Zoványi György (1656?-1758)

Zoványi György (1656?-1758 Zilah) református lelkész, szilágyi egyházmegye esperese, tiszántúli püspök

Életútja

Zoványi életrajzi adatai a hagyomány szerint: élt 1656-1758 között, tanult 1677-től Kolozsvárott, 1695-1698 között Franekerben. Cegén Bethlen Elek udvari papja, majd 1700-tól Szilágysomlyón, 1712-től Zilahon lelkész.[1] Ezek az adatok mind bizonytalanok. Igazából születése évét sem tudjuk, neveltetése is homályba vész (cselédként tíz évig Ipp faluban szolgált?). Zsigmond Attila fogalmazta meg nemrég: „Bár eddigi ismereteink szerint élettörténetét meglehetős részletességel örökítette meg egyik leszármazottja, a közelmúltban végzett kutatásaink alapján arra a következtetésre jutottunk, hogy az eddig tényként kezelt adatokat igencsak újra kell értékelnünk. A matuzsálemi kort, százegy esztendőt[2] megért püspök emléke előtti igazi tisztelgést egy tárgyilagos, tényszerű adatokon alapuló életrajz jelentené, amelynek elkészítése egyelőre még várat magára”[3] .

Püspöksége

Zoványi György 1728–1758 között volt tiszántúli szuperintendens, de már előtte betöltötte, Debreceni Fóris István utódjaként, a szilágysági esperesi hivatalt. Erre 1711-ben választották meg, még mint szilágysomlyai lelkészt, ahol 1700 óta szolgált. Zoványi mint püspök is a Közép-Szolnok vármegyében lévő, de a szilágyi tractushoz tartozó Zilahon lakott, s onnan igazgatta a kerületben lévő mind erdélyi, mind magyarországi egyházmegyéket. Magát a forrásokban következetesen a „superintendentia Trans- et Cis-Tibiscana, id est Partium” superintendensének titulálta. A Cistibiscana azaz Tiszáninnnen a mai Tiszántúlt jelölte (Erdély felől nézve), a Transtibiscana pedig az ugyanehhez a kerülethez tartozó, de a Tiszán túl lévő egyházigazgatási területet jelentette (Bereg, Ugocsa egy része, Máramaros). Személye és szolgálata meghatározó volt egyházmegyéje életében, de az egyházkerület történetében is egy rendkívül sajátos korszakot képvisel. Például magánál tartotta Zilahon az egyházkerület legértékesebb és legrégebbi iratait, Zilahról igazgatta a kerületben lévő mind erdélyi, mind magyarországi egyházmegyéket, az egyházkerület ősi 16-17, századi jegyzőkönyvét is magánál tartotta, ezért 1736-ban egy újat kellett kezdeni Debrecenben.[4]

A tiszántúli egyházkerület határai

Sok vád érte, hogy az egyházkerület felosztására törekszik, de ő maga Ráday Pálhoz 1732. december 8-án írott levelében hevesen tiltakozik az egyházkerület bármiféle megosztása ellen. Az 1733. március 3-án beadott instantiában, ennek nyomán a II. Carolina Resolutioban a tiszántúli egyházkerület kiterjedését vármegyék szerint határozták meg: „4. Pro Domino A[dmodum] R[everendo] Georgio Zoványi in Zilah residente, in districtu Transtibiscano superintendente. In comitatu Szathmáriensi, Szabólcsensi, Beregiensi, Ugocsiensi, Bihariensi, Csanádiensi, Csongradiensi, Báchiensi, Bodrogiensi”. Tehát 1734-ben királyi rendelet erősítette meg a tiszántúli református egyházkerület területét, és abba természetesen beletartoztak a partiumi egyházmegyék is: a régi határok sérthetetlenségét egy 1735-ös esperesi tanácskozás erősítette meg, ez bekerül az egyházkerületi jegyzőkönyvbe is.[5] Fontos hangsúlyozni, hogy nem állami, hanem egyházi határozat döntött az egyházkerület egységéről, így volt ez 1567-től egészen 1821-ig, amikor felsőbb utasításra csatolják majd Erdélyhez a közép-szolnoki egyházmegye keleti részét és a szilágyi egyházmegyét. 1693-ban új korszak kezdődik a Partium életében: ekkor hivatalosan visszacsatolták Magyarországhoz, ugyanakkor a partiumi Kraszna, Közép-Szolnok és Zaránd vármegyéket csak az adózás tekintetében, hiszen közigazgatásilag továbbra is Erdélyhez tartoztak. Ez a kettős függés 1732. december 31-ig tartott, ezután III. Károly rendelete alapján Kraszna, ugyanígy Közép-Szolnok és a Kővár vidék Zaránd megyével együtt minden szempontból a Gubernium fennhatósága alá kerül. Viszont az egyházkormányzat szempontjából 1822-ig megmaradtak a tiszántúli egyházkerület igazgatása alatt, ami aztán számos problémát szült.[6]

