„Bary Gyula (1880–1951)” változatai közötti eltérés

(Új oldal, tartalma: „Bary Gyula (Beregszász, 1880. november 6. – Nagybereg, 1951. február 14.) nagyberegi református lelkész, 1931–1944 között a Beregi Egyházmegye esperese. == Származása, iskolái, végzettsége == Bary Gyula 1880. november 6-án született Beregszászban, református lelkészi családban. Édesapja Bari(y) Sándor (1845–1933) Gyula fia születésekor magyar királyi honvédségi segédlelkész volt a 35. zászlóaljnál, egyben a Beregi Református…”)
 
Nincs szerkesztési összefoglaló
 
(Egy közbenső módosítás ugyanattól a szerkesztőtől nincs mutatva)
2. sor: 2. sor:


== Származása, iskolái, végzettsége ==
== Származása, iskolái, végzettsége ==
Bary Gyula 1880. november 6-án született Beregszászban, református lelkészi családban.  Édesapja Bari(y) Sándor (1845–1933) Gyula fia születésekor magyar királyi honvédségi segédlelkész volt a 35. zászlóaljnál,  egyben a Beregi Református Egyházmegye levéltárát is kezelte.  Fiát középiskolába a Munkácsi Állami Főgimnáziumba íratta, aki tanulmányi évei alatt – jeles előmenetele miatt – tandíjmentes volt. Érettségije után a Debreceni Református Teológiai Akadémia hallgatója lett. Lelkészképesítő vizsgáit az 1902. és 1903. évben tette le.
Bary Gyula 1880. november 6-án született Beregszászban, református lelkészi családban.<ref>A Beregszászi Református Egyház anyakönyvének VIII. kötet, 60. lap, Kárpátaljai Református Egyházkerület Levéltára és Múzeuma.</ref> Édesapja Bari(y) Sándor (1845–1933) Gyula fia születésekor magyar királyi honvédségi segédlelkész volt a 35. zászlóaljnál,<ref>A Magyar Királyi Honvédelmi Ministerium és Honvédség Névkönyve az 1880. évre. Rendfokozati és beosztási kimutatással. Hivatalos kiadás. Budapest, Légrády testvérek, 1880, 198.</ref> egyben a Beregi Református Egyházmegye levéltárát is kezelte.<ref>KOMJÁTI Gedeon: Könyvismertetés, Protestáns egyházi és iskolai lapok, 22(1879/9), 1879. márc. 2., 272. </ref> Fiát középiskolába a Munkácsi Állami Főgimnáziumba íratta, aki tanulmányi évei alatt – jeles előmenetele miatt – tandíjmentes volt. Érettségije után a Debreceni Református Teológiai Akadémia hallgatója lett. Lelkészképesítő vizsgáit az 1902. és 1903. évben tette le.


== Lelkészi szolgálatának első állomáshelyei ==
== Lelkészi szolgálatának első állomáshelyei ==
Először külön püspöki engedéllyel mint ideiglenes (1901. augusztus 1. – 1902. szeptember 13.), majd okleveles segédlelkészként szolgált Beregszászban 1906. február végéig. Eközben a Beregszászi Állami Gimnáziumban hitoktatóként is dolgozott.  Ezt követően 1906. március 1. és 1911. szeptember 5. között Túristvándiban szolgált rendes megválasztott lelkészként, ahonnan 1911 szeptemberétől áthívták Beregdarócra, amit el is fogadott.  
Először külön püspöki engedéllyel mint ideiglenes (1901. augusztus 1. – 1902. szeptember 13.), majd okleveles segédlelkészként szolgált Beregszászban 1906. február végéig. Eközben a Beregszászi Állami Gimnáziumban hitoktatóként is dolgozott.<ref>A Beregszászi M. Kir. Állami Főgimnázium XV.-ik évi értesítője 1904/1905. Közzéteszi: Schürger Ferenc igazgató. Beregszász, „Haladás” Könyvnyomda nyomása, 1905, 49.</ref> Ezt követően 1906. március 1. és 1911. szeptember 5. között Túristvándiban szolgált rendes megválasztott lelkészként, ahonnan 1911 szeptemberétől áthívták Beregdarócra, amit el is fogadott.<ref>S.n.: Hírek/ Távozás, Fehérgyarmati Hírlap, 3(1911/30), 1911. júl. 21., 3.</ref>


== Családalapítás, gyermekei ==
== Családalapítás, gyermekei ==
Túristvándiban kötött házasságot a nagybégányi születésű Bodáky Idával (Bodáky István földbirtokos lányával) 1906. június 14-én.  Ugyancsak Túristvándi szolgálata idején született meg három lányuk is, időrendben elsőként Ilona (1907. május 28.), majd Ida (1909. június6. 2.) és végül Judit (1910. december 1.).
Túristvándiban kötött házasságot a nagybégányi születésű Bodáky Idával (Bodáky István földbirtokos lányával) 1906. június 14-én.<ref>Bary Ilona származási táblázata 1941-ből (Zsigó Judit családi hagyatékában).</ref> Ugyancsak Túristvándi szolgálata idején született meg három lányuk is, időrendben elsőként Ilona (1907. május 28.), majd Ida (1909. június6. 2.) és végül Judit (1910. december 1.).


