Anyaegyházközség

Református egyházunkban az egyházi szervezet legfontosabb alapsejtje az anyaegyházközség. Már a reformáció korában kialakult a korábbi plébánia rendszerre épülve. Az anyaegyházközség általában egy település reformátusságát fogja össze, de kivételes esetekben több település református lakosságát is, illetve nagyobb városok, összevont települések esetében egy helységben több önálló anyaegyházközség is működhet. Alapvető célja, hogy az evangélium hirdetését biztosítsa, és ezzel összefüggésben a hívek vallásgyakorlatának keretet adjon.

Fogalmi jellemzők

Legfontosabb, hogy a lelkipásztori állást önállóan, külső segítség nélkül, gyülekezeti tagjainak adományaiból tartja fenn. A lelkipásztornak és családjának lakhatást biztosít a parókián, és a tisztes megélhetéshez szükséges jövedelmet biztosítja. Egészen a 20. század közepéig kisebb mértékben pénzben, nagyobb mértékben terményben adták a fizetést, az utóbbi időben már teljes egészében megszűnt a terményben való jövedelem, és átvette helyét a készpénzjövedelem. Az anyaegyházközség nem függ a külső támogatóktól, sem az állami segélytől, sem más forrásoktól, hiszen önálló bevételei fedezik a kiadásokat. A második világháborút követő időkben a gyülekezetek anyagi bázisát jelentő földeket, szőlőket, gyümölcsösöket és egyéb bérbe adható ingatlanokat elvették, ami az önfenntartási erőt jelentősen csökkentette.

Az anyaegyházközségnek saját temploma vagy imaháza van, ahol heti rendszerességgel vannak istentiszteletek. Ezen kívül saját maga szervezi az egyéb alkalmakat, mint például a bibliaórákat, különböző kiscsoportokat, rétegalkalmakat. Legfontosabb lelki jellemzője, hogy a Szentírás alapján történik a prédikáció (igehirdetés), és a református hitvallások szerint kerül kiszolgáltatásra a két sákramentum (keresztség és úrvacsora).

Feladatai

Lelkipásztora a hívek lelkigondozását végzi, amelynek keretében a gyászolók vigasztalása, a betegek meglátogatása és bátorítása, a lelki kérdések megválaszolása és a bizonytalanságokban útmutatás a feladata.

Az anyaegyházközségnek fontos feladata a gyermekek oktatása. Egészen 1948-ig szinte minden anyaegyházközségnek volt saját fenntartású elemi iskolája, amelyet sokáig szintén adományokból tartottak fenn, csak a 19. század második felétől jelent meg az államsegély. Sok esetben a tanító a kántori szolgálatokat is végezte, és besegített a reggeli könyörgések tartásában, a temetésekben, és más egyházi szolgálatokban, amely nem volt lelkészi végzettséghez kötve. Az 1948-as államosítást követően az anyaegyházközség a gyerekek nevelésében a hitoktatás területén vesz részt, amelyet mind a mai napig szervez. Az anyaegyházközség lelkipásztora vezeti a keresztelési, konfirmációs, esketési és temetési anyakönyveket. Korábbi évszázadokban – és sok helyen még ma is – számon tartották az áttérőket, akik egy másik keresztyén felekezetből léptek át a református egyházba, és a kitérőket is, akik pedig a református egyházból léptek át egy másik keresztyén felekezetbe.

Jogai

Az anyaegyházközség joga, hogy megalakítja a testületeit, megválasztja tisztségviselőit és gondoskodik a szükséges anyagi eszközökről. Legfontosabb önkormányzati szerve a presbitérium, amelynek elnöke a lelkipásztor és a főgondnok. Szintén az 1948-as fordulatig mindenütt a gondnokok végezték a pénzkezelést, és az egyházi javak számontartását. Ezt követően egyre több helyen a lelkipásztor feladatává vált az adminisztráció és a pénzkezelés is. Az anyaegyházközség presbitériumán keresztül részt vesz a fokozatos egyházi testületek (egyházmegye, egyházkerület, zsinat) tisztségviselőinek (esperes, püspök, egyházmegyei és egyházkerületi főgondnok, zsinati tagok) megválasztásában. Voltak olyan időszakok, amikor ezt a választási szabadságot az állami hatóságok különböző eszközökkel korlátozták vagy befolyásolták. Igaz ez a Habsburg uralkodók abszolutisztikus törekvéseinek időszakára, valamint a kommunista-szocialista állam évtizedeire.

Szintén történelmi örökség, hogy az anyaegyházközségek lehetőségeikhez mérten támogatják a szegényeket, árvákat, rászorulókat. Sok esetben ez olyan formában történt, hogy a gyülekezetek adományaiból tartották fenn az árvaházakat, szegényotthonokat, esetleg kórházakat.

Összegezve elmondható, hogy az anyaegyházközség önállóan végez minden olyan tevékenységet, amely a misszió, diakónia (szeretetszolgálat), oktatás (nevelés) körébe tartozik.

Szakirodalom

Magyarországi Református Egyház Alkotmánytörvénye, 2022. évi I. törvény, https://net.jogtar.hu/reformatus-jogszabaly?docid=A22R0001.ETV&dbnum=575&getdoc=1&searchUrl=/reformatus Presbyteri János: Egy magánember vázlatos «Egyházi törvénytervezetéből», Protestáns Egyházi és Iskolai Lap 46(1903/38), 596-597. Rendeletek tára, Bp., 1933 (Magyarországi Rendeletek Tára 1867–1945), 2451–2452, 2480.

Szerző

Szabó Előd