Zoványi püspöknek a fent leírtakkal szemben, illetve azok mellett mindig is volt egy olyan törekvése, hogy szűkebb pátriáját (1711 óta szilágyi/krasznai esperes is volt egyidejűleg), a szélesebb értelemben vett Szilágyságot (Kraszna, Közép-Szolnok) Erdélyhez kösse egyházigazgatásilag is. Ezt eleinte egész egyszerűen gondolta megoldani: 1732-ben felvetette Debrecenben, hogy az egész tiszántúli kerületet Erdélyhez kell csatolni. Mindez a debreceni egyházmegye jegyzőkönyvében van feljegyezve, ugyanis kerületi közgyűlést nem volt szabad tartani, így egy úgynevezett consiliumon az esperesek tárgyaltak olyan kérdéseket is, amelyek az egész superintendentiát érintették. Ekkor merült fel a tiszántúli kerület felosztásának Ráday-féle terve, mely szerint az északi partiumi vármegyékben lévő egyházmegyék önálló kerületté szerveződnének. Ekkor olvashatjuk: „superintendentia maneat in eodem statu, in quo nunc est, nec in duas vel plures dividatur partes, nec etiam exquorundam mente Scissio facienda, multo magis nostra Superintendentia Transylvanicae conjugenda" (az egyházkerület maradjon abban az állapotban, amelyikben most van, nem kell kettő vagy még több részre osztani, sem bármilyen szándékkal szétszakítani, sokkal inkább Erdélyhez kell csatolni egyházkerületünket).[7]

Erdéllyel való kapcsolat

Zoványinak a Tiszántúli Református Egyházkerület Levéltárában lévő leveleiből kitűnik, hogy az erdélyi főkonzisztóriumot annak kérésére gyakran kereste fel. Emiatt s a fentiek miatt is nem egyszer érte az a vád a kerület, vagy éppen Harsányi István középszolnoki esperes részéről, hogy egyházmegyéjét Erdélyhez akarja csatolni. Ezért a következő végzést hozta a tiszántúli superintendentia: Harsányi István középszolnoki esperes jelentette, hogy Zoványi püspök a középszolnoki egyházmegye nagyobb részének Erdélyhez való csatolásán fáradozik, főleg Bánffy Farkas ösztönzésére, így az egyházkerület figyelmezteti mind a püspököt, mind a bárót, hogy ez haszontalan és királyi engedélyhez kötött próbálkozás”.[8]

Zoványi, levelezésének tanúsága szerint valóban törekedett egyházmegyéjének a Tiszántúltól való elcsatolására, tehát a szilágyi egyházmegye elszakasztására vonatkozó, Zoványi elleni vád nem volt alaptalan. Maga Zoványi írja Wesselényinek Istvánnak 1733 nyarán: ”én e gyümölcstelen és ezer gondú tisztességet meguntam, és mindenkor csak elmémben tartottam Excell[enciád] ama szavait: szakasszam el a Partiumbéli eccl[ézsiá]kat”.[9] Annak okát, hogy erre az „elszakasztásra” Zoványi püspök életében nem került sor, a kortársak abban látták, hogy Zoványi úgy volt tiszántúli superintendens, hogy egyúttal a szilágysági esperesi hivatalt is betöltötte. Wesselényi Ferenc erdélyi főgondnok Drágból 1768. november 9-én kelt levelében a következőket írta: „Közép-Szolnok és az egész Szilágy Erdéljhez reaplicáltatott, és tam in politicis, quam Ecclesiasticis Erdélji Dicasteriumoktul s Consistoriumtul függ; […] T. Superintendens uram […] ő kegyelmének matrimoniális caussákat tractálni nem szabad, melyre nézve ha T. Superintendens Uram mindazokra nem hajtván, Pérbe a magyarországiakkal confluálna és deliberálna is, világosan meg kell irni, minden munkájok és deliberátumok füstben megyen […] Eddig is, hogy a szilágyi Tractusbéliek némely dolgokban a Debreczeni superintendentiához tartottak, és a Debreczeni superintendentiát némineműképpen agnoscálták, esett onnét, hogy N. Tiszteletű Zoványi uram azon Tractusban viselte a superintendentia fejét, és annál fogva subjaceáltak valamennyiben azon superintendentiának, ameddig akartak”.[10]

Zoványi-kánonok

A superintendensről elnevezett és általa szerkesztett Zoványi-kánonokat Kolozsváron 1733-ban nyomtatták ki.[11] A Zoványi-kánonok nem csak a Szilágyságban kerültek elfogadásra,[12] használatban voltak azon túl például a Nagykunságban,[13] Biharban[14] és Békésben[15] is. A Szilágyságban egyenesen be kellett tiltani a használatát 1788-ban, hogy aztán ez megtörtént-e, nem tudjuk.[16] Egy 1737-es kerületi határozat alapján újabb kánonokat kellett volna alkotnia Zoványi Györgynek, mely nem az erdélyi, hanem a magyarországi négy szuperintendetia kánonjait veszi alapul, s azt jóvá is kell hagyatnia minden püspökkel, s csak azok beleegyezése után nyomtassa ki.[17] Minderre nem került sor. Zoványi György 1729. júnus 28-án körlevélben fordult a tiszántúli református egyházkerület espereseihez egy új kiadású, erősen revideált énekeskönyv ügyében. Megszerezte az egyházmegyék támogatását, még ha azok némelyike aggodalmának is hangot adott. A kiadása azonban elmaradt.