== A nagyberegi református gyülekezet lelkészeként ==
== A nagyberegi református gyülekezet lelkészeként ==
Nagybereg mezőváros presbitériuma – Vígváry Mihály lelkész halála miatt – a megüresedett hivatal betöltésére 1913-ban kérte fel Bary Gyulát, aki akkor Beregdarócon szolgált. Bary elfogadta a meghívást és családjával Nagyberegre költözött, ahol 1914. február 15-én iktatták be új szolgálati tisztségébe.  Az első világégést és a csehszlovák hatalomváltást követően – 1920–1921-ben – a templom épületén és tornyán nagyszabású külső-belső felújítást kezdeményezett a presbitériumnál, amit a gyülekezet támogatott és finanszírozott is. A munkálatokat Bary tiszteletes egymaga irányította, ellenőrizve nem csak a kivitelezést, de a pénzügyeket is. Ennek sikerén felbuzdulva a nagy háborúban odaveszett nagyharang újraöntetését is levezényelte, melynek szentelésére pünkösd másnapján (1923. május 21.) került sor, nagyszabású egyházi ünnep keretében.  Ugyanebben az évben egyházi énekegylet alapítását kezdeményezte a faluban, melynek ő is tagja lett.  Szerteágazó tevékenysége kapcsán fogadta be a Kárpátaljai Református Egyházkerület (KRE) 8. konferenciáját a nagyberegi gyülekezet 1935 augusztusában.  Ugyancsak Bary tiszteletes kezdeményezésére cserélték le 1936-ban a templom tornyán a 100 éves óraművet egy modernebbre, valamint a templom épületébe is bevezették a villanyvilágítást. 1943-ban Gyülekezeti Nőszövetséggé formálta az addigi leány- és asszonykört is a településen.  
Nagybereg mezőváros presbitériuma – Vígváry Mihály lelkész halála miatt – a megüresedett hivatal betöltésére 1913-ban kérte fel Bary Gyulát, aki akkor Beregdarócon szolgált. Bary elfogadta a meghívást és családjával Nagyberegre költözött, ahol 1914. február 15-én iktatták be új szolgálati tisztségébe.<ref>S.n.: Lelkészbeiktatások, Protestáns egyházi és iskolai lapok, 57(1914/9), 1914. márc. 1., 136.</ref> Az első világégést és a csehszlovák hatalomváltást követően – 1920–1921-ben – a templom épületén és tornyán nagyszabású külső-belső felújítást kezdeményezett a presbitériumnál, amit a gyülekezet támogatott és finanszírozott is. A munkálatokat Bary tiszteletes egymaga irányította, ellenőrizve nem csak a kivitelezést, de a pénzügyeket is. Ennek sikerén felbuzdulva a nagy háborúban odaveszett nagyharang újraöntetését is levezényelte, melynek szentelésére pünkösd másnapján (1923. május 21.) került sor, nagyszabású egyházi ünnep keretében.<ref>S.n.: Bertók Béla a nagyberegi harangszentelésen, Prágai Magyar Hírlap, 2(1923/116), 1923. máj. 25., 6.</ref> Ugyanebben az évben egyházi énekegylet alapítását kezdeményezte a faluban, melynek ő is tagja lett.<ref>Mácza Mihály: A Csehszlovákiai Magyar Dalosszövetség országos dalosünnepe Komáromban 1938-ban, Limes – Tudományos szemle (Tatabánya), 3(1990/1), 51. </ref> Szerteágazó tevékenysége kapcsán fogadta be a Kárpátaljai Református Egyházkerület (KRE) 8. konferenciáját a nagyberegi gyülekezet 1935 augusztusában.<ref>S.n.: Fényes siker jegyében tartották meg Nagyberegen a kárpátaljai reformátusok nyolcadik országos konferenciáját, Prágai Magyar Hirlap, 14(1935/189), 1935. aug. 20., 4.</ref> Ugyancsak Bary tiszteletes kezdeményezésére cserélték le 1936-ban a templom tornyán a 100 éves óraművet egy modernebbre, valamint a templom épületébe is bevezették a villanyvilágítást. 1943-ban Gyülekezeti Nőszövetséggé formálta az addigi leány- és asszonykört is a településen.<ref>Gyülekezeti nőszövetség alakítása Nagyberegen, Bary Gyula lelkipásztornak a Beregi Egyházmegye esperesi Hivatalnak küldött 375/1943. sz. alatti levele, TtREL I.1.c 449(4).</ref>


== Viselt egyházi tisztségei a két világháború között ==
== Viselt egyházi tisztségei a két világháború között ==
A KRE 1923. évi megalakulását követően még abban az évben közpénztárossá választották,  így tagja lett a pénzügyi bizottságnak is.  A Léván megtartott első zsinaton Baryt körjegyzővé,  majd az egyházépítőügyi bizottság tagjává választották.  Biki Ferenc ugocsai esperes 1923 augusztusában személyesen Barynak adta át az egyházkerület költségvetésének ügyintézését,  így Bertók Béla püspök és Bary együtt rendezték a csehszlovák államhatóság által kifogásolt pénzügyi tételeltéréseket az egyházkerületi költségvetésben.
A KRE 1923. évi megalakulását követően még abban az évben közpénztárossá választották,<ref>Jegyzőkönyv. Felvétetett a Kárpátaljai Református Egyházkerület 1923 junius hó 7-ik napján, munkácson tartott közgyűlésén, TtREL I.22.a 1(1923) 43. 1. szám alatt</ref> így tagja lett a pénzügyi bizottságnak is.<ref>Uo., 12. szám alatt</ref> A Léván megtartott első zsinaton Baryt körjegyzővé,<ref>S.n.: Megnyílt a lévai református zsinat, Prágai Magyar Hirlap, 2(1923/136), 1923. jún. 19., 3.</ref> majd az egyházépítőügyi bizottság tagjává választották.<ref>S.n.: A református zsinat harmadik napja. Megalakították a bizottságokat. A nyugdíjtörvény tárgyalása, Prágai Magyar Hirlap, 2(1923/138), 1923. jún. 21., 3.</ref> Biki Ferenc ugocsai esperes 1923 augusztusában személyesen Barynak adta át az egyházkerület költségvetésének ügyintézését,<ref>Bertók Béla 1923. augusztus 6-i levele Bary Gyulának, TtREL I. 22. a 1/1923/72. 2.</ref> így Bertók Béla püspök és Bary együtt rendezték a csehszlovák államhatóság által kifogásolt pénzügyi tételeltéréseket az egyházkerületi költségvetésben.


