RefWiki

Fejes István (Legenye, 1838. január 22. - Sátoraljaújhely, 1913. december 1. ) református lelkész, a tiszáninneni egyházkerület püspöke

== Származása, tanulmányai ==

Fejes István a Zemplén vármegyei Legenyén született 1838. január 22-én egy hétgyermekes lelkészcsaládban. Édesapja Fejes Sámuel, édesanyja Nemes Mária. Elemi tanulmányait szülőhelyén, majd Ladmócon folytatta, ez utóbbi helyen lett édesapja lelkipásztor 1845-ben. Sárospataki gimnazista lett 1846 szeptemberében, 1854-ben pedig akadémista. Ezekben az években vívta küzdelmét a református egyház s maga a pataki iskola is az önkényuralmi rendszerrel az egyházi és iskolai autonómia érdekében. Az akadémiai tagozaton a képzés egyszerre nyújtott lehetőséget a tanári és a lelkészi pálya iránt érdeklődőknek, bölcsészetet és teológiát karöltve lehetett tanulni, s a legtöbben, így Fejes is, éltek ezzel a lehetőséggel. A legkiválóbbak közé tartozott, tanárai közül elsősorban Erdélyi János, a kor irodalmi életének előkelő helyen számon tartott egyénisége hatott rá leginkább. Az irodalmi önképzőkörnek lelkes munkása volt, népdal-szerű verseivel már diákéveiben jelentkezett. Egyes darabjait még a kollégiumi kórus is énekelte. 

Sír a madár, sír a száraz ágon, 

Beh! egyedül vagyok a világon!

Őszi szellő lengeti a fákat, 

Fájó szívem megtöri a bánat.

Talán éppen Erdélyi János hatását sejthetjük döntése mögött, amikor 1857-ben, lemondva a lelkészi pálya lehetőségeiről, elhagyta Sárospatakot, és tanárnak ment Fehérgyarmatra. Két évvel később Pestre távozott, a néhány évvel korábban indult protestáns (református és evangélikus) közös főiskolára, ahol egy éven át tanult, de vizsgát nem tett, viszont kiváló irodalmi és tudományos kapcsolatokat épített (Thaly Kálmán, Hagymássy/Tolnai Lajos stb.), talán éppen ez is volt az elsődleges célja. 

== Tanári pályaszakasza ==

Pestről hívták meg Hódmezővásárhelyre tanárnak 1860-ban. Református gimnáziumaink az önkényuralom elleni küzdelmükben igyekeztek neves, az irodalmi életben megbecsült tanárokat alkalmazni. Például Arany János Nagykőrösön, Lévay József Miskolcon lett gimnáziumi tanár. Fejes, amellett, hogy ismert irodalmárnak számított, pataki kapcsolatainak köszönhette a meghívást, mert a vásárhelyi igazgató, Futó Mihály diáktársa volt a Bodrog-parti városkában. Vásárhelyen meg is házasodott, felesége a nyírbátori Kulcsár Ilona lett, akit még fehérgyarmati tanárkodása idején ismert meg. Klasszikus történelmet, magyar irodalmat, vallást és latint tanított, s nagy gonddal folytatta irodalmi munkásságát is, számos folyóirat munkatársa volt, de önálló verseskötetet is adott közre.

== Gyülekezeti lelkipásztor. Lelkészi hivatás, teológiai nézőpont ==

A sátoraljaújhelyi lelkészi állás 1864-ben megüresedett, s az új főgondok, Dókus József, később zempléni alispán, Fejes Istvánt ajánlotta megválasztásra. Ilyen befolyásos és magas presztízsű személyiség javaslatait ritkán szokták elutasítani, viszont Fejesnek nem volt lelkészi képesítése. Miután Dókus meggyőzte őt is, 1865 nyarán mindkét lelkészi vizsgáját letette Debrecenben, a kápláni dolgozatát latinul írta meg a dogmatika tárgyában. Ez év október 8-án foglalta el állását Újhelyben, és azután 44 éven át hűségesen folytatta is lelkipásztori hivatását.

