Szatmari.judit: Új oldal, tartalma: „''Articularis helyek'' Az 1681-es soproni országgyűlés XXVI. törvénycikke (latinul: articulus) alapján, szabad vallásgyakorlattal rendelkező protestáns települések. == Az országgyűlés összehívásának sajátos előzményei == A Habsburg-uralom ellen felkelők 1672-ben támadást intéztek a Felső-Magyarországon állomásozó császáriak ellen, s a hadjárat során elfogták és magukkal hurcolták az időközben Hejcére és Tarcalra behelye…”

2024-01-12T12:49:37Z

Új oldal, tartalma: „''Articularis helyek'' Az 1681-es soproni országgyűlés XXVI. törvénycikke (latinul: articulus) alapján, szabad vallásgyakorlattal rendelkező protestáns települések. == Az országgyűlés összehívásának sajátos előzményei == A Habsburg-uralom ellen felkelők 1672-ben támadást intéztek a Felső-Magyarországon állomásozó császáriak ellen, s a hadjárat során elfogták és magukkal hurcolták az időközben Hejcére és Tarcalra behelye…”

Új lap

''Articularis helyek''

Az 1681-es soproni országgyűlés XXVI. törvénycikke (latinul: articulus) alapján, szabad vallásgyakorlattal rendelkező protestáns települések.