Sütő Áronnak a KRE főjegyzőjének 1924-es lemondása után – nagy szavazattöbbséggel – őt választották egyházkerületi főjegyzővé.  Tagja lett a kerületi lelkészi vizsgák bizottságának,  az 1932-ban alakult KRE Lelkészegyesület választmányi tagságának is, ahol a Beregi Egyházmegyét képviselte.  Emellett Bary Gyulát választották a Beregi Egyházmegye élére az 1932-ben hirtelen elhunyt Molnár Ferenc esperes helyére,  és 1933. január 12-én rendkívüli közgyűlés keretében iktatták be tíz évre hivatalába.  Mint esperes – a Dérer-féle iskolai törvénytervezet után – állandóan napirenden tartotta a református felekezeti iskolák meg- és fenntartását.  1933 nyarán újraválasztották a KRE lelkészi főjegyzővé, egyben a Zsinat lelkészi rendes tagjává.  
Sütő Áronnak a KRE főjegyzőjének 1924-es lemondása után – nagy szavazattöbbséggel – őt választották egyházkerületi főjegyzővé.<ref>S.n.: A kárpátaljai református egyházkerület uj főjegyzője, Prágai Magyar Hírlap, 3(1924/258), 1924. nov. 13., 6.</ref> Tagja lett a kerületi lelkészi vizsgák bizottságának,<ref>S.n.: Református lelkészi vizsgák Beregszászon, Prágai Magyar Hirlap, 5(1926/251), 1926. nov. 23., 7.</ref> az 1932-ban alakult KRE Lelkészegyesület választmányi tagságának is, ahol a Beregi Egyházmegyét képviselte.<ref>S.n.: Beregszászon megalakult a kárpátaljai református egyházkerület lelkészeinek egyesülete, Prágai Magyar Hirlap, 11(1932/259), 1932. nov.13., 11.</ref> Emellett Bary Gyulát választották a Beregi Egyházmegye élére az 1932-ben hirtelen elhunyt Molnár Ferenc esperes helyére,<ref>S.n.: A beregi református egyházmegye tisztujitása, Prágai Magyar Hirlap, 11(1932/268), 1932. nov. 24., 5.</ref> és 1933. január 12-én rendkívüli közgyűlés keretében iktatták be tíz évre hivatalába.<ref>S.n.: Református egyházi hírek, Pesti Hírlap, 55(1933/15), 1933. jan. 19., 7.</ref> Mint esperes – a Dérer-féle iskolai törvénytervezet után – állandóan napirenden tartotta a református felekezeti iskolák meg- és fenntartását.<ref>S.n.:A beregi református egyházmegye a felekezeti iskolák fenntartása mellett, Prágai Magyar Hirlap, 13(1934/109), 1934. máj. 13., 6.</ref> 1933 nyarán újraválasztották a KRE lelkészi főjegyzővé, egyben a Zsinat lelkészi rendes tagjává.<ref>S.n.: Tisztujitás a kárpátaljai egyházkerületben, Sárospataki Református Lapok, 28(1933/32), 1933. aug. 6., 191.</ref>


== Egyéb tisztségei és tevékenységei ==
== Egyéb tisztségei és tevékenységei ==
Miközben beregszászi segédlelkész volt – Bertók Béla későbbi püspökkel együtt –, 1905 májusától elvállalta a Beregi Újság szerkesztői posztját.  A sajtómunkát Túristvándiban végzett lelkészi szolgálata mellett is folytatta, csak akkor már a Fehérgyarmati Hírlap külső munkatársaként 1911 szeptemberéig.  
Miközben beregszászi segédlelkész volt – Bertók Béla későbbi püspökkel együtt –, 1905 májusától elvállalta a Beregi Újság szerkesztői posztját.<ref>S.n.: Szerkesztőváltozás, Szatmár-Németi, 9(1905/44), 1905. júl. 5., 4.</ref> A sajtómunkát Túristvándiban végzett lelkészi szolgálata mellett is folytatta, csak akkor már a Fehérgyarmati Hírlap külső munkatársaként 1911 szeptemberéig.<ref>S.n.: Hírek/ Távozás, Fehérgyarmati Hírlap, 3(1911/30), 1911. júl. 21., 3.</ref>
Az 1924-es évben tagja lett a Szlovenszkói és Ruszinszkói Szövetkezett Ellenzéki Pártok Közös Bizottságának,  bekapcsolódott az 1920-as években újraéledt ruszinszkói szövetkezeti mozgalomba, s 1926-ban az igazgatósági tagok közé választották.  Az 1934-ben megalakult Kárpátaljai Magyar Dalosszövetségnek 1935-ben választmányi tagja,  1936-ban pedig ügyvezető elnöke lett.   
Az 1924-es évben tagja lett a Szlovenszkói és Ruszinszkói Szövetkezett Ellenzéki Pártok Közös Bizottságának,<ref>S.n.: Az ellenzéki Közös Bizottság 96 tagja közül már 82 leszavazott az Intéző Bizottság mellett, Prágai Magyar Hírlap, 3(1924/190), 1924. aug. 22., 1.</ref> bekapcsolódott az 1920-as években újraéledt ruszinszkói szövetkezeti mozgalomba, s 1926-ban az igazgatósági tagok közé választották.<ref>S.n.: A ruszinszkói szövetkezeti mozgalom újraéledése. A Szövetkezeti Központ első közgyűlése, Prágai Magyar Hirlap, 5(1926/266), 1926. nov. 23., 9.</ref> Az 1934-ben megalakult Kárpátaljai Magyar Dalosszövetségnek 1935-ben választmányi tagja,<ref>S.n.:  Bátyúban tartotta közgyűléséi a Kárpátaljai Magyar Dalosszövetség, Prágai Magyar Hirlap, 14(1935/260), 1935. nov. 14., 10.</ref> 1936-ban pedig ügyvezető elnöke lett.<ref>S.n.: A Kárpátaljai Magyar Dalosszövetség sikeres munkája, Prágai Magyar Hirlap, 15(1936/168), 1936. júl. 25., 7.</ref>  