Az egyházkerület életében is igyekezett megtalálni a maga helyét, de lelkésztársai kezdetben távolságtartással fogadták. Ez egyrészt azzal magyarázható, hogy noha tiszáninneni származású volt, mégis kívülről jött. Ráadásul nem járta végig a szokásos utat, nem szenvedte el a káplánság kiszolgáltatott esztendeit, a kisjövedelmű falvak sarát sem taposta, hanem a katedráról ugyan, de mégis csak kebelbeli kerületi előzmények nélkül az egyik legrangosabb gyülekezet pásztora lett. Ráadásul lassan közismertté vált, hogy rossz a házassága, 1877-ben el is vált a feleségétől. A bizalmatlanságot ez is erősítette irányában.

Lelkipásztorként szelíd és nyájas volt, de nem leereszkedő, mert a lelkészi tekintélyt igen fontosnak tartotta. Rangos parókiát építtetett, megírta gyülekezetének történetét. 

A temetési beszédeiben, amelyeket többnyire textus nélkül adott közre – hiszen azt amúgy sem magyarázta – a küzdelmes életet tekinti át, s mérleget von felette. A halál örök törvény, ez már önmagában vigasztaló, hiszen mindenkire érvényes, de egyben megnyugvás is a munkás élet után. A feltámadás pedig ajándéka a hitben eltelt földi éveknek. Krisztusi megváltásnak szinte semmi nyoma ezekben a beszédekben. Oly jellemző temetési éneke:

Elfáradva, elepedve itt az élet vándora,
Óh fogadd őt kebeledbe csöndes álmok szent hona.
Aki küzdött nemesen, hadd nyugodjék édesen!
Legyen álma boldog ott lenn, nyugtassa meg a jó Isten.

Fejes látásában a prédikáció, amit formailag irodalmi igénnyel és igen magas színvonalon művelt, az ember valláserkölcsi életszínvonalát emeli, az élet egyre hasznosabb és szellemi értelemben vett igényesebb megéléséhez ad vezérfonalat. Igehirdetéseinek valójában nincs teológiája, a korra egyébként jellemző módon, vallástudományt művelt és nem teológiát. Sorsunk fonala az égből nyúlik le, ezt megragadva az önbizalom erejével, törekedve fel mind magasabbra, az Istenbe vetett hittel kell munkálni és terjeszteni az emberi boldogságot és Istennek dicsőségét. Hit és józan elme működik itt együtt tudatosan földi síkon, örökkévaló távlatok alig vannak.

Illusztráljuk ezt karácsonyi prédikációinak jellemző vonásaival.
Egyik prédikációját az 1872-es nagy kolerajárvány idején mondta el Újhelyben a Luk. 2,10-11 alapján, amelynek hangsúlyos vezérgondolata ez volt: ne féljetek! Ne féljenek a gazdagok és szerencsések, s ne féljenek a szegények és szerencsétlenek sem. A szerencsések azért, mert az Idvezítő jászola megtanít elviselni a sorscsapásokat, amelyek során elveszhet a gazdagság és a szerencsés állapot. Mert midőn az élet sivár, örömtelen és puszta lesz, „még ekkor is találhattok nyugalmat és vigasztalást...” Itt a mai rutinos igehallgató tudná folytatni a mondatot nagyjából így – a született Megváltóban. Fejes azonban másként folytatta: „még ekkor is találhattok nyugalmat és vigasztalást szívetek önérzetében, lelketek öntudatában, ha emberi tiszteteket a boldogság napjaiban híven végeztétek”. Vagyis a vigasztalást az ember saját magából, erkölcsös életfolytatásának nemes érzetéből meríti. Természetes ez, hiszen a született „Idvezítő” is a „legdicsőbb emberi erények isteni bajnoka volt.” A szegényeknek pedig az a nagy esélyük, hogy megtanulhatnak bízni az égi Atyában, aki szeret mindenkit, csak arra kell vigyázni, hogy az erény és erkölcs útját el ne hagyják. S abban is lehet bízni, hogy a karácsonyi üzenet sok tehetős embert sarkall majd arra, hogy a szegényeket segítse. A végső konklúzió pedig az, hogy az életnek nem az adott állapota a lényeges, hanem az, hogy milyen hatással van a lelki és erkölcsi életünkre.
A másik prédikációját már nem is szükséges részletezni. Ugyanis más körülmények között, de ugyanazt ismételgeti. Karácsonykor „szent vallásunkat bölcsőjében üdvözöljük”. Ez a vallás arra hivatott, hogy az emberiség fejlődését vezesse. Valójában egy nagy versenynek vagyunk a tanúi: vajon melyik eszme viszi véghez az emberi tökéletes boldogságot – itt e földön. Fejes szerint a karácsony végső üzenete az, hogy „a keresztyén vallás világvallássá lenni van hivatva”. Nem szeretném megbántani az emlékét ennek a jeles férfiúnak, de ha csak ennyire jutunk, kár volt beleölni azt a sok munkát és időt a Biblia megírásába. 