== Az országgyűlés összehívásának sajátos előzményei ==

A Habsburg-uralom ellen felkelők 1672-ben támadást intéztek a Felső-Magyarországon állomásozó császáriak ellen, s a hadjárat során elfogták és magukkal hurcolták az időközben Hejcére és Tarcalra behelyezett plébánost. Válaszul a császáriak előbb kálvinista prédikátorokat, majd lutheránus lelkészeket tartóztattak le, hogy a fogoly katolikus papokkal őket kicseréljék. Az ügy nem akadályok nélkül folyt le, tanulságait a klérus sajátos összefüggésbe helyezve vonta le. A prédikátoraiktól elszakított gyülekezetekben némi eredménnyel járó áttérítéseket folytattak a jezsuiták és a ferencesek (egy-két hét alatt mintegy 25-30 személyt győztek meg), elsősorban Kassán és környékén, s ebből azt a következtetést vonták le, hogy az egész országra kiterjedően komoly eredményt lehetne elérni a gyülekezetek rekatolizációjában, ha a prédikátorokat eltávolítanák. Ezzel megszületett a „kassai modell” a néhány hónappal később elindított nagy prédikátorperekhez.<ref>Benczédi László: : A prédikátorperek történelmi háttere: a lipóti abszolutizmus adó- és valláspolitikájának összefüggései. Theologiai Szemle, 1975. 200‒201.</ref>
Az ellenreformáció sikere mégsem lehetett tartós, mert a túlnyomó részben még mindig protestáns régiókban a római egyház nem tudta szervezetét kiépíteni ilyen rövid idő alatt. A Szepesi Kamara – hogy egy felső-magyarországi példát vegyünk – 1672-ben az esztergomi érseket sürgette a paphiány orvoslása végett: „itt, nagyságos uram, olyan szüksége vagyon az papoknak, hogy bár kétszázat is küldene Nagyságod, helyet adhatnánk nekik”. A dolog természetéből adódóan kissé elfogult, de meglepően jól értesült és ezért megbízható, gályarabságot szenvedő Kocsi Csergő Bálint szerint: „A legtöbb egyházban 1670-től kezdve se református, se pápisták által kinevezett szolga nincs, hanem tanítás nélkül vannak elhagyatva, azért, hogy elbutuljanak. Ha valahol áldozópapot vittek be, több egyház társult [...], úgy hogy egy áldozó-pap kilenc, sőt több templom felett rendelkezik.”<ref>Mihalik Béla Vilmos: A Szepesi Kamara szerepe az 1670–1674 közötti felső-magyarországi rekatolizációban. FONS 2010, 295. Miklós Dezső: Az első rendszeres református egyháztörténet. Budapest, 1993. 125</ref>
A bujdosók erősödő katonai akcióinak hatására, 1674 áprilisában, néhány héttel azt követően, hogy Pozsonyban a prédikátorokra kimondták a halálos ítéletet, a haditanács utasította a felső-magyarországi főkapitányt, hogy mérsékelje a császári katonaság a lakosság zaklatását, a lutheránusoknak és a kálvinistáknak ismét engedélyezzék a vallásgyakorlást, Szendrőn, Ónodban és Putnokon „tűrjenek meg” egy-egy prédikátort.<ref>Szabó István: Protestáns egyháztörténeti adatok az 1670‒1681. évekből a bécsi hadilevéltárból. Egyháztör-ténet, 1959. 3‒4. 316.</ref> Nyilvánvalóan taktikai lépésről van szó, hiszen a végvárakban még meglehetősen nagyszámú protestáns katona szolgált, akik ismételten kér-vényezték a Pozsonyba citált prédikátorok szabadon bocsátását.<ref>J. Újváry Zsuzsanna: „Örömökben, addig éneklik a …soltárt”. Czeglédi Péter prédikátor visszatérése a gályá-ról Lévára = A zsoltár a régi magyar irodalomban. Szerk. Petrőczi Éva, Szabó András. Budapest, 2011. 267‒278.</ref> Az intézkedés elsősorban az ő megnyugtatásukat célozta. Ugyanakkor az udvar szerette volna a felkelőket a szabad vallás-gyakorlat ígéretével lecsendesíteni. Világos azonban, hogy csak „színlelésről” volt szó, ahogy 1675-ben ezt nyilvánvalóvá is tették, amikor a haditanács utasítást adott ki, miszerint a felkelők megnyerése érdekében fenn kell tartani azt a látszatot („dissimuliert werden solle”), hogy a prédikátorokat nem fenyegeti veszély.<ref>Szabó István: Protestáns egyháztörténeti adatok… Egyháztörténet, 1959. 329.</ref> Mindezekből azonban érthető, hogy Gömör vármegyében és másutt félig-meddig illegálisan tartózkodó protestáns prédikátorokat megtűrte a hatalom, miközben társaikat eladta a gályákra.<ref>UO. 328.</ref> Ez a felemás helyzet még évek múltán is fennállt, 1678-ban a haditanács a „rejtegetett” – vagyis egyházközségeikbe időközben visszatért, igen bizonytalan helyzetben lévő – prédikátorok letartóztatását nem tartotta időszerűnek, a velük szembeni intézkedést későbbre halasztotta.<ref>UO. 355.</ref>
A „kassai modell” tehát megbukott, részben a bujdosók támadásai következtében, részint a római katolikus paphiány okán, részben pedig a protestáns hívek szilárd ellenállásán. A Thököly Imre vezette bujdosók katonai sikerei és ezek következményei arra késztették az uralkodót, hogy összehívja az országgyűlést – Sopron, 1681.