== A visszatérés időszakának intermezzoja ==
== A visszatérés időszakának intermezzoja ==
Ő is azon református lelkészek sorába tartozik, akit 1938 őszén – az első bécsi döntést követően – a csehszlovák karhatalom bántalmazott: október 10-én kihallgatásra vitték be a csendőrök Beregszászba az ún. szabadcsapatok tevékenységének kivizsgálása ürügyén, majd onnan Ungvárra, a területi csendőrség börtönébe került. A csendőrségről 10 napi vallatás és kínzás után engedték el, ezt követően egészen november 8-ig bujdosott Beregszászon és környékén.  Hazaérkezése másnapján – november 9-én – újra elhurcolta a visszavonuló csehszlovák karhatalom felesége, segédlelkésze és még 5 falusi gazdával együtt, s csak másnap engedték el.
Ő is azon református lelkészek sorába tartozik, akit 1938 őszén – az első bécsi döntést követően – a csehszlovák karhatalom bántalmazott: október 10-én kihallgatásra vitték be a csendőrök Beregszászba az ún. szabadcsapatok tevékenységének kivizsgálása ürügyén, majd onnan Ungvárra, a területi csendőrség börtönébe került. A csendőrségről 10 napi vallatás és kínzás után engedték el, ezt követően egészen november 8-ig bujdosott Beregszászon és környékén.<ref>616. forrás: Bary Gyula ref. esperes Nagybereg jelentése, in Petheő Attila – Tömösközi Ferenc (szerk.): TÁRNOK GYULA SZÜRKE KÖNYVE: Adattár az 1918–1938 években cseh megszállás alatt élő felvidéki református egyház történetének megírásához, Komárom, Calvin J. Teológiai Akadémia, 2022, 747.</ref> Hazaérkezése másnapján – november 9-én – újra elhurcolta a visszavonuló csehszlovák karhatalom felesége, segédlelkésze és még 5 falusi gazdával együtt, s csak másnap engedték el.<ref>Erről bővebben lásd: SZAMBOROVSZKYNÉ NAGY Ibolya: „EGYEDÜL, DE HITÜNKBEN MEGERŐSÖDVE”. Bary Gyula lelkészi tevékenysége az első Csehszlovák Köztársaság idején, Teológiai Fórum, 14(2020/2), 147–176.</ref>
A vidék visszacsatolását követő időszakban Bary meghívták a Bereg megyei Nemzethűséget Igazoló Bizottság tagságába. 1941-ben nyugdíjazását kérte, ám oly alacsony juttatást ítéltek meg neki,  hogy kénytelen volt továbbra is lelkészi hivatalában maradni, mivel fellebbezését az Egyetemes Konvent nem hagyta jóvá.   
 
A vidék visszacsatolását követő időszakban Bary meghívták a Bereg megyei Nemzethűséget Igazoló Bizottság tagságába. 1941-ben nyugdíjazását kérte, ám oly alacsony juttatást ítéltek meg neki,<ref>4. sz. melléklet a 173/1941. sz. konventi határozathoz. Kimutatás a Magyar Szent Koronához visszacsatolt felvidéki református lelkészek javadalmáról In A Magyarországi Reformált Egyház Egyetemes Konventjének Jegyzőkönyve 1941. 1941. május 6–8., 557.</ref> hogy kénytelen volt továbbra is lelkészi hivatalában maradni, mivel fellebbezését az Egyetemes Konvent nem hagyta jóvá.<ref>Tárgyaltatott Bary Gyula nagyberegi lelkipásztor fellebbezése a lelkészi nyugdíjintézet intéző-bizottságának 1941. évi december hó 4. napján hozott 9409/1940. számú határozata ellen. In A Magyarországi Reformált Egyház Egyetemes Konventjének Jegyzőkönyve 1942. 1942. május 6–7., 281.</ref>  


