„Jeremiás István” változatai közötti eltérés
(Új oldal, tartalma: „Jeremiás István 18. századi ref. lelkész, szatmári esperes == Tanulmányok == Származásáról nincsen adatunk. Tanulmányait Nagyenyeden kezdte, ahol 1716. június 11-én subscribált. Ezt követően 1721-ben a máramarosi líceum rektorává nevezték ki. 1724-ben Utrechtben tanult, majd külföldről hazatérve egyházi szolgálatba lépett. 1730-ban Técsőn szolgált lelkészként, onnan hívta meg a szatmárnémeti gyülekezet 1731-ben. == A szatmár…”) |
(Nincs különbség)
|
A lap jelenlegi, 2025. december 7., 23:51-kori változata
Jeremiás István 18. századi ref. lelkész, szatmári esperes
Tanulmányok
Származásáról nincsen adatunk. Tanulmányait Nagyenyeden kezdte, ahol 1716. június 11-én subscribált. Ezt követően 1721-ben a máramarosi líceum rektorává nevezték ki. 1724-ben Utrechtben tanult, majd külföldről hazatérve egyházi szolgálatba lépett. 1730-ban Técsőn szolgált lelkészként, onnan hívta meg a szatmárnémeti gyülekezet 1731-ben.
A szatmári esperes
1736-ban a szatmári egyházmegye jegyzőjének választották, majd 1737-ben a traktus esperese lett. Németiben 1738-ig maradt. Kiss Kálmán homályosan utal az eltávozásának okára: „Az első tanitó szuplantációja folytán az egyház nyugalma felháborittatott s J. I. a zavargókat ott hagyván F.-Gyarmatra ment.” Mivel nem maradtak fenn részletes adatok az ügyről, nem tudjuk, hogy miből is állt Bájoki János akkori rektor gáncsoskodása, mindenesetre emiatt Jeremiás Fehérgyarmatra ment lelkészkedni, ahol haláláig, 1762-ig szolgált és látta el a továbbiakban is az esperesi teendőket is. Viszont Jeremiás továbbra sem látogatta a németi egyházközséget, 1741-ig: Széles András joggal feltételezi, hogy azért tett így, mert megharagudott a gyülekezetre.
A Szatmári Református Egyházmegye jegyzője, majd 1737-től haláláig, majd 60 éven át esperese. Az egyházi adminisztráció terén kifejtett pontos és lelkiismeretes munkája nyomán róla nevezték el a traktus 1738–1796 között keletkezett egyházmegyei vizitációinak jegyzőkönyvét. Tevékenységének egyik érdekessége, és a szatmárnémeti gyülekezet életére vonatkozó adatok tekintetében sajnálatos, hogy a kor szokásának megfelelően, amíg esperes volt, a saját gyülekezetét nem vizitálta. Kortársai és utódai is egyaránt rendkívül jó véleménnyel voltak felőle.
Szakirodalom
BALOGH Géza (szerk.): A Szatmári Tiszt. Tractus Ekklézsiáinak históriája, mellyet főképpen a Szathmári T. Tractus Archivumából összve szedegetett 1808-dik és következendő esztendőkbe üres óráiban Széles András successive Szathmári, Németi, Kisari, Gatsályi Ekklésiáknak Prédikátora és a Szathmári T. Tractusnak egyik Assessora. Nagyvárad, 2006, 226. JAKÓ Zsigmond, JUHÁSZ István: Nagyenyedi diákok 1662–1848, Bukarest, 1979, 133. KISS Kálmán: A Szatmári Reform. Egyházmegye története, Kecskemét, 1878, 825. KURTA József: Isten igéjének szolgái. Lelkészi életpályák a Szatmárnémeti Református Egyházközség történetében, Kolozsvár, Exit, 2009, 91. SZABÓ Miklós, TONK Sándor: Erdélyiek egyetemjárása a korai újkorban 1521–1700, Szeged, 1992 (Fontes Rerum Scholasticarum, IV), 1908. tétel.
