Szatmari.judit, 2024. november 26., 20:12-n

2024-11-26T20:12:50Z

@@ 1. sor: / 1. sor: @@
-Protestáns unió
+Protestáns unió:
-Az evangélikus és református felekezetek egyesítését célzó mozgalom a 19–20. században
+az evangélikus és református felekezetek egyesítését célzó mozgalom a 19–20. században
 == Kora újkori előzmények ==

Szatmari.judit: Új oldal, tartalma: „Protestáns unió Az evangélikus és református felekezetek egyesítését célzó mozgalom a 19–20. században Tartalom 1. Kora újkori előzmények 2. A protestáns unió Poroszországban 3. 1. A protestáns unió gondolata a reformkori Magyarországon 3. 2. Uniós tervezet az 1840-es években 3. 3. Az unió meghiúsulásának okai, tanulságok 4. A szabadságharc után, kiegyezés előtt 5. 1. A dualizmus első évtizedei (1867–1890) 5. 2. Az egyházpo…”

2024-11-26T20:08:44Z

Új oldal, tartalma: „Protestáns unió Az evangélikus és református felekezetek egyesítését célzó mozgalom a 19–20. században Tartalom 1. Kora újkori előzmények 2. A protestáns unió Poroszországban 3. 1. A protestáns unió gondolata a reformkori Magyarországon 3. 2. Uniós tervezet az 1840-es években 3. 3. Az unió meghiúsulásának okai, tanulságok 4. A szabadságharc után, kiegyezés előtt 5. 1. A dualizmus első évtizedei (1867–1890) 5. 2. Az egyházpo…”

Új lap

Protestáns unió
Az evangélikus és református felekezetek egyesítését célzó mozgalom a 19–20. században

Tartalom

1. Kora újkori előzmények
2. A protestáns unió Poroszországban
3. 1. A protestáns unió gondolata a reformkori Magyarországon
3. 2. Uniós tervezet az 1840-es években
3. 3. Az unió meghiúsulásának okai, tanulságok
4. A szabadságharc után, kiegyezés előtt
5. 1. A dualizmus első évtizedei (1867–1890)
5. 2. Az egyházpolitikai küzdelmek időszaka (1890-es évek)
5. 3. A liberális szintézis válsága és a protestáns egység (1900–1914)
5. 4. A reformáció 400 éves jubileuma és a protestáns unió
6. Összegzés

== Kora újkori előzmények ==

Magyarországon a reformáció évszázadát követően, a 17. század elején merevedtek meg a felekezeti határok a protestantizmuson belül. Azonban a konfesszionalis identitások lassú kiformálódása mellett is jelen voltak a közös protestáns öntudat megerősítésére, az egység felelevenítésére vonatkozó tervek. A protestáns egység korai magyar gondolatának talán leghangsúlyosabb képviselője Alvinczy Péter (1570–1634) kassai kálvinista prédikátor volt. Az unió gondolata azonban a protestáns orthodoxia korában nem tudott megvalósulni.

== A protestáns unió Poroszországban ==

A magyar uniómozgalom közvetlen inspirációját a Poroszországban kibontakozó egységmozgalom nyújtotta. A reformáció háromszázéves jubileumához kapcsolódva 1817-ben III. Frigyes Vilmos porosz uralkodó hívta fel birodalma protestáns felekezeteit az unió létrehozására. A gondolat támogatásra lelt mind a felvilágosult racionalizmus, mind pedig a személyes lelki életet hangsúlyozó újpietizmus részéről. Az évtizedes küzdelem, mely a közös egyházszervezet és liturgia kidolgozása körül bontakozott ki, végül az egyesült protestáns egyház létrejöttében, illetve a konzervatív, régi hitvallások talaján megmaradó felekezetek elfogadásában nyert megoldást. Mindezen ellentmondások miatt a porosz unió története egyszerre jelentett a magyar kortársak számára lelkesítő mintát és óvatosságra intő példát.