== Mozgástere és tevékenysége az 1944-es szovjet bevonulás után ==
== Mozgástere és tevékenysége az 1944-es szovjet bevonulás után ==
1944 őszén ő volt az egyedüli esperes, aki nem hagyta el szolgálati helyét, hanem gyülekezetében maradt, így lett egyháza szeniorja. Emiatt kerülhetett az új szovjet hatóságok látóterébe, akik egyházi adminisztrátort kerestek a reformátusoknál is. Mivel az 1938-as csehszlovák inzultusok kikezdték egészségét, maga helyett – 1946 decemberében – az egyházmegyei főjegyzőt javasolta a posztra,  majd 1947 áprilisában még az esperesi tisztségről is lemondott.  A Vallási Kultuszok Ügyei Tanácsának helyi meghatalmazottja 1947 májusában mégis rávette a KRE területi megbízotti szék elfoglalására, melyet 1949. március 2-ig viselt.  
1944 őszén ő volt az egyedüli esperes, aki nem hagyta el szolgálati helyét, hanem gyülekezetében maradt, így lett egyháza szeniorja. Emiatt kerülhetett az új szovjet hatóságok látóterébe, akik egyházi adminisztrátort kerestek a reformátusoknál is. Mivel az 1938-as csehszlovák inzultusok kikezdték egészségét, maga helyett – 1946 decemberében – az egyházmegyei főjegyzőt javasolta a posztra,<ref>Bary Gyula beregi ref. esperes levele Nagytiszteletű Györke István úrnak egyházmegyei főjegyző, tanácsbíró Beregújfalu. A levelet Györke Szabolcs, Györke István fia bocsátotta a Narancsik Imre Kutatói Műhely rendelkezésére, amit ezúton is köszönök neki.</ref> majd 1947 áprilisában még az esperesi tisztségről is lemondott.<ref>KRE LM, 29. k.i./1947.sz., Barkaszó, I. fond, 10.C. A beregi református egyházmegye esperesi hivatalától: Bary Gyula esperes lemondása. 1947. ápr. 3.</ref> A Vallási Kultuszok Ügyei Tanácsának helyi meghatalmazottja 1947 májusában mégis rávette a KRE területi megbízotti szék elfoglalására, melyet 1949. március 2-ig viselt.Erről bővebben lásd: SZAMBOROVSZKYNÉ NAGY Ibolya: Idegen világban: Bary Gyula beregi esperes lelkészi tevékenysége a szovjetesítés időszakában, Hagyomány, Identitás, Történelem, 1(2024/1), 2024. január-június, 115–135. https://doi.org/10.69594/hit.2024.1.10


== Halála és emlékezete ==
== Halála és emlékezete ==
1949-es lemondását követően betegsége nagyrészt ágyhoz kötötte, így többször előfordult, hogy a temetési szertartás – az anyakönyvi bejegyzések szerint – kisegítő lelkész, esetenként kisegítő kántor végezte.  
1949-es lemondását követően betegsége nagyrészt ágyhoz kötötte, így többször előfordult, hogy a temetési szertartás – az anyakönyvi bejegyzések szerint – kisegítő lelkész, esetenként kisegítő kántor végezte.  
A nagyberegi lelkész – Bary Gyula – egykori beregi esperes és a KRE területi megbízottja 1951. február 14-én, életének 71. évében adta vissza lelkét Teremtőjének. Temetésére február 16-án került sor, melyen a búcsúszertartást Illyés István beregszászi helyettesítő lelkész és Pói József haranglábi lelkész végezte.  Sírja a mai napig a nagyberegi községi temetőben található.
 
A nagyberegi lelkész – Bary Gyula – egykori beregi esperes és a KRE területi megbízottja 1951. február 14-én, életének 71. évében adta vissza lelkét Teremtőjének. Temetésére február 16-án került sor, melyen a búcsúszertartást Illyés István beregszászi helyettesítő lelkész és Pói József haranglábi lelkész végezte.<ref>NREI: Halottak anyakönyve a Nagyberegi egyházban az 1951. évben, 17, 4. s/sz.</ref> Sírja a mai napig a nagyberegi községi temetőben található.
 
Bary Gyula – mint felekezetének markáns jellemű egyházi személyisége – ki volt téve az egyet nem értés miatti támadásoknak úgy életében, mint halála után. Ez azonban nem von le semmit a kárpátaljai reformátusok megmaradásáért végzett tetteinek jelentőségéből sem a csehszlovák, sem a szovjet időszakban.
Bary Gyula – mint felekezetének markáns jellemű egyházi személyisége – ki volt téve az egyet nem értés miatti támadásoknak úgy életében, mint halála után. Ez azonban nem von le semmit a kárpátaljai reformátusok megmaradásáért végzett tetteinek jelentőségéből sem a csehszlovák, sem a szovjet időszakban.
== Irodalom ==
* SZAMBOROVSZKYNÉ NAGY Ibolya: „Egyedül, de hitünkben megerősödve”. Bary Gyula lelkészi tevékenysége az első
* SZAMBOROVSZKYNÉ NAGY Ibolya: Idegen világban: Bary Gyula beregi esperes lelkészi tevékenysége a szovjetesítés időszakában, Hagyomány, Identitás, Történelem, 1(2024/1), 2024. január-június, 115–135. https://doi.org/10.69594/hit.2024.1.10


Szerző  
Szerző  
[[Szamborovszkyné Nagy Ibolya]]
[[Szamborovszkyné Nagy Ibolya]]

A lap jelenlegi, 2024. december 9., 16:31-kori változata

Bary Gyula (Beregszász, 1880. november 6. – Nagybereg, 1951. február 14.) nagyberegi református lelkész, 1931–1944 között a Beregi Egyházmegye esperese.

Származása, iskolái, végzettsége

Bary Gyula 1880. november 6-án született Beregszászban, református lelkészi családban.[1] Édesapja Bari(y) Sándor (1845–1933) Gyula fia születésekor magyar királyi honvédségi segédlelkész volt a 35. zászlóaljnál,[2] egyben a Beregi Református Egyházmegye levéltárát is kezelte.[3] Fiát középiskolába a Munkácsi Állami Főgimnáziumba íratta, aki tanulmányi évei alatt – jeles előmenetele miatt – tandíjmentes volt. Érettségije után a Debreceni Református Teológiai Akadémia hallgatója lett. Lelkészképesítő vizsgáit az 1902. és 1903. évben tette le.