== A törvény megalkotása és tartalma ==

Miután a vármegyék és a szabad királyi városok protestáns küldöttei az alsótáblán nagy többségben voltak, a vallási sérelmek megtárgyalásához és orvoslásához szilárdan ragaszkodtak. Így született meg az országgyűlés XXVI. törvénycikke, mely elrendelte az elvett protestáns templomok visszaadását. Arra az esetre, ha az elvett templomokat a katolikusok már felszentelték volna, így azok visszaadása nem lehetséges, a 11 magyarországi vármegyében, amelyre akkor a királyi adminisztráció hatalma ténylegesen kiterjedt, általában 2-2 helységet jelölt ki a törvény, név szerint felsorolva azokat artikulusaiban, ahol az ágostai- és a helvét hitvallású protestánsok kárpótlásul új templomot építhetnek.
Vas vármegyében: Dömölk, Nemescsó, Felsőőr. Sopron vm.: Vadosfa, Nemeskér. Pozsony vm.: Réte, Pusztafödémes. Nyitra vm.: Nyitraszerdahely, Strázsa. Bars vm.: Simonyi, Szelezsény. Zólyom vm.: Osztroluka, Garamszeg. Túróc vm.: Necpál, Ivánkafalva. Liptó vm.: Hibbe, Nagypalugsa. Árva vm.: Felsőkubin, Isztebnye. Trencsén vm.: Szulyovó, Zayugróc. Szepes vm.: Görgő, Toporc, Batizfalva. Összesen 24 település.
Más vármegyékben a protestánsok birtokában lévő templomok maradhatnak tulajdonukban. Ez az általános végzés abból érthető, hogy a Thököly Imre által meghirdetett kassai gyűlésben a jelen lévő rendek úgy nyilatkoztak a korábban elvett protestáns templomokról, hogy „olyan igen kevés van, mely már visszaadva, vagyis inkább visszafoglalva nem volna.”<ref>Zsilinszky Mihály: Magyar országgyűlések vallásügyi tárgyalásai a reformatiotól kezdve. III. 533.</ref>
A végvárakban szabadon gyakorolhatják vallásukat a protestánsok. A kanizsai főkapitányságban: Szentgróton. A győri főkapitányságban: Tihanyban, Vázsonyban, Pápán, Veszprémben, Győrött és Komáromban. A bányavidéki főkapitányságban: Léván, Korponán és Füleken. A felső-magyarországi főkapitányságban: Putnokon, Ónodon, Szendrőn, Tokajban, Kállón és Szatmárban. Ugyanígy a szabad királyi- és bányavárosokban.
Az országgyűlés azt is törvénybe iktatta, hogy a száműzött lelkészek és tanítók bántódás nélkül hazatérhetnek és folytathatják hivatásukat. Ez a végzés a holland követ (Hamel Bruininx) közbenjárásának volt az eredménye.

== A törvény szövegében rejlő ellentmondások ==

Látszólag a protestáns rendek teljes győzelmet arattak, pedig a törvényekben már el volt rejtve a hatalmi helyzet változásának esetére néhány „időzített bomba”. Ilyen volt mindenekelőtt, hogy bár a XXV. törvénycikk megerősítette az 1606. évi bécsi békét és az 1608. évi I. tör-vénycikket, s kimondta, hogy az országban mindenkinek megengedtetik a vallás szabad gyakorlása, de hozzátette, hogy csak a földesurak jogainak sérelme nélkül. Miután ebben az időben a nagybirtokos családok már mind római katolikusok voltak, nekik és a földesúri jogokat gyakorló római katolikus testületeknek ez a kitétel birtokaikon rendkívüli hatalmat adott. (Az 1608. évi I. törvénycikkben nincs szó a földesúri előjogokról.) Azután az az álláspont, hogy az elvett és katolikusok által felszentelt templom már nem adható vissza a protestánsoknak, olyan fegyvert adott a római egyház kezébe, amely ellen nem volt védekezési lehetőség a későbbiek során.

