https://refwiki.kre.hu/index.php?action=history&feed=atom&title=Sz%C3%A9gyenk%C5%91 2026-05-02T11:27:06Z Az oldal laptörténete a wikiben MediaWiki 1.40.0 https://refwiki.kre.hu/index.php?title=Sz%C3%A9gyenk%C5%91&diff=1097&oldid=prev 2025-12-07T22:39:39Z

<p>Új oldal, tartalma: „A szégyenkő (tarisznyakő) egy megszégyenítő büntetési eszköz, amelyet a református egyház az eklézsiakövetésre ítélt személyek esetében alkalmazott. Eredete a középkori feudális büntetés-végrehajtási módszerekre vezethető vissza. == Középkori jogszokás == A középkorban és a koraújkorban a büntetés-végrehajtás nyilvános volt, a társadalom számára természetesnek számított, hogy a forgalmas helyeken ítéleteket hajtanak…”</p> <p><b>Új lap</b></p><div>A szégyenkő (tarisznyakő) egy megszégyenítő büntetési eszköz, amelyet a református egyház az eklézsiakövetésre ítélt személyek esetében alkalmazott. Eredete a középkori feudális büntetés-végrehajtási módszerekre vezethető vissza.<br /> <br /> == Középkori jogszokás ==<br /> A középkorban és a koraújkorban a büntetés-végrehajtás nyilvános volt, a társadalom számára természetesnek számított, hogy a forgalmas helyeken ítéleteket hajtanak végre. A kiszabott büntetéseknek a nyilvános megszégyenítés volt a célja, ezért rendszeresen a települések legforgalmasabb terein vagy utcáin helyezték el a vérpadot, a bitófát, a kalodát, a derest valamint a pellengért. A református egyház szintén használta a nyilvános megszégyenítést büntetési eszközként, viszont testi fenyítésre az egyházi bíróságok nem ítélhették el az elkövetőt, mert arra csak világi bíróságnak volt jogosultsága.<br /> <br /> == Református joggyakorlat ==<br /> A koraújkorban a református egyház valamennyi kánonja foglalkozott egyházfegyelmi kérdésekkel. A paráznaságot, istenkáromlást, templomkerülést, lopást általában eklézsiakövetéssel büntették: a vádlottnak ilyenkor a gyülekezet előtt meg kellett vallania a bűneit, és vezeklésként a szégyenkőre kellett állnia. Helyi szokások függvényében ilyenkor kopaszra borotválták vagy leplet tettek rá. A szégyenkövet többnyire a templom előtt helyezték el, és az istentisztelet tartalma alatt kellett a bűnösnek rajta állnia. Egyes gyülekezetekben a szégyenkő nem pad, hanem golyó volt. Ebben az esetben a golyót az elítéltnek a nyakára vagy más testrészére akasztva kellett viselnie, esetleg meghatározott távolságra sípolás és dobolás közben elvinnie. Erdélyben gyakran tarisznyába téve kellett a bűnösnek a szégyenkövet hordoznia.<br /> <br /> == A szokás betiltása ==<br /> II. József megtiltotta a szégyenkövek használatát, ezért a 19. században a büntetésnek ez a formája megszűnt. Több református templom előtt illetve parókián fennmaradtak szégyenkönyvek, például Kiskunhalason, Kunszentmiklóson, Nyárádszentmártonban.<br /> <br /> == Szakirodalom ==<br /> KÉSZ Barnabás, KÉSZ Margit: Szégyenkő, pellengér – egy középkori büntetési eszköz emlékei a magyar népi kultúrában (megj. alatt)<br /> MEZEY Barna: Magyar jogtörténet, Budapest, Osiris, 2007 (Osiris tankönyvek), 307–309.<br /> SZILÁDY Áron: Szégenykő, Magyar Nyelv 2(1906), 177–178.<br /> RÉTHLY Antal: Templomi szégyenkő és szégyenpad, Ethnographia 20(1909), 190–191.<br /> TÉGLÁS István: Szégyenkövek és szégyenoszlopok, Ethnographia 23(1912), 223–224.<br /> VAJNA Károly: Hazai régi büntetések, 1-2, Bp., Lőrintz János, 1906–1907.<br /> TÁRKÁNY SZŰCS Ernő, Magyar jogi népszokások, Bp., Akadémiai, 2003, 806–809.<br /> <br /> == Szerző ==<br /> [[Hegyi Ádám Alex]]</div>

Csorba.david