Diószegi Konta István (1635k–1698)

Diószegi Konta István (Bihardiószeg, 1635k – Bihardiószeg, 1698. június 22.) Református püspök, imakönyv és prédikációs kötet szerzője, ösztöndíj-alapító névváltozatai: Diószegi K. István / Diószegi Kis István

Karrierút

Diószegi Konta István (akit a régebbi egyháztörténeti szakirodalom Bod Péter téves egyszerűsítése miatt Diószegi Kis néven tart számon) 1635 körül született Bihardiószegen tanult itt, majd Váradon. Korán elárvult, ezért sokáig dolgozott a hosszúra nyúlt diákévei idején ([Berettyó]Újfaluban rektor 1657–60, majd Debrecenben kántor 1660–63). Ezt a helyzetet egy 1679-ben kiadott kötete előszavában ekként örökítette meg: „Jó Istenem vóltál, oh én jó istenem: mert mikor csecsszopó koromban testi Szüléim, mind Atyám, mind Anyám el-hadnának, Psal. 27. Attyám helyet[t] való jó gondviselőt rendeltél, Diószeg Várossának már ötödszöri mostani Fő Biráját, Konta György Uramat, a’ ki a’ Diószegi Scholában, az után a’ Váradi Scholában, rólam gondot viselt, és minden szükségimben táplált.” Komáromi Csipkés Györgynek, a tudós debreceni lelkész ösztönzésére s ajánlásával, Debrecen városa támogatásával (300 ezüst tallér, és 50 az útra) Németalföldre indult tanulni.

Előbb Franekerben találjuk (1663. okt. 31. – 1664. júl.), ahol igen élénk tudományos életet élt. Számos ízben disputált N. Valckenier és N. Arnoldi professzorok vezetése alatt, és írt köszöntőverseket társai publikációihoz. Majd Groningen (1664. júl. 6-tól) egyetemét látogatta. Az egyháztörténeti szakirodalom ebben az időben (1665–66 táján) feltételezi angliai tanulmányútját is, ezt egyelőre sem beiratkozással, sem könyvajánlással nem sikerült még megerősíteni. Aztán ismét Franeker következett, ahol 1666 februárjában teológiai doktori fokozatot szerzett (disszertációjának kiadását ld. RMK III, 2325), majd még Utrechtben is tanult. Ez év végétől már Debrecen városa szerződést kötött vele: az ösztöndíj ellentételezéseként kétévnyi tanári szolgálatot töltött le anyaiskolájában. Másodrektor lett Martonfalvi Tóth György mellett (1666–68); a debreceni Nagytemplomban ekkor a bibliafordító Komáromi Csipkés György volt a lelkész: mindhárman Németalföldön (ma: Hollandia) szereztek teológiai doktori fokozatot. Tanárkollégájával jegyzik a diákok külföldi ösztöndíj-támogatását elősegítő, ún. Bursa Sacra felállítását, mely 1666–1727 közt állt rendelkezésre a peregrinációra indulók számára a városi, egyházi, mecénási és magántámogatások mellett. Diószegi a másodrektorságát követően tudott csak lelkészi státuszt vállalni: hazatért Diószegre, ahol elsőlelkész lett a Nagy utcai városrészen (1668–98). Előbb az érmelléki egyházmegye esperesévé (1682/83-), majd a tiszántúli egyházkerület jegyzőjévé (1689–93), végül püspökévé választották (1693. október 2. – 1698. június 22.).

Utódai közt számon tartjuk lelkész fiát, Diószegi P[astoris] Sámuelt (1675–1713), aki szintén elsőpapként szolgált Diószegen, és talán az ugyanott szolgáló Diószegi János (1708–1782) is a leszármazottjai közé tartozik.

Tudományos művei

Diószegi nevéhez számos kiadvány kötődik. Első prédikációs kiadványa a Ki-osztatott talentom c. mű (RMNy 4237), mely a 17. századi református prédikációs hagyomány kiemelkedő színvonalú összegzése. Ennek előszavában szabadkozott, hogy csak hosszas, 13 évnyi halogatással jelent meg első nagyméretű saját kötete 1679-ben. Említette, hogy 900 prédikációja feküdt addig parlagon 4 beköttetett könyvben (azaz kéziratok keményfedelű kötésben) s egy csomóban (csak papírköteg), de ahogy ő fogalmazott, a „bü népü Ecclesiában való terhes szolgálat” miatt ezek megjelentetésére nem jutott idő. Ehhez képest fennmaradt számos ifjúkori egyetemi aprónyomtatvány tőle (disputa, carmen), és doktori értékezésének kiadása. Ismerjük egy speciális zsinati rendelkezéseket értelmező, azokat prédikációs formában magyarázó kiadványát (RMNy 4401).

