Partikula

Partikula-rendszer Partikula, latin eredetű szó (jel. rész), oktatási fogalom, résziskolát jelent. A kollégiumi oktatási rendszerben az anyaiskolához kötődő, annak részét képező alsóbb fokú képzési formát jelöl (hasonlóan az egyházszervezeti szintű anyaegyházközség és filiái kötődéshez).

A partikula fogalma

A partikula a református egyházban a koraújkorban kialakult speciális iskolatípus. A 15. és 16. században a Német-római Birodalomban szintén ismert volt a résziskola (schola particularis), amelyben nem a teljes tananyagot tanították, de ez nem azonos a magyar református résziskolával. Hazánkban a partikulában szintén nem a teljes tananyagot tanították. Fontos különbség viszont, hogy a résziskola egy anyaiskolához (kollégiumhoz) tartozott, amellyel megegyező tananyaga volt. A partikula tananyaga viszont nem érte el az anyaiskola legfelsőbb szintjét. Ez azt jelenti, hogy a partikulákban végzett diákok nem lehettek prédikátorok, mert teológiát csak a kollégiumokban lehetett tanulni.

További jellemző, hogy a résziskola házirendje (törvényei) azonosak voltak a kollégium szabályaival, és anyagilag is támogatta az anyaintézményét. Ennek formája a szupplikáció volt, amelynek során a kollégium diákjai gyűjtőkörútra indultak, és a partikulákat is fenntartó gyülekezetektől anyagi és természetbeni támogatást kértek.

A partikula vezető tanára minden esetben az anyaiskolából érkezett, többnyire 2-3 évnél több időt nem töltött ott. Általában tovább tanult vagy egyházi (lelkészi, tanári) illetve világi (jegyzői, ügyvédi, jószágigazgatói, hivatalnoki, stb.) pályát választott. Az iskola vezetőjét a korban rektornak hívták, a munkáját segítő további tanítókat pedig praeceptornak. A partikulák nemcsak egy iskolához tartozhattak, időnként maguk is anyaiskolák voltak illetve más kollégiumokkal is kapcsolatba kerültek. A kollégiumokkal szerves egységben működő oktatási rendszert szokás partikula-rendszernek nevezni.

A partikularendszer kialakulása

A koraújkorban a Magyar Királyságban és az Erdélyi Fejedelemségben a református iskolarendszerben nem különültek el egyértelműen egymástól az alsó-, a közép- és a felsőfokú intézmények. Valójában a mai hármas tagozódás nem is létezett, mivel 1526 után nem sikerült az országban csak átmeneti ideig protestáns egyetemet alapítani, vagyis felsőfokú oktatás nem jött létre. Alsófokon vallási alapismereteket és memoritereket tanultak, vagyis – mai értelemben – iskolai előkészítés zajlott, viszont jobb alsófokú iskolákban írást és olvasást is tanítottak, bizonyos eseteben még a latin nyelv alapjait is. Ráadásul bizonyos középiskolák felsőfokú képzést is nyújtottak. Így például főiskolai színvonalú volt Gyulafehérváron 1622-től a Collegium Academicum, de a sárospataki és a debreceni református kollégiumok is. A partikula-rendszerben csak alsó- és középfokú intézményeket találunk, felsőfokút nem.

Nem lehet pontosan meghatározni, mikortól beszélhetünk partikulákról, mert nagyon sok forrás elpusztult, de 17. század eleji adatok vannak Erdélyből. Akkor állíthatjuk egy iskoláról, hogy az résziskola volt, ha bizonyítható az anyaintézmény befolyása a partikulára: ismert a rektor kibocsátó intézménye, és összehasonlítható a két iskola tananyaga és szabályrendszere. Minden bizonnyal már a 16. század második felében is működött valamilyen szinten a partikula-rendszer, de fénykorát a 18. században élte.

A kialakulásában valószínűleg nagy szerepe volt az oszmán hódításnak, mert a Hódoltságban a kettős közigazgatás miatt a mezővárosok sajátos önkormányzata alakult ki. Ezek a települések viszonylag függetlenek lettek a földesúri hatalomtól, gyakran felekezetileg homogénné váltak, ezért önkormányzatuk azonos volt a református egyház világi testületével (konzisztórium/presbitérium), így iskoláik működéséről is szabadon dönthettek. Ahhoz viszont nem rendelkeztek elég anyagi és szellemi erővel, hogy kollégiumot hozzanak létre, ezért a legközelebb lévő kollégiumtól kértek segítséget. A Magyar Királyság és az Erdélyi Fejedelemség területén viszont fennmaradt a feudális rend és a katolikus egyház is, így a református iskolák fejlődése jobban volt korlátozva. Ebből adódik, hogy a legtöbb partikula az Alföldön jött létre, Felső-Magyarországon és Erdélyben sokkal kevésbé volt jellemző a partikuláris iskolarendszer.

A partikularendszer működése

A partikula-rendszer összetettségét mutatja, hogy egyes partikulák maguk is anyaintézménnyé váltak, miközben eredeti kollégiumukkal is megtartották a kapcsolatot. Jó példa erre Kecskemét és Nagykőrös iskolája, amelyek 18. században a rektorok helyett elkezdtek állandó tanítókat alkalmazni. Azok az intézmények, amelyek élén nem rektor, hanem professzor állt, az önállósodás útjára léptek. Az önállósodásból vissza is lehetett lépni alacsonyabb szintre, ilyen volt például Hódmezővásárhely partikulája.