Értékelése

Zoványi György tiszántúli püspök a 17. század embere volt, egy olyan egyházban nőtt fel, amelyik egyházkerületi szinten alig-alig működött, igazából egyházmegyéiben élt, működőképes területeinek pedig az erdélyi fejedelemség védelme biztosította az életben maradást. Írják róla, hogy a kuruc tábori papok ruházatában járt (ő maga is az volt valaha), „a régi módihoz tartván magát mind holtáig Török-Magyarosan járt, nagy kést hordozván az Öve mellett sinóron vagy lántzon”.

Irodalom

Szabadi István: A szilágyi (krasznai) egyházmegye és az erdélyi egyházkerület kapcsolata a 18. században. Egyháztörténeti Szemle 2013. 4. sz. 31-37.

Zoványi Jenő: Magyar protestáns egyháztörténeti lexikon. 3. jav. kiadás. Szerk. Ladányi Sándor. Budapest, 1977. 708-709.

Zsigmond Attila: „Hirtelen változható életemnek jó meg-fontolása kénszerített arra ...” Zoványi P. György végrendelete. Református Szemle 2011/6. 694.

Szerző

Szabadi István

  1. ↑ Zoványi 708. Magyar életrajzi lexikon II. kötet 1982. 1085.
  2. ↑ Itt jegyzem meg, hogy Zoványi életkorát az eddig elterjedt adatokkal szemben korrigálni kell. Mindenütt az szerepel, hogy 1656-ban született, ugyanakkor egy 1747 július 11-én kelt levelében ő maga írja Sződi Istvánnak: „Candidus ember voltam még eddig, sem az elmém úgy meg nem bomlott, hogy ad partes vonattatnám, vagy parte inaudita altera itilitélnék. Ezek nem illenének 78 esztendős emberhez és 47 esztendős Paphoz” . Ezek szerint Zoványi valójában 1669 körül született.
  3. ↑ „Hirtelen változható életemnek jó meg-fontolása kénszerített arra ...” Zoványi P. György végrendelete. Református Szemle 2011/6. 694.
  4. ↑ TtREL I.1.a.2-3.
  5. ↑ TtREL. I.1.a.2. 250. „Ob graves rationes statutum est a reverendis dominis senioribus superattendentiae antiqui termini in eodem statu conserventur”.
  6. ↑ Szabadi István: A szilágyi (krasznai) egyházmegye és az erdélyi egyházkerület kapcsolata a 18. században. Egyháztörténeti Szemle 2013. 4. sz. 31-37.
  7. ↑ TtREL I.31.a. 2. 462.
  8. ↑ TtREL I.1.a.3. 304.
  9. ↑ A Román Nemzeti Levéltárak Kolozs megyei Osztálya. Kolozsvár. A Wesselényi család zsibói levéltára (Fond 250), Fasc. 437.
  10. ↑ TtREL I.1.b.121. 3.
  11. ↑ A kánonok kéziratát már 1729-ben szétküldte Zoványi az espereseknek, ld.: Bihari egyházmegye jegyzőkönyve TtREL. I.30.a. (= Bihar-Érmelléki Egyházmegye. Közgyűlési jegyzőkönyvek.) 2. A nyomtatott változat: Canones ecclesiastici ex antiquis hungariensibus, et recentioribus Transylvaniensibus, aliisque in usus ecclesiarum cis et ultra Tibiscum reformatarum concinnati, et quibusdam necessariis aucti. Quibis accesserunt disciplina cum poenis delinquentium; nationalis synodi Szathmar-Németiensis quaedam conclusiones; statuta variarum synodorum ab anno 1629. Liturgia ecclesiastica novellorum ministrorum gratia contracta; opera Georgii P. Zoványi (8-r.) Claudiopoli, 1733. Apud Alex P. Szathmári.
  12. ↑ Zoványi 709.
  13. ↑ TtREL I.1.a.3.27.
  14. ↑ TtREL I.30.a.2.
  15. ↑ TtREL I.29.a.1-2.
  16. ↑ TtREL I.1.a.5. 143. „Canones Zoványiani, velut ab hac superintendentia numquam recepti, prohibentur, admonendasque erit venerabilis tractus Sylvaniensis ne illis utatur”. 149. „Reverendi reverendi deputati tractus Sylvaniensis admonentur, ut sepositis in perpetuum canonibus Zoványianis, solis Geleianis, tamquam jussu Synodi Nationalis confectis, et per legitimum principem regnique status confirmatis, longoque usu approbatis, in judiciis ecclesiasticis utantur”.
  17. ↑ TtREL I.1.a.3. 267.
A lap eredeti címe: „https://refwiki.kre.hu/index.php?title=Zoványi_György_(1656%3F-1758)&oldid=1136”