== A protestáns uniós mozgalom Magyarországon 1867-ig ==

=== A protestáns unió gondolata a reformkori Magyarországon ===

A magyar protetáns unió gondolata a pesti református főiskola alapításához fűződik. A Dunamelléki Református Egyházkerület által tervezett intézmény javára 1841 januárjában indítottak gyűjtést, melyhez kapcsolódva néhány héttel később a frissen megválasztott evangélikus egyetemes felügyelő Zay Károly gróf indított a sajtóban mozgalmat a két felekezet egyesítésére. A felvetett gondolat szervesen illeszkedett a reformkori magyar érdekegyesítés szerteágazó programjába, nem véletlen, hogy a Kossuth Lajos által szerkesztett Pesti Hírlap a kezdetektől lelkesen támogatta az eszmét.
A kezdeti lelkesedés nyomában hamar kirajzolódott egy sajátos tendencia a protestáns egyházak fogadókészségét illetően. A liberális közvélemény támogatta az eszmét, hangsúlyozták, hogy a nagyobb, többségében magyar ajkú református, és a kisebb, nemzetiségi tekintetben megosztott evangélikus felekezetek egyesülése nyomán egy magyar többségű, a nemzetiségek magyarosodásában tevékenyen közreműködő felekezet jöhet létre. Nem is csoda, hogy a szlovák lutheránusok a kezdettől támadták az unió eszméjét. A református és evangélikus egyházkerületek pártolólag fogadták az unió ügyét, de felhívták a figyelmet a nehézségekre: a reformátusok féltették az alapítványaikat az egyesüléstől; a hitvallások és a szertartásrendek harmonizálása ellenállásba fog ütközni; a végső döntést pedig csak a zsinat mondhatja ki; végül pedig a szlovák evangélikusok unióellenessége minden bizonnyal nem fog enyhülni. A két egyház az unió megvalósításával kapcsolatos tervek összeállítására egy közös választmányt küldött ki, melyben az evangélikusok a reformátusokhoz képest, valamint a világiak a lelkészekkel szemben voltak többségben.

=== Uniós tervezet az 1840-es években ===

A kiküldött választmányon belül egy szűkebb alválasztmány fogalmazta meg a javaslatát 1842 őszén, amit a választmány 1843 nyarán fogadott el. A program megkísérelte az akadályok elhárítását. Bízott abban, hogy a köznép ellenkezését az egyházak vezetői képesek lesznek eloszlatni, valamint az oktatás uniós szellemiségétől várta a közhangulat fokozatos megváltozását. A javaslat felszólított a szertartások lényegtelenségének kimondására, egyúttal kérte, hogy közös lelkészképzést és zsinatokat szervezzen a két egyház. Bíztak benne, hogy a közös lelkészi kar, egyházkormányzat és anyagi áldozatvállalás elhozza az egységet.

=== A unió meghiúsulásának okai, tanulságok ===

Az elkészült javaslatot végül az egyházkerületek nem is tárgyalták érdemben, az évtized második felére kihunyt a kezdeti lelkesedés. Elmondható, hogy az unióval kapcsolatos akadályokat a világiak mindkét felekezet részéről könnyebben kiiktathatónak tartották, ők voltak azok, akik elsősorban nemzeti szempontok miatt támogatták az egyesülést. A prominens világi vezetőkkel (pl. Fáy András, Zay Károly, Teleki József és Kossuth Lajos) szemben a református lelkészi kar jóval visszafogottabb volt. A liberális közvélemény nyomására ugyan a felszínen pozitív nyilatkozatok születtek, ám bizalmas forrásokból tudjuk: többen a háttérből akadályozták a folyamatokat.
A liberális, racionalista teológiai iskolák hívei a hittani különbségeket jelentéktelennek tartották ugyan, ám mindez a szélesebb közvélemény szemében komolyabb akadálynak bizonyult. Mindebből azt a tanulságot vonták le, hogy az uniót hosszútávon lehet és kell megvalósítani, elsősorban a nevelés eszközével, melyben a közös intézmények kulcsszerepet fognak betölteni. Azt remélték, hogy az uniós szellemben felnőtt generációk számára így magától értetődő lesz a két felekezet egyesülésének gondolata.

== A szabadságharc után, kiegyezés előtt ==

Az uniómozgalom konzervatív értékelését jól illusztrálja az aulikus Andrássy György gróf 1849 januárjában készített memoranduma, melyben a forradalomat alapvetően a protestáns erdélyi fejedelmek által vezetett Habsburg-ellenes háborúk sorozatába illesztette be, és a reformkori mozgalmak 1848-ig vezető útján pedig a protestáns uniómozgalmat is számon tartotta.
A szabadságharc leverését követően jó darabig nem lehetettt ismét napirendre venni a kérdést. Lelkesedéssel töltötte el ugyanakkor az unió pártolóit, hogy 1855-ben végül megnyílt hosszas előkészítés után a pesti közös protestáns teológiai akadémia, mely azonban 1866-tól már csupán a református egyházi igényeket szolgálta ki. Hosszabb távon életképesnek bizonyult ellenben az Országos Protestáns Árvaegylet, melyet 1859-ben hívtak életre.
A protestánsokat megosztotta az 1859-ben publikált protestáns pátens, valamint az éledező konfesszionális mozgalmak, melyek a két egyházon belül küzdöttek a liberális teológiai irányzatokkal egészen az 1870-es évekig elhúzódóan.
Zay Károly gróf 1865-ben megpróbálta ismét felvetni az unió eszméjét, ám a Protestáns Egyházi és Iskolai Lapban megjelent cikke jóformán visszhangtalan maradt.

