RefWiki

''Harsányi Móricz István'' (Nagyharsány, 1630k – Rimaszombat, 1691. márc. 1.)
Református lelkész, gályarab prédikátor

== Családi háttér ==
Családos, magyar nemes (báró), 5 gyermek atyja. Legkisebb gyermeke a gályarabságból
való megszabadulás után született, ifj. István, előbb atyját követve Zürichben volt ösztöndíjas,
majd hazatérve a vértelen ellenreformáció nyomására katolizált. A család leszármazottjának
tartotta magát Harsányi István (1873–1928), sárospataki könyvtáros, teológiai tanár és utódai.
A gályarabnak közös emléktáblát avattak (több társával egyetemben) a Miskolc-Avasi
(1917, 1982) és a rimaszombati gyülekezet templomában (1917), a sárospataki Kollégiumban
(1936), illetve emléksírt az avasi temetőben a három, egykor Miskolcon szolgáló gályarabnak
(Kaposi S. István, Köpeczi Haller Balázs).

== Életút ==
Itthon a debreceni és a pataki kollégiumban tanult, külföldön Németalföld egyetemeit
látogatta (Utrecht, Franeker, Groningen, 1656-57). A szolgálati helyei a tiszáninneni kerülethez
kötik: Miskolc (1660-61), Tiszaszederkény /ma: Tiszaújváros/ (1661-65), és Rimaszombat (1665-
74, 1678-91). A két gömöri lekészsége közti időt tölti börtönben és gályarabságban.
Gömörország fővárosából Rimaszombatból hívják be a pozsonyi perbe. Vitázik és kitart,
a halálos ítéletet követőn végigjárja a nyomorúságok útját. A megszabadulásuk után Zürichben
Johannes Lavater számára leírt életrajza alapján tudjuk ennek időtartamát: Pozsony (1 hét),
Lipótvár börtöne (10 hónap), gyalogút Triesztig (1 hónap), átkelés az Adrián, Pescara kikőtője (3
nap), Chieti /Theate (9 nap), átkelés az Appenineken, Nápoly kikötője (2 hónap). A
beszámolójában Harsányi lejegyezte, hogy csupán 2 hónapot töltött a gályán, mivel lebetegedett, s
utána a rabkórházban gyógyították. A rabság idején ő az egyik, aki rögzítette a társak történetét,
emlékében megőrizte a haldoklók utolsó szavait, énekeit. A megszabaduláskor ő köszöntötte a
holland De Ruyter admirálist. Az itáliai gályákról és a horvát Bakar börtönéből megszabadított 30
élő lelkészt és tanítót Zürichben fogadták. Harsányi végig Svájcban maradt, az itteni városokat
járta körbe, s számolt be a fogadó gyülekezetek előtt szenvedéstörténetükről. Az 1677
reformációs jubileumi istentiszteletet követően, ahol Séllyei M. István szolgált, indult haza a svájci
14 fős különítmény 3 csoportban. Harsányi Boroszlón keresztül vette az irányt haza ötödmagával
(Kálnai Péter, Szalóczi Mihály, Karasznai Mihály, Simonyi Péter), s érkezett meg 1678
augusztusában Rimaszombatba. A gyülekezete a város határában virágkapuval várta.

== Arcképe ==
A korszak jellegzetes értelmiségi életpályájához képest keveset alkotott: ismert egy disputa
tőle, és a gályarabság történetének szerkesztési munkája, melyet Kocsi Csergő Bálinttal együtt

végzett (Narratio brevis, Zürich/Bázel, 1677-78, latin), illetve a hazatérte után megnyitott
gyülekezeti anyakönyvön is az ő írását és nevét láthatjuk. A gályarabok szenvedéstörténetének ő
az egyik legismertebb alakja, mivel a svájci tartózkodása idején készített róla és Séllyei M.
Istvánról, a pápai püspökről C. Meyer egy kettős olajfestményt (1677), melyet J. Ulrich helyi
lelkész disztichonjai díszítenek. Ezt a képet máig Zürichben őrzik (Zentralbibliothek Zürich).
Miután id. Révész Imre, későbbi debreceni lelkész 1850-51-ben is megtekintette, készíttetett róla
másolatot Bécsben, majd kőnyomatot Barabás Miklóssal sokszorosításra. Ezek a litográfiák adták
az alapot számos későbbi alkotásnak: készültek külön olajfestmény portrék, egyéni és kettős
képeslapok (pl. a gályarabság 250. évfordulója tiszteletére), melyek előbb a református
kollégiumokba kerültek be, majd a történeti kiadványokba (Protestáns Naptár 1856; Payr Sándor: A
magyar protestáns gályarabok, 1927), és a jubileumi események idején forgalomba hoztak többfélét
ezek közül. Ekként Harsányi arcvonásai a magyar református identitás jellegzetes lelkésztípusát
rögzítették évszázadokra.

== Szakirodalom ==
Balogh Elemér: Az evangyéliom vértanúi, Pozsony, Wigand, 1900.

Bujtás László Zsigmond: A pozsonyi vésztörvényszékről és a gályarabságról szóló, magyar
szerzőktől származó szövegek sorsa 17–18. századi holland kiadványokban, Könyv és Könyvtár,
25(2003), 115–157.

Csorba Dávid: Svájci források a magyarországi gályarabok történetének kutatásához, in Mártírium
és emlékezet: Protestáns és katolikus narratívák a 15–19. században, szerk. Fazakas Gergely Tamás,
Imre Mihály, Száraz Orsolya, Debrecen, Egyetemi Kiadó, 2014 (Loci Memoriae Hungaricae,
3), 166–178.

Fazakas Gergely Tamás: A gályarabok emlékezete és a református egyháztörténet-írás a 19.
század második felében, in Mártírium és emlékezet: Protestáns és katolikus narratívák a 15–19.
században, szerk. Fazakas Gergely Tamás, Imre Mihály, Száraz Orsolya, Debrecen, Egyetemi
Kiadó, 2014 (Loci Memoriae Hungaricae, 3), 179–193.

Galeria omnium sanctorum: A magyarországi gályarab prédikátorok emlékezete, szerk. Makkai László,
közrem. Fabinyi Tibor, Ladányi Sándor, Bp., Magyar Helikon, 1976.

Harsányi István: Kocsi Csergő Bálint gályarabságról írott munkájának eredeti kézirata főiskolánk
könyvtárában, Sárospataki Református Lapok 6(1910/49), 487–489.

Kocsi Csergő Bálint: „Kősziklán épült ház ostroma”, ford. Bod Péter, Szimonidesz Lajos, Miklós
Dezső, s. a. r. Miklós Dezső, [Leányfalu], szerzői kiad., [1995].

Lampe, Friedrich Adolf, [Debreceni Ember, Paulus]: Historia Ecclesiae Reformatae in Hungaria et
Transsylvania, Utrecht, Poolsus, 1728, 746–919.

Zsindely Endre: Die Befreiung ungarisch–protestantischer Prediger von den Galeeren und ihre Aufnahme in
Zürich vor 300 Jahren, Zürcher Taschenbuch 98(1978), 119–131.

== Szerző ==
[[Csorba Dávid]]