== A vallásügyi törvények irányzatos magyarázata ==

A törvény végrehajtása során előállt vitás esetek elrendezését az uralkodó egy-egy általa kinevezett – katolikusokból álló – bizottság intézkedésére bízta 1682-t követően, s számukra „instructio”-ban már értelmezte a soproni végzéseket, szűkítve azok protestánsoknak kedvező paragrafusait. A gyakorlatban már megjelent a földesúri önkénynek való kiszolgáltatottság számos esete. Lássunk néhány példát! Sárospatakon a Csáky-féle bizottság utasítására 1686. december 5-én elvették a templomot, a lelkészeket pedig kiutasították a parókiáról. Majd 1687. április 24-én az iskolát is elkobozták. A királyi bizottság ugyan hajlott rá, hogy a nagy többségben lévő reformátusoknak telket jelöljenek ki templom- és iskola építésére, a Királyi Fiskus, mint a sárospataki uradalom felügyelője – a földesúr jogán – ellentmondott.<ref>Mihalik Béla Vilmos: Az 1681. évi vallásügyi cikkelyek alkalmazása a gyakorlatban. A Draskovich – Erdődy és a Csáky-féle királyi vallásügyi bizottságok működése. In: Vértelen ellenreformáció. /Reformáció Öröksége 2./ Szerk. Csorba Dávid. KGRE, Budapest, 2020. 62-63.</ref> A pataki reformátusok ezért arra kényszerültek, hogy a szomszédos Makkoshotykára járjanak istentiszteletre. A szabad királyi városokban csak a külvárosban engedélyezték protestáns templom – többnyire csak imaház – építését, akkor is, ha a lakosság többsége protestáns volt. Korlátozták az itt működő lelkészek számát. Egyes esetekben az uralkodói instructio – mint például Kassán – pontosan megnevezte, hogy mely templomokat kell a protestánsoktól elkobozni. Tilalom alá esett tartós – fém alkatrészek, kő, tégla – anyagok felhasználása a templomok, imaházak építése során.

== Lipót-féle királyi értelmezés – további torzítások: Explanatio Leopoldina ==

Az 1691-ben kiadott törvénymagyarázat már úgy értelmezte a korábbi, főként pedig a soproni vallásügyi végzéseket, hogy azok a protestánsoknak kétféle vallásgyakorlatot biztosítanak: magánt és nyilvánost. Az 1681. évi XXVI. törvénycikket ennek alapján úgy magyarázták, hogy az ott megnevezett helységekben – és csak ott – folytathatnak az evangélikusok illetve a reformátusok nyilvános, azaz szabad vallásgyakorlatot. Ezeket nevezték elsősorban articularis – azaz a törvénycikkben rögzített – helyeknek. Ezekben lehetett templom, tarthattak lelkészt és tanítót. A tágabb értelemben vett articularis helyeknek, tehát a törvényben kiemelten megjelenő 11 vármegyén kívüli területek protestáns helységeinek azt kellett igazolniuk, hogy 1681-ben ténylegesen birtokában voltak a templomnak és lelkészt is tartottak.
A magán vallásgyakorlat a család házi áhítatát jelentette, amelyen azonban idegenek nem – a szomszédok sem – vehettek részt. Az ilyen helységekbe a lelkészek az articularis helyekről nem járhattak ki, viszont a hívek felkereshették az articularis helyek templomait. A nem articularis helyek protestáns lakosai a plébánosok joghatósága alá tartoztak, neki stólát fizetni kötelesek voltak, valamint részt kellett venniük a római katolikus plébániák és templomok építésében és fenntartásában is. Teljesen figyelmen kívül hagyva a XXVI. törvénycikk. határozatát, mely világosan kimondta: „…sem a katholikusok az ágostai és helvét hitvallású lelkészeknek, sem pedig ezek követői a katholikus plébánosoknak fizetni ne legyenek kötelesek.”
Ez, a vallásügyi törvények szellemétől és betűjétől teljesen idegen és hamis értelmezés (Explanatio Leopoldina), valamint az ebből folyó gyakorlat, messzemenően meghatározta a protestánsok helyzetét szabályozó későbbi királyi rendeleteket 1711 és 1781 között, végérvényesen pedig csak az 1790-91. évi XXVI. törvénycikk érvénytelenítette.

== Irodalom ==

Csepregi Zoltán: Artikuláris helyek Magyarországon. Rubicon, 2017/12. 69.

Protestáns egyházi közigazgatási könyvtár 1523-1913. Szerk. Hegedüs János. Nagybecskerek, 1913.

== Szerző ==
Dienes Dénes

Articularis helyek - Laptörténet