Hollandiai peregrináció
Magyarországi diákok hollandiai peregrinációjának fénykora a 17. és 18. századra tehető, ekkor iratkozott be a legtöbb magyarországi hallgató a hollandiai egyetemekre és akadémiákra.
A holland felsőoktatás kezdetei
Az első protestáns egyetem alapjait Németalföld északi részén Orániai Vilmos tette le Leidenben, 1575. február 8. keltezésű alapító okiratában. Tíz évvel később jött létre Frízföld akadémiája Franekerben, ahol a diákok megélhetése jóval olcsóbb volt, mint Leidenben, ezért ide iratkozott be a legtöbb magyar és erdélyi hallgató a kora újkorban.
A 17. század közepén újabb felsőoktatási intézményeket hoztak létre az egyre gazdagabb hollandiai tartományok: Groningenben 1614-ben alakult egyetem, Deventerben 1629-ben, míg Amszterdamban 1632-ben alapítottak „Athaeneum illustre”-t, vagyis tudományos fokozat kiállítására nem jogosult felsőoktatási intézményt. 1636-ban alapították a negyedik egyetemet Utrechtben, amelyik különösen a 18. századtól kezdve játszott fontos szerepet a magyarországi diákok hollandiai peregrinációjában, a 19. századtól pedig majdhogynem kizárólagos szerepre tett szert. Az ötödik egyetemet 1648-bannyitották meg Harderwijkben, jelentősége a magyarok hollandiai egyetemlátogatását illetően elenyésző jelentőségű volt.
A 18. század végéig zavartalanul folyt a felsőfokú oktatás Hollandiában, a francia forradalom kitörése után 1795-ben francia csapatok foglalták el az országot, a kint tartózkodó diákok hazatértek, majd újból csak 1800-ban jelentkeztek hallgatók. 1811-ben az egyetemeket érintő reform következtében a franekeri és harderwijki akadémiát megszűntették, és bár mindkét iskolát újraalapították 1815-ben Napóleon győzelme után a belgiumi területekkel egyesülő Egyesült Holland Királyságban, a harderwijki athaeneum 1818-ban, a franekeri 1843-ban végleg megszűnt.
== A hollandiai peregrináció kezdete 1622 őszén Tilly csapati feldúlták Heidelberget, azt a várost és egyetemet, ahol a 16-17. század fordulóján különösen nagy számban fordultak meg magyarországi protestáns, elsősorban kálvinista diákok. A város eleste első pillantásra talán katonai-politikai eseménynek tűnik, mégis ez a momentum komoly hatással bírt a magyar protestáns peregrináció irányának megváltozására. A hollandiai egyetemek – a 17. század első évtizedeiben Franeker és Leiden – jó szívvel fogadták be a magyar peregrinusokat, nem utolsósorban Szenci Molnár Albert közbenjárásának köszönhetően, aki átélve Heidelberg pusztulását, maga is Hollandiába menekült és barátságot kötött a leideni egyetem vezetőségével, Franekerben pedig Sibrandus Lubbertus (kb. 1555–1625) professzorral, aki 1624-től az egyetem rektori tisztségét is betöltötte. Szenci mindkét város egyetemén igyekezett előkészíteni a magyarok felvételét. Erőfeszítéseit siker koronázta, hiszen 1623-tól kezdve 1795-ig folyamatosan találunk magyarokat a hollandiai egyetemeken – Franekeren és Leidenen kívül még Utrechtben, Groningenben és Harderwijkben – és illusztris iskolákban – Deventerben és Amszterdamban.