A diószegi partiálison, azaz részzsinaton (1682) a szokásos vizsgabeszédek közül az ő támogatásával jelent meg Szerencsi Jánosnak a Diószegi elnöklete alatt megvédett érdekes témájú, a világ végéről szóló dolgozata (RMNy 4517). A neki ajánlott disputációk száma és azoknak az ajánlásai azt mutatják, hogy további ifjak is kaptak tőle támogatást, nem véletlenül: ahogy ő az árvasága ellenére is tanult ember lett, úgy segítette a fiatal lelkészeket, tudósokat mecénásként. E diákok közül többen (Kölgyesi Balázs, Mányoki János, Mezőlaki P. János) a Bursa Sacra révén jutottak külföldre tanulni.

Imakönyve

A legtöbbször kiadott sikerkönyve egy imádságos kötet. A Lelki fegyver című, németből számos nyelvre átültetett kiadvánnyal Diószegi még hollandiai útja során találkozott, és hollandból fordította le. A negyedik kiadás előszava ezt ekként idézi meg: „„a tengeren lévő hidegek, veszedelmes háborúk és egyéb alkalmatlanságok miá esék kevés ideig való várakozásom Ultrajectomban, és mivel más könyveimet Amsterdámban hagytam volt, egyéb derekasabb dologhoz nem foghattam, hogy azért e kevés idő is tőlem haszontalan ne múlnék, akadván e kis belga könyv kezemhez, az erőtlenebbeknek kedvekért magyar nyelvre fordítám”. Johann Habermann (latinosan Avenarius) Christliche Gebet című imádságoskönyve közkedvelt imakönyv volt, az ezt hollandra fordító deventeri professzor, Hendrik van Diest Christelijcke Ghebeden en Danckseggingen című műve (Amsterdam 1650) nem kevésbé. A tisztán hollandból magyarra fordított igen korai művek egyike Diószegi fordítása (Utrecht, 1666, RMNy 3327A). Ez a nyomdák sikerkiadványa lett: számtalan kiadása született, melyek közül az első 1666-ból, az utolsó 1851-ből való. A kisméretű, számos lelki helyzetre applikált rövid imákat tartalmazó kötetke olvasottságát nemcsak a nagyszámú kiadás mutatja, hanem az is, hogy olyan mértékben használódhattak el a példányok, hogy jelenleg csak a negyedik, a lőcsei kiadásból ismerjük a szövegét, amely címlapjának és előszavának elemzése alapján tudunk következtetni az első kiadás hátterére és szövegére.

Szakirodalom

BOZZAY Réka, LADÁNYI Sándor: Magyarországi diákok holland egyetemeken, 1595–1918. / Hongaarse studenten aan Nederlandse Universiteiten, 1595–1918. Bp., 2007 (Magyarországi diákok egyetemjárása az újkorban, 15.), nr. 391, 1370, 2234. CSORBA Dávid: Komáromi Csipkés György, a „megtébolyodott Notarius”, in FAZAKAS Gergely Tamás et al. (szerk.): Prózai kegyességi műfajok a kora újkorban (Prédikáció, meditáció és imádság), Studia Litteraria 52(2013/3–4), 108–145. Uő: Egy debreceni kántor életének fordulata: Diószegi K. István története, Egyháztörténeti Szemle 18(2017/2), 13–30. Debrecen városi jkv., 15. k. (1658–1664), 16. k. (1665–1666) EREDICS, Péter: Ungarische Studenten und ihre Übersetzungen aus dem Niederländischen ins Ungarische in der Frühen Neuzeit, Frankfurt a. M., Peter Lang, 2008 (Debrecener Studien zur Literatur, 14), 76–99. MOLNÁR János: A Bihar Diószegi ev. ref. egyház multja és jelene. Egyháztörténeti monográphia, Nagyvárad, 1885, 195–196, 208–209. RMNy – P. VÁSÁRHELYI Judit, PERGER Péter (szerk.): Régi Magyarországi Nyomtatványok 5, 1671–1685, Bp., OSZK, 2023. TÓTH Ferenc: A’ helvétziai vallástételt követő Tul a’ tiszai superintendentziában élt református Püspökök élete, e’ jelen való időkig lehozva, Győr, 1812, 148.

Szerző

Csorba Dávid