RefWiki

Bécsi Protestáns Teológiai Fakultás

A Habsburg-birodalom központi protestáns teológiai akadémiájának szánt intézmény, melyet 1821-ben alapítottak Bécsben. 1850 óta önálló fakultásként, 1922 óta pedig a Bécsi Egyetem egyik karaként működő teológiai oktatási intézmény. A 19–20. század során komoly hatást gyakorolt a falai között képzett teológusokon keresztül a magyar református egyházra.

Előzmények

A magyar református egyház lelkészképzése számára az egyetemi fokú tanulmányok mindig kiemelt figyelmet élveztek. Az évszázadok során kialakult rendszer a hazai képzés megkoronázásaként a külföldi egyetemjárást, a peregrinációt várta el a lelkészi pályára készülő fiataloktól. Természetesen közel sem mindenkinek nyílt lehetősége külföldön tanulni, ám a 18. század során a protestáns egyházak elleni kormányzati lépések egyikeként több esetben is megtiltották a külföldi egyetemi tanulmányok folytatását a protestáns lelkészjelöltek számára. Éppen ezért a 18. század végén már fel-felbukkant egy egyetemi fokú tanintézet létrehozásának terve a protestáns körökben is, ugyanakkor a közvélemény jelentős része ragaszkodott a külföldi tanulmányok folytatásának jogához. A birodalmi kormányzat a napóleoni háborúkat követő konzervatív irányzat jegyében 1818-ban ismét megtiltotta a német egyetemek irányába a peregrinációt, ám ezúttal elhatározta, hogy a protestáns felekezetek számára létrehoz egy központi lelkészképző intézetet. A Bécsi Protestáns Teológiai Intézetet 1819-ben alapították meg, az intézményben az oktatást pedig 1821-ben kezdték meg.

Az első korszak (1821–1849)

Az intézet első évtizedei leginkább a bizonytalanságról és az identitáskeresésről szóltak. A magyar reformátusok gyanakvással fogadták a létrejöttét, és eleinte nem tekintették az eltiltott német egyetemek méltó helyettesének. Az intézmény történetét meghatározta a birodalom protestánsaira jellemző felekezeti és nemzetiségi sokszínűség. A magyar reformátusok számára problémát okozott, hogy az oktatási nyelv a német lett, ami miatt mind a hallgatók, mind az oktatók eleve hátránnyal indultak. Általánosságban elmondható, hogy a birodalom német- és szlávajkú protestánsainak az alapításától kezdve fontosabb intézmény volt, mint a magyar hittestvéreik számára. A nyelvi akadályok miatt az intézménynek fennállása során csupán két magyar református oktatója volt: Patay János (1822 és 1850 között tanította a református írásmagyarázatot és rendszeres teológiát) és Szeremlei Gábor (1851 és 1856 között tanította a református rendszeres teológiát), ám utóbbi nem alkotott maradandót Bécsben. A felekezeti határok figyelembevétele miatt - a korszakban már kirívó módon - Bécsben 1850-ig az írásmagyarázatot felekezeti és nem pedig szaktudományos bontásban (ó- és újszövetségi rendszerben) oktatták. Az református egyházkerületek gyanakvása, a nyelvi problémák és az intézmény eleinte kifejezetten negatív híre miatt tucatnyinál alig több magyar református diák iratkozott be ebben a korszakban. Tagadhatatlan ugyanakkor, hogy Bécs központi fekvése, a nyugati – időközben ismét lehetővé tett – tanulmányutakban elfoglalt helye miatt ennél jóval többen kerültek hosszabb-rövidebb időre kapcsolatba az intézménnyel.

Második korszak (1850–1867)

A következő évtizedekben a bécsi tanintézmény komoly fejlődésen ment keresztül. 1850-től ugyan a Bécsi Egyetemtől függetlenül, de mégis egyetemi karként működhetett. 1861-től pedig immár lehetővé vált az intézmény falai között a teológiai tudományos fokozatok megszerzése, ebben a tekintetben pedig egyedülálló helyzetbe került a birodalom protestáns felsőoktatási intézményei között. Ebben az időszakban már többen, évente 2-3 magyar református teológus iratkozott be, és beiratkozás nélkül még ennél is többen időztek Bécsben a kar vonzáskörzetében. A hallgatók mintegy harmada korábban Debrecenben tanult. Ekkoriban tanult Bécsben többek között id. Révész Imre is, aki Friedrich Daniel Schimko egyháztörténeti előadásait hallgatta. Az intézmény látogatottságára természetesen hatással volt, hogy ebben az időszakban is több éven keresztül különböző okokból lehetetlenné vált az egyéb nyugati egyetemek látogatása.

