Samarjai Máté János

Samarjai Máté János (1585–1652) református lelkész, püspök, egyházi író. Teológusként a protestáns felekezetek közötti megbékélést hirdető irénizmus híve volt. Ágendája az első, minden részletre kiterjedő református egyházi szertartáskönyv.

Élete

Samarjai Máté János (Samarjai Máté galgóci lelkész fia) a nagyszombati tanulmányai után, 1608-tól Szencen volt rektor. 1609. május 30-tól a heidelbergi egyetemen tanult Asztalos András nagyszombati polgár támogatásával, aki a Szenci Molnár Albert tanulmányait is segítette. A legkiválóbb heidelbergi professzor, David Pareus elnökletével négy alkalommal disputált. Elsőként a szentkultuszról és a purgatóriumról, kétszer a katolikus Roberto Bellarmino tanait cáfolva, negyedszer pedig a Szentírásról (RMK III 5827, 5828, 6089). Hazatérése után, 1611-től a nagyszombati iskolában tanított. 1614-től nagymegyeri, 1616-tól halászi lelkészként működött. 1622-ben a Felső-dunamelléki (más néven: Samarjai) Református Egyházkerület püspökévé választották meg. Elkötelezett támogatója volt a leendő lelkészek külföldi egyetemi tanulmányainak, több németországi és németalföldi magyar peregrinus neki dedikálta a disputációját. A püspöki működéséről csak kevés adatunk van. Az 1623. évi komjáti zsinaton az ő vezetésével fogadták el a Komjáti kánonokat.

Teológiai munkássága

2.1. Magyar harmonia (1628) A Felsődunamelléki Református Egyházkerület területén a 16. század végéig meglévő felekezeti együttélés jelentette az evangélikusok és a reformátusok közötti uniós törekvések alapját. Samarjai Máté János a protestánsok közötti megbékélést és politikai összefogást hirdető heidelbergi David Pareus tanítványaként kerülhetett kapcsolatba az irénizmus eszméjével. 1628-ban, Pápán jelent meg Samarjai tollából a Magyar harmonia című munka (RMNy 1419). A Magyar harmonia első kétharmadában az Ágostai Hitvallás (ún. „variata” alakjának) cikkelyeit állítja párhuzamba a Második Helvét Hitvallás cikkelyeivel, hogy kimutassa: nincs lényegi eltérés a két felekezet hitelvei között. (Az Ágostai Hitvallásnak ez volt az első magyar nyelvű fordítása.) A mű utolsó harmadában Pareus Irenicumának néhány fejezetének fordítását és kivonatát közölte. Pareus és Samarjai is összekapcsolta a felekezetek egyesülését a nemzeti kérdéssel. Az irénizmusuk terén érzékelhető eltérések részben a német és a magyar viszonyok közötti különbségekből fakadtak. Samarjaira hatott a svájci Theodore de Bèze-féle korábbi uniópárti irányzat is, amit Heidelbergben nem Pareus, hanem Johann Heinrich Alting képviselt. Samarjai törekvései a két felekezet kibékítésére és egyesítésére végül nem értek célt. A művére Lethenyei István csepregi evangélikus lelkész 1633-ban kiadott vitairatával válaszolt (Az Calvinistac Magyar Harmoniaianac, az az: Az Augustana es Helvetica Confessioc Articulussinac, Samarjai Janos ... által lett öszve-hasonlétásánac meg-hamisétása, RMNy 1560).

2.2. A Samarjai-ágenda (1636) Már az 1619. évi sóki zsinaton felmerült egy felsődunamelléki hagyományokat rögzítő református szertartáskönyv szerkesztésének az igénye. Samarjai Máté János munkája nyomán 1636-ban, a lőcsei Brewer Lőrinc nyomdájában jelent meg az egyházi szertartásokat az addigi legszélesebb körben rögzítő első rendszeres református ágenda. Az helvetiai vallason levö ecclesiaknak egyhazi ceremoniajokrol es rend tartasokrol valo könyvetskében (RMNy 1654) közölt 27 fejezet szabályozza a templomszentelést, a keresztelést (csecsemők és felnőttek esetében is), az egyházkelést (a gyermekágyból felépült nőnek és gyermekének első látogatása és megáldása a templomban), az úrvacsoraosztást, az esketést, a lelkészszentelést, az exkommunikációt, a betegek és a halálraítéltek vigasztalását, a temetést és az ördögűzést. A szerző nem követte szorosan sem a Második Helvét Hitvallást, sem Kálvin elveit, az ágenda lapjain keverednek egymással az ortodox lutheránus, a melanchthoni, a pareusi, a kálvini és a katolikus elemek. Az ágenda fennmaradt példányai arra utalnak, hogy a Partiumtól a Felvidékig ismerték és használták Samarjai szertartási munkáját.

Levelezése

Fennmaradt két, az egyetemi tanulmányaival és a lelkészi működésével összefüggő levele, amelyek modern kiadásban is megjelentek.

Szakirodalom

Fekete Csaba: Samarjai Máté János ágendája (liturgikus kézikönyve), in Karlinszky Balázs, Varga Tibor László (szerk.): Folyamatosság és változás: Egyházszervezet és hitélet a veszprémi püspökség területén a 16–17. században, Veszprém, Veszprémi Főegyházmegyei Levéltár, 2018, 183–198. Heltai János: Adattár a heidelbergi egyetemen 1595–1621 között tanult magyarországi diákokról és pártfogóikról, in Az Országos Széchényi Könyvtár Évkönyve, 1980, Budapest, OSzK, 1982, 317. Uő: Alvinczi Péter és a heidelbergi peregrinusok, Bp., Balassi, 1994, 161–163. Kathona Géza: Samarjai János gyakorlati theologiája, Debrecen, Beke, 1939, 343–348. Magyar Művelődéstörténeti Lexikon: középkor és kora újkor, X, főszerk. Kőszeghy Péter, Budapest, Balassi, 2010, 216–217. Szenczi Molnár Albert naplója, levelezése és irományai, kiadta Dézsi Lajos, Bp., MTA, 1898, 368–369. Thúry Etele, Pathay István, Kanizsai Pálfi János, Alvinczi Péter, Csatári György, Samarjay János, Csene Péter és Pécselyi Király Imre ref. papok levelei 1620–1636, in Stromp László (szerk.): Magyar Protestáns Egyháztörténeti Adattár, III, Bp., Magyar Protestans Irodalmi Társaság, 1904, 45–46. Thury Etele: A Dunántúli Református Egyházkerület története, Pápa, Főiskolai Nyomda, 1908, 389–435. Zoványi Jenő: Magyarországi protestáns egyháztörténeti lexikon, Bp., MRE Zsinati Iroda Sajtóosztálya, 1977, 519.

Szerző

Oláh Róbert