RefWiki

Szilasi és pilisi Szilassy Aladárné Papi Vizsolyi Mária (Alsópél, 1854. július 10.  – Budapest, 1927. április 21.) a magyarországi belmisszió és a református nőmozgalom emblematikus alakja, a Lorántffy Zsuzsanna Egyesület elnöke.

== Családja ==

Papi Vizsolyi Mária 1854. július 10-én született Alsópélen (Tolna megye). Apja, Papi Vizsolyi Gusztáv földbirtokos, a tolnai egyházmegye gondnoka, édesanyja gróf Zichy Mária. Kitűnő nevelést kapott, amelyhez hozzátartozott az idegen nyelvek tanulása is. 
Férje, szilasi és pilisi Szilassy Aladár (1847–1924) jogász, pénzügyi közigazgatási bíró, az általános közigazgatási bíróság tanácselnöke, majd másodelnöke. A főrendiház tagja, valóságos titkos belső tanácsos, apósa halála után a tolnai egyházmegye gondnoka. A pesti egyház presbitere (1884–1898), gondnoka (1898–1923).  Gyula bátyja révén gyakran járt Svájcban, itt ismerkedett meg Charles Fermaud-val, az YMCA (Young Men’s Christian Association) genfi központi bizottságának titkárával. Fermaud hatására többekkel együtt megalakította a nemzetközi szervezet első magyarországi tagszervezetét, a Budapesti Keresztyén Ifjak Egyesületét 1883-ban, melynek elnökéül választották. (Az egyesület hivatalos elismerése 1892-ben Keresztyén Ifjak Egyesülete, KIE néven.)
Szilassy Aladár és Papi Vizsolyi Mária 1878. szeptember 12-én kötöttek házasságot, az anyja után katolikus Vizsolyi Mária ekkor tért át reformátussá.

== A belmisszióhoz való kapcsolódása ==

A belmissziói mozgalommal id. Szabó Aladár (1860-1944) teológiai tanár Városmajor utcai lakásában tartott varróórákon ismerkedett meg, ahol gyerekek számára készítettek ruhákat, illetve a részvevők pénz- és élelmiszersegélyt osztottak a szegények között. Később bekapcsolódott a vasárnapi iskolai munkába is, amelyet Szabó Aladár későbbi felesége, Biberauer Irma kezdeményezett 1882-ben. A varróórák után tartottak vasárnapi iskolai előkészítőt, itt merült fel 1891-ben a gondolat, hogy alapítsanak egy olyan női egyesületet, amelynek tagjai nem csak jótékonysági, hanem lelki-evangelizációs munkát is végeznének. 
1892-ben megalakult a Lorántffy Zsuzsánna Egyesület, amelynek célja a nők evangelizálása, valamint a nők és gyermekek között végzett „könyörülő szeretet” munkája volt. Az egyesület tagjai a névválasztással is azt sugallták, hogy elsősorban a hazai református puritán–pietista hagyományokra támaszkodnak, a nők elfogadott hivatását tartják szem előtt, ugyanakkor jelezték azt is, hogy a nők mindig fogékonyak (voltak) az új tanokra, így az új vallási törekvések befogadására is. Szilassy Aladárnét választották az egyesület elnökéül. 

Az egyesület tagjai a szükséglakásokban élőknek (Mária Valéria és Auguszta telep) ruha- és élelmiszersegélyt vittek, illetve lelki gondozást végeztek közöttük. 
Szilassy Aladárné szorgalmazta több intézmény létrehozását is az egyesület keretében, egyfelől a különböző társadalmi csoportokhoz tartozó nők támogatása céljából, másfelől az evangelizációs munka számára.
1895-ben háromszáz forintot ajánlott fel egy cselédotthon alapjául, amelyet Márta Otthon néven nyitottak. Támogatták a Gyűjtőfogházban élő nőket is. Részt vettek a vasútmisszióban és a leányvédelemben. Panziót nyitottak magányos tisztviselőnők számára. 
1912-ben nyitotta meg kapuit a Lorántffy-kollégium (kezdetben Lorántffy-penziónak nevezték), Budapest, IX. kerület Csillag u. 4. sz. alatt béreltek egy helyiséget, amely az egyetemen és főiskolákon tanuló leányok internátusául szolgált.
1904-ben megalapították a Lorántffy Zsuzsanna Diakonissza Anyaházat. Szilassyné 1917-ben százezer korona értékű alapítványt tett egy szanatórium felállítására (ugyanebben az évben fia, a tüdőbajban elhunyt ifj. Szilassy Aladár emlékére ötvenezer koronát adományozott a Budapesti Református Ifjúsági Egyesületnek is) és 1920-ban megnyitották a Lorántffy Egyesület diakonissza kórházát az Ilka utcában.
1906-ban Budapest-Tisztviselőtelepen, a Család utca 10. sz. alatt megnyitották evangelizációs központjukat, amely 500 személy befogadására volt alkalmas.