Hazai előtanulmányok
Az észak-németalföldi peregrináció elsődleges célja az volt, hogy a protestáns diákok – hazai felsőfokú tanintézet hiányában a hollandiai egyetemeken szerezzenek felsőfokú képesítést, esetleg doktori címet is. A külföldi képzésüket megelőzően itthon is folytattak, de csak középfokú tanulmányokat a protestáns kollégiumokban, ahol filozófiai képzés, idegen nyelvek, így a héber, latin, ó-görög tanulása mellett részben teológiai képzettséget is nyertek. A legtöbb diák a sárospataki kollégiumban folytatott tanulmányok után indult (21 %) Hollandiába. Mögötte lemaradt valamennyivel Debrecen (18%), majd ezután következnek az erdélyi kollégiumok: Nagyenyed (6 %), Kolozsvár (4 %), Gyulafehérvár (3%), Marosvásárhely (1 %). 1 % körül mozog az egyéb kisebb kollégiumokban tanultak száma, illetve a dunántúli Pápáról 14 alkalommal történt bejegyzés, ez 0,04%-ot jelent.
Egyházi és iskolai előfeltételek
A Hollandiában megfordult debreceni diákok többsége teológiát tanult, ezért félő volt, hogy a hollandiai kálvini egyházban megjelenő, a Magyarországon elfogadott ortodoxiától eltérő újítások a Tiszántúlra is megtalálják az utat a diákokon keresztül. A külföldi akadémiákról hazatérőket ezért vizsgálatnak vetették alá, a bűnösöket kiközösítették.
Az egyik legsúlyosabb vád, amivel a Hollandiából, elsősorban Leidenből hazatérő diákokat illethették, az arminianizmus vádja volt. Jacobus Arminius (1560-1609) leideni professzor és követői a kálvini kegyelemtant értelmezték át, s ezért az 1618-as dordrechti zsinaton felmentették őket hivatalukból, és egyetemi állás betöltésére pedig alkalmatlannak nyilvánították őket. Mégis igen sok követőre találhattak nézetei a magyarok között is, mivel a 1631-ben a nyírbátori, majd 1638-ban a debreceni zsinat foglalkozott az arminianizmus kérdésével, ekként: „Ezentúl csak olyanok ajánltatnak a patrónusoknak, akik (…)a helvét hitvallással ellenkező mindenféle szektáktól, véleményektől pl. arminianismustól óvakodnak”. A 18. századtól kezdve főleg a kollégiumok hatáskörébe tartozott a diákok peregrinációja. 1750-ben Debrecenben a professzorok, majd az egyházkerület úgy döntöttek, hogy a külföldi akadémiákra menők itthoni iskolájuk professzoraitól bizonyítványt vigyenek.
Finanszírozás
Kevesek tudták önerőből fedezni az utazás és a kinti tanulmányok árát, ezért a szükséges pénzt különféle forrásokból kellett előteremteni a peregrinusoknak. Néhány hazai kollégium külön kasszát létesített a költségek fedezésére. Ilyen volt Debrecenben a Bursa Sacra, melyből több Hollandiában is megfordult diák részesült. Magánszemélyek is támogattak Debrecenben különböző kollégiumi alapokat, melyek a diákok külföldi tanulmányait segítették.
Debrecen város tanácsa támogatta Medgyesi Pált, Laskói Lőrincet, Tarczali Pált 2, Tiszavarsányi Dánielt. Mások közvetlenül magányszemélyektől kaptak pénzt. A hollandiai egyetemek is biztosítottak különféle anyagi támogatást. Az egyik legszélesebb körű ellátást a leideni Staten College biztosította. 1703-tól már több magyar is megfordult itt, de 1715-től rendszeresen részesültek erdélyiek ösztöndíjban, kezdetben gyulafehérvár/nagyenyedi diákok, majd 1734-től kezdve kolozsváriak is kaptak még két helyet.
Harderwijkben a magyar diákok a Fraterhuisben kaptak ösztöndíjas ellátást 1737-től. Ugyanitt 1753-ban Nagykőrösi Úri János szerzett a szenátus jóváhagyásával ingyenesen filozófiai doktori címet, míg mások disputáik kiadásához kaptak anyagi segítséget.
Groningenben a ’beneficium mensa publica’ - tulajdonképpen a mai menza elődje – biztosított féláron vagy teljesen ingyenesen étkezést a diákoknak, köztük jelentős számú magyarnak is.