Lelkészi szolgálatának első állomáshelyei

Először külön püspöki engedéllyel mint ideiglenes (1901. augusztus 1. – 1902. szeptember 13.), majd okleveles segédlelkészként szolgált Beregszászban 1906. február végéig. Eközben a Beregszászi Állami Gimnáziumban hitoktatóként is dolgozott.[4] Ezt követően 1906. március 1. és 1911. szeptember 5. között Túristvándiban szolgált rendes megválasztott lelkészként, ahonnan 1911 szeptemberétől áthívták Beregdarócra, amit el is fogadott.[5]

Családalapítás, gyermekei

Túristvándiban kötött házasságot a nagybégányi születésű Bodáky Idával (Bodáky István földbirtokos lányával) 1906. június 14-én.[6] Ugyancsak Túristvándi szolgálata idején született meg három lányuk is, időrendben elsőként Ilona (1907. május 28.), majd Ida (1909. június6. 2.) és végül Judit (1910. december 1.).

A nagyberegi református gyülekezet lelkészeként

Nagybereg mezőváros presbitériuma – Vígváry Mihály lelkész halála miatt – a megüresedett hivatal betöltésére 1913-ban kérte fel Bary Gyulát, aki akkor Beregdarócon szolgált. Bary elfogadta a meghívást és családjával Nagyberegre költözött, ahol 1914. február 15-én iktatták be új szolgálati tisztségébe.[7] Az első világégést és a csehszlovák hatalomváltást követően – 1920–1921-ben – a templom épületén és tornyán nagyszabású külső-belső felújítást kezdeményezett a presbitériumnál, amit a gyülekezet támogatott és finanszírozott is. A munkálatokat Bary tiszteletes egymaga irányította, ellenőrizve nem csak a kivitelezést, de a pénzügyeket is. Ennek sikerén felbuzdulva a nagy háborúban odaveszett nagyharang újraöntetését is levezényelte, melynek szentelésére pünkösd másnapján (1923. május 21.) került sor, nagyszabású egyházi ünnep keretében.[8] Ugyanebben az évben egyházi énekegylet alapítását kezdeményezte a faluban, melynek ő is tagja lett.[9] Szerteágazó tevékenysége kapcsán fogadta be a Kárpátaljai Református Egyházkerület (KRE) 8. konferenciáját a nagyberegi gyülekezet 1935 augusztusában.[10] Ugyancsak Bary tiszteletes kezdeményezésére cserélték le 1936-ban a templom tornyán a 100 éves óraművet egy modernebbre, valamint a templom épületébe is bevezették a villanyvilágítást. 1943-ban Gyülekezeti Nőszövetséggé formálta az addigi leány- és asszonykört is a településen.[11]

Viselt egyházi tisztségei a két világháború között

A KRE 1923. évi megalakulását követően még abban az évben közpénztárossá választották,[12] így tagja lett a pénzügyi bizottságnak is.[13] A Léván megtartott első zsinaton Baryt körjegyzővé,[14] majd az egyházépítőügyi bizottság tagjává választották.[15] Biki Ferenc ugocsai esperes 1923 augusztusában személyesen Barynak adta át az egyházkerület költségvetésének ügyintézését,[16] így Bertók Béla püspök és Bary együtt rendezték a csehszlovák államhatóság által kifogásolt pénzügyi tételeltéréseket az egyházkerületi költségvetésben.

Sütő Áronnak a KRE főjegyzőjének 1924-es lemondása után – nagy szavazattöbbséggel – őt választották egyházkerületi főjegyzővé.[17] Tagja lett a kerületi lelkészi vizsgák bizottságának,[18] az 1932-ban alakult KRE Lelkészegyesület választmányi tagságának is, ahol a Beregi Egyházmegyét képviselte.[19] Emellett Bary Gyulát választották a Beregi Egyházmegye élére az 1932-ben hirtelen elhunyt Molnár Ferenc esperes helyére,[20] és 1933. január 12-én rendkívüli közgyűlés keretében iktatták be tíz évre hivatalába.[21] Mint esperes – a Dérer-féle iskolai törvénytervezet után – állandóan napirenden tartotta a református felekezeti iskolák meg- és fenntartását.[22] 1933 nyarán újraválasztották a KRE lelkészi főjegyzővé, egyben a Zsinat lelkészi rendes tagjává.[23]

Egyéb tisztségei és tevékenységei

Miközben beregszászi segédlelkész volt – Bertók Béla későbbi püspökkel együtt –, 1905 májusától elvállalta a Beregi Újság szerkesztői posztját.[24] A sajtómunkát Túristvándiban végzett lelkészi szolgálata mellett is folytatta, csak akkor már a Fehérgyarmati Hírlap külső munkatársaként 1911 szeptemberéig.[25] Az 1924-es évben tagja lett a Szlovenszkói és Ruszinszkói Szövetkezett Ellenzéki Pártok Közös Bizottságának,[26] bekapcsolódott az 1920-as években újraéledt ruszinszkói szövetkezeti mozgalomba, s 1926-ban az igazgatósági tagok közé választották.[27] Az 1934-ben megalakult Kárpátaljai Magyar Dalosszövetségnek 1935-ben választmányi tagja,[28] 1936-ban pedig ügyvezető elnöke lett.[29]