Fejes István korának embere volt, a szószéken is inkább tanár, aki eszméltetni, ösztönözni akart a szépre, a jóra, arra, ami igaz és tisztességes. Valójában lelkipásztorként az általános keresztyén etika munkása volt. 

== Közéleti, közegyházi szerepe, püspöki működése ==

Közéleti munkássága nem is a kerületben indult, hanem az 1876-ban megalakult Protestáns Egyletben. Ez a nyugat-európai hátterű egyesület elsősorban az evangélikus és református értelmiséget tömörítette azzal a céllal, hogy a protestantizmus a maga sajátos örökségét érvényesítse a szellemi életben és a társadalmi kérdésekről szóló vitákban egyaránt. Ezt követően az egyházkerület is egyre nagyobb bizalommal számított rá, részben az 1881. évi zsinatot előkészítő bizottságban, részben pedig az énekeskönyvreform ügyében. Ekkor az általános elismertsége, amit elsősorban gazdag irodalmi munkásságának köszönhetett, olyan nagy volt, hogy a zsinat megnyitó istentiszteletén Fejes István lett az „ünnepi szónok”. A megalakuló konventnek, vagyis az új, egységes alkotmányt kapott Református Egyház országos vezető testületének állandó tagja lett. Időközben ismét megházasodott, özv. Teleky Lászlóné Tóth Karolinát vette nőül (1881).

Ezekben az években igen intenzíven vett részt az egyházpolitikai életben. Eszménye a „szabad hazában független református egyház”, aminek jegyében következetesen politizált. Memorandumot készített elő a készülő középiskolai törvény ügyében, a református gimnáziumok autonómiáját féltve attól. A sárospataki kollégium lelkészi gondnokává választják 1882-ben, elismerve az iskolapolitikában tett fáradozásait. Egyáltalán nem támogatta azt az állami kezdeményezést, hogy a református püspökök legyenek tagjai a főrendiháznak, s nagy küzdelmet folytatott az államsegély bevezetése ellen is. 

Az említett bizalmatlanság oldódott vele szemben, éppen az elvszerű közéleti tevékenységének köszönhetően, s a felső-zempléni egyházmegye 1895-ben esperesévé választotta, amiről azonban három év után lemondott, mivel a közegyházi – zsinati és konventi – működése nem adott elég időt a lelkiismeretes esperesi munkára, az egyházmegye kormányzására. A közéletben megmutatkozott elvhűsége teremtette meg számára azt az általános elismerést, melynek nyomán 1910-ben, hetvenkét évesen a tiszáninneni kerület püspöki székébe jutott. A huszonnyolc évvel fiatalabb Tüdős István 138 szavazatot kapott, Fejes Istvánt 227 gyülekezet támogatta. 

A tisztelet ajándéka volt ez számára, mert egyházpolitikai küzdelmeiben lényegében a vesztes oldalra került. Az 1883. évi középiskolai törvényben az állam kizárólagos akarata érvényesült, a református püspökök 1885-ben helyet kaptak a főrendiházban. Az államsegély kérdésében Fejes – elvi ellenfele Tüdős Istvánnal szemben – egészen 1909-ig kitartott. Ekkorra azonban a sárospataki kollégiumnak olyan tetemes költségvetési hiánya halmozódott fel, hogy az intézmény megmentése érdekében államsegély igénybevételét határozták el. Kudarc volt az is, hogy egyházközsége nem akarta s talán nem is tudta megfelelően működtetni a népiskolát, ezért állami kézbe adta.