== Uniós mozgalmak 1867 és 1917 között ==

=== A dualizmus első évtizedei (1867–1890) ===

A kiegyezést követő első évtizedekben az unió témája alig-alig került napirendre, a református egyházat lekötötte a belső teológiai küzdelem, az evangélikus egyházban pedig a pátens idején kilépett gyülekezetek újbóli integrációja vonta el a figyelmet. Mindeközben úgy tűnik, hogy valójában taktikaváltás történt csupán. Ballagi Mór és elvbarátai a protestáns uniót mint végcélt tartották szem előtt, melyhez a liberális teológia lassú és fokozatos térnyerése révén juthat el a magyar protestantizmus. A Protestáns Egyletnek, de még a Magyar Protestáns Irodalmi Társaságnak is erősen uniós színezete volt. Ennek fényében az 1890-ig megjelent egyetlen témába vágó hosszabb írás szerzője, Ujj István is úgy vélte, hogy a dogmatikai kérdések maguktól, természetes fejlődés nyomán fognak megoldódni, az évszázados ellentétek pedig előbb vagy utóbb kisimulnak.

=== Az egyházpolitikai küzdelmek időszaka (1890-es évek) ===

A református egyház sikeres belső integrációja, valamint az evangélikus egyházon belül felerősödő nemzetiségi konfliktusok mellett az 1890-es évek megújuló uniós diskurzusa hátterében a szabadelvű magyar állam és a római katolikus egyház között kibontakozó kultúrharc állt. Ebben az időszakban a sajtóban egyre-másra jelentek meg az uniós tervek, de a két protestáns egyház 1891-ben egyszerre ülésező zsinatain is foglalkoztak a kérdéssel. Gyakorlati eredmény az 1892 őszén meginduló Protestáns Közös Bizottság létrejötte volt, mely az egyházpolitikai érdekvédelmet tűzte ki céljául. Az uniós programok kínosan kerülték a dogmatikai kérdéseket, és elsősorban a szervezeti ügyekkel foglalkoztak. Így kívántak többek között az oktatási rendszer, a közös egyetemes gyűlés valamint a diakóniai intézmények szintjén lépéseket tenni az egyesülés irányában. A református egyházon belül leginkább a sárospataki teológiai tanárok támogatták az egység tervét, míg az orthodoxabb tiszántúliak ellenezték azt a leghevesebben.
A liberális protestáns egyházpolitika elkötelezett orgánuma, az Őrálló a milleniumi ünnepségekhez kapcsolódva kívánta megvalósítani az uniót, mely erős bástyája lehetne a magyar nemzetállamnak. Jellemző módon az érvek között ekkor már túlsúlyban voltak a magyar nemzeti szempontokat hangsúlyozó gondolatok. Néhány évtized alatt tehát a protestáns unió eszméjében a szekuláris tartalom egyre erősödött, így a sajátosan protestáns ügyből nemzeti kérdés lett. Ráadásul az egyesülés ezúttal már kifejezetten a felerősödő politikai katolicizmussal szemben kínált volna erősebb bázist.

=== A liberális szintézis válsága és a protestáns egység (1900–1914) ===

A 20. század első éveiben egyre erőteljesebb eszmei-politikai küzdelmek közepette ismét előkerült a protestáns unió gondolata. Ezúttal a tervezgetés hátterében a magyar liberalizmus világháborút megelőző évtizedekben tapasztalt megrendülése állt. Szervezkedtek a szabadelvű protestantizmusból kiábrándult konzervatív, konfesszionális irányzatok (Kálvin Szövetség), de a liberalizmus továbbfejlesztésében érdekelt, a politikai katolicizmussal mint „klerikális reakcióval” szembeforduló csoportok is (Országos Vallásegyenlőségi Szövetség, Országos Református Lelkészegyesület).
A protestáns unió ügyét Sztehlo Kornél, a budai evangélikus gyülekezet világi vezetője vette újra elő 1908 őszén. Meglátása szerint a „klerikális reakció” ellen lenne szükséges összefognia a protestánsoknak. Az egyesülést a Protestáns Közös Bizottság vezetésével tervezte, olyan módon, hogy az egyházak egyre több jogot delegáltak volna a bizottság számára. Hasonló céllal, ám az egyházi autonómiák megtartása mellett érvelt a református teológiai tanár Ferenczy Gyula, aki sokkal szívesebben látta volna egy antiklerikális protestáns szövetség tervét az unió meddő emlegetése helyett.
1909-ben pedig már Réz Mihály, Tisza István egyik konzervatív követője hangoztatta az erdélyi református egyházkerület egyházi értekezletén, hogy a nemzetközi szocializmssal szemben a magyar szupremácia megőrzése érdekében kell egyesülnie a protestáns egyházaknak. Az egyesült egyház elég erős fék lehetne az esetleg felbukkanó államellenes izgatásokkal szemben.
A protestáns unió kérdése ebben az időszakban a Szabó Dezső és írótársai (Móricz Zsigmond és Ady Endre) által felvetett ún. protestantizmus-vita keretein belül is értelmezhető, hiszen Móriczék is a liberális alapjaiban megrendült protestantizmus küldetését és követendő útját kutatták.
Az unió ügye tehát ellenkező előjellel ugyan, de az egyházpolitikai viták során mindkét oldal számára használható keretet nyújtott. A különbség abban mutatkozott, hogy kivel szemben kívánták éppen felhasználni az egyesült protestantizmus erejét. Az unió önálló célból tehát egyértelműen csupán egy eszközzé degradálódott az aktuális (egyház)politikai küzdelmek során.