A visszatérés időszakának intermezzoja

Ő is azon református lelkészek sorába tartozik, akit 1938 őszén – az első bécsi döntést követően – a csehszlovák karhatalom bántalmazott: október 10-én kihallgatásra vitték be a csendőrök Beregszászba az ún. szabadcsapatok tevékenységének kivizsgálása ürügyén, majd onnan Ungvárra, a területi csendőrség börtönébe került. A csendőrségről 10 napi vallatás és kínzás után engedték el, ezt követően egészen november 8-ig bujdosott Beregszászon és környékén.[30] Hazaérkezése másnapján – november 9-én – újra elhurcolta a visszavonuló csehszlovák karhatalom felesége, segédlelkésze és még 5 falusi gazdával együtt, s csak másnap engedték el.[31]

A vidék visszacsatolását követő időszakban Bary meghívták a Bereg megyei Nemzethűséget Igazoló Bizottság tagságába. 1941-ben nyugdíjazását kérte, ám oly alacsony juttatást ítéltek meg neki,[32] hogy kénytelen volt továbbra is lelkészi hivatalában maradni, mivel fellebbezését az Egyetemes Konvent nem hagyta jóvá.[33]

Mozgástere és tevékenysége az 1944-es szovjet bevonulás után

1944 őszén ő volt az egyedüli esperes, aki nem hagyta el szolgálati helyét, hanem gyülekezetében maradt, így lett egyháza szeniorja. Emiatt kerülhetett az új szovjet hatóságok látóterébe, akik egyházi adminisztrátort kerestek a reformátusoknál is. Mivel az 1938-as csehszlovák inzultusok kikezdték egészségét, maga helyett – 1946 decemberében – az egyházmegyei főjegyzőt javasolta a posztra,[34] majd 1947 áprilisában még az esperesi tisztségről is lemondott.[35] A Vallási Kultuszok Ügyei Tanácsának helyi meghatalmazottja 1947 májusában mégis rávette a KRE területi megbízotti szék elfoglalására, melyet 1949. március 2-ig viselt.Erről bővebben lásd: SZAMBOROVSZKYNÉ NAGY Ibolya: Idegen világban: Bary Gyula beregi esperes lelkészi tevékenysége a szovjetesítés időszakában, Hagyomány, Identitás, Történelem, 1(2024/1), 2024. január-június, 115–135. https://doi.org/10.69594/hit.2024.1.10

Halála és emlékezete

1949-es lemondását követően betegsége nagyrészt ágyhoz kötötte, így többször előfordult, hogy a temetési szertartás – az anyakönyvi bejegyzések szerint – kisegítő lelkész, esetenként kisegítő kántor végezte.

A nagyberegi lelkész – Bary Gyula – egykori beregi esperes és a KRE területi megbízottja 1951. február 14-én, életének 71. évében adta vissza lelkét Teremtőjének. Temetésére február 16-án került sor, melyen a búcsúszertartást Illyés István beregszászi helyettesítő lelkész és Pói József haranglábi lelkész végezte.[36] Sírja a mai napig a nagyberegi községi temetőben található.

Bary Gyula – mint felekezetének markáns jellemű egyházi személyisége – ki volt téve az egyet nem értés miatti támadásoknak úgy életében, mint halála után. Ez azonban nem von le semmit a kárpátaljai reformátusok megmaradásáért végzett tetteinek jelentőségéből sem a csehszlovák, sem a szovjet időszakban.

Irodalom

  • SZAMBOROVSZKYNÉ NAGY Ibolya: „Egyedül, de hitünkben megerősödve”. Bary Gyula lelkészi tevékenysége az első
  • SZAMBOROVSZKYNÉ NAGY Ibolya: Idegen világban: Bary Gyula beregi esperes lelkészi tevékenysége a szovjetesítés időszakában, Hagyomány, Identitás, Történelem, 1(2024/1), 2024. január-június, 115–135. https://doi.org/10.69594/hit.2024.1.10