=== Egyházpolitikai álláspontja ===

Fejes István hagyományosan az 1848. évi XX. törvénycikk maradéktalan érvényre juttatásáért szállt síkra az egyházpolitikai küzdelmek mezején. A református püspökök főrendiházi tagságának lehetőségéről nem elvi okokból óvta egyházát, hanem azért, mert ilyen politikai lépésre csak a jogegyenlőség birtokában szánhatja el magát. E politikai alku lehetősége önmagában is megosztja a hazai protestantizmust, ha pedig megvalósul, a megosztottság megszilárdul, s útjába áll a klérus túlzó hatalmával szembeni küzdelemnek. Ha a tényleges jogegyenlőség hiányában elfogadjuk a kormányzati gesztust, valójában az opportunizmus vétségébe esünk. Egyébként a kormány egyházpolitikai törekvéseit támogatta azon szigorú elvárással, hogy az a római katolikusokkal nem köt olyan kompromisszumot, amely a protestánsok jogegyenlőségét bármilyen tekintetben sértené, vagyis a református felekezeti érdekek sértetlenségét hangsúlyozta. Fejes az 1848. évi XX. tc. megvalósítása torzóban maradásának élményével érzelmi tekintetben nem tudott szakítani, míg a tőle egy nemzedékkel fiatalabb Tüdős Istvánt már nem kötötte ez az emlék, amely az önkényuralom idején erősödött meg a református lelkészek között. S feltehetően azt is látta Tüdős, hogy a sokat emlegetett felekezeti jogegyenlőség nem változtatja meg az igen jelentős katolikus közéleti túlsúlyt. Példának okáért: az 1884-ben összehívott főrendiházi ülésre 28 római katolikus érseket és megyéspüspököt, 21 címzetes püspököt, a pannonhalmi főapátot, a jászói prépostot és 10 görögkeleti érseket és püspököt hívtak meg. Az 1885. évi reform után a főrendiház tagja lett 31 római katolikus és 9 görögkeleti egyházfő, s emellett csupán 13 protestáns püspök. Jogi eszközökkel nem lehet kiegyensúlyozni a politikai-társadalmi befolyás területén meglévő különbözőségeket. Ugyanakkor az is a hétköznapi valóság része volt, hogy a politikai liberalizmus alapján álló befolyásos protestáns egyházi vezetők, szemben Fejes Istvánnal, a szabadelvűség érvényesülésének kérdését a felekezeti érdekek elé helyezték.   

==  Irodalmi munkásság és új gyülekezeti énekeskönyv ==

Az irodalmi élettel egyáltalán nem szakított. A költészetet folyamatosan művelte, írt színműveket, műfordítással is próbálkozott, Shakespeare-nek több darabját is fordította, de ültetett át műveket francia és latin nyelvből is. A paletta azzal bővült, hogy egyházi beszédeit is kiadta több kötetben. 

Irodalmi munkásságát, elsősorban költői teljesítményét, nem kisebb személyiség, mint Arany János bírálta. Jeles géniuszunk kevés jót mondott el Fejes verseiről. Elismerte, hogy olykor megcsillannak esztétikailag igen értékes sorok, de összességében szép szavak halmazát látta a versekben, többnyire költői mondanivaló nélkül. Fejes nem tartozott a vezető irodalmárok közé, amit az is nyilvánvalóvá tett, hogy sem a Kisfaludy-, sem pedig a Petőfi Társaság nem hívta meg soraiba.

Ha a hatását keressük irodalmi munkásságának, akkor feltétlenül utalnunk kell az énekügyi reform mezején végzett tevékenységére. A templomi és temetési éneklés kérdéseivel egyaránt foglalkozott. Az új énekeskönyv szerkesztésében döntő szerepet játszott, saját énekversei pedig hamar népszerűek lettek. Elsősorban azért, mert mélyen ismerte a magyar református néplelket. Reformátusságunk ekkor még döntő többségében a paraszti kultúra keretei között szocializálódott, saját népi hagyományai még elevenen éltek. Fejes István ennek a közösségnek gondolatvilágához igazította énekeinek üzenetét, hangulatát. Amikor azonban az 1948-as ún. próbaénekeskönyvet szerkesztették, s teológiai szempontok szerint megrostálták a korábbi énekeskönyv darabjait, Fejes Istvánnak egyetlen éneke maradt benne: Egyedüli reményem…     