Bizonyos esetben több kollégium is igény tartott ugyanarra a partikulára. Ennek több oka is lehetett: közel azonos földrajzi távolság a két anyaintézménytől illetve az egyházigazgatási határok folyamatos módosulása valamint az anyaiskolák időleges meggyengülése. Szikszó partikulája azért tartozott Sárospatak és Debrecen vonzáskörzetébe is, mert a pataki intézmény a 17–18. század fordulójára jelentősen meggyengült, az egyházkerületek határai nem voltak egyértelműek és közel azonos távolságra feküdt a két várostól.

A rektorok és praeceptorok szerepe

A partikula-rendszerben a kollégium szorosan ellenőrizte a vidékre kikerülő rektorok tevékenységét. Általában Szent György napján (április 24.) történt meg a rektorok ünnepélyes kibocsátása, akik esküt tettek arra, hogy az anyaiskolájuk törvényeit megtartják és az előírt tananyagot megtanítják a diákjaiknak. A rektori szolgálat 2-3 évig tartott, ezt követően a rektorok visszatértek anyaiskolájukba. A partikulában végzett tevékenységükről a fogadó egyházközség lelkipásztora igazolást állított ki. A nagyobb lélekszámú gyülekezetek partikulái biztosítani tudtak akkora jövedelmet, hogy a rektor a jövedelmének egy részét félre tegye, és azt későbbi külföldi tanulmányaira fordítsa.

A legtöbb partikula csak alapfokú oktatást nyújtott, és minden bizonnyal minden egyházközségben volt ilyen alapfokú iskola Debreceni Ember Pál egyháztörténetének adatai szerint. Néhány esetben viszont egy-egy partikula komolyabb színvonalú volt. Magasabb képzésről akkor beszélhetünk, ha úgynevezett tógás diákok is tanultak az intézményben, mert tógát csak azok a diákok viselhettek, akik a tananyagot már latinul tanulták. Gyakran előfordult, hogy tógás diákok azért kerültek a partikulába, mert a kollégium túlzsúfoltsága miatt nem tudta őket fogadni. A magasabb szintű oktatás jele az is, ha a diákok étkezést (coquia) és szállást is kaptak. Ez azt jelenti, hogy az ilyen ellátásban részesülők, nem helybeliek voltak, vagyis a magasabb iskolai képzés miatt hagyták el szülővárosukat. Abban az esetben, ha a partikulában tanult egykori diákok külföldi tanulmányaik befejezése után könyvet ajándékoztak alma materüknek, akkor szintén a magasabb szint létrejöttéről beszélhetünk, mert a peregrinációból hazahozott köteteket csak jelentősebb intézményeknek ajándékoztak.

A rektor fizetése (díjlevele) is bizonyítja egy-egy iskola színvonalát. Ha a jövedelmének túlnyomó részét kántori feladatok teljesítése után kapta, akkor nem beszélhetünk magasabb fokú iskoláról, mert az azt mutatja, hogy munkaidejének nagy részét nem tanítással, hanem egyéb egyházi szolgálatokkal töltötte. Magasabb szintű debreceni partikulának számított például: Hódmezővásárhely, Kecskemét, Mezőtúr, Nagykőrös.

Az Entwurf oktatási reformja

A koraújkorban a fiúk és a lányok külön iskolában tanultak. A lányiskola vezetője kollégiumból vagy partikulából is kikerülhetett, viszont munkaköre állandónak számított, nem cserélődött 2-3 évente. A partikula-rendszer működését az első (1777) és a második Ratio Educationis (1806) alapvetően nem befolyásolta. Az állam oktatási modernizációját a református egyház elutasította. A partikula-rendszer megszűnését az 1848/49-es szabadságharc bukása után bevezetett új oktatási szabályozás, az úgynevezett Entwurf okozta, ugyanis ez kötelezővé tette az oktatás három szintűvé alakítását, így az alap- és középfok között ingadozó partikulák sorsa megpecsételődött. A partikula-rendszer viszont nem szűnt meg azonnal, a résziskolák hálózata egészen a dualizmus első éveiig fennmaradt.

Szakirodalom

BARCSA János: A Debreceni Kollégium és pártikulái, Debrecen, Debreczen sz. kir. város Könyvnyomda-vállalata, 1905.
DANKÓ Imre: A kollégium partikularendszere, in A Debreceni Református Kollégium Története, főszerk. KOCSIS Elemér, Budapest, MRE Zsinati Iroda Sajtóosztálya, 1988, 776–805.
HEGYI Ádám: A hódmezővásárhelyi iskola mint református kultúrvidék: „külföldiek” a vásárhelyi gimnáziumban a 18. században In IMRE Mihály (szerk.): Bethlen 300: Iskola a hazában. A hódmezővásárhelyi köznevelés fennállásának 300. évfordulója alkalmából rendezett tudományos tanácskozás tanulmánykötete, Hódmezővásárhely, Hódmezővásárhely–Ótemplomi Református Egyházközség, 2024, 13–25.
GYŐRI L. János, OLÁH Róbert (szerk.): Református kollégiumok és partikulák: Tudományos konferencia Debrecen 2024. október 3. Tanulmányok Szabadi István 60. születésnapjára, Debrecen, TTRE Közgyűjteményei, 2024 (A TTRE Közgyűjteményeinek kiadványai).
MÉSZÁROS István: Rész és egész viszonya a partikuláris iskolarendszerben, Ráday Gyűjtemény Évkönyve 3(1983), 41–54.
UŐ: Egy megnevezés változásai: partikuláris iskola, Magyar Pedagógia 88(1988/2), 204–221.
TÓTH Béla: Adalékok a partikuláris iskolák XVIII. sz-i történetéthez, Múzeumi Kurír 30(1979), 31–41.

Szerző

Hegyi Ádám Alex