Utrechtben 1722-ben született városi határozat a magyarok anyagi támogatásáról, először 1723-tól fizették ki a pénzt (300 gulden), ehhez járult még hozzá a tartomány is (450 majd 600 guldennel). A pénzt minden évben a teológiai kar kérte meg, de nem csak teológusok részesülhettek benne. Szintén utrechti a Stipendium Bernardinum is, melyet 1761-ben alapítottak, ebből is részesültek debreceniek. Az ösztöndíjban részesültek névlistájának összevetéséből úgy tűnik, hogy egy ember, akár több forrásból is számíthatott támogatásra. A franekeri bursában, vagy mensa academicán 1774-ig 10, 15 majd a rendek kérésére 20 ember kapott naponta ebédet és vacsorát.
Hollandiai beiratkozások
A Magyarországról Hollandiába irányuló peregrináció igazán a 17-18. században élte virágkorát. Noha 1800 után is ismertek adatok magyar beiratkozásokról, ezek jórészt Utrechtre korlátozódtak, ahol a magyarok 1761-től kezdve részesültek a Stipendium Bernardinumban, egy pfalzi és magyar protestáns hallgatók számára létrehozott ösztöndíjban.
Mindezidáig 3154 esetben sikerült megállapítani, hogy egy diák beiratkozott, vagy kapcsolatba került egy egyetemmel, ám ez valójában kevesebb, körülbelül 2997 magyarországi diák regisztrációját jelenthette a kora újkorban. Ez a szám nem tekinthető véglegesnek, hiszen további források bevonása a kutatásba még tovább növelhetik a létszámadatokat, de a nagyságrendet mégis jól tükrözi. A regisztráció nem a peregrinációban résztvevő diákok összlétszámát jelenti, hanem a beiratkozások összességét. Egy diák gyakran több egyetemen is megfordult, ezeknek a hallgatóknak az aránya, az összes regisztráció 30%-a volt.
Kik voltak a Hollandiában tanult magyarországi diákok? A kérdés egyszerűnek tűnik, a megválaszolása mégis nehézségbe ütközik. A kora újkori forrásaink sajnos nem biztosítanak mindig pontos adatokat a diákok személyazonosságának megállapításához. Elsődleges forrásaink természetesen a beiratkozási listák, mind Hollandiából, mind itthonról. Ezek a listák sajnos gyakran hiányosak, mivel nem mindenki regisztrált, aki tényleg hallgatója is volt az egyetemnek. Ennek oka, hogy nem minden egyetem rendelkezett az egyetemi polgároknak járó kiváltságokkal, úgymint az önálló akadémiai bíróság, adómentes sör-, bor- és dohányvásárlás jogának biztosítása az egyetemi polgárok számára, Harderwijkben ezen kívül még az egyetemi polgárok vámmentesen szállíthattak a városba be és onnan ki árut, illetve ők maguk is vámmentesen utazhattak a városba, valamint katonák elszállásolása alól is mentességet élveztek. Mivel Utrechtben nem léteztek ilyen kiváltságok, így ott a magyarországi diákok nem is érezték szükségét a beiratkozásnak,
A beiratkozási listák mellett léteztek ún. jelenléti listák (recensielijst) is, amiket a beiratkozási évet követően minden évben, amíg a diák az egyetemen tartózkodott, alá kellett írnia, csak így maradhatott ugyanis egyetemi polgár és részesülhetett az egyetemi privilégiumokban. Ilyen listák az 1650-es évektől kezdve szinte hiánytalanul megvannak Leidenben és Harderwijkben, viszont Groningenben csak a 18. század néhány évéből ismeretesek. Ezek a listák fontos információval szolgálnak arról is, hogy ki mennyi időt töltött el az egyetemen, kiiratkozás az egyetemekről ugyanis nem volt. A magyarok legkedveltebb úti célja Franeker volt, a diákok majdnem 40%-a fordult meg itt. Az egyetem óriási jelentőségét elsősorban annak a ténynek tulajdoníthatjuk, hogy a város, mely az egyetemnek otthont adott, sokkal olcsóbb volt, mint a többi hollandiai település. A második helyen Utrecht áll, Leiden a harmadik, ezt követi Groningen, ahol a leideni regisztrációknak még csak a felét sem éri el a beiratkozások száma. Két további felsőoktatási intézmény – Harderwijk és Deventer – nemcsak a magyarok hollandiai akadémiajárásában, hanem a holland felsőoktatásban is kevésbé jelentős helyet foglalt el. Az Amszterdamról fennmaradt kevés forrás alapján úgy tűnik, hogy Amszterdam volt a legkevésbé jelentő a magyar diákok hollandiai egyetemjárásában.