Szerző Szamborovszkyné Nagy Ibolya

  1. A Beregszászi Református Egyház anyakönyvének VIII. kötet, 60. lap, Kárpátaljai Református Egyházkerület Levéltára és Múzeuma.
  2. A Magyar Királyi Honvédelmi Ministerium és Honvédség Névkönyve az 1880. évre. Rendfokozati és beosztási kimutatással. Hivatalos kiadás. Budapest, Légrády testvérek, 1880, 198.
  3. KOMJÁTI Gedeon: Könyvismertetés, Protestáns egyházi és iskolai lapok, 22(1879/9), 1879. márc. 2., 272.
  4. A Beregszászi M. Kir. Állami Főgimnázium XV.-ik évi értesítője 1904/1905. Közzéteszi: Schürger Ferenc igazgató. Beregszász, „Haladás” Könyvnyomda nyomása, 1905, 49.
  5. S.n.: Hírek/ Távozás, Fehérgyarmati Hírlap, 3(1911/30), 1911. júl. 21., 3.
  6. Bary Ilona származási táblázata 1941-ből (Zsigó Judit családi hagyatékában).
  7. S.n.: Lelkészbeiktatások, Protestáns egyházi és iskolai lapok, 57(1914/9), 1914. márc. 1., 136.
  8. S.n.: Bertók Béla a nagyberegi harangszentelésen, Prágai Magyar Hírlap, 2(1923/116), 1923. máj. 25., 6.
  9. Mácza Mihály: A Csehszlovákiai Magyar Dalosszövetség országos dalosünnepe Komáromban 1938-ban, Limes – Tudományos szemle (Tatabánya), 3(1990/1), 51.
  10. S.n.: Fényes siker jegyében tartották meg Nagyberegen a kárpátaljai reformátusok nyolcadik országos konferenciáját, Prágai Magyar Hirlap, 14(1935/189), 1935. aug. 20., 4.
  11. Gyülekezeti nőszövetség alakítása Nagyberegen, Bary Gyula lelkipásztornak a Beregi Egyházmegye esperesi Hivatalnak küldött 375/1943. sz. alatti levele, TtREL I.1.c 449(4).
  12. Jegyzőkönyv. Felvétetett a Kárpátaljai Református Egyházkerület 1923 junius hó 7-ik napján, munkácson tartott közgyűlésén, TtREL I.22.a 1(1923) 43. 1. szám alatt
  13. Uo., 12. szám alatt
  14. S.n.: Megnyílt a lévai református zsinat, Prágai Magyar Hirlap, 2(1923/136), 1923. jún. 19., 3.
  15. S.n.: A református zsinat harmadik napja. Megalakították a bizottságokat. A nyugdíjtörvény tárgyalása, Prágai Magyar Hirlap, 2(1923/138), 1923. jún. 21., 3.
  16. Bertók Béla 1923. augusztus 6-i levele Bary Gyulának, TtREL I. 22. a 1/1923/72. 2.
  17. S.n.: A kárpátaljai református egyházkerület uj főjegyzője, Prágai Magyar Hírlap, 3(1924/258), 1924. nov. 13., 6.
  18. S.n.: Református lelkészi vizsgák Beregszászon, Prágai Magyar Hirlap, 5(1926/251), 1926. nov. 23., 7.
  19. S.n.: Beregszászon megalakult a kárpátaljai református egyházkerület lelkészeinek egyesülete, Prágai Magyar Hirlap, 11(1932/259), 1932. nov.13., 11.
  20. S.n.: A beregi református egyházmegye tisztujitása, Prágai Magyar Hirlap, 11(1932/268), 1932. nov. 24., 5.
  21. S.n.: Református egyházi hírek, Pesti Hírlap, 55(1933/15), 1933. jan. 19., 7.
  22. S.n.:A beregi református egyházmegye a felekezeti iskolák fenntartása mellett, Prágai Magyar Hirlap, 13(1934/109), 1934. máj. 13., 6.
  23. S.n.: Tisztujitás a kárpátaljai egyházkerületben, Sárospataki Református Lapok, 28(1933/32), 1933. aug. 6., 191.
  24. S.n.: Szerkesztőváltozás, Szatmár-Németi, 9(1905/44), 1905. júl. 5., 4.
  25. S.n.: Hírek/ Távozás, Fehérgyarmati Hírlap, 3(1911/30), 1911. júl. 21., 3.
  26. S.n.: Az ellenzéki Közös Bizottság 96 tagja közül már 82 leszavazott az Intéző Bizottság mellett, Prágai Magyar Hírlap, 3(1924/190), 1924. aug. 22., 1.
  27. S.n.: A ruszinszkói szövetkezeti mozgalom újraéledése. A Szövetkezeti Központ első közgyűlése, Prágai Magyar Hirlap, 5(1926/266), 1926. nov. 23., 9.
  28. S.n.: Bátyúban tartotta közgyűléséi a Kárpátaljai Magyar Dalosszövetség, Prágai Magyar Hirlap, 14(1935/260), 1935. nov. 14., 10.
  29. S.n.: A Kárpátaljai Magyar Dalosszövetség sikeres munkája, Prágai Magyar Hirlap, 15(1936/168), 1936. júl. 25., 7.
  30. 616. forrás: Bary Gyula ref. esperes Nagybereg jelentése, in Petheő Attila – Tömösközi Ferenc (szerk.): TÁRNOK GYULA SZÜRKE KÖNYVE: Adattár az 1918–1938 években cseh megszállás alatt élő felvidéki református egyház történetének megírásához, Komárom, Calvin J. Teológiai Akadémia, 2022, 747.
  31. Erről bővebben lásd: SZAMBOROVSZKYNÉ NAGY Ibolya: „EGYEDÜL, DE HITÜNKBEN MEGERŐSÖDVE”. Bary Gyula lelkészi tevékenysége az első Csehszlovák Köztársaság idején, Teológiai Fórum, 14(2020/2), 147–176.
  32. 4. sz. melléklet a 173/1941. sz. konventi határozathoz. Kimutatás a Magyar Szent Koronához visszacsatolt felvidéki református lelkészek javadalmáról In A Magyarországi Reformált Egyház Egyetemes Konventjének Jegyzőkönyve 1941. 1941. május 6–8., 557.
  33. Tárgyaltatott Bary Gyula nagyberegi lelkipásztor fellebbezése a lelkészi nyugdíjintézet intéző-bizottságának 1941. évi december hó 4. napján hozott 9409/1940. számú határozata ellen. In A Magyarországi Reformált Egyház Egyetemes Konventjének Jegyzőkönyve 1942. 1942. május 6–7., 281.
  34. Bary Gyula beregi ref. esperes levele Nagytiszteletű Györke István úrnak egyházmegyei főjegyző, tanácsbíró Beregújfalu. A levelet Györke Szabolcs, Györke István fia bocsátotta a Narancsik Imre Kutatói Műhely rendelkezésére, amit ezúton is köszönök neki.
  35. KRE LM, 29. k.i./1947.sz., Barkaszó, I. fond, 10.C. A beregi református egyházmegye esperesi hivatalától: Bary Gyula esperes lemondása. 1947. ápr. 3.
  36. NREI: Halottak anyakönyve a Nagyberegi egyházban az 1951. évben, 17, 4. s/sz.