=== A reformáció 400 éves jubileuma és a protestáns unió ===

Már a századfordulón szóba került, hogy a reformáció 400 éves jubileumát 1917-ben a protestáns unió megvalósításával kellene méltó módon megünnepelni. Az eddig olyan sokszor hangoztatott felszínes, inkább a konkrét döntéseket halogató támogató attitűddel ellentétben ezúttal azonban már határozottan negatív hangok is hallatszottak az unió gondolatával szemben a jubileumot közvetlenül megelőzően. Masznyik Endre pozsonyi evangélikus teológiai tanár egyenesen Luther és Zwingli szembenállását idézve fejtette ki: olyan nagy az eltérés a lutheránus és a kálvinista irány között, hogy nem lehetséges az egyesülés. Ám református oldalon a kibontakozó történelmi kálvinista irányzat vezetőjeként Sebestyén Jenő is elutasította a református dogmák megváltoztatását, valamint az egyenrangú felek egyesülését is, meglátása szerint ugyanis a kálvinizmus a keresztyénség magasabb rendű formája, mint az evangélikus protestantizmus. A felerősödő konfesszionális hangok közepette a reformációi jubileumra már csupán néhány szónoklat és a uniómozgalom történetének feltárása és bemutatása maradt az egyesülést támogatók részéről.

== Összegzés ==

A magyar protestáns uniózmozgalom a 19–20. században porosz mintára indult meg a reformkorban. Ekkor az unió a nemzeti érdekegyesítés egyik oldalhajtása, alapvetően a liberális, racionalista teológia által támogatott egyházi mozgalom volt, melynek áldásos nemzeti következményeit remélték. A konzervatív politikai, de főképp teológiai, valamint a nemzetiségi ellenkezések miatt azonban elbukott az egyesítés terve.
A dualizmus korszakának utolsó évtizedeiben ismét terítékre került az összefogás gondolata. Ekkor azonban már sokkal erősebb szekuláris, aktuálpolitikai célok mentén próbáltak a két egyház egyesüléséből előnyt kovácsolni. A század második felében felerősödő református és evangélikus konfesszionális megújulási mozgalmak ellenállásán azonban hamar elbuktak az újabb tervek.
Elmondható, hogy az uniót támogatók többsége végig inkább világi egyházi vezető volt, akik a teológiai különbségeket jelentéktelenebbnek tartották a valóságos súlyuknál. Az évtizedeken át napirenden tartott unió eszméje azonban nem volt teljes kudarc, a diakóniai intézmények, a közös bizottság és a protestáns egyesületek termékeny munkát végeztek.

== Irodalom ==

Patay Pál: Magyar protestáns unió. Bp., 1918.
https://mtda.hu/books/patay_pal_magyar_protestans_unio_Optimized.pdf

Kertész Botond: Protestáns uniókísérlet Magyarországon az 1840-es években. In: Protestáns Szemle, 1997/4. 256–281.

Kertész Botond: A pesti protestáns teológia és az evangélikus egyház. In: Egyháztörténeti Szemle, 2005/1. 62–78.
https://library.hungaricana.hu/hu/view/EgyhaztortenetiSzemle_2005/?pg=0&layout=s

Szász Lajos: A protestáns uniómozgalom története a dualizmus korszakában. In: Egyháztörténeti Szemle, 2017/4. 5–41.
https://library.hungaricana.hu/hu/view/EgyhaztortenetiSzemle_2017/?pg=474&layout=s

== Szerző ==
Szász Lajos

Protestáns unió - Laptörténet

Szatmari.judit, 2024. november 26., 20:12-n