Tanulmányok
A diákok nagy része Hollandiában teológiát tanult, hiszen itthon egyetemi szinten nem folyt protestáns teológiai oktatás. A hollandiai tanulmányok komoly hatással voltak kora újkori művelődéstörténetünkre is. Mind a kálvini teológia, mind a filozófiai gondolkodás újdonságai Hollandiából indulva vagy holland közvetítéssel jutottak el Magyarországra. A teológián belül elsőként Jacobus Arminius leideni professzor predestinációról vallott szabadabb felfogását kell megemlítenünk, melyet bár hivatalosan eretneknek nyilvánított 1618-ban a dordrechti zsinat, mégis számos követőre talált a magyarok között is. A másik irány, mely nem tisztán holland eredetű volt, hanem angol gyökerekből táplálkozott, de Hollandiában is megtalálta a maga táptalaját, sőt sajátos színezetet is kapott, a puritanizmus volt. Ez a vallásos élet megtisztulását szorgalmazta mind az individuum, mind a társadalom szintjén.
Magyar diákok Franekerben William Amesius tanítványaként ismerkedtek meg a puritán eszmékkel, de ennek a teológiai iránynak legjelentősebb központja Utrechtben volt, ahol Gisbertus Voetius, Carolus de Maets, Meinardus Schotanus, Johannes Hoornbeek professzorok (ez utóbbi 1654-től leideni professzor) tanítottak, kinek elnöklete alatt jelentős számú disputáció született magyar diákok tollából. Végezetül meg kell említenünk a coccejanizmust, mely szellemi alapja részben a karteziánus filozófián alapult. Vissza akart térni a reformátori örökséghez, hangsúlyozta, hogy a teológia egyetlen forrása a Szentírás, a hívők mélyedjenek el annak tanulmányozásában, vegyék észre azt a kapcsolatot, amiben a Szentírás különböző részei állnak egymással. Johannes Coccejus franekeri és leideni professzorsága idején sok magyar disputált elnöklete alatt.
Emellett jelentős a filozófiai képzés is, mely a kor szokása szerint magába foglalta a bibliai és egyéb keleti nyelvek tanulmányozását, de a természettudományos alapismeretek, elsősorban fizika, csillagászat, meteorológia és matematika elsajátítását is. A természettudományokkal megismerkedő magyarok hazatérve számos fizikai eszközt (például pumpát, mikroszkópot) hoztak magukkal haza kollégiumaik számára.
A filozófiában René Descartes hatását kell hangsúlyoznunk. Descartes tanainak egyik legjelentősebb hazai képviselője, az egyházi kérdésekben egyébként a puritánok oldalán álló Apáczai Csere János volt. A karteziánus tudományelmélet nyilatkozik meg az első magyar tudományos lexikonban, a Magyar Encyklopaediaban, amit 1655-ben adtak ki Utrechtben. Apáczai kora tudományos ismereteit kívánta egységes rendszerbe foglalni, ezzel teremtve meg egy modern természet- és történetfilozófia alapjait Magyarországon, illetve nagy érdeme még, hogy az enciklopédiában megkísérelte létrehozni a magyar tudományos nyelvet.
