kollégiumban, először teológiai tárgyakat és jogot, 1800-tól történelmet, irodalmat és nyelvtant, valamint bibliai nyelveket: hébert, ógörögöt és latint. A bölcsésztudományokban volt a legtájékozottabb, történeti érdeklődése kiemelkedő, nemzete kivívott jogait nem csak tanulta, de püspök korában tudományos felkészültséggel védelmezni igyekezett. Már az 1820-as évektől magyar nyelven tartotta előadásait, megelőzve az erről szóló 1833. évi főkonzisztóriumi határozatot. Magyar nyelven írt jegyzetet az egyetemes középkor történelméről A középidő históriája 476-tól 1492-ig címmel, melyhez magyar kronológiát is csatolt. A huszonkét ív terjedelmű munka kéziratban maradt fenn a marosvásárhelyi könyvtárban.

Prédikátor, egyházi szónok

Jeles személyek halálakor temetési beszédek tartására kérték fel, továbbá zsinati előadó volt. Egyházi beszédeiből kiviláglik értékrendje: Isten- és emberszeretete, hűsége a hazához, nemzethez, egyházhoz, illetve a családi élet tisztaságának fontossága. Prédikátori ars poeticája, hogy nem szükséges mindig új ismeretet adni, de mindig az emberiség javát irányzó gondolatokat kell megfogalmazni. Filantróp attitűdjét jól illusztrálja, hogy egyik igehirdetése hatására alapított Gecse Dániel orvos, a vásárhelyi iskola egykori növendéke ún. emberszereteti intézetet.

Püspöksége

63 éves korában, 1830-ban választotta meg a dévai zsinat egyházkerületi főjegyzőnek, egyben praesumptiv püspöknek (1726 óta nem püspököt választottak Erdélyben, hanem a mindenkori főjegyző lépett elő püspökké, püspöki successio). A választáson egyenlő szavazatot kapott Hegedüs Sámuellel, a sokoldalúan művelt lelkész-pedagógussal. Kettejük között az elnöklő püspök, Bodola János döntött. Ugyan Hegedüs jobb szónokként volt ismert, de Antal gyakorlati érzéke és adminisztratív képességei miatt alkalmasabb vezetőnek tűnt a püspök számára. Bodola halála után 1836-ban Kolozsváron iktatták be a püspöki hivatalba, majd a Nagybaconban tartott zsinaton tett esküt. A püspöki székhely 1784 óta Nagyenyeden volt és hagyományosan a mindenkori püspök volt az enyedi egyház első papja, aki azonban nem volt köteles de facto lelkipásztori teendőket végezni. Antal 1836-ban Nagyenyedre költözött, ezzel feladta a marosvásárhelyi professzori állását. Nehéz időszakban volt püspök. A Habsburg Birodalomba integrálódott Erdély már korábban elvesztette önállóságát, az erdélyi magyarság számbeli kisebbségben élt és a református egyház egykori vezető szerepe is elveszett. A katolikus politikai elit és a református egyház között változó intenzitással folyt a küzdelem, de a református felekezeten belül is jellemző volt az egyháziak és világiak, illetve a haladáspártiak és konzervatívok ellentéte. A püspök – egyháza nevében – már 1837-ben feliratban tiltakozott a katolikus egyház előjogai miatt, amelyek különösképpen megmutatkoztak a vegyesházasságok és az áttérések kérdésében, a peregrinációs gyakorlat korlátozásában, a protestáns tábori lelkészség mellőzésében, a cenzúra működésében. Tiltakozása azonban nem hozott eredményt még a reformkorban sem. A köztiszteletben álló püspök – a tiltakozásaival együtt is – az udvar számára nem csak elfogadható volt (megerősítették kinevezését), de az uralkodó 1838-ban gyermekeivel együtt az erdélyi nemesség sorába emelte, 1845-ben pedig – az erdélyi református püspökök között elsőként – királyi tanácsosi címet adományozott neki. Hivatali ideje alatt fontos vita kezdődött a successio kérdéséről az egyházi tanácskozásokon és a sajtóban. Ez a vita évtizedekre tematizálta az egyházkerület életét. A lelkészválasztásra jellemző zűrzavaros állapotokat (hol a gyülekezet választott lelkészt, hol az egyházi felsőbbség nevezett ki, másutt a patrónus adott papot, vagy a lelkészek egymás között cseréltek szolgálati helyet) az 1842-ben elfogadott szabályzattal rendezte a kerületben. Kiemelten foglalkozott a lelkészképzés ügyével, céljai között szerepelt egy központi teológiai képzés megszervezése és az oktatás színvonalának emelése. Bibliamagyarázó kézikönyvet adott ki a gyakorló lelkészek számára. Az 1844. évi dévai zsinaton indítványozta Gustav Friedrich Dienter (1760–1831) német racionalista teológus szentírást magyarázó könyvének (Schullehrer-Bibel) magyar nyelvre fordítását. A kiadást saját pénzéből is finanszírozta volna. Végül Johann Friedrich Theodor Wohlfarth (1795–1879) újszövetségi szentírásmagyarázata jelent meg magyarul két kötetben Incze Dániel nagyenyedi tanár és Herepei Gergely kolozsvári lelkész fordításában és átdolgozásában. A lelkészek, tanítók és „családatyák” számára készült magyar nyelvű kézikönyv megjelenését püspöki működése egyik legfontosabb eredményének tartotta.

Utolsó évei

1848 októbere és 1849 januárja között magyarellenes román vérengzés folyt Erdélyben, ami elöl 1848 novemberében Nagyenyedről Marosvásárhelyre, Ferenc fiához menekült. 1849 január elején Enyedet megrohanták a románok, a magyar lakosság nagy részét megölték, az ősi kollégiumot elpusztították, a könyvtár és a teljes püspöki levelezés megsemmisült. A püspök 1848-tól sokat betegeskedett, gyakran helyettesítette őt az egyházkerület vezetésében főjegyző veje, Bodola Sámuel. 1849 után folytatódott a református egyház háttérbe szorítását szorgalmazó állami politika. 1850-ben kapott lehetőséget a reformátusság zsinat tartására, melyet a püspök Marosvásárhelyre hívott össze. Az élet újraindulásának jegyében itt kiemelten foglalkoztak a lelkészképzéssel és iskolai ügyekkel. 1850-ben még Nagyszebenben tárgyalt a kormányzóval, aki megsemmisíteni szándékozott az egyház önkormányzati jogát, s akinek ő ellentmondott. Az idős, terhek alatt megtört Antal 1852-ben lemondott a püspökségről, ekkortól Bodola Sámuel főjegyző püspökhelyettesként vezette a kerületet. Antal János 1854-ben hunyt el, Marosvásárhelyen temették el.

Művei

Gecse Dániel életrajza, ember-szereteti intézete és annak rövid felvilágosítása, Marosvásárhely, 1840

Az erdélyi helv. vallást követők sérelmei, Nagyenyed, 1841.

Irodalom

MAKKAI Domokos: Antal János, erdélyi református püspök, in Nagy papok életrajza, Bp., 1877, 217–256.

KIMPIÁN Annamária: Antal János református püspök, in Protestáns Marosvásárhely, szerk.: ÖTVÖS József et al. Lector Kiadó, Marosvásárhely, 2018.

Szerző

Szatmári Emília