Szilassy Aladárné alapító és ügyvezető elnöke volt a Magyar Protestáns Nők Országos Szövetségének; elnöke az Evangéliumi Nőegyesületek Nemzeti Szövetségének (1924-től Keresztyén Leányegyesületek Nemzeti Szövetsége néven működött). A Nagypénteki Református Társaság választmányi tagja volt, a Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetségének pedig intézőbizottsági tagja. Rendszeresen tartott előadást a női konferenciákon.  Lefordította és saját költségén kiadta Adolphe Monod (1802-1856) francia református lelkész, teológus La Femme. Deux Discours című művét A nő. Két beszéd címmel.  Az előfizetésekből befolyt összeget a Lorántffy Zsuzsánna Egyesület javára szánták. 1909-ben a genfi Kálvin-jubileumi ünnepségeken az egyesületet Szilassy Aladárné képviselte.

Novák Olga írta visszaemlékezésében Szilassynéról (és Szőts Farkasné Fromm Annáról, a Budapesti Református Teológiai Akadémia tanárának feleségéről, az egyesület pénztárosáról):  „Az arisztokrata rokonságú magyar dzsentrik legkiválóbbjai közül valók. Akik tudták, hogy »a nemesség kötelez«. A Szilassy család még ezek közül is kivált. A magyar ref. belmisszió úttörői szülők és gyermekek egyaránt … Étkezésben, ruházatban úgy éltek, mint egy egyszerű középosztálybeli család. Ha kegyelmes asszony kis dolgozó szobájából (mert inkább az volt ez, mint »kis szalon«) bepillantottam a hálószoba nemes, sötét bútoraira, az volt az érzésem: egy boldog, nemes házaspár belső kápolnája az, ahol Isten iránti hála láthatatlan jó illata leng azért, hogy teremtő és gondviselő munkájából részt juttat nekik, és ebben: boldogságot.”<ref>NOVÁK Olga: Emlékezéseim. Mátraháza, 1954. I. 10. Kézirat. RL C/55 Novák Olga iratai, 1. doboz.</ref> 
Ravasz László így emlékezett róla gyászbeszédében: „Lehetett volna ő is a századvég ünnepelt asszonya, korának hibáival és erényeivel tele, — ehelyett ő egy belső élmény hatása alatt, új női típust, programot keresett, társaságának tagjait egybegyűjtötte és a magyar asszonyoknak ezt a társaságát az evangélium óriási sugárzása alá állította s ezzel a magyar lelki megújhodásnak felbecsülhetetlen szolgálatokat tett. Alakja kinőtt saját felekezetének keretei közül: a protestáns magyar asszony képviselője volt.”<ref>szerző nélk. Özvegy Szilassy Aladárné temetése. Budapesti Hirlap 1927. 04. 24. 47/92 18.</ref> 

== Gyermekei ==

Lánya, szilasi és pilisi Szilassy Paulna herceg Sulkovszky Viktorné (Budapest, 1888 — Pécs, 1975) a lányok közötti szervező és evangelizáló munkát végezte, amely 1904-től a Lorántffy Egyesület keretében indult. Az elnöki tisztet először Szilassyné látta el, majd 1922-ben a pápai leánykonferencián lányát társelnökké választatta a Keresztyén Leányegyesületben (KLE), egy év múlva pedig lemondott az elnökségről, és átadta lányának, Szilassy Paulának a vezetést. A KLE szoros kapcsolatban állt a KIE-vel, annak mintájára 1926 után megszervezték a külön evangélikus, református és felekezetközi munkaágat.

Ifjabb szilasi és pilisi Szilassy Aladár (Losonc, 1872 — Budapest, 1912) orvos, 1904-től a KIE másodtitkára, 1910-ben a budapesti vasárnapi iskolások körében létrehozta az első cserkészcsapatot. 

Szilasi és pilisi Szilassy Béla (Ipolybolyk, 1881— Peoria, Illinois, USA, 1962) jogász, a Losonci Ipar és Kereskedelmi Bank Rt. igazgató elnöke, politikus.  A losonci református egyház presbitere, majd főgondnoka.  A Dunántúli Református Egyházkerület világi tanácsbírája, a Tolnai Református Egyházmegye főjegyzője 1917-től. Részt vett a szlovenszkói Dunáninneni Református Egyházkerület megszervezésében, 1921-ben megválasztották az új kerület főgondnokává.  A II. világháború után az USA-ba emigrált.

== Művei ==


A Nő. Két beszéd Monod Adolftól, Szilassy Aladárné (ford.) Hornyánszky V. Könyvnyomdája, 1898.


== Irodalom ==

BUZOGÁNY Anna: Emlékezés Szilassy Aladárnéra. Unitárius Értesítő, 1927. 06. 1. 6/6., 6–7.

KOVÁCS Bálint: Arcok az evangéliumi ifjúsági munka elmúlt évtizedeiből a református egyházban. Budapest, 2002.

ORTH Ambrusné: Szilassy Aladárné. Kálvinista Szemle, 1927. 04. 30. 8/18. 151–152.

PATAY Pál: Apróságok Szilassy Aladárné életéből. Egyházi Értesítő 1927. 05. 1. 139–141.

WERTÁN Katalin: A Szilassy család. In.: KÓSA László (szerk.): Reformátusok Budapesten. 2. Tanulmányok a magyar főváros reformátusságáról. Budapest, 2006. 669–687.

== Szerző ==

Sárai Szabó Katalin