Az orvosi tanulmányokban az egyetemi képzésben bevett gyakorlatnak tekintett disputák (melyek a professzorok téziseinek védelmét, semmint önálló tudományos állásfoglalást jelentettek) mellett komoly szerepet kapott a gyakorlati képzés. A hallgatóknak kötelezően részt kellett venniük megfigyelőként boncoláson, Hippokrates és Galenus előírásait követő betegkezeléseken. A spekulatív módszerek mellet megjelennek a kísérleteken alapuló megfigyelések, melyek végkövetkeztetéseit gyakran matematikai eredményekből vonták le. A kísérletek során mérőeszközöket használtak (pl. hőmérőt), valamint a Hollandiában kifejlesztett mikroszkópot.
Hollandiában a disputációk mellett számos magyar nyelvű könyvet is kinyomtattak. Utrechtben 1717-ben jelent meg például Komáromi Csipkés György Bibliafordítása. De Hollandiában tanulta a nyomdászmesterséget Misztótfalusi Kis Miklós is, aki 1685-ben saját költségén adta ki a Biblia korrigált szövegét. Bár az oktatás nyelve az egyetemeken a latin volt, Szokolyai Anderkó István a delfti prédikátor Dionysius Spranckhuysen Geestelijcken Balsem voor een Siecke Ziele című holland nyelvű művét fordította magyarra Sérelmes lelkeket gyógyétó Balsamom címmel 1648-ban.
A református egyház vezetői a kora újkorban mind megfordultak valamelyik holland egyetemen, akárcsak a korabeli magyar protestáns értelmiség is elsősorban Hollandiában képeztette fiait. A hollandiai peregrináció igazi hatása természetesen a személyes érdemeken keresztül a magyar és erdélyi tudományos és szellemi életre gyakorolt hatásában mutatkozik meg. Holland közvetítéssel jutottak el hozzánk a korabeli protestáns teológia legfőbb irányzatai, és a hollandoknak köszönhetjük a természettudományos gondolkodás és az ezen alapuló újfajta gyógyító szemlélet alapjainak lerakását is.
Szakirodalom
BARÁTH Béla Levente: Adattár Martonfalvi György peregrinus diákjairól, Debrecen, 2001 (A D. Dr. Harsányi András Alapítvány Kiadványai, 3).
BÍRÓ Sándor et al.: A magyar református egyház története, Bp., Kossuth, 1949, 29.
BOUMAN, Hermannus: Geschiedenis van de voormalige Geldersche Hoogeschool en hare hoogleraren Utrecht, G. van Terveen en Zoon, 1844, I, 24–25.
BOZZAY Réka -LADÁNYI Sándor: Magyarországi diákok holland egyetemeken 1595–1918. Budapest, ELTE Egyetemi Levéltár, 2007.
DUINKERKEN, J.: De plaats van de Gelderse Universiteit in de Harderwijkse samenleving, in Bots, J.A.H. et al. (red.): Het Gelders Athene. Bijdragen tot de geschiedenis van de Gelderse universiteit in Harderwijk (1648–1811), Hilversum, Verloren, 2000, 42–43.
EREDICS, Péter: Ungarische Studenten und ihre Übersetzungen aus dem Niederländischen ins Ungarische in der Frühen Neuzeit, Frankfurt am Main, Peter Lang, 2008, 28–31.
Groningen: Regionaal Historisch Centrum Groninger Archieven, Toegangnummer 46. Senaat en de faculteit van de Groningse universiteit 2.1.1.3.46. ’Recensielijsten’, lijsten van opnieuw ingeschreven studenten, 1765–1807.
Harderwijk: Gelders Archief 0013 Academie te Harderwijk, 2.2.2.139. Liber recensorum, examenrooster, 1650–1753; 2.2.1.54. Besluiten van de Academische Senaat, 1752–1766. 18.
Het Utrechts Archief, 233 Staten van Utrecht, Tweede serie van de resoluties: 232. Nr. 67.; 702-1 Stad van Utrecht, Minutenresolutie 123. Nr. 71., 79., 81., 82.