Az egyetemes énekügyi bizottságot 1878-ban hozták létre a zsinati előkészületek keretében. A debreceni zsinaton (1881) bemutatták a tervezetet, s azután az egyetemes konvent felhatalmazást adott a teljes körű szerkesztésre és az új (próba) énekeskönyv kiadására. Fejes Istvánt 1888-ban választották a bizottság elnökévé, a szerkesztési elveket az ő meggyőződése szerint formálták meg. A próbakiadás 1903-ban napvilágot látott. Az énekanyag összeállítói radikálisan szakítottak a reformáció biblikus szemléletével, a protestáns zenei hagyomány is kevés figyelmet kapott. A magyar reformáció gyülekezeti énekanyagát erősen megrostálták, a 150 zsoltárból 86-ot hagytak meg, ráadásul Szenci Molnár Albert szövegét lépten-nyomon átalakították, olykor nem csak a prozódia, de a költőiség kárára is. De nem kaptak helyet a puritán-pietista énekköltészet darabjai sem. A kortárs szerzők számára semmilyen teológiai megkötést nem írt elő a bizottság, „mindenki szabadon írhat, aki arra hivatott”. Ajánlást abban a tekintetben kaptak, hogy alkalmi énekeket is írjanak, „tél, tavasz, nyár, ősz, templom, torony stb. szentelés, egyházi tisztviselők beiktatása”, egyházi, iskolai alkalmak jelen legyenek a pályamunkákban, sőt még a király koronázása is. A próbaénekeskönyv teljes egészében a teológiai liberalizmus szellemében született meg. Jellemző, hogy Fejes halálát követően a Tüdős István vezette új szerkesztőbizottság több tekintetben felülbírálta a Fejes-féle koncepciót. 

Fejes István Sátoraljaújhelyen hunyt el 1913. december 1-jén. 


== Művei ==

Fejes István költeményei. Szeged, 1861.

Egyházi beszédek. Sátoraljaújhely, 1874.

Temetési beszédek. Sátoraljaújhely, 1876.

Egy szép asszony. Költői beszély, melyet a Kisfaludy Társaság 50 arannyal jutalmazott. Budapest, 1876.

Kazinczy Ferenc mint a sátoraljaújhelyi ref. egyház főgondnoka 1814-1818. PEIL 1873. 903-906. 941-948. 975-978. 1006-1010. 1033-1040.

A Sátoraljaújhelyi Ev. Ref. Egyház története. Sátoraljaújhely, 1899.

Divide et vinces. (A prot. egyházak püspökeinek főrendiházi tagsága.) Sárospataki Lapok 1884. 761-765.

Egyházpolitika protestáns szempontból. Sárospataki Lapok 1892. 751-755. 775-781. 804-807. 850-855. 873-876.

A protestáns egyház feladata, tekintettel a jelen egyházpolitikai és társadalmi kérdésekre. Budapest, 1894.


== Irodalom ==

Arany János: Fejes István költeményei. Szépirodalmi Figyelő, 1861. 691.

Ballabás Dániel: A főrendiház 1885. évi reformja és a magyar főnemesség létszáma. = Pap, József; Ballabás, Dániel (szerk.) Képviselők és főrendek a dualizmus kori Magyarországon I. Parlamentarizmustörténeti tanulmányok. Eger, EKE Líceum Kiadó (2020.) 201-217.

E. J.: A főiskolai igazgatótanács ülésének jegyzőkönyvi kivonata. (Fejes István kudarca az államsegély kérdésében.) Sárospataki Református Lapok, 1909, 293-295.

Enyedy Andor, dr.: Fejes István emlékezete. A Sárospataki Ref. Főiskola Értesítője, 1937/38. 195-201.

Fejes István (Püspökválasztás, életrajz, méltatás) Sárospataki Református Lapok, 1910. 473-474. 481-482.

Fejes István 1838-1913. Sárospataki Református Lapok, 1913, 419-422.

Fejes István: Az új énekeskönyv ügyében. Sárospataki Lapok, 12/25 (1900), 509-512.

Kósa László: A református egyház az egyház-politikai küzdelmek idején = Uő: Művelődés, egyház, társadalom. Tanulmányok. Budapest, 2011. 289–303. 
 
Péter Mihály: Fejes István emlékezete. Sárospataki Református Lapok, 1914. 157-158. 167-168. 175-177. 184. 192-193.

Rada János: Pap Gábor református püspök álláspontjai és törekvései az egyházpolitikai küzdelmek idején. Acta Papensia XXIV. (2024.) 1-2. szám. 17-46.

== Szerző ==

Dienes Dénes