Harmadik korszak

A magyar református egyház szempontjából a 19. század utolsó évtizedeiben vált hatását tekintve az egyik legjelentősebb külföldi képzőhellyé a Bécsi Protestáns Teológiai Fakultás. Mindez elsősorban Eduard Böhl (1836–1903) személyéhez köthető, aki 1864 és 1899 között tanította a református rendszeres teológiai tárgyakat Bécsben. Ezekben az években átlagosan évi 1,5 magyar református diák iratkozott be Bécsben, Böhl nyugdíjbamenetelét követően 1918-ig azonban már csupán összesen négyen. Az ekkor beiratkozott hallgatók többsége Debrecenben tanult korábban, míg a magyarországi teológiai akadémiák közül Sárospatakról érkeztek a legkevesebben. Valószínűsíthető, hogy elsősorban Eduard Böhl miatt érkeztek ezekben az években a magyar református hallgatók az intézménybe. Eduard Böhl Friedrich Hermann Kohlbrügge veje és követője volt, a század második felében nemzetközi szinten is meghatározó alakja a református konfesszionális megújulási mozgalomnak. Böhl egyik motorja volt a Kohlbrügge örökségét felvállaló diákok, követők nemzetközi hálózatának. A magyar tanítványai pedig meghatározó lelkészek, tanárok lettek a református egyházon belül. Számos tanítványa töltött el mellette akár két-három évet is Bécsben. Képzésük fontos része volt a több hetes ismerkedés az elberfeldi református gyülekezettel, amelynek Kohlbrügge volt haláláig a lelkipásztora. Tanítványa volt többek között Rácz Károly, szapáryfalvai lelkész, a Szabad Egyház c. lap szerkesztője, Szalay József, nagybecskereki lelkipásztor, Erdős József és Kiss Ferenc debreceni teológiai professzorok. Böhl egyik legfontosabb kortárs támogatója Balogh Ferenc, debreceni teológiai tanár volt, aki számos tanítványát irányította a császárvárosba. Böhl tanítványai, elvbarátai a magyar református belmisszió és az ébredés munkatársai lettek, számosan közülük tevékenyen részt vettek a hitvallásos megújulás munkálásában is. Erdős József teológiai tanári munkájában is támaszkodott Böhl munkáira, valamint az ő hatására fordította le és adta ki a Heidelbergi Kátét (1884) és a II. Helvét Hitvallást (1907). A református rendszeres teológiai tanszéken 1910-től ugyancsak konzervatív, hitvalló meggyőződéssel oktató Josef Bohatec (1876–1954) szintén számos magyar református teológiai hallgatóra gyakorolt nagy hatást, többek között tanítványa volt Galambos Zoltán komáromi lelkipásztor.

Az intézmény hatása, jelentősége

A Bécsi Protestáns Teológiai Fakultást alapítása idején gyanakvással és lekicsinyléssel fogadták a magyar reformátusok. Ez a negatív alapállás csak az 1860-as években kezdett el változni, ám ekkor is elsősorban egyetlen professzor, Eduard Böhl munkássága nyomán. Az ő iskolateremtő egyénisége nyomán vált a bécsi intézmény az egyik legfontosabb európai peregrinációs úticéllá. Mindemellett a bécsi tanintézetnek a magyar protestáns teológia szaktudományos fejlődésében is elévülhetetlen érdemei vannak. Egészen a debreceni egyetem református hittudományi karának megalapításáig (1914) az egyedüli protestáns tudományos intézet volt az Osztrák-Magyar Monarchiában, amelyben tudományos fokozatot lehetett szerezni. Így szerzett licenciátust Bécsben többek között Erdős József (1888), Rácz Kálmán (1893), Lencz Géza (1899), Kováts J. István (1911) és Erdős Károly (1914) későbbi református teológiai tanárok. Doktori fokozatot szerzett Venetianer Sándor (1887), Erdős József (1891), Lencz Géza (1907), Thury Etele (1910), Erdős Károly (1919), illetve teológiai díszdoktori elismerésben részesült Szeremlei Gábor (1862), id. Révész Imre (1871), Szőts Farkas (1911) és Pákozdy László Márton (1965).

Irodalom

SZÁSZ Lajos: A bécsi Protestáns Teológiai Fakultás magyar református hallgatói (1821-1918) In: Sasfi Csaba-Ugrai János szerk.: Iskola, művelődés, társadalom. Az oktatás, nevelés és művelődés társadalomtörténeti látószögei. Budapest, 2017. 175-184.

TRAUNER, Karl-Reinhart: A magyarországi protestantizmus és a bécsi protestáns teológiai fakultás. Szentendre, 2024.

Szerző

Szász Lajos