HELTAI János: Die Heidelberger Peregrination calvinistischer Studenten aus Ungarn und Siebenbürgen 1597–1621, in FATA Márta, KURUCZ György, Anton SCHINDLING (hrsg.): Peregrinatio Hungarica. Studenten aus Ungarn an deutschen und österreichischen Hochschulen vom 16. bis zum 20. Jahrhundert, Stuttgart, Franz Steiner Verlag, 2006, 65–68.
JENSMA, G. T.; SMIT, F. R. H.; WESTRA, F. (red.): Universiteit te Franeker 1585 – 1811. Bijdragen tot de Geschiedenis van de Friese Hoogeschool, Leeuwaarden, Fryske Akademy / Walburg Pers, 1985.
JONCKBLOET, W. J. A.: Gedenkboek der Hoogeschool te Groningen. Ter gelegenheid van haar vijde halve eeuwfeest, Groningen, J. B. Wolters, 1864, 36.
KERNKAMP, W. G.: De Utrechtse Univeriteit 1636-1936, Utrecht, N. V. A. Oosthoek’s Uitgevers Maatschappij, 1936, I, 43.
Magyar Nemzeti Levéltár Hajdú-Bihar Megyei Levéltára, Magisztrátusi jegyzőkönyvek. IV. A 1011/a. 9. k. 228; 17. k., 234, 302, 506.
MOLHUYSEN, P.C.: De voorrechten der Leidsche Universiteit. Mededelingen der Koninklijke Academie van Wetenschappen, afdeeling letterkunde. Deel 58. serie B. No. 1, Amsterdam, Noord-Hollandsche Uitgevers Maatschappij, 1924.
OTTERSPEER, Willem: Groepsportret met dame I. Het bolwerk van de vrijheid, Amsterdam, Bert Bakker, 2000, 64.
POSTMA, Ferenc: Magyarok és a franekeri egyetemi oktatás, in Pusztai Gábor, Bozzay Réka (szerk.): Debrecentől Amszterdamig. Magyarország és Németalföld kapcsolata a kora újkorban, Debrecen, Néderlandisztika Tanszék, 2010, 115.
SCHINKELSHOEK, W.M.: Was ist ein Name? Liste der Studenten aus der Pfalz und aus Ungarn, die mit Hilfe des Stipendium Bernardinum in Utrecht studiert haben (1761-1945), PDF, 2011. Bijlage bij academisch proefschrift.
SPIJKER, W. van ’t et al.: (red.): De Synode van Dordrecht in 1618 en 1619, Den Hertog, Houten, 1987, 115.
SZABÓ András: A heidelbergi egyetem levéltárának magyar vonatkozású iratai (1560–1622), in: JANKOVICS József (főszerk.): „Nem sűlyed az emberiség!” Album Amicorum Szörényi László LX. születésnapjára, Bp., MTA ITI, 2007, 1414.
Tiszáninneni Református Egyházkerület Levéltára (Sárospatak), A XII/3613. Nr. 100.
Tiszántúli Református Egyházkerület Levéltára (Debrecen), I. 3. d. Világi urak levelei.
TÓTH Sámuel: Adalékok a Tiszántúli Református Egyházkerület történetéhez, Debreczeni Protestáns Lap, 1883, I, 41.
Universiteit Leiden I. Archief van den Senaat A2. 31–167. Recensielijsten (1650–1796).
Ven van der FOSKEA: ’Groningse Loskoppen’. Academierechtspraak in Groningen, in HUUSSEN, A.H. jr. (red.): Onderwijs en onderzoek: studie en wetenschap aan de academie van Groningen in de 17e en 18e eeuw, Hilversum, Verloren, 2003.
VEEN, van, S. D.: Het Stipendium Bernardinum, Utrecht, G. J. A. Ruys, 1911.
J. A. WIJNNE, L. MIEDEMA (red.): Resolutiën van de Vroedschap van Utrecht betreffende de Academie. Utrecht, Kemink & Zoon, 1900, 200, 243.
